Szerző: Armand

Rise Against – Kérdések, amelyeket nem teszünk fel

Augusztus 15-én Ricochet címmel jelenik meg a chicagói punk-rock csapata, a Rise Against új nagylemeze. A 12 dalt tartalmazó lemeze a Loma Vista Recordings gondozásában jön majd ki, aminek újabb előzetesükként I Want It All című daluk videóját tették közzé.

Az algoritmus a figyelmünket akarja, ezért úgy tervezték, hogy megnevettessen, vagy megríkasson bennünket, de leginkább azt akarja, hogy dühösek legyünk, mert így terjed a leggyorsabban. Mint egy halom golyó, amit keményen megütnek. Ki profitál a haragunkból? Kérdések, amelyeket nem teszünk fel, miközben tüzelünk.” – mondta Tim McIlrath énekese.

Rise Against - I Want It All

Rivers Of Nihil – Ez a lemez tökéletesen összefoglalja azt, amit csinálunk…

Május 30-án jelent meg a technikás prog- death metal vonalas Rivers Of Nihil új, azonos című ötödik albuma. A felállása új lemezükkel megváltozott. Adam Biggs basszusgitáros a korábbi háttérvokálozás után előlépett főállású frontemberré, valamint egy új gitárosuk is lett Andy Thomas (ex-Black Crown Initiate) személyében.

Ez a lemez tökéletesen összefoglalja azt, amit csinálunk, miközben egy új perspektívát kínál a hangzásról az új felállásunkkal. Minden, amit a rajongóink megkedveltek a hangzásunkban, ebben a dalban is megmutatkozik, az új tagok, Andy (Andy Thomas ritmusgitáros) éneklésével és Biggs (Adam Biggs bőgős-énekes – a szerk.) fő vokáljával kiegészülve. Megvannak benne a riffek, a nagy refrén, a progresszivitás, a szólók, a szaxofon. Ez is csak egy igazi klasszikus példája annak, amit zenekarként 2025-ben csinálunk.” – mondta új lemezükről a zenekar alapító gitárosa, Brody Uttley.

Lenyestük a felesleges zsírt. Vannak technikásabb témák, amik a The Conscious Seed Of Light és a Monarchy hangzásvilága felé mutatnak vissza, de azt is mutatják, hogy a dalszerzés terén érettebben, értőbben dolgozunk ma már. És akadnak kísérletezősebb dolgok is, amik kicsit a Where Owls Know My Name meg a The Work hangulatát hozzák, de frissebb, a zenekar mai állapotát jobban tükröző perspektívából.

Rivers of Nihil - Rivers of Nihil (FULL ALBUM)

The Haunted – Megjelent az új nagylemezük

Songs of Last Resort címmel május 30-án jelent meg a The Haunted új nagylemeze a Century Media kiadásában. A lemezről Death To The Crown daluk kapott friss videót.

THE HAUNTED - Death To The Crown (OFFICIAL VIDEO)

A svéd melo-death egyik alapbandájaként is számon tartott The Haunted nyolc év után adta ki 10. soralbumát, ami az alábbiakban hallgatható végig.

Ophiolatry – Pénteken jelenik meg az új lemezük

Meglehetősen sok év, pontosan 17 telt el a brazil extrém metalos Ophiolatry legutóbbi lemeze, a Transmutation megjelenése óta. Igaz közben a zenekar egy válogatáslemezt is kiadott 2015-ben Raw #D-Side címmel. Rajongóik örömére június 6-án, pénteken a Wormholedeath Records gondozásában adják ki harmadik nagylemezüket Serpent’s Verdict címmel. A lemezen 13 szám található, melyeknek témáit a görög mitológia ihlette. Dalaikban és egy harcos történetét mesélik el, aki átkel a Styx folyón, hogy megközelítse Hádész kapuit. Újabb kedvcsinálójukként Jesus Complex daluk videója nézhető meg tőlük.

