Szerző: Armand

The Vatican – dühös politikai töltetű album

The Trump Card címmel ötödik stúdióalbumát adta ki a Seatllei noise-grind-punk brigád a The Vatican.
„Ez a lemez a disztópikus jelen sötét víziója, ahol a „szabad világ” vezetői őrjöngenek a tévében, hangot adván a kínzások és gyilkosságok propagálásának. Mi pedig csak hüledezve figyeljük tombolásukat. Egy olyan világ ez, ahol Tom Cruise istennek számít, Donald Trump pedig közel áll az elnöki pozíció megszerzéséhez, miközben saját gyerekeinket távirányítású repülő robotokkal gyilkoljuk le.”

The Trump Card by The Vatican

Doedsvangr – újabb extrém balck metal kooperáció

Az extrém black metal énekes, Doedsadmiral újabb Doedsvangr névre hallgató zenei projektjéhez ismételten csak a műfaj nagy neveit gyűjtötte maga köré. Az elmúlt években két új bandával gyarapította az extrém zeneék mezőnyét. Az egyik a Nordjevel, amit a Marduk, a Ragnarok, a Fatal Impact, a Tvangeste és a Byrdi egykori jelenlegi tagjai alkotnak, a másik pedig a Svartelder, amiben a Carpathian Forest, az In The Woods…, a Den Saakaldte, és a Pantheon I zenészei vesznek részt. Mindkét formáció nagy sikereket aratott a kiadók, a kritikusok és a black metal-rajongók körében. A kísérteties frontember azonban ezután sem áll le a napokban bejelentette friss csapatának a Doedsvangr megalakulását.

A Doedsvangr jelenlegi felállását Shatraug (Horna, Sargeist, Behexen, Nightbringer) gitáros és Anti-Christian (Tsjuder, Beaten To Death) dobos teszi teljessé. Az új zenekar már meg is írta első nagylemezét, és bevonult az Oslo-i Klang Stúdióba, ahol Bjarne Stensli producerrel nekilátott a felvételeknek. A Doedsvangr első közleménye szerint az album – amit Satan Ov Suns címmel láttak el: „Egy rendkívül sötét, nagyon gonosz és végtelenül zord, extrém alkotás, változatos témákkal és súlyos grooveokkal”.
 

Solitidy – An Abnormal Collection címmel jön az első album

An Abnormal Collection címmel június 10-én jelenik meg a budapesti SOLIDITY első nagylemeze.

A 2012-ben életre keltett project technikás, melodeath/progthrash/US power hatásokat vegyít és tálal sajátos, modern köntösben. A zenekar nyolcdalos korongja itt debütál a Fémforgács oldalán. A megjelenés napján ingyenesen elérhetővé válnak a dalok, valamint egy bemutatkozó interjú keretében többet is megtudhattok a zenekar tagságáról, eddigi történésekről és jövőbeli terveikről.

Visszaszámlálás indul!


 

SOLIDITY - Album teaser

The Trousers – a Monarchy Madness Tour turnéfilmje

Április 30-án a budapesti Showbarlangban zárult az osztrák Reverend Backflash, a cseh Degradace és a magyar garázs rock király The Trousers közös közép-európai miniturnéjának második felvonása, a Monarchy Madness Tour II. A kiváló hangulatú koncertkörútról egy turnéfilmet is készített az amúgy filmes szakmában mozgó Degradace dobos, Ondre Pode Podesva
 

Monarchy Madness minitour

„Már a tavalyi évben is megcsodálhattuk az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területére szervezett Monarchy Madness turnét, amelyen hazánkat a The Trousers képviselte, a cseh Degradace és az osztrák Reverend Backflash társaságában. A három zenekar már ekkor barátságot kötött, így nem volt különösebb akadálya annak, hogy idén is megrendezzék a 4 állomásos mini-turnét. Nagyon remélem, hogy továbbra is tudunk hasonló miniturnékat csinálni a srácokkal évente kétszer, egyre több és több európai várost felölelve” – nyilatkozta a videóban Kőváry Zoltán, a The Trousers frontembere.

Immortal – két taggal gördül tovább a Blashyrkh-metal

A legendás norvég balck metal banda, az Imorrtal a tavalyi évben látott neki soron következő kilencedik albumuk megírásának. A banda jelenlegi két tagja Demonaz és Horgh ez év végére, a Nuclear Blast kiadásában fogja kiadni az eddig még cím nélküli lemezt.

Abbath 2014-ben jelentette be, hogy megszerezte az Immortal nevének, logójának és örökségének teljes körű jogát. A Védjegyre vonatkozó pert 2015 júliusában egy bírósági döntés értelmében elvesztette.

Az Immortal sosem állt le. Egyszerűen csak egy nagyon hosszú jogi folyamaton kellett átesnünk. Ez a név több mint egy banda, több mint egy zenei produkció, és ezen egy tag elvesztése sem változtathat! Ennek értelmében tehát ezután is azt folytatjuk, amiben immáron 25 éve hiszünk: Blashyrkh örökké élni fog!” – írta friss közleményében Demonaz és Horgh.
 

A 2009-es All Shall Fall egyelőre cím nélküli folytatására az alábbi számok kerülnek fel: Northern Chaos Gods, Called To Ice, Blacker Of Worlds.

Ez lesz az eddigi legsötétebb és legzordabb lemezünk: színtiszta Blashyrkh-metal, masszív és grandiózus riffekkel, gonosz és fagyos vokálokkal, valamint rémálom-szerű mesékkel. Gyors és dühös, de ugyanakkor epikus és hosszú dalokra kell számítani. Az énekesi posztot ezen túl a bandánk dalszövegírója-gitárosa Demonaz tölti be”.
 

