Címke: CONCERTO Music

Within Temptation: látványos koncertet ígérve, vendégekkel érkezik októberben a zenekar

Október 18-án ismét Budapesten játszik a Within Temptation. A holland szimfonikus metal zenekar hosszas felkészülés után mutatja majd be nagyszabású turnéján a Bleed Out című 2023-as nagylemezt. Nem ez lesz az egyetlen újdonság, amivel várják a koncertre látogatókat, hiszen a nyáron egy új koncert DVD-t is kiadtak. A Barba Negrában pedig a már jól ismert Annisokay, és a BLIND8 is fellép majd Sharonék előtt.

A majd’ 30 éve indult Within Temptation a szimfonikus metal színtérről nőtte ki magát, de a Sharon den Adel és Robert Westerholt által vezetett zenekar növekvő népszerűségét és ambícióit jól mutatja, hogy ma már egyszerűen csak rockzenekarként hivatkoznak saját magukra, és zenéjük is inkább a látványos színpadi és klippes megoldásokkal kiegészített, dinamikus, de kevésbé metal hangzású irányba mozdult el, sokakat megmozgató témaválasztással. Persze az ambíció a világhírre már a kezdetektől benne volt a csapatban, elég csak megnézni a – kornak megfelelő szintű speciális effektekkel bőven megpakolt – Ice Queen klipjét 2000-ből:

Within Temptation - Ice Queen (official video)

Ma már a Within Temptation Hollandia egyik legfontosabb zenei exportcikke, amit az ottani zenészek külföldi térnyerését is támogató Buma Cultuur Alap – számos korábbi kitüntetés után – idén már életműdíjjal tüntetett ki. A zenekar ismertségét nemzetközi koprodukciókkal is emeli: a közelmúltban Sharonék az Evanescence énekesével, Amy Lee-vel is színpadra álltak, hogy közösen énekeljék el a The Reckoning című dalt, méghozzá lélegzetelállító színpadi látvánnyal körbevéve:  

Amy Lee Joins Within Temptation Live - The Reckoning

Sharon tavasszal Kijevbe is elutazott, hogy Alex Yarmak ukrán zenésszel közösen rögzítse az “A Fool’s Parade” című klipet, és a bombák szaggatta épületek tövéből hívja fel a figyelmet a háború borzalmaira. Alex a turnén is részt vesz, vendégelőadóként lép majd fel a zenekarral. Nyáron pedig megjelent a Worlds Collide Tour – Live in Amsterdam DVD (erről már írtunk, itt olvashatod a kritikát!), amin egy 2022-es, 30.000 (!) rajongó előtt előadott koncert felvételét láthatjuk:

Watch Within Temptation's Explosive "Faster" Live Show

Az őszi lemezbemutató koncert tehát egész biztosan látványos, különleges zenei élményt kínál majd. A budapesti állomáson ismét láthatjuk a német metalcore csapatot, az Annisokay-t is, akik 1 év után térnek vissza a fővárosba, és a tavalyi Abyss Pt. 1 EP után H.A.T.E. címen adtak ki egy közös dalt az Any Given Day-jel, majd nemrég egy sokkoló klippel megtoldott új kislemezzel is jelentkeztek, Get Your Sh!t Together címen:

ANNISOKAY - Get Your Sh!t Together (OFFICIAL VIDEO)

Nyitózenekarként az ukrajnai BLIND8 mutatkozik be: az alternatív metalzenekar a teljes turnén elkíséri a hollandokat. Labyrinth című, a napokban megjelenő szerzeményükben Sharon is közreműködött. Egy korábbi daluk, az AEVUM klipje itt látható:  

BLIND8 - AEVUM (Official music video)

A koncertre normál állójegyek korlátozott számban még kaphatók; a balkonjegyek már elfogytak, de a zenekari kiegészítő VIP jegyek még elérhetők.

A Concerto Music bemutatja: Bleed Out 2024 Tour
2024. október 18., péntek
Budapest, Barba Negra
Within Temptation, Annisokay, BLIND8 koncertek
Belépő: normál elővételben 15.900 Ft, a koncert napján 17.900 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu és a www.tixa.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1032373188109537/

Within Temptation – két hónap múlva újra Budapesten!