OPHIOLATRY- Jesus Complex (Official Music Video)

Ophiolatry – Serpent’s Verdict

(Wormholedeath Records)

1 – Jesus Complex
2 – Revenge
3 – Generation Curse
4 – Death Tour
5 – Serpent’s Spits
6 – Atheris
7 – Apophis
8 – Midia Bible
9 – Manipulations Guilt
10 – Heaven Jails
11 – Narcissistic Victim Syndrome
12 – Human Factory
13 – Ecdysis

Rém – Érkezik a második lemez

Ódon címmel június végén lát napvilágot a Rém második lemeze. A kiadvány CD-n a Metal Ör Die Records, majd várhatóan a jövő év elején kazettán a Fekete Terror Productions gondozásában fog megjelenni. A tíz számos album dalaiban egy-egy magyar népmesét dolgozz fel, természetesen black metalos zenei közegbe foglalva. Mindezt a zenekar agya, Mr. N. így foglalta össze:

A mese és a gyermeki lélek egy, és mivel mindannyiunkban ott lakozik a gyermek, ezért hiszem, hogy mindannyiunkban ott él egy mese is. A második Rém-lemez célja, hogy a megelevenítse a magyar népmesei mondavilágot azok előtt, akikben még élénken élnek a szülői esti mesélések emlékei, és azok előtt is, akik már elfeledték azt.”

Az albumon számos, a hazai underground világából jól ismert zenész, szereplő is közreműködik. Név szerint: Ferenczi Márton (Rivers Ablaze, Fragda) – gitár, Gagyi Attila (Crippled Fox, Hajnalpír) – gitár, Knot (Mephitic Grave, Kolp) – gitár, Rózsavölgyi Bence (Ghost Toast) – gitár, Jim Jones (Kolp, Ressurection Disorder, Mutilation Case stb.) – ének, Knapp Oszkár (Rivers Ablaze, Fragda) – ének, Szakács Bence (Brygmus, Grrrmba) – ének és Mr. I. – basszusgitár. Az alábbiakban Selyemrét című dalát ismerhetitek meg, amelyben Sándor Henrik gitáros (Hænesy, Mádra, As Karma Brings) is közreműködik.

A dalt a címével megegyező Selyemrét című magyar népmese ihlette, melyben a magyar népmeséktől megszokott elemek, mint a hős királyfi, a gonosz boszorkány mellett a nyers és szögegyenes black metal minden stílusjegye egyaránt megelevenedik.” – mondta a dalról Mr. N..

Needless – Megjelent az új lemezük

Premonition címmel május 30-án jelent meg a Needless harmadik nagylemeze az Inertial Music kiadó gondozásában. 

Itt van harmadik albumunk, amely az olasz Inertial Music gondozásában látott napvilágot, és egy új korszak kezdetét jelöli számunkra. Igyekeztünk zeneileg nyitottabb, atmoszférikusabb irányba mozdulni, és mélyebb rétegeket is érinteni, az eddig megszokottaktól eltérően. Fogadjátok hát szeretettel több mint 20 éves zenei utazásunk eme újabb fejezetét!

A Premonition az emberiség sorsáról alkotott víziót tár elénk kozmikus léptékben – ezúttal nem egy konkrét történeten keresztül, hanem belső, introspektív gondolatokból építkezve.

Needless - Premonition (FULL ALBUM VISUALIZER)

lemezbemutatója június 28-án lesz a Dürer Kertben, a Paediatrician, a Devoid és az Odion társaságában.

Funera – Régi fény

A norvég funeral doom / death doom úttörője, a Funeral a mai nap során adta ki legújabb EP-jét The Funereal címmel. A valamivel több mint 26 perces anyagra egy három tételből álló, több mint 18 perces szám a feröeri nyelven énekelt Gamalt ljós (jelentése: Régi fény), valamint tavalyi nagylemezük, a Gospel of Bones kiemelkedő darabjának, az a Når Kisten Senkes akusztikus újraértelmezett változata került fel. Az alábbiakban az EP központi darabját hallgathatjátok meg.

