Gire – elkészült új album

Nagyon kusza és bonyodalmas időszak után elkészült és kapható a Gire első albuma, szerzői kiadásban, kizárólag digipack csomagolásban. A lemez egyelőre a tagoktól rendelhető meg, később szaküzletekben is megvásárolható lesz.

Számlista:

1. Zöld zivatar
2. Aranyhajnal 
3. Hét madár 
4. Éjmély 
5. Az őzek futása 
6. Törjön testünk! 
7. Bábel
8. Eocén Expressz 
9. Nyártáj 
10. Trans Express 
11. Nádak, erek

Az új lemezzel kapcsolatos linkek:

Philadelphia interjú

Először egy-két általános kérdés. Mikor alakult a zenekar? Kik az alapító tagok? Honnan a Philadelphia név? A Zenekart 2001-ben alapítottuk. Lavas Jani, Leskó István és Én. Eleinte csak dalokat írogattunk, örömzenélgettünk. Késöbb mikor elkezdett alakulni a kép, hogy mit is akarunk elsősorban egy basszusgitárosra volt szükségünk és ekkor érkezet Tolmacsov György. 2002 februárjában pedig végérvényesen  […]

Tovább »

Magma – Hagyaték – 2007

A Magma zenekar 2001-ben alakult, a Hagyaték, pedig az első nagylemezük, amely az előző három demo-juk jobbnak ítélt dalaiból állt össze. A banda zenéjét nagyon nehéz behatárolni, de ebben az esetben nem is tartom ezt olyan fontosnak, annyit azonban elmondanék, hogy erősen doomos beütésű muzsika ez, néhol speedesebb, néhol rockosabb témák jelennek meg, néhol pedig […]

Tovább »

Hangpróba #76 – 2007. február 17.

Threshold – Dead Reckoning

Lunar Aurora – Andacht

Cross Borns – A Torony

Gorgoroth – Ad Majorem Sathanas Gloriam

Scald – Vermiculatus

Krypteria – Bloodangels Cry

Machine Head – The Blackening

Echoes of Eternity – The Forgotten Goddess

Gyöngyvér – Hírcsokor

„Üdv mindenkinek! 2 héten belül elkészül a lemez végleges masztere,
aztán már csak a megjelenésig kell várni. Addig azonban érdemes eljönni
a honlapra, ugyanis van komoly frissítés. Megtekinthetitek a lemezen
fellelhető dalok címét, gyarapodnak a koncertek /Március 17, Paks,
Grand Cafee, The Moon zenekar vendégeként/, és egy lemezelőzetes dal
is letölthető, még keveretlen, nyers formában. Ez pedig az Uránium
Univerzum című dalunk Tamás által énekelt verziója. Egyenlőre ennyi
lenne emberek. 🙂 http://gyongyver.uw.hu„


Mazi

Faith and fire – Accelerator

Izgalmas hard rock bemutatkozó album. A zenekar felállása : Tony Moore (ex Riot), Mike Flyntz (Riot), basszusgitáros Danny Miranda és a dobos John Miceli. A hardrock / heavy metal műfajban a zenekar tagjairól külön-külön is oldalakat lehetne írni. A csapat 2002 óta van együtt ebben a formában, kínálatuk egy csokorra való emlékezetes dal. A változatosságról Moore, Flyntz és Miranda gondoskodik, garantáltan technikailag hatásos, érzelmileg megidéző és intellektuálisan provokatív anyagot hoztak létre. Úgy nyomják a rockot, ahogy senki más az üzletágban! A szívmelengető Ashes című csodálatos balladától az America című speed metal himnuszig, közben érintik a kettő között lévő stíluspontokat is. A FAITH AND FIRE egy dinamikus együttessé állt össze, fél lábbal a klasszikus metál hagyományainak talaján, a másikkal pedig határozottan a jövő rockzenéjének alapzatán vetették meg lábaikat. Találhatunk néhány megoldást a múltból és a jelenből egyaránt, melyek oly sok örömet és zenei élvezetet biztosítanak az ő szerzeményeikben is, mint az a korábbi időszak legjobb formációi esetében szokott volt történni. Mike neo-klasszikus gitárjátéka kiváló, Danny brilliáns és érzelmileg izgató-felpezsdítő előadásmódja, Tony költői igéző versei és John villámló dob-ritmusai rendezetten, kimunkáltan illenek össze.

 
Üdvözlettel: Musicworld 2000 Bt (www.albamusic.hu)

Goddess Shiva – Goddess Shiva

Hard rock, metál, 2007-es album. 30 év után az első album Mat Sinner (SINNER, PRIMAL FEAR) és Armin Sabol (RAGE) ismételt közös munkássága gyümölcseként. 1975 és 1976-ban a tizenévesekből álló CRAYFISH együttesben játszottak együtt először. Mindkettőjük kedvence Jimi Hendrix, Frank Marino & Mahogany Rush volt, így jött az ötlet, hogy alakítsanak egy „power triót”. Mat akkor azonnal felvillanyozódott a gondolatától és 1977-ben létrehozták a SHIVA névre hallgató formációt. Olyan nagy csapatok nyitó zenekarai lettek, mint a WHITESNAKE, COLOSSEUM II. (Gary Moore-al) és NINA HAGEN. 2004-ben az Aidhilfe Stuttgart koncertje után G. Trugenberger javaslatára újjá alakították a SHIVA együttest az ex-ATROCITY és ex-LEAVES EYES dobos Martin Schmidt-el. Benne kitűnő partnerre találtak a klasszikus „trió rock” felélesztéséhez.2005-ben indultak el a közös munkák A Shivasound Stúdióban és 2006 elejére készen is állt az új album anyaga. A nevüket GODDESS SHIVA-ra változtatták, mert jelezni kívánták, a zenekar hosszú történetében új fejezet kezdődött el. Felállás : Armin Sabol – (ének és gitárok) , Mat Sinner – (ének és basszusgitár) , Martin Schmidt – (dobok).


Üdvözlettel: Musicworld 2000 Bt

Sieges Even – Paramount Tour 2007

A német progrock/metal zenekar befejezte a dalok írását az előreláthatólag szeptemberben megjelenő Paramount című lemezéhez.
A lemezt az Inside Out kiadó gondozza.
Az albumra előreláthatólag a következő dalok kerülnek fel: „Paramount”, „Duende”, „Leftovers”, „Tidal”, „A Wallflower on the Day of Saint Juliana”, „The Valparaiso Dreaming”, „Where our Shadows Sleep” és”These Rooms Have No Memories”.

A lemezhez kapcsolódó turné szervezése folyik, már néhány időpont és helyszín megvan:

Oct. 05 – München, Metropolis (DE)
Oct. 06 – Musichall, Weiher (DE)
Oct. 07 – Progpower Europe Festival 2007, Baarlo (NL)
Oct. 08 – Markthalle, Hamburg (DE)
Oct. 09 – Colosaal, Aschaffenburg (DE)
Oct. 10 – Die Röhre, Stuttgart (DE)
Oct. 11 – Zentrum Altenberg, Oberhausen (DE)
Oct. 12 – Rock City, Uster/Zürich (CH)
Oct. 13 – Bach Club Wien (A)
Oct. 14 – Bergkeller, Reichenbach (DE)
Oct. 15 – Universum, Bünde (DE)