Pontosan két hónap múlva, azaz október 18-án visszatér Budapestre a legendás szimfonikus metál csapat, a Within Temptation! Velük tart még a német metalcore banda, az Annisokay is, és az ukrán modern metálos együttes, a BLIND8 is.

Watch Within Temptation's Explosive "Faster" Live Show

A Sharon den Adel énekesnő vezette banda hat év kihagyás után lép fel újra Budapesten, ezúttal a Barba Negra Red Stage-en. Előttük lesz látható az Annisokay, akik neve ismerős lehet a Within Temptation hallgatói számára, hiszen 2021-ben közös dalt adtak ki.

Within Temptation - Shed My Skin (feat. Annisokay) - Official Music Video
ANNISOKAY - Human (OFFICIAL VIDEO)

Az estét a kijevi BLIND8 nyitja majd, akik zenéjében vegyítődik a metalcore, djent és az elektronika.

BLIND8 - О.К.Р. (Official lyric video)

A Concerto Music bemutatja: Bleed Out 2024 Tour
Budapest, Barba Negra, 2024. október 18. péntek
Within Temptation koncert
Belépő: early bird jegyek 13 900 Ft (limitált számban), normál elővételben 15 900 Ft, a koncert napján 17 900 Ft. Balkonjegyek 18 900 Ft (limitált számban).
A jegyek a www.tixa.hu oldalon keresztül lesznek elérhetők a fent említett dátumtól. További infók az esemény Facebook-oldalán.

Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben

No photo description available.

Nagyon erős power metal programra készülhetünk október 9-én a Barba Negra Red színpadán: a Sonata Arctica, a Firewind és a Serious Black is kipróbált, fantasztikus hangulatú koncerteket adó zenekar, és ezen az estén mindhárman együtt, új dalokat bemutatva lépnek majd fel.

A Sonata Arctica pályafutása alatt számos kitüntető címet megkapott már: voltak ők a finn power metal megváltói, a turnézás fáradhatatlan hősei, és a magasztos dallamok mesterei. De mindenekelőtt a heavy metal varázsának és magával ragadó erejének bátor, északi képviselői. 1995-ben indult pályafutásuk alatt 10 nagylemezen, EP-n és számtalan koncerten mutatták be a világnak a finn vidék természeti szépségeit vagy éppen az északi fény és az éjféli nap varázsát.

Legújabb alkotásuk a tavasszal megjelent Clear Cold Beyond. Az új album a 2022-ben megjelent akusztikus duplalemezt követi, ami lehetőséget adott a zenekarnak a megnyugvásra az intenzív évek és a járvány után. Tony Kakko énekes elmondása szerint az Acoustic Adventures esélyt adott a lelassulásra és az önreflexióra, ami után a metalhoz való visszatérés újra friss élményként hatott. A Clear Cold Beyond a zenekar egy igazán lendületes lemeze, amely kiváló példája a zenekarra jellemző villámgyors, északi power metal megoldásoknak. „Egy ideje már megvolt bennünk az érzés, hogy most egy súlyosabb lemezt kell letennünk az asztalra – mondta el Tony. – Nagyon szeretjük a lágyabb hangzású albumokat is, de az igazság az, hogy a sokáig emlékezetes koncertnóták nem az ilyen csendes kiadványokon teremnek. Kell a sebesség és a lendület ahhoz, hogy az embereknek megjöjjön a kedve a közös énekléshez és a tánchoz.”

SONATA ARCTICA - Dark Empath (Official Music Video)

A finneket a Gus G vezette görög power metal tesók, vagyis a Firewind kíséri el a turnén. Az Ozzy Osbourne mellől is ismert gitáros egykori hobbiprojektje ma már nagy kiadós környezetben, nemzetközi felállással működik, hiszen basszusgitárosként a belga Johan Nunez, énekesként pedig az Avantasiából és a Sonic Havenből is ismert német előadó, Herbie Langhans szerepel a csapatban. Az AFM-nél idén hozták ki a Stand United című nagylemezüket, ami már a tizedik Firewind album a sorban.

FIREWIND - Stand United (2024) // Official Music Video // AFM Records

Az estét nyitó zenekar is jól ismert már a magyar koncertre járók előtt: a Serious Black immár 10 éve szállítja a jobbnál jobb power metal lemezeket és az emlékezetes koncertélményeket. Friss lemezük a szeptemberben érkező Rise of Akhenaton, amin debütál az új dobos, Christian Schichtl is.