Funeral - "Gamalt ljós" (Official Audio)

A Gamalt ljós-t az alapító dobos, Anders Eek és a vendégénekesként szereplő, Jón Aldará (Hamferð, Iotunn) komponálta. Ez egy gyászének, mely jéghideg riffektől, mérgezett harmóniáktól és lassan égő, őrlő klasszikus doom gitárból áll, és érzelmi intenzitása a triptichon szerkezetén keresztül fokozódik. Témáját a kanti filozófia ihlette és mélyen a személyes egzisztenciális gyászon átszűrt darab, ami erőszakos belső képek és spirituális vágyakozás között navigálja hallgatóját, mélyen alámerítve őt az önmegtagadásról, az idealizmusról és az érzelmi csapdába esés pszichológiai terheiről szóló meditációba. Egy költői utalás a múlt reményeinek és az elérhetetlen abszolútumok halványuló fényével.

Funeral – The Funereal EP

(Season of Mist)

1. Gamalt ljós – Pt. 1 (6:40)

2. Gamalt ljós – Pt. 2 (5:16)

3. Gamalt ljós – Pt. 3 (6:08)

4. Når Kisten Senkes (Acoustic) (8:16)

Cromlechot – Bepillantás egy őrült vízióba

A black metal vonalas német Cromlechot 1994-ben jött létre Eugen „Impurus” Herbst szólóprojektként. Azonban a doom/gothic Dies Ater megalakulása miatt hosszú ideig szüneteltette projektjét, míg nem 2021-ben újra életet lehel bele. Vendégzenészek segítségével újrarögzítette régi dalait, melyeket 2023-ban kiadott Cold and Stiff című debütáló lemezén mutatott be. Most második lemezének kiadására készül, ami június 6-án a Darkness Shall Rise Productions gondozásában fog megjelenni Of Owls and Eels címmel.

A lemezre hat atmoszférikus hangulatú hideg black metal riffek átitatott dal kerül fel, melyek azt mutatják be, hogy milyen mélységes gyötrelmek születhetnek meg egy ember víziójából a kezei által. Ezekbe a gyötrelmekbe Mordlust és Ice Curse dalai által kapunk bepillantást.

Cromlech - Mordlust (DSR294 Of Owls And Eels - DSR Productions)
Cromlech - Ice Curse (DSR294 Of Owls And Eels - DSR Productions)

Morgh – Vale – új dal

Jelenleg új EP-jét készíti a blackened metalos Morgh. Az egykori Nadir két tagja, Gál Ferenc basszusgitáros és Fekete Szabolcs dobos, valamint a Drow frontembere, Szabó Szabolcs alkotta projekt 2023 őszén Malum címmel adta ki négy dalos debütáló mini-lemezét, amit még az idén megjelenő új kiadványuk követ. Ennek első előzeteseként muatták be Vale dalukat.

All Men Unto Me – Nincs erény abban, ha mindenkinek megbocsátunk, csak magunknak nem

Ryan Gleave (akit a skót progresszív black metal zenekar, az Ashenspire közös munkájáról is ismerhetünk) avantgard – noise rock projektje, az All Men Unto Me második lemezének kiadására készül. Requiem című albuma június 27-én fog megjelenni. A lemez egy ősi gyászt képzel újra valós, kortárs környezetben, a Missa pro Defunctis széles érzelmi íveit skálázva. Ezek a struktúrák utat nyitnak az új daloknak, amelyek szólnak a patriarchális hatalmi rendszerekről és a bennük rejlő transzmaszkulinitás feltételeiről (elmélkedve), a queer tisztelet és megbocsátás ködén keresztül. 

Úgy nőttem fel, hogy ha megbocsátok másoknak, Isten is megbocsáthat nekem. Ez a gondolkodásmód vezetett önmagam elhanyagolásához, egy olyan módon, amit erényesnek gondoltam. Mély szenvedés rejlik az ilyen szeretetben és megbocsátásban. Vérezni valakiért, aki nem érti, mennyire megbántott, megbocsátani valakinek pusztán azért, mert tudod, hogy a saját fájdalmát cipeli. Ez nagyon kicsivé is tehet. A megbocsátás lehet, hogy örök, de a szenvedés is az. Nincs erény abban, ha mindenkinek megbocsátunk, csak magunknak nem.

A lemezéről az alábbiakban a Tobias Holmbeck által rendezett Sequentia és Lux Æterna dalinak videói nézhetőek meg.

ALL MEN UNTO ME - SEQUENTIA | REQUIEM, 2025
ALL MEN UNTO ME - LUX ÆTERNA | REQUIEM, 2025