Címke: Barba Negra

Megérkezett az új Rasmus album! Novemberben koncert Budapesten

A napokban jelent meg a Rasmus legújabb, Weirdo című nagylemeze, amellyel a tagokhoz hasonló „különc” figurákat ünnepli a zenekar. A finnek november 15-én Budapesten is fellépnek: a Barba Negrában az amerikai The Funeral Portrait és a Block of Flats is játszik majd.

Majdnem egy éve csöpögteti az új dalokat a The Rasmus a Weirdo nagylemezről, ami szeptember 12-én végre megjelent, a Better Noise Music gondozásában. Az 1994 óta működő, és a 2000-es évek elején áttörést elérő finn zenekar máig híres sötét zenei atmoszférájáról, de nem áll távol tőlük a könnyed pop stílus vagy éppen a stadionzenekarokra jellemző átütő gitárhangzás sem. 

Egyfajta állandóság felfedezhető a dalok hangulatában és üzenetében, ami különösen azért nagy szó, mert a Rasmus-t bő 30 éve alapították az akkor még iskolás korú zenészek, és közülük kettő (Lauri és Eero) mind a mai napig tagja a zenekarnak. „Megnyugtatónak találom, hogy 11. albumunk, a Weirdo lényegében ugyanazt az üzenetet hordozza, mint az első, 1996-ban megjelent lemezünk – mondta el Lauri Ylönen frontember. – Védjük meg és ünnepeljük azokat, akik különböznek a tömegtől, és büszkén vállalják saját furcsaságukat, különcségüket. Ez volt a filozófiánk a kezdetektől fogva.”

Ylönen magát is a „weirdó-k” közé sorolja: „Ebben a társadalomban mindig úgy éreztem, hogy extrán bizonyítanom kell amiatt, aki vagyok, és amit csinálok. Mindig kívülállónak éreztem magam, aki nem illik a normák szabta keretek közé. Hívtak már furcsának, számkivetettnek, torznak. Ez régen dühített – de ma már nem. Mostanra inkább az erőm és magabiztosságom forrásává vált. Minden izgalmas és inspiráló ember, akit ismerek, valamilyen módon különös is egyben. Mi, különcök azonban összefoghatunk, és mások ítélkező hozzáállásából táplálkozhatunk. De tény az, hogy félhetnek tőlünk. Félnek a képességünktől, hogy újat teremtsünk és megváltoztassuk a jövőt. Te is különc vagy? Csatlakozz hozzánk…!”

A megjelenés napjára időzítve futott be a címadó dal klipje is, amelyben a The Funeral Portrait énekese, Lee Jennings is közreműködik:

The Rasmus feat. Lee Jennings - Weirdo (Official Music Video)

A lemez legtöbb dalát Lauri és Desmond Child (Bon Jovi, Aerosmith, Alice Cooper) rakta össze Görögországban, majd Marti Fredriksen stúdiójában véglegesítették a többiekkel közösen, az Egyesült Államokban. Júliusban a zenekar Ukrajnában is fellépett: az Atlas Fesztivál egyetlen külföldi előadójaként több mint 110.000 ember előtt játszhattak, különleges biztonsági intézkedések közepette. Észak-Amerikát is bejárták, és most ősszel Európa következik: Budapesten november 15-én lépnek fel, a Barba Negra Red Stage-en. Velük együtt érkezik a címadó dal kapcsán már említett The Funeral Portrait is: az atlantai emo / post-hardcore zenekar az amerikai turnén is végigkísérte a finneket, s Budapestre Dark Thoughts című idei EP-jükkel, és a tavalyi Greetings from Suffocate City albummal jönnek:  

The Funeral Portrait - Dark Thoughts (Official Music Video)

A november 15-ei koncerten egy fiatal és karizmatikus finn rockzenekar, a Block of Flats nyitja majd az estét a Barba Negrában:

Block of Flats – Lake of Fears (Official Music Video)

a Concerto Music bemutatja: Weirdo Tour
2025. november 15., szombat 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
The Rasmus, The Funeral Portrait, Block of Flats koncertek
Belépő: 10.900 Ft, a koncert napján 12.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/3402894853177269

Pendulum: teltházas élő koncerttel térnek vissza a fővárosba

A mind a metalosok és mind az EDM kedvelői között népszerű, ausztrál drum’n’bass-metal együttes újra a fővárosunkban játszik. Teletházas koncertet adnak a Barba Negra Red Stage-en. Utoljára 16 évvel ezelőtt játszott élő koncertet Budapesten a Rob Swire vezette Pendulum. Habár sokszor megfordultak hazánkban, élőben kevésszer játszottak, de több alkalommal adott DJ seteket Paul „El Hornet” Harding.

