Ante-Inferno – ködös black az angoloktól

2020-ban mutatkozott be az egész jól sikerült Fane című nagylemezével az Ante-Inferno nevű angol black metal alakulat, most pedig már kanyarban van az új kiadványuk Antediluvian Dreamscapes címmel. A május 13-án megjelenő lemezen a csapat továbbra is marad a filozófiából táplálkozó, nagyrészt belső vívódásokat megjelenítő zenei kompozícióknál és a hosszú tételeknél. A zenekar elmondása szerint a hét új dal hét kapunak felel meg, melyeken keresztül idegen, de valahol mégiscsak ismerős világokba juthatunk. Egy ilyen kapu a most közzétett Celestial Mirage című tétel is, melyben egy haldokló ember utolsó gondolataiba kapunk betekintést. Ahogy a törékeny élet a túlvilág ürességébe távozik még szemtanúja lesz annak, ahogy minden reménye széttöredezik és szertefoszlik. A dal meghallgatása közben a lemezt borító mutatós festmény részleteiben is elmerülhetünk.

Ante-Inferno - Celestial Mirage (Track Premiere)