Szerző: Lew

Obscura – egy új dal a februári lemezről

Amint azt már többször is megírtuk, február 5-én fog érkezni az Obscura új lemeze, az Akróasis. Ezt megelőzően a címadó tételt hallgathattátok meg, most pedig az album nyitódala, a Sermon of the Seven Suns került megosztásra. Steffen Kummerer frontember elmondása szerint a dal tökéletesen ötvözi az Obscura múltját és jelenét. Egyetértetek vele? Hallgassátok meg a dalt, és döntsétek el.

Stone Sour – meghallgatható a feldolgozás trilógia második része

November 17-én jelent meg a Stone Sour Straight Outta Burbank című feldolgozás kislemeze. Ez az EP a második része a The Burbank Trilogy című három részes sorozatnak, amelynek első része még ez év áprilisában jelent meg, a befejező rész pedig jövőre várható. A jelen kiadványon sorrendben Bad Brains, Iron Maiden, The Rolling Stones, Mötley Crüe és Slayer dalok feldolgozásai kaptak helyet. A alábbiakban a Seasons In The Abyss-t hallgathatjátok meg, a teljes kislemez pedig itt érhető el.

Stone Sour - Seasons In The Abyss (Audio)

Oceans Of Slumber – lemezelőzetes videoklip

2016. március 4-re van időzítve az amerikai, magát progresszív metal jelzővel illető Oceans Of Slumber Winter címet kapó legújabb nagylemeze. A Century Media gondozásában megjelenő albumba, amelybe a zenekar saját elmondása szerint szívét-lelkét beleadta, a címadó dalhoz készült videoklip segítségével nyerhető betekintés, alatta pedig a Costin Chioreanu által megálmodott borító is szemügyre vehető.

OCEANS OF SLUMBER - Winter (OFFICIAL VIDEO)

Monolithe – a teljes album elérhető

Egy ideje már érkeznek a hírek a funeral doom köreiben mozgó Monolithe legújabb lemezéről, tegnap azonban hivatalosan is megjelent az album, a jó hír pedig az, hogy teljes egészében meg is hallgatható bárki számára. Elődjeivel ellentétben az Epsilon Aurigae nem egyetlen számot, hanem egyenesen három, egyenként pontosan 15 perces tételt tartalmaz.

<a href=”http://dmp666.bandcamp.com/album/epsilon-aurigae”>Epsilon Aurigae by MONOLITHE</a>

A Dream Of Poe – szöveges videó doom rajongóknak

Október 19-én jelent meg a portugál gyökerű, de Skóciába átköltözött A Dream Of Poe nevű klasszikus doom banda An Infinity Emerged című legújabb albuma. Amellett, hogy a teljes lemez meghallgatható a zenekar Bandcamp oldalán itt, egy szöveges videóval is jelentkezett a banda, amely a Lighthouses For The Dead (The Isle Of Cinder II) dalhoz készült, és alább hallgatható meg.

A Dream of Poe - Lighthouses for the Dead (Official Lyric Video)

Tengger Cavalry – mongol folk a stúdióból

A Tengger Cavalry egy New Yorkban tevékenykedő mongol folk metal zenekar, amely december 24-én fogja első unplugged koncertjét adni. Ennek apropóján egy stúdiófelvételt tettek közzé. Ezen a Hymn of the Earth című dalukat játszák el, amelyet az Altan Seseg nevű mongol tánccsoport tagjai tesznek érdekessé a dalhoz összeállított koreográfiájukkal. Akik egy kis különlegességre vágynak, azok az alábbi videóban tekinthetik/hallgathatják meg a keleti kultúra és a metal zene eme keverékét.

TENGGER CAVALRY - "Hymn of the Earth" In-Studio Playthrough | GEAR GODS

The Lion’s Daughter – lemezelőzetes dalok

A The Lion’s Daughter név egy St. Louis-i blackened sludge zenekart takar, amelynek még 2013-ban jelent meg az első lemeze Shame on Us All címen. Jó hír, hogy a trió a jövő év elejére elkészül Existence is Horror névvel illetett második nagylemezével, amelyről előzetesként egy ideje már elérhető a Four Flies című dal, a napokban pedig a The Horror of Existence is meghallgathatóvá vált. Az új anyag pontos megjelenési dátuma január 8, és mindkét előzetes nóta rendelkezésetekre áll az alábbi lejátszókban.

Broken Hope – újabb adag élő brutalitás

Amint a hívek már bizonyára tudják, a Broken Hope csapatának szeptember 18-án jelent meg első élő DVD-je és koncertlemeze Live Disease at Brutal Assault címen. A megjelenés előtt a banda már közzétette a The Docking Dead felvételeit, azonban azok, akik esetleg lemaradtak vagy megfeledkeztek a kiadványról, most egy újabb dal, a The Flesh Mechanic által is átélhetik a koncert hangulatát.

BROKEN HOPE - The Flesh Mechanic (OFFICIAL LIVE VIDEO)