Pendulum - Come Alive (Live At Milton Keynes)

15 év után idén jelentkeztek új nagylemezzel, melynek címe Inertia, amiről nem olyan régen írtunk is a Fémforgács hasábjain. Az albumon többek között olyan vendégek szerepelnek, mint a Wargasm, AWOLNATION, a Bullet For My Valentine énekese vagy a Scarlxrd rapper.

Pendulum - Halo (Live At Milton Keynes)

A Live Nation bemutatja:
Pendulum koncert
2025.10.17.
Barba Negra Red Stage, Szállító utca 3., Budapest
Az eseményre az összes jegy elkelt.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1777809806507839

W.A.S.P. koncert októberben: a teljes debütalbumot eljátssza majd Blackie Lawless!

Tavaly 40 éve jelent meg a W.A.S.P. legelső albuma, az idén is tartó „Album ONE Alive!” turné pedig ezt az évfordulót ünnepli. A ma már klasszikus metal albumnak a tiszteletére a W.A.S.P. 40 év után először az elejétől a végéig, teljes egészében eljátssza a lemezt a koncerteken. A budapesti fellépésre október 27-én, a Barba Negrában kerül sor.

A zenekar énekese, Blackie Lawless így mesélt a legelső W.A.S.P. albumról: „Ez egy igazán dühös lemez volt, amelyet egy dühös zenekar készített. Egy olyan lemez, amely nemcsak a tagok hozzáállását tükrözte, hanem a kor szellemét is.” A W.A.S.P. címen megjelent album a ’80-as évek metal színterének központi darabjává vált, és mindmáig az egyik legjobb metal debütalbumként tartják számon. Ezen szerepelt az I Wanna Be Somebody is:  

W.A.S.P. I Wanna Be Somebody 1984 Official Music Video

Mike Duda basszusgitáros és Doug Blair szólógitáros mellett – akik 29, illetve 26 éve tagjai a zenekarnak – a W.A.S.P.-hoz a legendás dobos, Aquiles Priester is csatlakozik a koncerteken.

Lawless és társai felejthetetlen látványosságot ígérnek, megidézve a W.A.S.P. színes történelmének nyitófejezetét, még egyszer – utoljára – előadva ezt az albumot.

a Livesounds bemutatja: W.A.S.P. – Album One Alive 2025 – Budapest
2025. október 27., 19 óra
Budapest, Barba Negra
W.A.S.P. koncert
Belépő: 15.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu/ és a www.tixa.hu oldalakon.

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/1337543491047858/

Obscura: a Suicidal Angels és a Sadist társaságában mutatja be új lemezét technikás death metal alakulat

Erős kísérettel vonul fel az őszi lemezbemutató hadműveletre az Obscura: a német progresszív death metal zenekar Budapestre szeptember 16-án érkezik, méghozzá a görög thrash brigád, a Suicidal Angels, és az Olaszországból érkező legendás progresszív death metal alakulat, a Sadist társaságában. 

Az Obscurát a gitáros/énekes Steffen Kummerer alapította 2002-ben, Németországban. Zenei irányukat jól jellemzi, hogy az évek során az egykori legendás német technikás death metal banda, a Necrophagist tagjai is megfordultak a csapatban, amely fennállása alatt hét nagylemezt és több mint 800 koncertet tudott le négy kontinensen. Technikás, kidolgozott zenei megoldásaiknak és szövegeik komplex témaválasztásának köszönhetően évről évre többen figyeltek fel rájuk.

Februárban jelent meg az Obscura hetedik nagylemeze: az A Sonication a 2021-ben kiadott A Valediction lemezzel megkezdett trilógia második része, egyben a második kiadványuk a Nuclear Blast gondozásában. Az albummal egy időben vált elérhetővé az In Solitude című dal videóklipje is, szemléltetve, hogy az Obscura zenéje mit sem vesztett komplex és innovatív jellegéből:

OBSCURA - In Solitude (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A dalok írását a korábbi világkörüli turné alatt kezdték el, majd a felvételek Fredrik Nordström producer vezetésével zajlottak göteborgi Studio Fredman stúdióban. Az eredmény egy egyszerre súlyos, de mégis tisztára kikevert hangzásvilág lett. A szövegekben keverednek a tudományos alapelvek és a filozófiai elmélkedések; és mindegyikük az énekes, Steffen életének egy-egy személyes epizódját dolgozza fel. A borító ezüst tónusú, a zenéhez jól illeszkedő vizuális koncepcióját Eliran Kantor (Testament, Kreator, Hatebreed) készítette.

