Kaal címmel tette közzé új dalának videóját az indiai hard rocker Girish And The Chronicles. A dalban saját kulturális gyökereik elevenítik meg.
„Mindig is tudtam, hogy fogok majd egyszer az anyanyelvemen, nepáliul is énekelni, de arról fogalmam sem volt, hogy ebben a formában. A Kaal cím jelentése végzet vagy vég, maga a dal pedig roppant erőteljes. Kicsit változtatni akartunk a hangzáson, azt szerettük volna, ha hangzás és vizualitás terén egyaránt nyers a zene. Tudom, hogy sokak szerint talán nem túl bölcs ötlet elkanyarodni az eddig jól bevált stílusunktól, de szerintünk roppant fontos folyamatos kísérletezni, felfedezni mást is. Akárhogy is, a dal igazi zúzda, és senki sem térhet ki előle.” – mondta Girish Pradhan énekes.
Girish And The Chronicles "Kaal" - Official Music Video
A horror témákkal foglakozó heavy/power metalos Dominum december 27-én The Dead Don’t Die címmel szabadítja el új nagylemezét. A lemezről One of Us daluk videója látható, amely témájában Jézusról szól… méghozzá a zombi Jézusról!
„Hosszasan töprengtem azon, készen álltok-e arra, hogy halljátok, amit most mondani fogok. Létezik egy könyv – egy olyan ember története, aki vakmerően kijelenti, hogy ő ’egy közülünk’. Ez nem valótlan állítás; sőt, van benne igazság. Mégis, akadnak részletek, amelyeket eltitkolnak előletek. Olyan igazságok, amelyeket teljes egészében meg kell ismernetek. Ezért elmeséljük nektek ezt a történetet. Ne ijedjetek meg, és ne bánkódjatok, mert ezt a kinyilatkoztatást meg kell osztani. A hírt terjeszteni kell. Köszönjük megértéseteket. Tisztelettel: Dr. Dead.”
DOMINUM - One Of Us (Official Video) | Napalm Records
2025. február 15-én adja ki új lemezét a középkori doom/folk metalban utazó svéd Apocalypse Orchestra. A Plague upon Thee című albumuk második videójaként a Glass and Sun nézhető meg.
„Helló, sarlatánok és királynők!
Megjelent Glass and Sun dalunk videója, ami jövőre érkező A Pestis Upon Thee album második videója. Az átlagember végső jutalmáért folytatott küzdelmének véget nem érő fáradsága. Emberi kéz által épített mennyei építészet, mely a halványuló lélek tüzét gyújtja meg a paradicsom ígéretével. Számtalan másvilági szín elvakítja a fogékonyakat.„
Apocalypse Orchestra - Glass and Sun (Official Video) Medieval Metal
Apocalypse Orchestra Glass and Sun új videó
2025. február 15-én adja ki új lemeét a középkori doom/folk metalban utazó svéd Apocalypse Orchestra. A Plague upon Thee című albumuk második videójaként a Glass and Sun nézhető meg.
Helló, sarlatánok és királynők!
Megjelent Glass and Sun dalunk videója, ami jövőre érkező A Pestis Upon Thee album második videója. Az átlagember végső jutalmáért folytatott küzdelmének véget nem érő fáradsága. Emberi kéz által épített mennyei építészet, mely a halványuló lélek tüzét gyújtja meg a paradicsom ígéretével. Számtalan másvilági szín elvakítja a fogékonyakat. „
Apocalypse Orchestra - Glass and Sun (Official Video) Medieval Metal
A floridai deathcore csapat, a Heavy//Hitter bemutatta új videóját, amit Heaven’s Gate dalukhoz készítettek el. A dal napokban megjelent új EP-jükön, a Moments of Misery-n található.
„Ez a dal arról szól, hogy úgy éld az életed, ahogyan azt te helyesnek tartod, hogy lejuthass a mennyország személyes kapujához. Tehát mindent meg fogsz tenni, hogy elérd ezt a pontot, és úgy érezd, a hogy életed végén érdemes vagy erre a díjra.” – mondta Austin Hayes énekes.
Ránk omlott címmel megjelent az OM (ex-Mantra) negyedik nagylemeze. A megjelenés mellé címadó dalukra új videó is érkezett.
“Ennél a dalnál sem kellett a szomszédba menni a témáért, vagyis tulajdonképpen mégis. A ‘Ránk omlott’ egy szerelmes párról szól, akiket elválasztanak egymástól a háború szörnyűségei. Míg a fiú a hazájáért harcol a fronton, a lány otthon marad. De mire hosszú idő után újra találkoznak, mindkettőjüket teljesen felőrlik a történtek, és nem tudják, hogy hogyan tovább. Lesz-e hol tovább.” – mondta Lőrincz Zoltán énekes.
“Sajnos aktuális maradt ennek a dalnak a témája, ami annyira erős, hogy ez lett a lemez címadója is. Zolival mindketten kétgyerekes apukák vagyunk, talán emiatt érint minket érzékenyen az, hogy sok évtized után újra háború zajlik Európában. Az még jobban megdöbbent, hogy sok ember mennyire nem érti meg, hogy ez nem egy focimeccs, ahol a kedvem szerint drukkolok valakinek, hanem ez emberi tragédiák sorozata.” – tette hozzá Vijaya Gauranga das gitáros.
