A death/black irányzatot képviselő francia Temple of Baal október 2-án jelentkezik Mysterium című új lemezével. A Hosanna a friss anyag egy újabb darabja, amely 8 percben nyújt betekintést a banda zenei világába.
A death/black irányzatot képviselő francia Temple of Baal október 2-án jelentkezik Mysterium című új lemezével. A Hosanna a friss anyag egy újabb darabja, amely 8 percben nyújt betekintést a banda zenei világába.
Amint arról már értesülhettetek, az innovatív progresszív metalos Riverside tegnap jelentette meg Love, Fear And The Time Machine című új lemezét, ennek megünneplésére pedig ugyancsak a tegnapi nap folyamán közzétették a Found (The Unexpected Flaw Of Searching) című zárótétel videoklipjét is.
Mariusz Duda énekes/basszusgitáros a következőt nyilatkozta: „Úgy gondolom, hogy az új albumon újraértelmeztük a stílusunkat, ez a progresszív játék pedig nem azt jelenti, amit egyesek gondolnak. Mindig is az albumot belengő hangulatra, a dallamokra és a térre összpontosítottunk a technikázás és a ritmusokkal előadott akrobatamutatványok helyett. Mindig megpróbáltuk kombinálni a különböző stílusokat, az új anyag pedig egy újabb ékes példája ennek a megközelítésnek. Nem tudom, hogy ez lett-e a legjobb albumunk, de biztosan a legdallamosabb, és ebben szerepel a legtöbbet a basszusgitár (nevet).”
Megérkezett az első videoklip a Polaris címet viselő, szeptember 18-ra időzített új TesseracT albumhoz, amely a Survival dalhoz készült.
Dan Tompkins énekes a következő szavakat mondta a dallal kapcsolatban: „Zenészekként soha nem értünk el sikert egyik napról a másikra. Egy évtizedig mindannyian keményen dolgoztunk, és számos személyes áldozatot hoztunk meg a zenekar érdekében. A Survival erről a küzdelemről szól, főképp pedig a zenész élet azon árnyoldaláról, hogy távol kell lenned a szeretteidtől, akiknek örök hálával tartozol a támogatásukért.”

A progresszív metal németországi nagykövetének számító Vanden Plas idén elkészíti Chronicles of the Immortals című rockoperájának második részét, amelynek megírásában a neves német író, Wolfgang Hohlbein is közreműködött. A Chronicles of the Immortals – Netherworld II november 6-án jelenik meg a Frontiers gondozásában.
Stephan Lill gitáros gondolatai az albumról: „Ez a nyolcadik nagylemezünk, aminek köszönhetően már tudjuk, hogy mi az ami működik, és mi az ami nem a zenénk szempontjából. Mindegyik lemezünkkel igyekszünk új területeket meghódítani, miközben hűek maradunk az eredeti stílusunkhoz. A Chronicles of the Immortals – Netherworld első és második részének dalait illetően elmondható, hogy ezek egy rockopera elemei, ezért a zene minden eddiginél epikusabb és nagyzenekaribb. A különböző rockoperákban való szerepvállalásunk és a nagyzenekarokkal való együttműködésünk nagy segítségünkre volt a dalok megírásában, illetve azok egyedivé tételében. Minden zenekarnak szüksége van az ilyen finom fejlődésre. Előfordulhat, hogy a következő anyag megint visszafogottabb lesz, majd meglátjuk.”
Az alábbiakban megtekinthetitek a számcímeket, illetve bele is hallgathattok a lemezbe.
Vanden Plas – Chronicles of the Immortals – Netherworld II (2015)
| 1. | VISION 11even * In My Universe |
| 2. | VISION 12elve * Godmaker´S Temptation |
| 3. | VISION 13teen * Stone Roses Edge |
| 4. | VISION 14teen * Blood Of Eden (*All Love Must Die) (*The Rite)(*This Is The Night) |
| 5. | VISION 15teen * Monster |
| 6. | VISION 16teen * Diabolica Comedia |
| 7. | VISION 17teen * Where Have The Children Gone |
| 8. | VISION 18teen * The Last Fight |
| 9. | VISION 19teen * Circle Of The Devil |
A mai napon a Relapse Records gondozásában jelenik meg a Pig Destroyer Prowler in the Yard címet viselő 2001-es grind mesterművének újrakevert és újramaszterelt változata. A korong felfrissítését nem más végezte, mint a zenekar gitárosa, Scott Hull. Az eredeti albumhoz képest még annyi változott, hogy a Piss Angel című számot kettéosztotta a zenekar, valamint megtoldották a lemezt egy eddig kiadatlan dallal, amelynek cím már nem jutott, így a 37 perces anyag 24 tételesre duzzadt. Ha a hétvégét egy kis zúzdával akarod indítani, akkor katt a lejátszóra!

Az Xtreem Music gondozásában szeptember 1-jén jelent meg a Purtenance nevet viselő finn halálosztag harmadik nagylemeze …to Spread the Flame of Ancients címen. A death metal hívei alább tehetnek egy próbát a teljes lemezzel.
<a href=”http://xtreemmusic.bandcamp.com/album/to-spread-the-flame-of-ancients”>…to Spread the Flame of Ancients by PURTENANCE</a>
Tavalyi lemezük után idén újabb anyaggal jelentkezik a német Thyrgrim black metal horda. Bár a Dekaden pontos megjelenési dátuma még nem ismert, a Der Weg című dal már most meghallgatható, amely a banda elmondása szerint az album depresszívebb oldalát mutatja be.
A Maïeutiste egy francia black/doom kvartett, amelynek eddigi egyetlen kiadványa egy 2007-es demó, szeptember 19-re azonban elkészül a banda nevét viselő, nem kevesebb mint 90 perces első nagylemezük. Az érdeklődők a Lifeless Visions című dalhoz készített videoklipet alább tekinthetik meg.

A power/progresszív vonalon tevékenykedő brazil Angra új videoklipet készített a Black Hearted Soul című dalhoz, amely a január 16. óta elérhető Secret Garden című nyolcadik lemezéről lehet ismerős. A videóhoz az anyagot a banda sikeres májusi japán turnéján rögzítették.