„A sarkos és dinamikus zenei váltások, és a kifinomult, emberi érintésekhez hasonló átkötések úgy hoznak létre egy harmonikus összképet, hogy egy igazán egyedi lemez lett a végeredmény, amelyet leginkább egy jó minőségű hangrendszeren vagy prémium fejhallgatón érdemes hallgatni” – mondta el a lemezről Kummerer.

Hazánkba a lemezt bemutató turné harmadik szakaszában, szeptember 16-án ér a zenekar. Velük tart egy már jól ismert, és megbízható thrash metal brigád, a görög Suicidal Angels:  

SUICIDAL ANGELS - When the Lions Die (OFFICIAL MUSIC VIDEO) CENSORED VERSION

Egy igazi legenda is érkezik a Barba Negrába, egyenesen Olaszországból: az 1991-ben indult Sadist a progresszív death metal műfajának korai képviselője. A Genovából indult csapat az Agonia Records gondozásában adta ki idén tizedik nagylemezét, Something To Pierce címmel:  

SADIST - Something to Pierce (Official Music Video)

a CONCERTO Music bemutatja: Evenfall Europe 2025 Tour
2025. szeptember 16., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Obscura, Suicial Angels, Sadist koncertek
Belépő: 8500 Ft elővételben, a koncert napján 9500 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/604901495251165

Epica: az Amaranthe és Charlotte Wessels társaságában térnek vissza Budapestre

A nemrég a FEZEN fesztiválon a Fémforgácsnak interjút adó Epica március 20-án pénteken, az Arcane Dimensions co-headliner turné keretében tér vissza a Barba Negra Red Stage-re.

EPICA - Fight To Survive (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Vele tart a svéd elektro-metálos, nálunk szintén gyakori vendég Amaranthe is. Az estét az ex-Delain énekesnő és bandája, a Charlotte Wessels’ The Obesssion vezeti fel. Charlotte szólóban először játszik az országunkban, de régebben többször láthattuk már itt a Delainnel. A tavaly a Fémforgácsnak adott interjúban elmondta, hogy nagy turné van neki betervezve 2026-ra.

AMARANTHE - Damnation Flame (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Az Epica legújabb albuma Aspiral címmel idén áprilisban jelent meg, melyről írtunk is a magazinban. Tavaly jelentkezett a The Catalyst című albummal az Amaranthe, illetve szintén az előző évben jelent meg Charlotte Wessels legutóbbi albuma, The Obsession.

Charlotte Wessels - Dopamine ft. Simone Simons (Official Music Video)

A H-MUSIC, a ROCK1, a BARBA NEGRA és a Cobra Agency bemutatja:
AMARANTHE & EPICA – Arcane Dimensions Tour 2026

Vendég: Charlotte Wessels

Helyszín / Venue:
BARBA NEGRA Red Stage
1211 Budapest, Szállító u. 3.

Menetrend / Schedule:
17:30 Kapunyitás / Doors

Jegyek / Tickets:
12999 Ft ▲ Early Bird – limitált (!)
16999 Ft ▲ Elővételben – 2025.12.31-ig
17999 Ft ▲ Elővételben – 2026.03.19-ig
19999 Ft ▲ A koncert napján
VIP jegy / VIP ticket
29999 Ft ▲ limitált (!)

Jegyek: https://www.barbanegra.hu/amaranthe-epica_20260320

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/3761075187441859/

Machine Head / Fear Factory Egyhét múlva a Barba Negrában

Már csak egy hét és a Barba Negra Red Stage színpadára érkezik a ’90-es évek két ikonikus metalzenekara, a Machine Head és a Fear Factory.

A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a Machine Head, akik 2025 nyarán egy nagyszabású fesztiválturnéval tér vissza Európába, melynek keretében 2025. július 24-én a Barba Negrában egy fesztivál méretű metálshow-t hoznak el. A turné különlegessége, hogy a hazai közönségnek első ízben mutatják be 11. nagylemezüket, az UNATØNED dalait.

MACHINE HEAD - UNHALLØWED - Live from Electric Happy Hour

A koncert felvezetéseként a legendás ipari groove metal banda, a Fear Factory fűti fel a közönséget, akik az idén harminc éve megjelent alapművük, a Demanufacture teljes anyagát tűzték műsorukra, ami mellett más klasszikusokat is hallhatunk majd tőlük.

