Az Opeth véleményem szerint az utóbbi másfél évtized egyik legmeghatározóbb metal zenekara, hisz egy olyan, rétegzenének számító stílust ismertettek, szerettettek meg egy szélesebb közönséggel, mint a progresszív death metal. Ráadásul nem csak zenehallgatók ezreire tettek mély benyomást lemezeikkel, de egyre több, akár mainstream bandáknál is rendre fölbukkant a hatásuk. Már az első két albumuk is […]
Tovább »
A periódusos rendszer 94. büszke tagja, az emberi élet kioltására végtelenül hatékony radioaktív kémiai elem, a plutónium ihlette meg J. Carlssont, hogy létrehozza az indusztriális black metal bandáját 2003-ban. Az egyszemélyes svéd formáció már hallatott magáról: először 2004-ben egy demó (Wind of Change – vajon mit szólhatott ehhez Rudolf Schenker a Scorpionsból?) formájában szabadította a […]
Tovább »
„Kocaprogger” (ez nem egy pejoratív, degradáló kifejezés, még ha első olvasatra annak is tűnik!) körökben kétség kívül a szeptember 13-a legnagyobb eseménye az új Dream Theater megjelenése lehetett. A rutinosabb prog. arcok viszont valószínűleg legalább akkora, ha nem nagyobb érdeklődéssel várták az első Arch/Matheos albumot, ami ugyanazon a napon került a boltok polcaira. Ha valaki […]
Tovább »
Ha szóba kerül a progresszív metal, mint műfaj, akkor még a stílust kevésbé ismerő, laikus zenehallgatók is meg tudnak említeni legalább egy bandát a szcéna képviselői közül. 99%-os bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy a legtöbben a Dream Theater nevét nyögnék be! Pedig én úgy gondolom, hogy „Álomszínházék” már közel 10 éve nem nevezhetők progresszívnek, előremutatónak, […]
Tovább »
A Death tulajdonképpen a New York-i szülestésű gitárzseni, Charles Michael Schuldiner agyából kipattanó zenei ötletek akusztikai megnyilvánulása volt, állandóan változó felállással. Ha sztárparádét szeretnénk, akkor talán a ’93-as Individual Thought Patterns lemez lehetne a cél, ha meg valami furcsát akarunk hallgatni, akkor ott van a két évvel azelőtti Human, ahol a Cynic két agya Paul Masvidal gitáros […]
Tovább »
A Samael rajongók két csoportra oszthatók: az 1996-os Passage című lemez az elválasztó, tehát „-tól” és „-ig” fanok léteznek. Persze, biztosan vannak kivételek, de számuk elenyésző. Személy szerint a „-tól” csoportba tartozom, úgyhogy csupasz háttal várom az „-ig”esek ostorcsapásait e kritika miatt. A svájciak industrial metalja közelíti meg leginkább azt az elképzelést, ami megfogalmazódott bennem […]
Tovább »
A tengerentúlon már több, mint egy évtizede megkezdték működésüket az olyan, jobb híján progresszív/pszichedelikus rockként aposztrofálható bandák, akik a ’60-as, ’70-es évek zene-és érzésvilágát keverték a mával, a modern rock hangzásokkal. A legtöbb ilyen zenekar élén egy „másfeles” orgánummal rendelkező énekes áll, ezzel is erősítve a régi idők fílingjét. Csodálkoztam is rajta, hogy valami miatt […]
Tovább »
Az Uriah Heep nevű rock intézmény először a hetvenes évek brit nagyjai között kapta meg méltó elismerést, majd másod-, és sokadvirágzást is fel tudott villantani fennállása eddigi negyvenkét évében. Az, hogy azóta is működik a zenekar, Mick Box kitartásának és türelmének köszönhető, hiszen a rocktörténelem egyik legtöbb tagcserével működő zenekaráról van szó. Lemezeladások szempontjából rendre […]
Tovább »
A Korn egy tipikus megosztó banda. Oldszkúl arcok általában nem szeretik, a modernebb felfogásúak azonban igen. Meg még azok szoktak rákattanni néha, akik a true vonalat kamálják, de nyitottak a reformációkra. Ha valaki úgy érzi, hogy most hülyeséget írtam, elfogadom a kritikát… mégis itthagyom ezt a mondatot, mert bár logikátlan, ez az észrevételem… Továbbá dobosok, […]
Tovább »
Ha a szó eredeti értelmében vett progresszív, előremutató zenékről van szó, a norvég bandák megkerülhetetlenek! Atmoszférateremtés, és kísérletezés terén is élen járnak. És nem csak a nagy nevek, mint pl. Arcturus, Borknagar, Ulver, de a fiatal, feltörekvő zenekarok is sokszor már debütként olyan lemezeket adnak ki, amik hallatán az ember csak elismerően csettint. Én így […]
Tovább »