SERIOUS BLACK - Silent Angel (2024) // Official Music Video // AFM Records

a Concerto Music bemutatja:
2024. október 9., szerda 18 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black koncertek
Belépő: elővételben 10.900 Ft, október 1-től és a koncert napján 12.900 Ft. Balkonjegyek: 16.900 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/291577847294594/

Overkill, Havok, Angelus Apatrida és Dust Bolt: thrash bulikkal zárul a nyár

May be an image of text that says 'NERKL NH NERL WLZ சுற்டடபார Gurope rope2024 2024 CLEO ANGELOs APATRIDA APAIRI NGELLS + +Guest'

Dupla thrash csapással rúgja rá az őszre az ajtót a Concerto Music: augusztus 21-én a Havok és a Dust Bolt párosa izzaszt meg minket a Dürer Kertben, szeptember 10-én pedig Bobby Blitz csapata, az Overkill játszik majd a Barba Negrában, a már szintén jól ismert Angelus Apatrida és a One Machine társaságában.

Kereken a huszadik nagylemezét adta ki tavaly az Overkill. Az 1980 óta zakatoló amerikai thrash metal zenekar évtizedeken át szállította a műfaj meghatározó lemezeit, az közelmúlt lemezein pedig még összetettebb, érettebb hangzást értek el, ami a thrash-re jellemzőnél több zenei megoldást mutat be. A Scorched LP esetén ezt az is segítette, hogy a dalok megírására két és fél év volt a járványidőszak miatt, így nem kellett sietni.

Nem csak az öncélú agresszió süt az anyagból – mondta el az énekes, Bobby „Blitz” Ellsworth –, hanem számos további arca is felfedezhető. Számomra inkább egy heavy metal lemez ez, kevésbé thrash: rengeteg dallam fért be a dalokba. A dalszerzés évei alatt a hangulatom is sokat változott: lelkesen ugrottam bele a szövegek írásába, majd a napok nyomottabbá, komorrá váltak, de aztán ahogy az egész világ, mi is talpra álltunk. Az érzéseknek ez a forgószél-szerű mozgása köszön vissza a lemezen, ahogy egy sötét helyről eljutunk a fényre.” A címadó dalhoz készült klip itt látható:

OVERKILL - Scorched (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A csapat két alapító oszlopa az énekes, Bobby és a basszusgitáros D. D. Verni, de persze a két „újabb” tag, Dave Linsk gitáros és Derek Tailer ritmusgitáros is jó bő két évtizede tagja a felállásnak. A dobos poszton több változás is történt az évtizedek alatt, de eddig mindig sikerült kiemelkedő tehetségeket találni: Tim Mallare, Ron Lipnicki és Jason Bittner is kiváló választásnak bizonyult. Most egy újabb váltás következik: az új ütős már kiválasztásra került és javában gyakorolja a nótákat, a napokban pedig a rajongóknak is bemutatják. Bobby azt is elmondta egy interjúban, hogy D. D. Verni nemrég egy vállsérülését operáltatta meg, ami miatt csak az őszi turné néhány állomásán játszik majd. Hamarosan ezen a poszton is bejelentik a beugrót… Latin-Amerikában nemrég David Ellefson állt színpadra az Overkill-lel.

A turnén érkezik még a spanyol Angelus Apatrida, akik szintén jó negyed százada működnek. Nemzetközi ismertségre főleg az elmúlt évtizedben tettek szert, lendületük azonban cseppet sem hagyott alább, és lemezről lemezre meggyőzően teljesítenek. Korábban a Dew-Scented, a Suicidal Angels oldalán és saját turnékon jártak már Magyarországon. A Cold videója itt látható:

ANGELUS APATRIDA - Cold (OFFICIAL VIDEO)

Nyitózenekarként a Vicious Rumors, a Testament és a Nevermore soraiból ismert gitáros Steve Smyth saját zenekara, a One Machine lép fel szeptember 10-én a Barba Negrában.  

