Diecast – Internal Revolution – 2006

Még az előző albumuk idején nem túl sok jót lehetett elmondani a bandáról, de most igazán sokat javítottak a srácok. Látványos fejlődésen ment keresztül a banda teljesítménye. Paul Stoddard nagyon eltalálta, hogyan énekeljen egy ilyen zenéhez, és valami pluszt hozzá tudott adni a szokásos metalcore-ra jellemző üvöltésekhez. Hirtelen azt tudnám mondani a zenére, nagyon hasonlít […]

Tovább »

Manowar a MAHASZ listáján

Nemrég indult világhódító útjára a Manowar metalvitézeinek „Sons Of Odin” névre keresztelt csemetéje, és máris tarolt! A kislemez október hatodikán került a boltokba és mára már a MAHASZ listán az előkelő harmadik helyet foglalja el! (aki nem tudná a MAHASZ e listája az aktuális lemezeladások alapján készül). Elég ritka jelenség ezen a helyen egy metal együttes szellemi terméke. A kiadó a Manowar nevében is köszöni a fanoknak, és az összes közreműködőnek a segítséget abban, hogy elérhette ezt a szép eredményt!

 

Sathanas – munkában

A death/black metal csapat decemberben lép a Innertube stúdióba és megkezdi a „Crowned Infernal” új album felvételeit. A stúdió producere Necrolord, aki az Emperor és Dark Funeral albumain is segédkezett. Megjelenik 2007 elején a Pulverised Recordsnál.

Insomnium, Keep of Kalessin, Satyricon

Öt fős társasággal vágtunk neki a kétszáz kilóméteres vonatútnak, hogy megfigyelhessük a címben említett három északi banda budapesti koncertjét. Az út eseménytelen volt, a várost is nyugodtnak találtuk. Az koncert helyszínéül szolgáló A38-hoz közelítve egyre nagyobb számú feketébe öltözött egyént láttunk, a hajó bejáratánál már lehetett gondolni, hogy nem leszünk kevesen. rsc kollégát is felleltük, […]

Tovább »

Dragonland – Astronomy – 2006

A dallamos epikus metál banda a 2004-ben megjelent és dicsért Starfall album után ismét igazán erős albumot készített. Teljesen jól kidolgozott elemek és kiváló ötletek halmaza figyelhető meg, amit bombasztikus megszólalásban adnak elő. Talán kicsit sötétebb és lassabb lett, mint elődje és több gitártörés is előbukkan, amit igazán jó szólók is követnek. Fantázia témájú szövegek […]

Tovább »

Hammerfall – Threshold – 2006

A Hammerfall azok közé a zenekarok közé tartozik melyek az évek múlásával is megtartották vezető pozíciójukat saját stílusúkon belül. A zenekar nem kísérletezik nincsenek drámai változások zenéjükben, a saját maguk által felállított standardok vonalán haladnak minden kiadványuk megírásánál. Az 1997-ben kiadott Glory To The Brave című bemutatkozó lemez zsenialítása elvitathatatlan és az is, hogy az […]

Tovább »

Solefald Új Album

A norvég avantgarde metal bandának november 14-én jelenik meg a Season of Mist kiadónál. A „Black for Death: An Icelandic Odyssey Part 2” címet viseli.

Playlist:

01. Red for Fire, Black for Death
02. Queen in the Bay of Smoke
03. Silver Dwarf
04. Underworld
05. Necrodyssey
06. Allfathers
07. Lokasenna Part 2
08. Loki Trickster God
09. Spoken to the End of All
10. Dark Waves Dying
11. Lokeasenna Part 3
12. Stagateller

 

Hangpróba #68 – 2006. október 28.

Angra – Aurora Consurgens
Transylmania – El ne add az ősi házat
Naastrand – Chants d'Europe
Talisman – 7
Siculicidium – Lélekösvény (MCD)
The Haunted – The Dead Eye
Sunn O))) & Boris – Altar
Negură Bunget – Om