Címke: Sonata Arctica

Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben

No photo description available.

Nagyon erős power metal programra készülhetünk október 9-én a Barba Negra Red színpadán: a Sonata Arctica, a Firewind és a Serious Black is kipróbált, fantasztikus hangulatú koncerteket adó zenekar, és ezen az estén mindhárman együtt, új dalokat bemutatva lépnek majd fel.

A Sonata Arctica pályafutása alatt számos kitüntető címet megkapott már: voltak ők a finn power metal megváltói, a turnézás fáradhatatlan hősei, és a magasztos dallamok mesterei. De mindenekelőtt a heavy metal varázsának és magával ragadó erejének bátor, északi képviselői. 1995-ben indult pályafutásuk alatt 10 nagylemezen, EP-n és számtalan koncerten mutatták be a világnak a finn vidék természeti szépségeit vagy éppen az északi fény és az éjféli nap varázsát.

Legújabb alkotásuk a tavasszal megjelent Clear Cold Beyond. Az új album a 2022-ben megjelent akusztikus duplalemezt követi, ami lehetőséget adott a zenekarnak a megnyugvásra az intenzív évek és a járvány után. Tony Kakko énekes elmondása szerint az Acoustic Adventures esélyt adott a lelassulásra és az önreflexióra, ami után a metalhoz való visszatérés újra friss élményként hatott. A Clear Cold Beyond a zenekar egy igazán lendületes lemeze, amely kiváló példája a zenekarra jellemző villámgyors, északi power metal megoldásoknak. „Egy ideje már megvolt bennünk az érzés, hogy most egy súlyosabb lemezt kell letennünk az asztalra – mondta el Tony. – Nagyon szeretjük a lágyabb hangzású albumokat is, de az igazság az, hogy a sokáig emlékezetes koncertnóták nem az ilyen csendes kiadványokon teremnek. Kell a sebesség és a lendület ahhoz, hogy az embereknek megjöjjön a kedve a közös énekléshez és a tánchoz.”

SONATA ARCTICA - Dark Empath (Official Music Video)

A finneket a Gus G vezette görög power metal tesók, vagyis a Firewind kíséri el a turnén. Az Ozzy Osbourne mellől is ismert gitáros egykori hobbiprojektje ma már nagy kiadós környezetben, nemzetközi felállással működik, hiszen basszusgitárosként a belga Johan Nunez, énekesként pedig az Avantasiából és a Sonic Havenből is ismert német előadó, Herbie Langhans szerepel a csapatban. Az AFM-nél idén hozták ki a Stand United című nagylemezüket, ami már a tizedik Firewind album a sorban.

FIREWIND - Stand United (2024) // Official Music Video // AFM Records

Az estét nyitó zenekar is jól ismert már a magyar koncertre járók előtt: a Serious Black immár 10 éve szállítja a jobbnál jobb power metal lemezeket és az emlékezetes koncertélményeket. Friss lemezük a szeptemberben érkező Rise of Akhenaton, amin debütál az új dobos, Christian Schichtl is.

SERIOUS BLACK - Silent Angel (2024) // Official Music Video // AFM Records

a Concerto Music bemutatja:
2024. október 9., szerda 18 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black koncertek
Belépő: elővételben 10.900 Ft, október 1-től és a koncert napján 12.900 Ft. Balkonjegyek: 16.900 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/291577847294594/

Sonata Arctica – Clear Cold Beyond (2024)

Még március idusát sem hagytuk magunk mögött, azonban máris itt van az év, általam leginkább várt lemeze. A „legjobban várt” jelzőt minden előzetes pozitív, vagy negatív jelzőtől mentesen kell érteni, hiszen az elmúlt évek megtanítottak, hogy nem kell rögtön dörzsölni a tenyerem, söröskórsókat csapkodni a kocsmában, és napokat beikszelni a naptárban, amikor a Sonata Arctica […]

Tovább »

Sonata Arctica – Dark Empath – újabb lemezelőzetes dal

Március 8-án Clear Cold Beyond címmel jelenik meg a Sonata Arctica új lemeze az Atomic Fire gondozásában. A lemezre 10 + 2 feldolgozásdal kerül fel, melyek közül újabb előzetesként máris itt van a Dark Empath.

Ez a szám egy olyan saga része, amely a 2001-es Silence című második albumunkon, sőt, egyesek szerint a The End of This Chapter számmal a debütáló lemezünkön kezdődött el, és azóta számos folytatása és előzménye létezik- A zaklató témája keretet nyújt ahhoz, hogy dalokat írjunk egy bizonyos stílusban, amit nagyon szeretek. Úgy tűnik, az embereket szerencsére ez nem zavarja, ha-ha! Ez nem egy kronologikus történet, hanem inkább egy olyan téma, amelynek visszatérő, ismerős karakterei a végén újra és újra átélik az adott téma variációit.” – mondta Tony Kakko énekes.

