A vietnami hardcore punk banda, a Nuclear Stockpiles egy kétszámos kislemezt adott ki State Of Anarchy/Blow (Job) dalaival. Ezzel a két dallal hamarosan megjelenő debütáló lemezüket vezetik fel.
„Anarcho – Armageddon – A HARDCORE PUNK életstílus, a sebességről, a „fuck you” hozzáállásról és az egyenes beszédről szól. Ez az első lövése a fővárosból érkező feltörekvő hardcore punk fiataloknak, egy dupla dalos kislemezek a hanoi armageddon hardcore érából.„ – olvasható kiadójuk, a House of Ygra presents infójában.
Nuclear Stockpiles - State Of Anarchy/Blow (Job) - 2025 - Official Audio
An Insatiable Violence címmel június 20-án jelenik meg a Cryptopsy kilencedik albuma a Season of Mist égisze alatt. A nyolc dalok lemezről Matt McGachy énekes a következőket árulta el:
„Az As Gomorrah Burns egy ugródeszkát jelentett az új albumunkhoz. Fogtuk azt, amit az előző albumban kedveltünk, és arra koncentráltunk, hogy ezt élőben is kiterjesszük. Azt akartuk, hogy ez a lemez még groove-osabb legyen, hogy az emberek igazán bele tudjanak kapaszkodni a dalaiba, amikor élőben játsszuk azokat.”
Lemezük második videóját Malicious Needs című daluk kapta meg.
A Chilei Grammy-díjas törzsi groove metal banda, a Mawiza az elmúlt évtizedben az őshonos tribal metal irányadó erejévé vált. A zenekar a napokban jelentette be harmadik albumát, ami ÜL címmel július 18-án fog megjelenni a Season of Mist kiadásában.
„Az ÜL ’éneklést’ jelent. Az album a föld hangját, az érzések eredetét, az első hívást az érzelmekkel való kapcsolatteremtésre képviseli. A léleknek az a része, amely néhány másodpercre eggyé válik a széllel. Ez egy olyan erő, amelyet hallhatunk, rezonálhatunk vele, kommunikálhatunk vele, és amelyhez visszatérhetünk.”
Az alábbiakban Wingkawnoam daluk hivatalos videója nézhető meg, amiről Awka, az énekesük a következőket osztotta meg:
„A dal a Mapuche terület védelmére szólít fel. Angolul a Wingkawnoam jelentése „Dekolonizálni”. A dal ugró ritmusa azt tükrözi, ahogy egy szarvas táncol, miközben menekül ragadozói elől. Amikor egy wemul (szarvas) fut, félrelép, hogy elterelje az üldözői figyelmét. Ehhez a dalhoz egy progresszívebb ritmust választottunk, hogy összezavarjuk a gyarmatosítókat.
Mi a Mapuche törzsből származunk. Fontos, hogy alázatot érezzünk a közösséghez, melyhez tarozunk.
A videó történet szintén a Mapuche törzstől származik. Ez egy régi történet egy katolikus papról, akit a törzs nem fogadta szívesen, és foglyul ejtetik. A közösség tagjai nem tudttak megegyezni arról, hogy mi is legyen vele. Így a sorsát egy palin játék döntötte el.”
Mawiza - "Wingkawnoam" (Official Music Video)
Mawiza – ÜL
(Season of Mist)
1. Wingkawnoam
2. Pinhza Ñi pewma
3. Ngulutu
4. Nawelkünuwnge
5. Mamüll Reke
6. Wenu Weychan
7. Lhan Antü
8. Kalli Lhayay
9. Ti Inan Paw-Pawkan (featuring Joe Duplantier from Gojira)
Idén ötödik lemezét adja ki a finn pogány metal zenekar, a Kaamos Warriors. Az egyenlőre még cím nélküli lemezről első kislemezes dalukként a videóval kísért Seita került bemutatásra.
„Nagy tisztelettel és csodálattal tekintünk a természetre és a vadonra, és ez mélyebbre vezetett minket az ősi (finn) pogányság világába. Egy olyan területen élünk, ahol áldottnak mondhatjuk magunkat azért, hogy gyönyörű természet vesz körül. Mindez jól tükröződik Seita című új kislemezünk és annak videoklipje.” – mondta Jani Moilanen gitáros.