One Machine - The Final Cull

Nem sokkal korábban, augusztus 21-én pedig a legjobb neothrash bandák egyike tér vissza Budapestre: a coloradói Havok a 2017-es Conformicide és a 2020-as V lemezekkel is nagyot gurított, és a készülő új anyag közreadása előtt még körbejárják Európát is. Budapestre az új gitárossal, Brett Rechfertiggel és a friss lemezes német thrash-testvérekkel, a Sound & Fury-t bemutató Dust Bolttal érkeznek.

DUST BOLT - Sound and Fury (2023) // Official Music Video // AFM Records

a Concerto Music bemutatja:
2024. augusztus 21., szerda 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Havok, Dust Bolt koncertek
Belépő: 7900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

https://www.facebook.com/events/810461560623339/

a Concerto Music bemutatja: Scorching Europe 2024 Tour
2024. szeptember 10., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra
Overkill, Angelus Apatrida, One Machine koncertek
Belépő: Megadeth jeggyel rendelkezőknek augusztus 16-ig 7.900. Normál elővételben 9.900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

https://www.facebook.com/events/3751432548512403/

Frog Leap – Ismét Budapesten a Youtube legőrültebb metal feldolgozás csapata

Augusztus 3-án érkezik ismét Budapestre a Frog Leap, vagyis a norvég youtuber, Leo Moracchioli zenekara. Leo youtube csatornájának több mint 4,7 millió feliratkozója van, és 1,3 milliárd alkalommal nézték meg a videóit. És hogy miről szólnak ezek a videók? Leo elsősorban közismert pop-rock dalok feldolgozásait tölti fel, csak éppen egy őrült tempójú, hangos, technikás, és eléggé vicces metalnótákká átalakítva. A legnépszerűbb klipje AdeleHello című dala alapján készült.

Adele - Hello (metal cover by Leo Moracchioli)

A TotoAfrica című klasszikusában Hannah Boultonnal énekel együtt. Az újabb dalok közül pedig a Sweet Home Alabama az egyik legnépszerűbb.

Sweet Home Alabama (metal cover by Leo Moracchioli)

Leo a dalokat digitális album formában is kiadja, a 46.-at (ez nem vicc) megvásárolhatjuk a weboldalán. És persze most élőben is ismét találkozhatunk vele: augusztus 3-án a Barba Negrában játszanak. Bár a videókon Leo sokszor egymaga kezeli az összes hangszert, a turnéra természetesen zenésztársakkal indul, így színpadra lép Hannah is, és a néhány klipből már ismert gitáros, Rabea Massaad. Basszusgitáron Erik Torp játszik, a dobok mögé pedig Truls Haugen ül be. És a „nyuszi” is ott lesz. Nagyjából erre lehet számítani:

Dance Monkey Live @Summer Breeze Festival 2023

a Concerto Music bemutatja:
2024. augusztus 3., szombat 18 óra
Budapest, Barba Negra
Frog Leap koncert
Belépő: július 31-ig 11.500 Ft, utána 14.500 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/773841541461024

The Amity Affliction – Klasszis lemezével tér vissza az ausztrál metalcore csapat

Sok év után tér vissza augusztus 6-án Budapestre a The Amity Affliction. A rajongóival különösen szoros kapcsolatot ápoló ausztrál metalcore csapat ezúttal is az Akvárium klubban játszik, de most headlinerként, lejátszva az idén 10 éves Let The Ocean Take Me összes dalát. Az ausztrálok előtt az amerikai Emmure és a német Blacktoothed szerepel. 

A 2003-ban indult Amity Affliction-t középiskolai barátok alapították, akik közül – a tavasszal egészségügyi okokból néhány koncertet kihagyó –  Ahren Stringer van még a csapatban, valamint az 1 évvel később csatlakozott énekes, Joel Birch. Más metalcore, post-hardcore csapatokhoz hasonlóan nekik is védjegyük a kemény zeneiség mellett Joel intenzív, de érzelmes éneke, valamint az emberi pszichével kapcsolatos, illetve a kortárs generációra is jellemző lelki traumák feldolgozása. 2023-as Not Without My Ghosts című lemezük az emberi pszichével kapcsolatos, illetve a kortárs generációra is jellemző lelki traumák, problémák feldolgozását állítják a középpontba: a dalokban az öngyilkosságról, a lőfegyverrel elkövetett erőszakos bűncselekményekről, a vallásról és a mentális betegségekről esik szó. A címadó dal klipje itt látható:  

