Trollheimen – hírek

„Tavalyi év nem volt egyszerű a zenekar életében. Tagcserehegyekkel
tarkított időszak volt. Év elején énekest, év végén pedig doboscsere
következett be. Időközben kerestünk-kutattunk és büszként jelentjük
be, hogy megvan a csapat új dobosa Neubauer Roland, akit korábbról az
Under The Surfaceből ismerhettek. Immáron újra teljes a zenekar,
próbálunk is gőzerővel, valamint elkezjük a koncertek szervezését is.
Valamint… még egy dologban is történt előrelépés, a honlapunk
jelenlegi félkész állapota is változni fog hamarosan.”

Antimatter – új lemez közeleg

A brit Antimatter befejezte következő lemezének munkálatait, az album megjelenése ez év elejére várható.


Mick Moss mellett a ‘Leaving Eden’ elkészítésében Danny Cavanagh (Anathema gitár, zongora ) , Ste Hughes ( basszus), Rachel Brewster ( hegedű ) és Chris Phillips (dob) vett részt.

Nótacímek:

‘Redemption’
‘Another Face In A Window’
‘Ghosts’
‘The Freak Show’
‘Landlocked’
‘Conspire’
‘Leaving Eden’
‘The Immaculate Misconception’
‘Fighting For A Lost Cause’

Moss a zenekar MySpace oldalán bejelentette, hogy a csapat Lights Out című dalát a BBC felhasználja egy hamarosan készülő dokumentumfilmjében.

Down – turné a Heaven And Hell társaságában

A New Orleans-i supergroup a Heaven and Hell kanadai turnéján fog vendégeskedni, majd négy koncertet adnak az USA keleti partján.

Közben folyik a munka a banda harmadik nagylemezén.
Pepper Keenan szerint hasonló a munkamódszer a banda bemutatkozó lemezének elkészítéséhez.  Nem kell nu-metalra vagy más, manapság divatos zenei irányzatokra számítani az új albumon. Igyekeznek egyszerű, ám időtálló dalokat írni.

Wackor – hírek

A tavaly év végén 10. születésnapját kétnapos fesztivállal megünneplő  Wackor legénysége nekilátott második nagylemezének megírásához.
Az első elkészült nóta (Somebody’s Nobody) már letölthető a zenekar honlapjáról, azaz innen.
Ígéretük szerint hamarosan két újabb dalukat is közzé teszik.

Beneath the Sky – kitaposott ösvényen

Járt utat járatlanért….. Igaz a mondás a Beneath the Sky jövő héten megjelenő What Demons Do To Saints albumára is.
A tengerentúlon ma oly divatos dallamos metalcore-t művelő zenekar új albuma a Killswitch Engage, Shadows Fall által kitaposott ösvényen halad. Sok sikert….

Lacrimosa – 2007. január

„Reméljük jól indult az új évetek és az egész hasonlóan jól fog alakulni!

Mindenesetre, szeretnénk mi is hozzáadni a legtöbbet, amit tudunk, és így örömmel jelenthetjük be – 9 évvel az elődje után – a második koncert-albumunk idei megjelenését! Ezen felül, szintén idén megjelenik a régóta várt LACRIMOSA-film, ami másfél évnyi turnét ölel fel, Európán, Dél-Amerikán és Ázsián keresztül, és a kamera gyakran elkísér minket a a színpadon túl is… elég érdekes anyagot sikerült összehozni! Most a vágás van folyamatban, és néhány hónapon belül ez a nagy folyamat elérkezik a végéhez!

Ezeknek a tükrében kívánunk nektek boldog 2007-et!
Tilo Wolff és Anne Nurmi „

Wisdom – hírlevél

„Nagy örömünk, hogy a Words of Wisdom nagylemezünk első szériája olyan gyorsan elfogyott, hogy aki most akarja beszerezni, az már a második, utángyártott szériából vásárol. Köszönjük mindenkinek, aki nem letöltötte, vagy lemásolta a lemezt, sokat segítetek nekünk ezzel!

Lassan vége rövid pihenőnknek, és újra belevetjük magunkat a zeneiparba. Hamarosan felkerülnek honlapunkra a tavaszi „Words of Wisdom” turné dátumai, sikereihez méltóan fogjuk bemutatni a nagylemezt szerte az országban.

Végre működik honlapunkon (www.wisdom.hu) a Galéria menü, ahol megnézhetitek a Keep Wiseman Alive 2006 koncertünk képeit is. Ezer köszönet webmasterünknek, rengeteget dolgozott vele.

Működik a Rendelés menü is Webshop néven, itt minden eddig megjelent Wisdom terméket meg lehet rendelni, köztük olyan pólókat is, melyek már sehol nem kaphatók, és csak néhány darab van belőlük. A jobb felső sarokban megtalálható azon boltok felsorolása, ahol az országban kaphatók Wisdom pólók és pulcsik. A Words of Wisdom nagylemez gyakorlatilag mindenhol beszerezhető.”

Rob Halford – hírek

Rob Halford elkészítette új videóját a Forgotten Generation című új dalához. A nóta meghallgatható az mp3.com-on.

A dal, amelynek hivatalos megjelenési dátuma 2006. november 21., az első szólómegmozdulása négy év után.
A tavaly november 28-án megjelent, Halford: Metal God Essentials – Volume 1 című, 15 nótás válogatás tartalmaz még egy új számot, ami Drop Out címre hallgat. Mindkét új nóta a friss Judas Priest album munkálatainak szünetében született. Szintén november 28-án adták ki Halford Fight nevű zenekarának K5 the War of Words Demos anyagát.

Az énekes közben a Judas Priesttel dolgozik a banda legújabb, Nostradamus című új lemezén. A konceptalbum munkálatai, amely a XVI. századi francia látnok életéről szól majd jól haladnak, a zenekar 2007 közepére ígéri a megjelenést.

A Judas Priest a lemezkészítés mellett az album témájához kapcsolódó színpadi show kidolgozásán is dolgozik.

Blind Myself – Ancient Scream Therapy – 2006

Bizony, 7 éve már, hogy a tévéadókat kapcsolgatva egy átszellemülten üvöltöző kopasz és pár sátánimádónak tűnő hobó a képernyőhöz szegezett Kain című zenevideójukkal. A klip komolyságával jócskán elütött a többi zenecsatornán futó, tökösebb zenekarok bohóckodásaitól, így nem volt kérdéses, hogy miután beszippantott a hangulata, kénytelen voltam a nagylemezt is beszerezni a vélhetően hasonló atmoszférájú dalokba […]

Tovább »

Angelcorpse – erőfitogtatás

A bőgős/vokalista Pete Helmkamp adta hírül a következőket az Angelcorpse-ból:

,,Minden remekül halad az ,,Of Lucifer and Lightning” felvételeivel kapcsolatban. John Longstreth már feldobolt pár használható részt. Gene Palubicki és én keményen dolgozunk a gitárokon és az éneken. Reméljük és egyben ígérjük, hogy az ,,Of Lucifer and Lightning” lesz a kor legextrémebb Angelcorpse lemeze! Természetesen ez klisésen hangozhat, hiszen minden banda ezt mondaná az újjáalakulásuk után – a banda még 1998-ban formálódott át -, de minket ez legkevésbé sem érdekel! Az Angelcorpse sosem tartozott az divatzenekarok közé, ez az album megerősítést fog jelenteni a bennünk kételkedőknek, s megmutatja majd az igazi erejünk.” -így Helmkamp.