Az ausztrál Alarum zenekar egy olyan stílust képvisel, ami még a metal irányzatain belül is rétegzenének számít. Ugyanis az ultra-technikás, progresszív thrash metalt keverik a jazzel. Támpontként megemlíthető a Cynic, az Atheist, és a Death neve is, de összességében mégis önálló arculattal rendelkezik a társaság. Legalábbis a Natural Causes című harmadik lemezükön. Az első két […]
Tovább »
„…mert álmaim romjain nem épülhet kártyavár!” A hazai dark/gothic rock színtér legmeghatározóbb zenekara, a Land of Charon a ’90-es években élte fénykorát. Egy demóval (Örökmécses – 1996) és két nagylemezzel (Asztrálgép – 1998, A Láz – 2001) a hátuk mögött sajnos a földbe álltak, majd kezdődött újra valami… – Kezdjük a Land of Charon-nal. A […]
Tovább »
Elég ritkán hallgatok rádiót, de ha mégis, akkor szinte mindig a Morrow nevezetű netes, prog. rock/metal adóra hangolok. Már többször is előfordult, hogy általuk figyeltem fel egy-egy, addig számomra teljesen ismeretlen bandára. Legutóbbi nagy felfedezésem a német Sylvan, akik Fearless című dalára egyből felkaptam a fejem! Aztán utánanéztem annak rendje és módja szerint a csapatnak […]
Tovább »
A Jane’s Addiction egy olyan banda, amit jobb csak hallgatni, mint nézni. Miért? Hát azért, mert bár Perry Farrell szép szikár gyerek, annak ellenére, hogy 52 éves, de mellette csúnya kontrasztként jelenik meg Dave Navarro, aki inkább emlékeztet egy átoperált Anastacia vagy Eva Mendez klónra, mint férfira (nem mertem kivastagítani a két nevet :-DDD). Viszont […]
Tovább »
„Illetve borzasztó nagy érdeklődéssel várom Casey következő koncepcióját, amiben minden egyes album tematikáját 1-1 szín fogja meghatározni, és ami a tervek szerint nem kevesebb, mint kilenc felvonásban fog kiteljesedni!” Ezzel a gondolattal zárta emp kolléga (jelenleg ex-kolléga, de remélem ez csak egy ideiglenes állapot!) a The Dear Hunter – Act III: Life and Death című […]
Tovább »
Amikor egy pár hónapja nyilvánosságra hozták a hírt, miszerint Lou Reed és a Metallica egy közös lemezt készített gondolom sokunk szemöldöke húzódott fel és rögzült egy kérdőjel formájú pozícióban… Mégis milyen végeredmény, milyen zene születhetett ebből a nem éppen nyilvánvaló kollaborációból? Aki ismeri Lou Reedet, az tisztában lehet vele, hogy a rockszakma egyik, ha nem […]
Tovább »
Egy biztos, a 3 nevű banda tagjai nem a névválasztásba ölték bele kreatív energiáik nagy részét! Szóval aki még nem is hallott róluk, az ne ítéljen a név alapján, lévén a zenéjük közel sem olyan egyszerű, mint a nevük! Olyannyira nem az, hogy a 2004-es Wake Pig lemezük szerintem a neo-progresszívnek is „csúfolt” műfaj […]
Tovább »
Irigylésre méltó karriert tudhat magáénak Doogie White, akit Ritchie Blackmore mutatott be a nagyvilágnak azzal, hogy felkérte a Rainbow 1995-ben napvilágot látott albumának, a Stranger in Us All-nak az énekesi feladatainak az ellátására. A skóciai Motherwell-ből származó Doogie élete innentől kezdve a feje tetejére állt ugyan, de nem csúszott ki a lába alól a talaj, […]
Tovább »
Na, most jó nehéz helyzetbe hoztam magam, ugyanis megfogadtam, hogy csak régi lemezekről fogok írni. Azokról meg ugyebár könnyebb infóhoz jutni, mint a manapság promózó bandák esetében. Hogy miért döntöttem mégis úgy, hogy górcső alá veszek egy 2011-es kiadású lemezt? Hát azért, mert miután végighallgattam, úgy éreztem magam, mintha tettem volna egy utazást az 1990-es […]
Tovább »
A brit doom-death trónkövetelői és trónörökösei (azt hiszem joggal állíthatjuk, hogy nem volt nehéz dolguk, hiszen a csapat kortársa, az Anathema a merengős Pink Floyd által „kiúszott” vizekre, míg a Paradise Lost egy dallamosabb világ hullámaira evezett…) Evinta címmel elkészítette, illetve elkészíttette legutóbbi lemezüket, mintegy jubileumi ajándékként a rajongóknak. Megállnék mégis némi eszmefuttatásra: tegyük fel, hogy a […]
Tovább »
