Cikkek

Warrel Dane, Dreamrites, Ad Astra

A 15 éve megjelent Dead Heart In A Dead World album apropója kapcsán az ex-Nevermore, Sanctuary énekes Warrel Dane szólócsapatával indult útra, hogy a rajongókkal együtt megünnepelje ezt a jeles alkalmat. A Concerto-nak hála, a hazai fanok is részt vehettek ebben. A turnén a görög Dreamrites volt az állandó kísérőcsapat, de a hazai Ad Astra […]

Tovább »

KabinLáz – Végül helyreáll – 2016

A püspökladányi KabinLáz első EP-jéről tavaly írtam, ott megvolt a bemutatás is, szóval a kötelező körökre nem kell időt pazarolnom. Lássuk inkább mi történt a négytagú bandával azóta! Nos, elég sokat koncerteztek, erről a Facebook oldalukon rendszeresen értesültem, meg gyanítom írták a lemezanyagot is. Aztán 2016 februárja és júniusa között átruccantak a szomszédos Karcagra, ahol […]

Tovább »

KarmaNora interjú

– Viszonylag fiatal a zenekar, bár nem minden előzmény nélküli. Visszamehetnénk a Vian időkig? A Vian feloszlása után mennyi idő kellett, hogy ismét együtt zenéljetek? Ádám: Érdekes helyzet volt ez. A Vian voltaképpen nem oszlott fel, sőt, a huszadik születésnapját együtt töltöttük, egy házi stúdiózással egybekötve. Ennek eredménye nemsokára publikussá válik. De tény, hogy aktívan […]

Tovább »

Astarium – Nekrocosmo: Nocturnal Kali Yuga – 2015

     A hírhedt orosz tél úgy látszik hozzá tartozik a lakosság általános lelki világához, mert a fagyosabb, ritkán lakott területektől azért eltérő vidékeken is sikerül érvényesülnie, ami a metal szcénát illeti. Hiába az egyik legnagyobb város például Novoszibirszk a maga mérsékelt éghajlatával, ha egyszer elbújik a nap, felüvöltenek a farkasok és kigyúlnak a tábortüzek, […]

Tovább »

Erőspaprika túladagolás

Nagy várakozás előzte meg a Chili Paprikák második magyar jelenését, hiszen cirka 20 év telt el azóta, hogy Flea-ék a Kisstadionban jártak One Hot Minute c. mesterművük turnéján. Azt a lemezt elég sok köpködés fogadta; a maga idejében sokan nem tudtak mit kezdeni a Chilitől kissé szokatlanul sötét hangvétellel (amit Dave Navarro injekciózott a hangzásukba, […]

Tovább »

Warrel Dane – exkluzív interjú

Warrel Dane Dead Heart in a Dead World turnéja szerencsére Magyarországra is eljutott a Concerto-nak köszönhetően, így Kosinszky Gábor közreműködésével lehetőség nyílt arra is, hogy a koncert előtt elbeszélgessünk az 55 éves legendás frontemberrel a Dürer Kert teraszán. Mindenekelőtt az egészséged felől érdeklődnék, de nem csak udvariasságból, hanem tényleg érdekel. Tudom, hogy rád járt a […]

Tovább »

Kerekes Band – Back to Følk (Music from Følkland) – 2016

  A Kerekes Band minden szempontból profi zenekar! Ezt jelzi többek között az a tény, hogy új lemezük megjelenésének napján frontemberük, Fehér Zsombor bepakolt néhány CD-t a táskájába, biztos, ami biztos alapon. Mert mi van, ha véletlenül összefut mondjuk egy újságíróval, aki szívesen ismertetné az albumot. Nos, összefutott. Történetesen velem. Ami elég gyakran megesik a […]

Tovább »

Поезд Родина – Белая даль – 2014

     Az orosz-ukrán barátság jegyében fogant meg Andrey és Eugene lemeze 2014-ben, második közös projektként. A két srác először a Montes Insania nevű poszt-black formációt keltette életre, ez mellett jelent meg a cirill betűkkel írt Поезд Родина (továbbiakban Homeland Train) bemutatkozó lemeze, amiről most olvashattok. A kiadvány nem éppen friss, de a Satanath most […]

Tovább »

Sacrilegious Impalement – First Three Nails (compilation) – 2015

    Mégis mit várhat az ember egy olyan zenekartól, akiknek nyers fordításban annyit tesz a neve, hogy Szentségtelen Karóba Húzás? Főleg ha ez a zenekar északon tanyázik, Finnország békés, barátságos keblén bontogatva szárnyait. Természetesen a névhez kapcsolódó nyers, agresszív, ugyanakkor ugyanolyan primitív és kő egyszerű black metalt amolyan „kinyomom a szemed, mer’ nem tetszik,” […]

Tovább »

Taiga – Gaia – 2015

     Nem mostanában szerepelt az orosz depresszív black horda lemeze a hangpróbán, de nem meglepő módon, valahogy teljességgel ismeretlennek tűnt számomra, mikor újra nekiveselkedtem a kritika nélkülözhetetlen velejárójaként. A legutolsó forgács találkozón is olyan lelkesen ajánlgatta mindenki a másiknak a Satanath promók között bogarászva, gondolván, így legalább egy gonddal kevesebb lehet. A HP-t visszanézve […]

Tovább »