Szerző: Armand

Midnight – Cleveland és metal

Steel, Rust And Disgust címmel május 23-án fog megjelenni black/speed őrült Midnight új albuma, ami lényegében a multizenész, Athenar szülővárosának, Cleveland bandáinak egy-egy általa készített feldolgozásdalait tartalmazza. Ezt az érzést Cleveland Metal dalának videójában foglalja össze.

Nem teljesen új elképzelés, hogy vegyünk fel egy olyan albumot, amely egy bizonyos témájú, csupa feldolgozás-jammelésekből áll… A lemez eredeti címe Throw Ups lett volna, tisztelgésként David Bowie Pin Ups című, szintén feldolgozásokból álló albuma előtt. Igaz, a Throw Ups csak két szótagból áll, nekem pedig hatra lett volna szükségem. Persze hívhattam volna Throw Downs Throw Outs Throw Ups-nak is, de az rohadt nagy hülyeség lett volna. Egyszerűen csak szerettem volna felvenni néhány dalt olyan zenekaroktól, akik osztoznak a szülőhelyem látványában, hangjaiban és szennyvizében. Néhányat ezek közül a melódiák közül talán már hallottatok, néhányat talán még nem. Szóval, legyetek szívesek, tegyetek magatoknak egy szívességet, és hallgassátok meg az eredeti verziókat is! Cleveland és metal! Ez a két szó úgy folyik össze, mint az olvadt acél. Ez a cím közvetlenül egy 1983-ban, az Auburn Records elődjénél, a Clubside Recordsnál megjelent azonos című válogatásalbumról származik. A dal erotikus szerelmeslevélként íródott az elátkozott városhoz, ahová sodortak, és az ott élő alantas lakótársakhoz.”

Midnight - Cleveland Metal (Official Video)

Midnight – Steel, Rust And Disgust
(Metal Blade Records)

1. Cleveland Metal
2. Iron Beast (Kratos cover)
3. I’m Insane (Synastryche cover)
4. Final Solution (Rocket From The Tombs cover)
5. Frenzy (Screamin’ Jay Hawkins cover)
6. Child Eaters (Rubber City Rebels cover)
7. 3rd Generation Nation (Dead Boys cover)
8. Rock N’ Roll Fever (David Allan Coe cover)
9. Carrions Keep (False Hope cover)
10. Black Leather Rock (Electric Eels cover)
11. Steel, Rust And Disgust
12. Agitated (Electric Eels cover)

Dalriada – Májusban érkezik az új lemezük

A tavaly 20 éves születésnapját ünneplő folk metalos Dalriada május 23-án Magvető címmel adja ki új albumát. A kilenc dalos album több formátumban a H-Music kiadásában kerül majd forgalomban. Kedvcsinálóként Jó remény című daluk hivatalos videója nézhető meg róla.

Dalriada - Jó remény (official music video)

Négy évvel az Őszelő után új stúdiólemez a soproni folk metalosoktól! A 9 tételes friss album kicsit amolyan vissza a gyökerekhez felfogásban készült, kimondottan riffelős-metalos anyag lett, amelyről viszont nem hiányoznak a történelmi témájú dalok, illetve a betyártematikájú nóták sem.” – olvasható a kiadó közleményében.

Firebeard – Rainbow In The Darkness – új videó

A napokban jelent meg a Firebeard zenekar Rainbow In The Darkness című dalának videója, amit a banda jó barátja, Szkróbó Szabolcs készített koncerteken rögzített képanyagból. Bien János (Yell) a Firebeard frontembere foglalja össze, hogy mit kell tudni a dalról:

A Rainbow In The Darknesst nem sokkal az után írtuk, hogy elkezdtünk együtt dolgozni. A dal alapjai úgy születtek, ahogy az a Firebeardben általában szokás. Tomi hozott egy kolosszális riffet a dal elejére és egy fogós alaptémát, amire elkezdtem kidolgozni az énekdallamokat és a szöveget, de a folyamat során mindenki hozzátehette az ötleteit. A formálódó dal a korai Ozzy és DIO dalok hangulatát juttatta eszembe, így arra gondoltam, hogy ennek a dalnak a Rainbow In The Darkness címet adom, amivel szerettem volna tiszteletemet kifejezni Ronnie James Dio zenei géniusza előtt. Abban az időben szinte minden találkozásunkkor szóba került Dio, mert a banda minden tagjára nagy hatással volt. De nem csak Ő, hanem a ‘70-es és ‘80-as évek számtalan nagy hard rock, heavy metal előadója is felsorolható lenne, ha a Firebeard tagjainak közös zenei nevezőjét keresnénk. Egyébként a Rainbow In The Darknesst annyira szeretjük játszani, hogy eddig minden Firebeard koncerten elhangzott. Többek között ez a dalunk is elérhető már minden streaming platformon és szerepelni fog az első nagylemezünkön is, amelyhez rövidesen felvesszük még azt a maroknyi dalt, ami teljessé teszi a végeredményt. A Rainbow In The Darknesshez egy nagyon kedves barátunk, Szkróbó Szabolcs forgatott koncert hangulatú videó klipet, akit mindenki jól ismerhet a Perfect Symmetry zenekar soraiból. Ezúton is nagyon köszönjük Szabinak a baráti segítséget!