IMMORTAL - All Shall Fall (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

“2010 és 2014 között az Immortal javarészt megírta az All Shall Fall folytatását, de miután Abbath 2014-ben kilépett a bandából, átírta a dalszövegeket, a dalcímeket, és felvette ugyanezeket a számokat úgynevezett „szólóalbumára”. Ezért nekünk nullához közeli pozícióról kellett összeállítanunk egy új albumot – ez a fő oka annak, hogy ilyen sokat kell várni rá. Pillanatnyilag azon vagyunk, hogy minél hamarabb le tudjuk foglalni a stúdiót, és bemutathassuk végre ezeket a dalokat azoknak, akik hűségesen támogattak minket az évek során. Az Immortal mindig is egy különleges és megállíthatatlan erő volt; és ugyanez igaz a rajongóinkra is. Zenénk és hozzáállásunk soha nem fog megváltozni! Hamarosan bejelentjük az album címét, és a további infókat!”

The Beast Within – modern deathcore Szegedről

A 2011-ben alakult szegedi The Beast Within a napokban adta ki debütáló nagylemezét Temperance címmel. A modern technikás deathcore-t játszó csapat hazai viszonylatban egészen kiemelkedő anyaga a Within the Ruins és a korai The Faceless hatásait hordja magán, amelyeket a srácok tömény, de meglepően fogós dalokkal raktak tele. A teljes album az alábbi linken halgatható meg. 

THE BEAST WITHIN - Baghdad

HEGY – hegyomlásnyi post riffek

Megjelent a kísérletező, instrumentális post-rockot játszó HEGY első albuma. A 2015 áprilisában alakult budapesti (Kovács Miklós – basszusgitáros, ex-StarFunkSimples, Octahed, Rókusz András – dobos, Orient Fall, Octahed és Szabó Attila – gitáros, ex-Real Lies) trió majdnem 50 perces, 80 Miles Out & 6 Feet Under című bemutatkozó lemezén jól megférnek egymás mellett az elszállós dub-jazz súlyos fémes borulásai, a hagyományosabb post-rock és a döngölősebb post-metal elemei.
 

<a href=”http://hegy.bandcamp.com/album/80-miles-out-6-feet-under”>80 Miles Out & 6 Feet Under by HEGY</a>

Dark Funeral – újra lobog a pokol tűze

A legsötétebb sátánista svéd black metal horda, a Dark Funeral június 3-án a Century Media gondozásában adja ki hatodik albumát Where Shadows Forever Reign címmel, amiről az első klipes nóta, az Unchain My Soul máris megtekinthető.
 

DARK FUNERAL - Unchain My Soul (OFFICIAL VIDEO)

„2016-ban elhozzunk nektek azt, amire régóta vártok: egy újabb epikus, Sátáni Szimfóniát! Nagyon várjuk már, hogy ti is rátehessétek a kezeteket, és élvezhessétek azt a művet, amit a jövőben a black metal referenciájaként fognak emlegetni. Ez lesz az eddigi legdinamikusabb és legváltozatosabb albumunk; de megnyugodhattok: a Dark Funeral magja és sötét lelke továbbra is él! – mondja egy interjúja során az új albumról Lord Ahriman a zenekar gitárosa, majd így folytatja.

– Hat év telt ez azóta, hogy utoljára meggyújtottuk a Pokol lángját, de ne féljetek: visszatérésünk minden eddiginél erősebb lesz. Új Sátáni Szimfóniánk teljesen új dimenzióba fogja helyezni a black metal műfajt. Sötét, melankolikus, kísérteties, filmzenei hatású és epikus – nagyjából ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni új albumunk atmoszféráját!


A bandánkhoz méltóan ezúttal is komoly zenei határokat feszegetünk, és új, még sötétebb, még zordabb dimenzióba helyezzük a black metalt. A Where Shadows Forever Reign az eddigi legprofesszionálisabb, legtechnikásabb, legdinamikusabb legepikusabb albumunk. A korábbi lemezeinkhez viszonyítva, itt minden egyes dal saját spiritusszal és identitással rendelkezik minden eddiginél intenzívebb magaslatokba emelkedtünk. Attól függetlenül, hogy szereted az extrém black metalt, vagy sem, biztos vagyok benne, hogy ezen a lemezen találsz több olyan dalt is, ami bejön! Természetesen most is azon voltunk, hogy totális perfekciót vigyünk véghez, a zene, a dalszövegek, a hangszerelés, a produkció, a performansz és a borító tekintetében egyaránt. Ez utóbbit egyébként Necrolord készítette”.

Az új Dark Funeral album megjelenik normál tokos CD-n, limitált, fordított kereszt alakú digipakban ajándék poszterrel, többféle színű LP-n, valamint digitális formában.
Az albumról a Nail Them To The Cross című dal már korábban napvilágot látott hallgassátok meg ezt is.
  
DARK FUNERAL - Where Shadows Forever Reign (Album Track)

Shapat Terror – Újratervezés

2016.06.06. jön az egri stoner-grunge metalt játszó Shapat Terror (shpt) ˝Újratervezés˝ című új anyaga.

Utazó zenei-ügynökünk értesülése szerint a hír hallatán: „Megszakította a misét, beleivott a miseborba és a püspöki székből ordibálva fenyegette a híveket az egri bazilikában egy férfi”. Na, de semmi vicc, a hír komoly. Lehet készülni az új shpt dalokra.