Az olasz szimfonikus black/folk duó, a Voland április 25-én a Duskton kiadásában adta ki új opuszát The Grieving Fields címmel. A kisebb-nagyobb megszakításokkal 2009 óta a multi-insrumentalista zenész, Halwas és Rimmon énekes által működtetett formáció (akiket a kortárs militáns vonalad death/black Veratrum soraiból is ismerhetünk) új lemezének témáiban továbbra is Oroszország forradalmi és világháborús időszakát taglalja. A lemezről 227 című daluk korhű dokumentumfilmekből összeállított videója nézhető meg.
VOLAND - 227 (OFFICIAL VIDEOCLIP)
„A The Grieving Fields a Voland negyedik munkája, és egyben az első nagylemez, ami rövid EP-kből áll. Zeneileg folyamatosan erősíti hangzását, amely a különböző extrém metal műfajok nehéz riffjeiből, valamint a kortás folk zenei populáritás hatásait ötvözi.
Koncepcionálisan az album a háború és áldozathozatal témáit boncolgatja, nem az erőszak dicsőítve, hanem inkább elítélve a lakosságnak okozott szenvedést, a nacionalizmus ellentmondásait és a polgárháborúk által a családokra és közösségekre nehezedő megosztottságot bemutatva. Ily módon a zenekar olyan régi háborúk történeteit meséli el, amelyek sajnos még mindig sújtják Európa ezen részét: A „The Grieving Fields” az orosz déli területek, a Kaukázus, a Donbassz, a Krím és Ukrajna által ihletett történetek és érzelmek gyűjteménye.
Mindezen régióknak szoros közös történelme van, amelyet semmilyen nacionalizmus, vagy imperializmus nem tud eltörölni. Ez az album a békét képviseli, és azoknak az embereknek ajánlott, akik ellenállnak az erőszaknak és az elnyomásnak.” – olvasható kiadójuk közleményében.
Az amerikai post-rock underground egyik új fedezettje a Philadelphiában működő instrumentális post-rock/shoegaze zenekar, a Hiroe. A csapat tavaly júniusban adta ki Wield című debütáló albumát, amit akkor így hirdettek:
„A Wield bemutatja azt a bátor új jövőt, amelyre mindannyiunknak szükségünk van ezekben a zavaros időkben. Egy új amerikai határvidéket, amelyre felépíthetjük legvadabb álmainkat és legmerészebb ambícióinkat!”
Emiről a napokban mutatták be Dancing At The End Of The World daluk friss videóját.
Az álomszerű pszichedelikus – progresszív rockot játszó lengyel Atom Juice zenekar július 11-én, a Heavy Psych Sounds gondozásában jelenteti meg nyolc dalos debütáló albumát. A banda zenéje a ’60-as, ’70-es évek pszichedelikus és progresszív rockjának talajából táplálkozik beleépítve a kortárs harmóniák, modern (űrhatású) effektek által életre keltett zenei szivárványokat. Saját nevükkel ellátott hat tételes lemezükről az alábbiakban Hercules című daluk hallgatható meg, amivel varázslatos tájakra és földöntúli ábrándokra invitálják hallhatóikat.
ATOM JUICE - Hercules // HEAVY PSYCH SOUNDS Records
A francia black metal entitás, az Enterré Vivant május 26-án az Antiq Label gondozásában adja ki harmadik albumát 悪罪 (Akuzaï) címmel. A lemez 2023-as második albumuk, a 四元素 (Shigenso) logikus folytatása. Az Akuzaï 10 kompozíciót tartalmaz, amelyek buddhizmus szerint elkövethető 10 bűn köré épülnek fel, mindegyik egy közös témához kapcsolódik – a második világháború japán civilek és áldozatok általi megtapasztalásához –, így 50 percen át egy hangulatos, de megrázó történetnek lehetünk tanúi. A lemezről eddig két videó, a Chûtô és a Kigo került bemutatásra.
Witchhunter címmel tette közzé újabb videóját a Sodom. A német thrash legenda június 27-én adja ki tizenhetedik stúdióalbumát The Arsonist címmel a Steamhammer gondozásában. A banda új klipje, amit Andy Brings készített egy tisztelgés a zenekar első öt nagylemezén játszó dobos, Christian „Witchhunter” Dudek előtt, aki 2008-ban, 42 éves korában májelégtelenség következtében hunyt el.
Saeculum Hyaenarum címmel adta ki harmadik nagylemezét a szegedi grindcore banda, az Apoptosis.
„Közel hat év elteltével végre elkészült az új albumunk Saeculum Hyaenarum címmel. A fizikai formátum még folyamatban, de addig is a platformokon tudjátok pörgetni az anyagot.”