Fear Factory - Replica [OFFICIAL VIDEO]

A Broadway Jegyiroda bemutatja:

2025. július 24., csütörtök

Budapest, Barba Negra Red Stage

Fellépők: Machine Head, Fear Factory

esemény ITT

jegyek ITT

Ugly Kid Joe, Juhász Marci Band – Barba Negra Blue Stage

Az Ugly Kid Joe még a TAKT kazettás kilencvenes évekből maradt meg kedvencnek. Nem állandó utitársa az életemnek, de azért folyamatosan figyelemmel kísérem a pályájukat. Amikor 2018-ban először jöttek Magyarországra volt szerencsém ott lenni (az akkori buliról itt olvashattok) és nagyon sokan kíváncsiak voltunk rájuk. Emlékezetes koncert volt és bár azóta még háromszor jártak itt  […]

Tovább »

Újra Exodus a Barba Negrában!

Örömmel jelentem: a metál zenei világában alaptételnek számító amerikai thrash banda, az Exodus ismét Budapestre érkezik! A koncert otthonának helyet adó Barba Negrába ezúttal két magyar kísérővel, az MWS-sel és a Stonedirt-tel az oldalán tart kő kemény metál bulit.

Exodus - Strike of the Beast [Live Wacken 2008 DVD] HD

Fiatalabb műfajtársaival szemben, az 1979-es Californiai alakulat, igencsak jelentős diszkográfiát tudhat már magáénak, amelyből június 25-én a klasszikusok mellett várhatóan jó pár kevésbé ismert, ám minden bizonnyal remek darabot is lejátszanak majd. Egy dolgot biztosan nem érdemes a jövőhét szerdán esedékes metál ceremóniával kapcsolatban: kihagyni azt!

EXODUS - The Fires of Division (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A H-Music Hungary bemutatja:
2025. június 25., szerda
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Fellépők: Exodus, MWS, Stonedirt

Jegyár: 6.666,- Ft – 12.000,- Ft

Az esemény oldala:
https://www.facebook.com/events/1862320417635074

Rockmaraton – idén 32 nemzetközi és 42 hazai zenekarral készül

Idén 31. alkalommal kerül megrendezésre a tavaly újjáélesztett Rockmaraton Fesztivál. Immáron a H-Music Hungary és a Barba Negra szervezésével.

2025 július 2-5 között tartandó fesztiválon három színpadon, minden nap kora délutántól éjszakáig tartó koncertekkel, kiemelkedő nemzetközi zenekarokkal és a magyar szcéna ikonikus nagy csapataival, valamint a fiatalabb korosztályt képviselő mainsteam és underground bandákkal, a zenei palettát alaposan átfogó programmal várják a szervezők a látogatókat a Szalki-szigeten.

A Borsodi nagyszínpad olyan elsővonalas bandákat vonultat fel headliner pozícióban, mint az utóbbi években rendre sokezres arénákat töltő Powerwolf, a jövőre 50 éves – hazánkban először és egyben globálisan is utoljára koncertező – germán heavy metal legenda Running Wild, a kétezres évek elejétől fogva a modernebb vonal egyik legmeghatározóbb brit bandája, a sokmilliós lemezeladást produkáló Bullet For My Valentine, a fesztivál utolsó napját pedig a 19 év után újra hazánkban koncertező heavy metal ikon King Diamond koronázza meg.

Az említett kiemelt fellépők mellett még közel 30 (!) nemzetközi banda teszi tiszteletét Dunaújvárosban – a nagyszínpadokon olyan legendás zenekarokkal találkozhat a közönség, mint a Max Cavalera vezette Soulfly, a “nintendo metalos” Dragonforce, az olasz szimfo-power Rhapsody of Fire, két legendás német metal banda – a Brainstorm és a Grave Digger (akik ráadásul egymást követően lépnek színpadra a zárónapon), az USA glamster Steel Panther, a mongol folk metalos The HU, az északi “nordic gothic” szupergroup, a Cemetery Skyline, a Clémentine Delauney énekesnővel a fronton kiálló Visions of Atlantis, az angol szimfo-power metalos Gloryhammer, az anime mániás francia crossover Rise of the Northstar, a Children of Bodom billentyűsének az Ensiferum énekesével közös bandája, a Warmen, a metalcore-t R&B és pop hatásokkal rendelkező Siamese, valamint a hasonlóan modernebb vonalat képviselő Bury Tomorrow

A H-Music csarnokban az underground stílusok szerelmesei találhatják meg kedvenceiket: érkezik a 2013 óta újra aktív és idén áprilisban friss lemezzel jelentkező old school thrasher Cancer, valamint a svéd death metalban utazó Lik, az eredetileg Leif Edling (Candlemass) segítségével útjára indított doom / rock Avatarium, a doom / gothic alapvetés My Dying Bride, az orosz folk metal élvonalába tartozó Arkona, a viking metalos Varg, a New York hardcore alapbanda Pro-Pain, a death metal legenda Massacre, az egykori Bolt Thrower énekes alapította Memoriam, a gothic rock / metalos Unto Others, valamint az “east bay hardcore” banda Filth.

