Wisdom – koncertek és Fonogram

„Sziasztok!

Feltöltöttük a tavaszi Words of Wisdom lemezbemutató turné állomásait honlapunkra (www.wisdom.hu). Úgy érezzük sikerült úgy összeállítanunk a helyszíneket, hogy az ország minden részére eljussunk, sőt pár alkalommal még a határon túlra is.
Hogy ne maradjon torok szárazon, a napokban kötöttünk egy megállapodást a Jägermeistert forgalmazó italcéggel, így a turnénk szarvassal jelölt állomásain minden jegyvásárló számára ingyenes Jäger osztogatás lesz, kb. másfél órán keresztül. Ezek pontos időpontjairól mindig a koncertek előtt egy-két héttel lehet majd informálódni a honlapunkon, vagy a helyszíneken.

Az év legrangosabb zenei díjátadó ceremóniája a Fonogram Díjátadó Gálaest, melyet az m1 élőben közvetít február 24-én este. Nagy meglepetésünkre megtaláltuk nevünket az Év Felfedezettje kategória 6 jelöltje között, melyet lemezeladási adatok, illetve a zeneipar képviselőiből álló szakmai zsűri döntött el. A Gálán viszont már csak a közönség szavazatain múlik, hogy hányadik helyen végzünk majd.”

Pain – új dal

Zombie Slam a címe annak az új nótának, amit a Peter Tägtgren -hez köthető svéd Pain letölthetővé tett itt.
A banda új lemeze, amin a már említett dal is megtalálható lesz a Roadrunner Records égisze alatt jelenik meg április folyamán.

Mercenary – klip készül

A dán Mercenary legutóbbi, The Hours That Remain címet viselő albumáról a My World is Ending címet viselő nótára forgat klipet. A forgatást hamarosan megkezdik, a végeredményt pedig március közepétől lehet majd látni.

A banda ecard oldalán pedig bele lehet fülelni az album pár dalába, tájékozódni a koncertekről illetve rövid részlet látható az új lemez bonus DVD-jéről.

Slayer – Grammy-díj

Tegnap este rendezték meg annak rendje, s módja szerint a 49. Grammy-díjátadót Los Angelesben. A ,,legjobb metal alkotás” futamában a Slayer diadalmaskodott a Eyes Of The Insane (Christ Illusion) című számmal. Olyan jelöltek előtt végeztek az élen, mint a Lamb of God, Mastodon, Ministry vagy a Stone Sour.

A Slayert másodjára jelölték Grammy-díjra, korábban ez 2002-ben fordult elő. Akkor a Disciple című számuk volt terítéken a God Hates Us All lemezről. Azonban akkor sajnos lecsúsztak az első helyről, mert azévben a Tool aktuális nótáját hozták ki győztesnek.

A Slayer éppen az észak-amerikai turnéján tartózkodik, így értelemszerűen nem vehettek részt a díjátadón. Az énekes/bőgős Tom Araya a győzelmet így kommentálta a colombusi hotelszobájából:

,,Jeff (a Slayer gitárosa) és én mindent beleadtunk az Eyes Of The Insane felvételekor. Éppen ezért nagyon örülünk a Grammy-szavazók döntésének!”

Blind Guardian – újrakiadások

A német Blind Guardian a banda 20. születésnapja alkalmából ismét megjelenteti nyolc korábbi albumát.
Ezek:

* Battalions of Fear (1988)
* Follow the Blind (1989)
* Tales from the Twilight World (1990)
* Somewhere Far Beyond (1992)
* Tokyo Tales (1993)
* Imaginations from the Other Side (1995)
* The Forgotten Tales (1996)
* Nightfall in Middle-Earth (1998)

Természetesen valamennyi digitálisan újrakevert változat lesz valamint új csomagolást is kapnak.

Omens Thorns – Black Candles ‘Demo – 2003

Az Omens Thorns második demójáról már írtam pár hónapja, már akkor meg akartam hallgatni az első anyagukat, mert van ebben a (mára ugyan egyszemélyesre apadt) zenekarban valami, ami megfogott. Nem szeretem az olya kritikákat, ahol egyszerűen elintézik a zenekart úgy, hogy Burzum-os vagy Darkthrone-os, és ha egy mód van rá én is kerülöm. A zene […]

Tovább »

Nokturnal Mortum – Weltanschauung – 2005

A dicső harcosok felöltik vértjeiket, kézbe veszik a rovátkolt fejszéiket és üvöltve rontanak az otthonukra törő ellenségre. A főként szimfónikus The Path of Immortals kiváló bevezetése a Nokturnal Mortum negyedik nagylemezének. Az ukrán banda ars poeticája a természet méltatása, pogány eszmék nagyszerűsének lefestése, eleddig szimfonikus black metal volt a képviselt vonal, de ez a rendhagyó […]

Tovább »