Augusztusban adta ki 13. albumát a svéd heavy / power metal titán, a HammerFall. Avenge the Fallen című lemezükről a napokban tették közzé Freedom daluk hivatalos videóját. A videó a zenekar részéról egy szívből jövő tisztelgés globális rajongótáboruk felé, akik szerves részét képezik új klipjüknek, hiszen képanyagát az ő rajongóivideóikból vágták össze.
Megjelent a hazai epikus black metal projekt, az Ódon új két dalos EP-je. A Kovács Kristóf (ének, multi-zenész) és Török Flóra (ének) alkotta duó új anyaga az Örök ballada címet viseli és az alábbiakban hallgatható végig.
December 13-án jelent meg a Tengeri Püspök első lemeze Disconnected címmel. A felvétel a Provibe Stúdióban készült, az utómunka az ASH Sound érdeme. A lemez hangmérnöke és zenei producere Horváth Attila (Subscribe) volt, az ének felvételé pedig Csongor Bálint (Subscribe). A lemez a Hangfoglaló program támogatásával jött létre. A felvétel koncepciója az volt, hogy minél inkább tükrözze a melancholic post-prog-rock zenekar élő megszólalását. A zenei alapok egyszerre kerültek feljátszásra azon elgondolásból, hogy a dinamika és tempó finom változásai, és az egymásra hangolódás jobban kifejeződjön az elkészült anyagon.
„Attilával a közös munka nagyszerűen ment, abszolút ráérzett arra, hogy mit és hogyan szeretnénk, ehhez tette hozzá saját meglátásait, biztos kézzel vezetett végig minket a felvétel folyamatán. Bálint pedig az ének felvétel során segítette tanácsaival Dávid munkáját. A végeredmény egy letisztult, de dinamikus hangzás lett, olyan, amilyet elképzeltünk.” – mondták elégedetten a zenekar tagjai.
A deathcore/metalcore vonalas svájci banda, a Paleface Swiss január 3-án adja ki harmadik nagylemezét Cursed címmel. A lemezen szereplő kilenc szám mindegyike egy-egy virághoz kapcsolódik, és ez a borítón is látszik, ahol a virágok egy-egy csatát szimbolizálnak. Újabb előzetesükként Love Burns daluk videóját osztották meg.
„A Love Burns a régi és az új kombinációjaként írható le, és ez egy olyan dal, amelyre mérhetetlenül büszke vagyok. A történet, amit el akarok mesélni, olyan dolog, amivel mindenki azonosulni tud. Az album koncepciója, amelyben minden egyes virág egy érzelmet és egy számot képvisel, még koherensebbé teszi számomra az egészet.” – mondta Marc ’Zelli’ Zellweger énekes.
Paleface Swiss - Love Burns (Official Music Video)
Tides of Time címmel adta ki hatodik albumát az extrém power/thrash metal vonalán mozgó görög Desert Near The End. Az album legkiemelkedőbb fénypontjai közé tartozik Ruby Bouzioti kísérteties vendégéneke a Damnation című számban, valamint Nik Rock akusztikus gitárja és effektjei az érzelmekkel teli In the North of Every Man’s Heart… dalban, amelyek egyedi textúrákat adnak a zenekar amúgy is kiterjedt hangzásához. Az említett dal friss szöveges videót is kapott.
DESERT NEAR THE END - "In the North of Every Man's Heart.." (Official Lyric Video)
A nyolc dalos lemez lírai témáiban városok, hősök és királyok felemelkedését, bukását mesélik el.
A finn alternatív metal banda, az Awake Again kiadta River című dalát, amellyel részt vett az Eurovíziós Dalverseny legutóbbi finnországi selejtezőjén. A szerzemény végül nem került a döntőbe, de készült hozzá egy audio-videó.
„Az a dal folyó univerzumának a metaforája. A saját meditációs gyakorlatom során megismerkedtem a nem-dualista filozófiákkal, különösen a zen-buddhizmussal, amely szerint minden létező alapvetően egy és ugyanaz: ez a pillanat. A folyton változó és áramló folyó megfelelő metaforának tűnt erre a pillanatra. Határozottan hiszem, hogy ezen létezés alapelveinek megértése és elismerése hatalmas mértékben eltüntetné a világból a haragot, erőszakot, fájdalmat és szenvedést.” – mondta a zenekar énekese, Matti Österman.
Brazil stoner/doom metalos WeeDevil megosztotta új videóját The Serpent’s Gaze címmel. A klip dala idén nyáron megjelent Profane Smoke Ritual lemezükön található.
„A dal a kígyó misztikus táncáról szól, amely túlszárnyalja az időt, ahol Lilith ősi titkokat suttog, a szívek pedig transzba vesznek a sötét szürkületben. A klipet októberben rögíztettük, amikor is az ikonikus svéd Lucifer együttessel São Paulóban léptönk fel.”
A michigani progresszív thrash metal projekt, a Kaptain Kollnot kiadta The Nature Of Evil című kislemezes dalát. A formáció Jeff Kollnot szólóprojektje, aki mellé az egykori Iced Earth és az Into Eternity jelenlegi énekese, Stu Bloc, és Eric Landon dobos sorakozott fel. A közel 8 és félperces szerzemény az alábbiakban hallgatható végig.
The Nature of Evil
2024 februárjában bemutatott daluk a Mankinds itt hallgatható meg. A formáció jelenleg The Aquarius Shift lemezének dalain dolgozik, amelynek megjelenése előreláthatólak 2025. második negyedére várható.
Több mint 15 év után új nagylemezt ad ki a kanadai thrash metal legenda, a Sacrifice. A banda régóta várt hatodik albuma Volume Six címmel 2025. február 21-én fog megjelenni a High Roller Records gondozásában.
„A banda eredeti felállásában készítettetük el a Volume Six-et.” – kommentálta Rob Urbinati énekes/gitáros. „Nagyon szerencsések vagyunk, hogy mindannyian dolgozhattunk rajta, hisezn a SACRIFICE az egyike az utolsó a klasszikus thrash bandáknak. Az eredeti terve egy EP felvétele volt, de végül több nagyszerű dalunk lett, mint amennyire terveztük és amellett döntöttünk, hogy egy egész albumot rögzítünk. Olyan volt, mint a régi időkben. Nagyon izgatottak voltunk, hogy újra stúdióba vonulhatunk. Alig várjuk, hogy mindenki hallja az albumot. Nagyon bízunk benne, hogy régi rajongóinknak tetszeni fog a Volume Six és remélhetőleg jönnek újjak is.”
A lemezhez első kedvcsinálóként Antidote of Poison dalának szöveges videóját osztotta meg a banda.
Graveside címmel jelent meg a fantasy témájú black metalt játszó brit Old Forest újabb albuma. Az 1988 óta aktív formáció kilencedik lemezén egy átfogó koncepciót kínál zenéjének elmúlt évtizedeiből.
„A Graveside határozottan primitív és regresszív megközelítést ölel fel mind írásában, mind pedig zenéjében: a szándékos tökéletlenség műve. Az első hangjegyektől fogva tele van a black metal és a horror klasszikusok kipróbált témáinak zenei és szövegi utalásaival – de mindig tisztelet teljes, és sosem közhelyes. Ösztönösen kanyarodik vissza gyökereihez. Spontán, mégis innovatív és időtálló.” – olvasható kiadójuk a Soulseller Records közleményében.
OLD FOREST - GRAVESIDE (OFFICIAL FULL ALBUM STREAM)