Megtorlás

Az egykori miskolci thrash csapattal, a Megtorlás-sal Zola készített interjút, a kérdésekre Rózsa István és Csoma Sándor válaszolt. – Felidéznétek a zenekar alakulásának a körülményeit? R. I. : 87ben alakultunk, először trióban játszottunk. Bodnár Levente volt a dobos, Burján Ferenc volt a basszusgitáros, meg én voltam gitár/ének poszton. 88ban lettünk kvartett. Bredács Péter lett a […]

Tovább »

Heaven and Hell

A jelenlegi Black Sabbath felállásból Tony Iommi és Geezer Butler, valamint a régi tag Ronnie James Dio és Vinny Appice fog játszani tehát Lengyelországban, a következő két fellépésen:

  2007.06.19. – Warszawa (PL), Torwar
  2007.06.20. – Katowice (PL), Spodek Hall

És itt vannak a szuperhősök, nagyban, 1980-ból:



A szóbeszédként terjedő hírt először Tony Iommi erősítette meg a honlapján, majd Dio és Geezer Butler oldalán is feltűnt, és Ozzy Osbourne is sok szerencsét küldött és üzent a csapatnak.

Dokken – 1981-ből

A legendás Dokken zenekar 1981-es koncertje kerül most napvilágra 3 korábban nem hallott bónusz dallal, a „From Conception: Live 1981”  kiadója a Frontiers Records, a megjelenés dátuma pedig március 23.
Mindeközben a banda a 9. sorlemezét rögzíti, ami idén nyárra kerülhet a boltokba, Lighting Strikes Again címmel.



Addig is nézzétek, hogy kell bulizni:

Gods Of Metal – fellépők

Az olaszországi Gods Of Metal fesztiválra idén is érdemes lesz ellátogatni. Legalábbis az eddigi fellépők névsora nagyon is biztatónak tűnik.
A fesztivál két részben kerül megrendezésre Milánóban.
A jegyek január 26-tól kaphatók.

Jelenleg a következő bandák/előadók fellépése tűnik biztosnak.

Június 2-3:

SCORPIONS
HEAVEN AND HELL
DREAM THEATER
BLIND GUARDIAN
DIMMU BORGIR

Június 30:

OZZY OSBOURNE
MEGADETH
BLACK LABEL SOCIETY

VOLT feszt – 2007-ben is

A soproni VOLT Fesztivál idén 15-ödször kerül megrendezésre. A helyszín a Lővér Kemping.
A négynapos rendezvényre bérletek már most megvásárolhatók, illetve megrendelhetők 12.900,- forintos áron.

A bérlet megvásárolható:

Budapesten:
Ticket Express – Budapest VI. Andrássy út 18.
Ticket Express – Budapest VI. Jókai u. 40.
Tisza Cipő – Budapest V. Károly krt. 1.
Tisza Cipő WestEnd – Budapest VI. Váci út 1-3.

Vidéken:
Impresszió – Sopron, Várkerület 6.
Tisza Cipő – Pécs, Irgalmasok u. 16.
HÍD Ifjúsági Iroda – Győr, Aradi Vértanúk u. 19.
K.O. Könyv, Zene, Film – Szombathely, Kossuth u. 8/3.

A VOLT Klub tagjai a bérletet az Interneten keresztül, banki átutalással is megrendelhetik.
További info:
http://www.sziget.hu/volt/jegy

Evergrey – 2007-01-12

Evergrey (+ Wendigo, Mindfields) Több meglepetést is tartogatott számomra a január 12-én megrendezett Kultiplexes Evergrey koncert. Először is már eleve a tény, hogy a kis hazánkban még nem túl ismert svéd prog/power zenekar szűk fél év elteltével újra Budapesten játszik – de hát ennek csak örülni lehet, úgyhogy nem is ellenkeztem túlzottan eme kellemes esemény […]

Tovább »

Nightrage – a harmadik

A görög/svéd melodikus death Nightrage február 23-án jelenteti meg harmadik sorlemezét. A felvételek részben Dániában készültek Jacob Hansen segítségével.
Ime a tracklist:

01. Spiral
02. Reconcile
03. Death-Like Silence
04. A Condemned Club
05. Scars Of The Past
06. De-Fame
07. Scathing
08. Surge Of Pity
09. Encircle
10. Drone
11. Spiritual Impulse
12. A New Disease Is Born (Instrumental)


Kötelező!

Detonation – új lemez

A lemez címe Emission Phase lesz, egy koncept lemez, melynek sztorijáról a borítóból és a számcímekből következtethettek.
A lemez producere a Textures-ből ismert Jochem Jacobs és Bokue Visser, a munkát pedig a Split Second Sound stúdióban végzik.

A stílus intenzív, melódikus death/thrash, de sikeresen beleszőttek egy adag groove-t is, na meg a hangzás is remek lesz. – ígérik a srácok.

1. Invoking the Impact
2. When Stone turns to Ash
3. Craven Ablaze
4. Into the Emission Phase
5. Chokedamp
6. Defects of the Isolated Mind
7. Modulate
8. Infected
9. Soul Severance
10. Reborn inside the Radiance
11. Fallout (instr)
A borítót pedig, amit fent jobb oldalt láthattok, Eliran Kantor festette.