FireBeard - Rainbow In The Darkness (Official Music Video)

Gaahls Wyrd – Time and Timeless Timeline – új videó

Június 6-én érkezik a Gorgoroth egykori frontembere, Gaahl által vezetett Gaahls Wyrd második nagylemeze Braiding the Stories címmel. A kilenc dalos lemez egy misztikus, alkímiai utazásra invitál a tudat és az álmok birodalmában. Újabb videójaként a Time and Timeless Timeline nézhető meg róla.

Gaahls Wyrd - "Time and Timeless Timeline" (Official Music Video)

Sodom – Új lemez érkezik

Június 27-én adja ki tizenhetedik stúdióalbumát a német thrash veterán Sodom. The Arsonist című albumuk a Steamhammer gondozásában érkezik majd, amiről máris itt van Trigger Discipline daluk szöveges videója.

Sodom - Trigger Discipline (Official Lyric Video)

Sodom – The Arsonist 

(Steamhammer)

1. The Arsonist
2. Battle of Harvest Moon
3. Trigger Discipline
4. The Spirits That I Called
5. Witchhunter
6. Scavenger
7. Gun Without Groom
8. Taphephobia
9. Sane Insanity
10. A.W.T.F.
11. Twilight Void
12. Obliteration of the Aeons
13. Return to God in Parts

Necrophobic – Nordanvind – új videó és EP

Nordanvind címmel mutatta be új videóját a svéd death/black metalos Necrophobic. A klip dala a banda tavaly megjelent In The Twilight Grey albumról származik. A dal a napokban egy három dalos EP formájában is ki jött, amelyre még két másik daluk, a Blackened the Horizon és a W.A.S.P. „The Torture Never Stops” dalának feldolgozása is felkerült.

A Nordanvind egy himnusz az északhoz. Tisztelgés otthonunk és őseink előtt. A dal a hideg északi szél hangját, a benne rejlő dallamokat és titkokat ragadja meg. Ez a szám arról szól, hogy újra egyesüljünk és eggyé váljunk azzal a földdel, amelyből egykoron mi magunk is fakadtunk” 

NECROPHOBIC - Nordanvind (OFFICIAL VIDEO)

Left Cold To Wilt – Realize – EP előzetes

Május közepén adja ki új EP-jét a stoner/groove metal, valamint a metalcore vonalába is belekóstoló budapesti Left Cold To Wilt zenekar. Erről Realize daluk szöveges videóját osztották meg.

A Realize második dalunk, ami szövegében a frusztrációról, valamint arról a felismerésről szól, hogy demagógiával mennyire könnyen lehet befolyásolni az embereket, így erőszak nélkül is el lehet venni a szabadságukat. A tömegnek pedig nem ártana tenni a változás érdekében.

Left Cold To Wilt - Realize (Official Lyrics Video)

HellLight – As Daylight Fades – új videó

Négy év után új lemezével tér vissza a brazil funeral doom/death metalos HellLight. Május 9-án megjelenő We, the Dead albumuk újabb videójaként az As Daylight Fades nézhető meg. A dalban és a klipben egyaránt Heike Langhans vendégeskedik.

Vége a várakozásnak! Ma büszkén adjuk ki új kislemezünket, amelyen a csodálatos Heike Langhans szerepel, ez az As Daylight Fades!

HELLLIGHT - As Daylight Fades, feat. Heike Langhans Official Video

A hét tételes lemez első darabjaként a közel 11 és félperces Echoes of Eons című daluk szöveges videója került korábban bemutatásra, mely az alábbiakban nézhető meg.

HELLLIGHT - Echoes Of Eons Official Lyric Video