Szénégető Richárd 2018-ban indított, elsősorban zenei témákkal foglalkozó interjúpodcastja némi ráncfelvarráson esett át az utóbbi hetekben, aminek hatására felfogásában és képi világában megújult a műsor. „Több, mint 90 adást rögzítettem az előző stúdióban Esztergomban, aminek kapcsán úgy éreztem, hogy szinte összenőtt az adás a hellyel. Néhány barátom azonban pedzegette, hogy nem ártana a fővárosba költöztetni […]
Hullámvölgyek mindig is voltak, vannak és lesznek. Csak az akaratunk kell, hogy legyőzzük azokat és megtérüljön a befektetett munka… aminek értéket mindenki másként látja. A mi értékeinket mostani EP sorozatunk 74 részével mérjük fel, ami meglátásaink szerint most is igen széles skálán mozog. Lesz itt vitnage hangulatú okkult doom, az Iommi iskola vonalát követő ólom […]
A Toportyán Férgek tavaly hozta ki Őrizkedj az embertől! című lemezét. Mostanra készült el a második klip a Köszi című szerzeményhez. A csapat így ír a videóról:
„Klipet ismét Acélos Balázs (Don Gatto) készítette (facebook.com/40kvideo), ahogy az előzőt is. Felvételek a próbatermünkben készültek, és ami még érdekes lehet, hogy az egykori, két alapító tag, Hegedüs Ádám (dob) és Borbély Mátyás (basszer) is megjelenik a klipben, mivel a szöveg tartalmát együtt éltük meg a zenekarral anno. És ők is köszönnek mindenkinek minden támogatást, illetve hátráltatást!„
Emlékszünk még arra a hideg és sötét november estére 2012-ből, amikor a Fehérvári úton egy fergeteges színházi előadásban volt része a közönségnek Luca TurilliRhapsody-jának és az őket kísérő előzenakaroknak köszönhetően? Ha netán a feledés homályába merült volna az este, a linkre kattintva olvashatjátok róla korábbi beszémolónkat.
Akik ott voltak, azoknak szeretném felhívni a figyelmét ezen a novemberi estén fellépő másik olaszországi zenekarra, a folk metalt játszó Vexillum-ra, akik néhány nappal ezelőtt a When a Good Man Goes to War címet viselő új dalukkal törték meg az őket több éve övező csendet. Utolsó albumuk, az UNUM, 2015 elején jelent meg, amely albumon több vendégelőadó is szerepelt például Chris Bay a Freedom Call-ból, vagy Hansi Kürsch a Blind Guardian-ból. Sajnos ezt az albumot kísérő turné nem jutott el Magyarországra, de ha esetleg valaki szeretné feleleveníteni a zenekar második albumának egy részletét, akkor itt megtekinthető az Over the Cloudsdaluk.
A zenekar az alábbi sorokkal kommentálta újsütetű szerzeményüket:
„Ez a dal egy ismeretlen erőről szól. Egy olyan erőről, ami ritka és ijesztő és ha szabadjára engedik, nem tudjuk leírni az előttünk álló forgatókönyvet. Ez a szétzúzó, kontrollálhatatlan erő az egyensúly megbomlásából származik. Könnyű megjósolni egy gonosz ember reakcióját, de azt nem, hogy mi történik akkor, ha egy olyan ember, aki mindig jó volt harcba száll és félresöpri azokat a szabályokat, amelyek meghatározták őt. Akárcsak a tengeren, minden egy pillanat alatt megváltozhat, a nyugalomtól a tomboló viharig. Minden elromolhat, ha nem tiszteled azt az erőt, ami mindezt felszabadította.„
Az új lemez, aminek címe When Good Men Go to War, a Scarlet Records gondozásában április 23-án jelenik meg, szerintem a fülbemászó kórus résszel fűszerezett új dal alapján kecsegtetőnek ígérkezik, és kíváncsian várom a végeredményt, reménykedve abban, hogy hamarosan visszatérhetünk a régi, megszokott életünkhöz is, amiből a koncertek sem hiányozhatnak majd. (LiBalatoni)
VEXILLUM - When A Good Man Goes To War (Visualizer)
Milyen érdekesen alakult EP sorozatunk 66(6) száma. Mondhatni sátánian… Na de semmi sátánkodás, csak is tömény underground pokol füst. Hogy mit is hoz ez a rituális szám? Garantáltan belemerülünk a mocsokba és az éjsötét élvezetekbe, amit egy kis epikus vonalú galoppozással vezetünk le a sátán kutyáinak hátán. A skót származású Hand of Kalliach projekt egy […]
Az NGC Prod idéntől rááll a különleges tárgyak készítésére, ami a kazetták és a CD-k tokjaként szolgál majd.