OM : Ránk omlott /2024/
A Ránk omlott lemez az elmúlt két év munkáját tartalmazza – bónuszként a most korongra került, eddig csak online elérhető ‘FeldolgozOM‘ EP-vel együtt – összesen 18 dalt. A zenekar megtartva a korábbi albumok (és a Mantra) zenei világát, tovább is lépett minden téren – és bár a dalok (és a borító) a világ sötét, valóságos oldalát mutatják, de reményt és erőt is adnak.
A francia cold doomer Hangman’s Chair 2025. február 14-én, a Nuclear Blast Records kiadásában hozza ki Saddiction című albumát. A lemez címe szó szójátékából, a szomorúság és a függőség (addiction to sadness) áll össze témájában pedig 2022-ben, a Lonerrel elindított albumtrilógiájának második része – logikus folytatása lesz. A kilenc dalos lemezről eddig két daluk, a 2 AM Thoughts és a Kowloon Lights videói nézhetőek meg.
HANGMAN'S CHAIR - 2 AM THOUGHTS (feat. Dool) (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
HANGMAN'S CHAIR - Kowloon Lights (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
Az extrém power/thrash metal vonalán mozgó görög Desert Near The End december 6-án Tides of Time címmel adja ki hatodik albumát. Az album lírai témái a városok, hősök és királyok felemelkedését és bukását mesélik el. Az alábbiakban Oceans of Time daluk szöveges videója ismerhető meg róla.
DESERT NEAR THE END - "Oceans of Time" (Official Lyric Video)
Hamarosan érkezik a francia death metal banda, a Liquid Flesh 10 éves fennállást ünneplő EP-je. Vestiges Abrutissants című 4 + 1 Entombed feldolgozást tartalmazó kislemezük december 13-án fog megjelenni, amiről elsőként Tenafly Viper dalukat osztották meg. Az EP nem csak szülinapuk megünneplésére, hanem új dobosuk Acid Bapt bemutatására is szolgál.
LIQUID FLESH "Tenafly Viper" (taken from 'Vestiges Abrutissants' EP, 2024)
Megjelent a gyöngyösi thrash / black / crossover banda, a Likvidátor első, bemutatkozó dala a 40 NAP. A dal a hamarosan megjelenő Üdvözlet Gyöngyösről! című kislemezük „B oldalán” kap helyet, amit 2025 elején, egy eddig még cím nélküli 10 dalos lemez is követ.
„A 40 NAP egy a Mátrában elkóborolt, majd holtan talált férfiról szól, akit egyébként közeli, általában a Mátra erdőiben túrázó barátaink találtak meg. A csavar és a szomorúság a történetben, hogy az illető mentális zavarokkal és betegségekkel küzdött és az eltűnése és megtalálása között eltelt 40 NAP-ban senki nem kereste.
Egyszerűen a lakhelyén sem tűnt fel senkinek, hogy ez az ember eltűnt X napja…
Nem volt se kutyája se macskája, ahogy mondani szokták. Egyedül maradt a problémáival, a betegségével, a Balaton mellől kóborolt, avagy utazott el a Mátrába valami miatt és megfelelő helyismeret és öltözék hiányában szinte borítékolható volt a végkimenetel…főleg, hogy senki nem is tudta, hogy az erdőben tartózkodik. Valószínűleg megfagyhatott, de hisszük, hogy semmit nem érzett a dologból, mert a környéken több nyugtatós és gyógyszeres levelet is megtaláltak. Neki próbál emléket állítani ez a dal, mert hál’istennek, vagy épp sajnos nem kapott megfelelően nagy média-visszhangot az eset. Viszont attól, hogy sokan nem tudnak róla, vagy nem néznek szembe a tényekkel és tagadásban élnek, ezek a problémák, mint mentális zavarok, a kilátástalanság, a depresszió vagy épp a magány jelen vannak az életünkben és nem árt néha beszélni róla. Erre is próbáljuk felhívni a figyelmet a dalon keresztül a magunk módján, illetve hát itt is eme cikkben. Persze lírai megközelítésre senki ne számítson!„
LIKVIDÁTOR - 40 NAP (DALPREMIER)
A Likvidátornovember 30-án Gyöngyösön a Start Műhelyben, az első alkalommal megrendezésre kerülő GEMMEO METAL SMASH-en koncertezik, ahol gyöngyösi kötődésű metál zenekarok biztosítják a talpalávalót.
Az oslói női-frontos hardcore metal banda a Feral Nature november 22-én Rituals címmel adja ki debütáló EP-jét. Az EP öt dalát egy „intenzív és mélyen emberi élmények” jellemzi, tudtuk meg Selma Bahner énekesnőtől. Kedvcsinálójukként Aftermathematics daluk hallgatható meg róla. Az EP-ről több dal is meghallgatható a csapat bandcamp oldalán.