The Amity Affliction "Not Without My Ghosts" ft. Phem (Official Music Video)

A kemény és valamelyest megosztó témák ellenére a zenekar legfontosabb küldetése maga a kapcsolódás, önmagunkkal és más emberekkel egyaránt. “Nem hiszem, hogy az emberek tényleg annyira különböznek egymástól a valóságban, ahogy azt a média próbálja beállítani” – mondta el Birch. – „Azt hiszem, hogy az a legfontosabb dolog, amit Ahren és én képesek voltunk a zenekarral elérni, hogy összehozzunk olyan embereket, akiknek talán hasonló érzéseik vannak. Ugyan a dalokat úgymond magamnak írom, de közben tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki átmegy bizonyos dolgokon, viszont talán nem mindenki képes ugyanúgy kifejezni az érzéseit ugyanebben a helyzetben.” A 43 éves zenésznél korábban bipoláris személyiségzavart állapítottak meg, és sajnos meg kellett már élnie közeli jóbarát öngyilkosságát is, ami mind megjelenik a dalokban, és egyben segít az énekesnek feldolgozni ezeket a kihívásokat, küzdelmeket.

A mostani turnén a 8 nagylemezt kiadott zenekar a 10 évvel ezelőtti albuma, a Let The Ocean Take Me összes dalát eljátssza majd, köztük a Don’t Lean On Me-t:  

The Amity Affliction - Don't Lean On Me [OFFICIAL VIDEO]

Az ausztrálok mellett érkezik még augusztus 6-án az amerikai Emmure: a 20 éve indult deathcore csapatot az alapító énekes, Frankie Palmeri a 2010-es évek közepén saját elképzelése szerint formálta át Joshua Travis gitárossal, és ezután adták ki a 2017-es Look At Yourself, majd a 2020-as Hindsight című lemezt. Egyik legutóbbi videójuk a Thunder Mouth:  

Emmure - Thunder Mouth (Official Music Video)

Palmeri hatásai között ott van Fred Durst és Jonathan Davis , de a zeneiséget még brutálisabb elődök is formálták, mint a Chimaira, a Fear Factory vagy a Hatebreed. A koncertek és a dalszövegek is orrbavágó, komplikációmentes élményt kínálnak, dühös és persze politikailag inkorrekt megnyilvánulásokkal. 

Az Akvárium Klubban a német Blacktoothed nyitja majd az estét, különleges, eklektikus zenével, ami természetesen kemény gitár riffekkel dolgozik, de a megidézett hatások között ott vannak a ’80-as évek shreddelős gitárszólói és a pop dallamok is. Friss, Hell’s Paradise című dalukban azonban inkább a brutálisabb hangzás felé fordultak, amiben sokat segített a Bite nevű német metalcore bandából kölcsönvett énekes, Felix Fröhlich betétje is. Nem is csoda, hogy most őket hívták meg az Amity Affliction elé.

BLACKTOOTHED - Hell's Paradise ft. Felix Fröhlich from BITE (OFFICIAL VIDEO)

A CONCERTO Music bemutatja: European Summer Tour 24
2024. augusztus 6., kedd 19 óra
Budapest, Akvárium Klub
The Amity Affliction, Emmure, Blacktoothed koncertek
Belépő: normál elővételben 10.900 Ft, a koncert napján 12.900 Ft. Karzatjegyek 19.900 Ft 

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/3755372854734815

Within Temptation – Worlds Collide Tour – Live In Amsterdam /koncert BD/ (2024)

A világhírű holland szimfonikus-elektronikus-popos metál együttes, a Within Temptation tíz évvel a Let Us Burn (Elements & Hyrda Live In Concert) után újabb koncertanyaggal jelentkezett, amit a 2022-es, Evanescence-szel együtt tartott co-headliner arénaturné amszterdami állomásán rögzítettek videó és hanganyag formájában. Egy ilyen grandiózus, látványos arénaturné kapcsán sejthető volt, hogy az együttes nem hagyja veszni az […]

Tovább »

Queensrÿche Budapesten: a debütáló EP-t és a Warning lemezt is eljátsszák a 2025-ös koncerten!

2025 elején Budapestre is befut a QueensrÿcheThe Origins” nevű turnéja, ami idén tavasszal indult. Február 23-án a teljes The Warning albumot és a legelső EP dalait is meghallgathatjuk a Dürer Kert színpadán, a Night Demon koncertje után.