Az eddig bevált fatokos kazettakiadványok maradnak, viszont úgynevezett relic boxok is feltűnnek majd a kínálatban. Ezek teljesen egyedi darabokként értendők, vagyis egyenként készülnek, és különbözni is fognak külsőre.
„A CD döglött dolog, illetve idejétmúlt lett. Kezdetben, amikor még nem volt otthon mindenkinek PC-je, főleg nem nagy tárhely kapacitással, a tiszta hangzású zenehallgatás eszközeként jó ötletnek tűnt, de minek egy digitális jelet műanyagba égetni 2021-ben, mikor teljesen ugyanazt hallja az ember, ha a wavet játssza le? A vinyl hordoz egyediséget, a mágnesszalag szintúgy. Ez alatt most azt értem, hogy a bakelitlemez és a kazetta szól „valahogy”, ezeknek a hordozóknak van saját karakterük, míg a CD ugyanazt a hangot adja, mint az eredeti digitális sáv. Ennek ellenére lesznek még CD megjelenések az NGC Prodnál, de kevés, és itt is a körítés lesz a lényeg. A kazetta amúgy is nagyon terjed, és jó lejátszóval nem igaz, hogy rosszul szólna. Nyilván van egy alapzaja, de itt már egyértelműsíteni kellene, mit jelent az: jól szól. A CD-nek tiszta a hangja. Ennyi.” – nyilatkozta Nagaarum.
„Idén eddig öt megjelenése volt a kiadónak, mind kazettán. A SHUMés a TOMUSZaktuális anyaga 25 darabban látott napvilágot cardbox case kazettákon, az ÉRTÉKTELENfatokot kapott 23 darabban, a PHOBOS25 darabos fatokként jelent meg szintén, és a NAGAARUMSarjadó és Erjedő dala a debüt a relic boxok felől. Itt nem csinálunk darabszám limitálást, de sorszámozást igen. Nem tudom, hogy volt-e valaha ilyen egy kiadónál, de ha nem, akkor örülök neki, hogy mi nyithatunk a dologgal: ha egy relic box kiadvány elfogyott, lehet jelezni az igényt újabb darabra.”
Mindenre kiterjedő részletességgel találnak Önök információt a fentiekről a hivatalos honlapunkon, itt: www.ngcprod.com A Bandcampünk: www.ngcprod.bandcamp.com
A 2 by bukowski legutóbbi, 2020-as lemezének hangulata végre magával ragadott. Vártam a pillanatot, amikor az elektronikus hatású doomos ambient, más szavakkal élve post rock úgy fog átölelni és betakarni, hogy nehezen tudjak szabadulni hangokból szabott meleg paplanja alól. Nekem zenehallgatáskor arra van igényem, hogy egy albumot megismerjek annyira, hogy utána háttérként is élvezettel hallgassam. […]
Vannak, akik csak sikerkönyveket szeretnek olvasni, míg mások szívesen merülnek el életművekben is, így megismerik, hogy egy író honnan hová jutott el, mire magával ragadja az olvasót. És lehet ehhez hasonlóan hallgatni egy zenei stílust is, pl. a NWOBHM-et. Ha a NWOBHM-zenei mozgalmat évtizedek távlatából egy többé-kevésbé homogén, akkoriban új stílusnak tekintjük, akkor a Traitors […]
Aki egy kicsit jobban jártas a súlyosabb zenék világában, már biztos találkozott Aaron Turner nevével. Vagy ha nem is, valamelyik ismertebb zenekarával, az Isis-al, az Old Man’s Gloom vagy a jelen esetben is tárgyalt Sumac-al biztosan. Viszont ha ezekkel sem az se baj, én azt vallom nem szégyen nem ismerni valamit, hiszen annyi rengeteg jó […]