Természetesen az impozáns nemzetközi line-up mellett az itthoni rock / metal szcéna sem szorul háttérbe – a hazai felhozatalt az alábbi élvonalbeli, valamint patinás underground és feltörekvő zenekarok képviselik a fesztiválon:

Tankcsapda, Lord, Ossian, Road, Depresszió, AWS, Pokolgép, Alvin és a Mókusok, Leander Kills, Mudfield, Dalriada, Moby Dick, Omen, Kalapács, Nevergreen, Junkies, Rómeó Vérzik, HétköznaPI CSAlódások, Zorall, Akela, Alcohol, Ørdøg, Prosectura, Phoenix RT, Down For Whatever, Juhász Marci, Omega Diatribe, Nova Prospect, Wall of Sleep, Rudán Joe Band + Kalapács József, Dying Wish, Roses of Thieves, Don Gatto, Beton, Lovecrose, Mirror, Phrenia, Stress, Counter Clockwise, Evermind, Nefalem, Mhorai

Nemzetközi zenekarok:
Powerwolf, Running Wild, King Diamond, Bullet For My Valentine, The HU, Bury Tomorrow, Dragonforce, Soulfly, Steel Panther, Gloryhammer, Rise of the Northstar, Cemetery Skyline, Rhapsody of Fire, Grave Digger, Arkona, Warmen, My Dying Bride, Siamese, Visions of Atlantis, Avatarium, Unto Others, Massacre, Cancer, Pro-Pain, Lik, Brainstorm, Tetrarch, Memoriam, Imperishable, Filth, Varg, Vulvarine

A helyszínen teljesen kiépített – angol WC-kel, telepített zuhanyzókkal, ingyenes értékmegőrzőkkel felszerelt, a rendre 24 órás porta- és járőrszolgálattal ügyelő – kemping található, ahol sátortábor és autós kemping várja a kilátogatókat – a sátrazás regisztrációhoz kötött. A programok napijeggyel, illetve heti bérlettel látogathatók, de Rockmaraton / Fezen kombinált bérlet is elérhető, valamint támogatói csomag is vásárolható. Kedvezményekről a fesztivál honlapján olvasható tájékoztatás.

Hivatalos FB oldal: https://www.facebook.com/rockmaraton
Web: https://rockmaraton.hu/
Esemény: https://www.facebook.com/events/7935525646550980
Jegyek: https://jegy.rock1.hu/rockmaraton-2025

Beyond The Black: a Crownshift társaságában érkeznek Budapestre januárban

Jövő január 22-én újra Budapesten, a Barba Negra Blue Stage-en játszik a német szimfonikus power metal csapat, a Beyond The Black. Őket kíséri finn zenészekből álló, dallamos power metalt játszó csapat, a Crownshift.

BEYOND THE BLACK - Is There Anybody Out There ? (Live in Oberhausen)

A Beyond The Black már ötödik alkalommal teszi tiszteletét az országunkban. Játszották itt már az Epica és a Within Temptation előzenekaraként, és az Amaranthe-tal közös headliner turnéval is jártak már itt. Első önálló koncertjüket szintén a Barba Negra kék színpadán adták, 2024 áprilisában. Német négyes jelenleg az új albumán dolgozik, amit az év vége felé kézhez is vehetünk. Legutóbbi albumuk 2023 januárjában került kiadásra, szimplán Beyond The Black címmel.

CROWNSHIFT - My Prison (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Az estét a finn Crownshift nyitja. 2022-ben alakultak és az ő tagságukat a Children of the Bodom, Finntroll, Wintersun és ex-Nightwish zenészei alkotják. Saját magukról elnevezett debütáló lemezük tavaly májusban jelent meg. Nem először járnak nálunk, hiszen tavaly a FEZENen, majd idén márciusban Dirkschneider előzenekaraként zenéltek itt.

A CONCERTO Music bemutatja: Rising High Tour 2026
BEYOND THE BLACK
special guest: Crownshift

2026. január 22., csütörtök 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage

Jegyek: https://jegy.rock1.hu/beyond-the-black_20260122

Jegyárak: early bird jegyek 7.900 Ft (elfogyott), elővételben 8.900 Ft, 26.jan.1-től 9.900 Ft

https://www.facebook.com/events/1017174640132152