A Queensrÿche a progresszív / heavy metal színtér meghatározó zenekara, amely több mint 40 éve működik. Bár jópár platinalemezük született az évek alatt, a zenekar és a rajongók mind a mai napig különleges szimpátiával hallgatják a legelső EP és a debütalbum, az 1984-es The Warning dalait. Ezek a kiadványok voltak azok, amelyek megalapozták a csapat máig tartó renoméját és különleges, a rockot progresszív és heavy metal elemekkel ötvöző zenéjét. A címadó egykori koncertfelvétele itt látható:

Queensryche - Warning

Most tavasszal indult turnéján a Todd La Torre (ének), Michael Wilton (gitár), Mike Stone (gitár), Eddie Jackson (basszusgitár) és Casey Grillo (dobok) felállású zenekar a teljes debütáló EP-t és a The Warning lemezt eljátssza a fellépéseken. A 2025. február 23-án Budapestre érkező turné keretében a harmadik nagylemezét bemutató kaliforniai heavy metal trió, a Night Demon is fellép majd a Dürer Kertben. Mindenképp érdemes időben érkezni:

NIGHT DEMON - The Wrath (OFFICIAL VIDEO)

A jegyértékesítés július 12-én indul, de a Concerto Music early bird hírlevelére feliratkozottak már 1 nappal hamarabb hozzájuthatnak a kedvezményes árú jegyekhez.

A CONCERTO Music bemutatja: QUEENSRŸCHE – The Origins Tour 2025
2025. február 23., vasárnap 18 óra
Budapest, Dürer Kert
Queensrÿche, Night Demon koncertek
Belépő: early bird jegyek 10.900 Ft , normál elővételben 12.900 Ft, január 1-től 14.900 Ft

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/498745212637895/

Thy Art Is Murder, Fit For A King, Knosis – 2024.07.04. Barba Negra Blue Stage

2023 októbere után újra Budapesten lépett fel az ausztrál deathcore nagyágyú, a Thy Art Is Murder. Tavaly ősszel a botrányos énekescsere után megjelent Godlike albumukat vitték turnéra, amivel idén újabb köröket mentek, így jutottak el újra a Barba Negraba. Ezúttal a tavalyi Red után csak a kisebb Blue stage-en léptek a deszkákra. A bemelegítést a […]

Tovább »

Július 4-én a Barba Negra színpadán a Thy Art Is Murder

A Concerto Music szervezésében egy igazán brutális deathcore/metalcore estének lehetünk szem- és fültanúi a Barba Negra Blue Stage-en, július 4-én. Az este fő fellépője az ausztrál Thy Art Is Murder lesz, őket kíséri az amerikai Fit For A King és a japán Knosis.

THY ART IS MURDER - Destroyer Of Dreams (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Az tavaly új énekesét (Tyler Miller) és a Godlike című új albumát bemutató Thy Art is Murder tér vissza hozzánk az 2023 őszi koncertje után.

Fit For A King - Keeping Secrets (Official Music Video)

Az este második zenekara a hardcore színtérről magát kinövő és a dallamos metalcore irányába forduló amerikai Fit For A King, legutóbb 2022-ben jelentkezett új albummal, de utána sem tétlenkedtek, hiszen januárban jelent meg a legújabb videoklipük, ami a Keeping Secrets címet viseli.

Knosis | 厄災(Yakusai) | Official Music Video

Estét egy különleges produkció nyitja majd. Japánból utazott európai turnéra a kísérleti, zajos elemekkel színezett metalcore-t játszó Knosis. Az együttes tavaly év elején debütált a Shattering című EP-jükkel, majd év végén egy újabb középlemezzel jelentkeztek, melynek címe: The Eternal Doom. A koncerten ezen lemezek anyagaiból hallhatunk majd dalokat.

A hármas budapesti fellépésére július 4-én kerül sor a Barba Negrában. Jegyek még kaphatók!

A CONCERTO Music bemutatja:
2024. július 4., csütörtök 18 óra
Budapest, Barba Negra
Thy Art Is Murder, Fit For A King, Knosis koncertek
Belépő: elővételben 9.900 Ft, a koncert napján 10.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu weboldalon.