Sonata Arctica – Látjuk az igazi énedet

2024 tavaszán jelenik meg a power metal egyik legmeghatározóbb zenekarának, a Sonata Arctica új lemeze. Az Atomic Fire gondozásában március 8-án, Clear Cold Beyond címmel megjelenő 10 + 2  feldolgozásdalos lemezük a csapat elmondása szerint sokkal gyorsabb, metálosabb lesz az előző anyagaikhoz képest.

Néhány nem szándékoltan lágyabb album után most úgy éreztük, kissé súlyosabbra kell vennünk a figurát.” – mondta Tony Kakko énekes. „Ne értsetek félre, ma is szeretjük ezeket a lemezeket, de egy bulizós, melodikus metal bulira igenis szükség van sarokkövekre, és az előző albumon ilyennek nem igazán szerepeltek. Végső soron a metalhoz való visszakanyarodásunkat jelzi ez a lemez, és nagyon élveztük a dalszerzési szakaszt: sebesség mindenekfelett, meg persze olyan dalok, amit a közönség velünk énekel.

Lemezük második dalaként az A Monster Only You Can’t See kapott friss szöveges videót, amiről Tony így beszélt:

Mindannyiunk baráti társaságában ott az-az egy ember, aki valamiféle mágnesként vonzza a problémákat. Elképzelhető, hogy ezek még ő maga sem látja. Lehet, hogy te vagy ez a bizonyos személy, aki ezt észreveszi. Meglehet, hogy egy seggfej vagy, ám a MI seggfejünk vagy, és mi átlátunk mindezen, látjuk az igazi énedet és segítünk neked. Nincs miért aggódni! Mi majd helyre tesszük mindent!

SONATA ARCTICA - A Monster Only You Can't See (Official Lyric Video)

Sonata Arctica – Clear Cold Beyond
(Atomic Fire Records)

1. First in Line
2. California
3. Shah Mat
4. Dark Empath
5. Cure for Everything
6. A Monster Only You Can’t See
7. Teardrops
8. Angel Defiled
9. The Best Things
10. Clear Cold Beyond
11. A Ballad for the Broken (bonus track)
12. Toy Soldiers (Martika cover) (bonus track)

Sonata Arctica – Új Single – Vissza az aranykorba

A mai nap jelent meg a Sonata Arctica legújabb single-je, a First in line. Az új szám nagy meglepetésként érhette a rajongókat, hiszen a zenekar legutóbbi két akusztikus lemezén kívül semmi hír nem érkezett bármilyen új kiadványról. A meglepetést tovább tetézte azt, hogy a szám egyenesen a zenekar első éveibe repít vissza minket, és egy klasszikusan, nosztalgikusan Sonata-s power metal darálást kínál.

A Sonata Arctica ezzel a számmal harangozta be, hogy 2024 tavaszán egy új albumot fognak világra hozni, amelyben azt ígérik, hogy visszatérnek a korai évek power metal stílusához. Bővebb információt egyelőre nem osztottak meg, azonban Tony Kakko énekes néhány mondatban kommentálta az új dalt, és a születendő albumot.

„Ez az első power metal dal, amit a soron következő albumra írtam, mely tele van power metal szerzeményekkel. A szám arról az aggodalomról szól, amit az új generáció felnevelése okoz, akiket már javarészt elektronikai eszközök – mint TV, tablet, ilyesmik – nevelnek fel. Azt gondoljuk, hogy időt spórolunk meg magunknak ezekkel a kütyükkel, de valóban ezek lennének a megfelelő „dadusok” gyermekeink számára, vagy inkább le kellene lassítanunk kicsit, elolvasnunk pár könyvet, megtanítanunk számukra, hogy a boldogságot gyakran úgy leljük meg, ha megállunk, és elengedjük az audiovizuális érzékeink stimulálása iránti kényszerünket? Valahol vakon haladunk ezekkel a dolgokkal. Dolgokkal, amelyek túl gyorsan fejlődnek, sok értelemben…”

A szám rendkívül pozitív fogadtatásban részesült eddig a rajongók részéről, és kétségkívül egy nagyon erős visszakacsintás a korai évekre, különösen a negyedik album, a Reckoning Night idejére úgy, hogy mindemellett megtartották az „új stílusuk” minden pozitívumát. Az előző albumok során is elhangoztak hasonló „back to the roots” ígéretek, azonban ezzel a számmal stabilan alá is támasztották eddig. Hogyha az album tartja a First in line színvonalát, talán végre elmondhatjuk, hogy a Sonata Arctica visszatért régi fényéhez.

Sonata Arctica – Talviyö (2019)

A Sonata Arctica hajdanán a finn power metal zászlóvivőiként tetszelegtek, és farkasháton ügetve szántották fel Európa metal színterét. Aztán jött a válság, drágult a kenyér, gyengült a forint, a Sonata Arctica pedig megunta a power metalt. Körülbelül ekkor szakadt két részre az addig oly egységes rajongótáboruk is. Tony Kakko nem akart tovább power metalban alkotni, […]

Tovább »

Sonata Arctica – a harmadik albumelőzetes

The Ninth Hour címmel október 7-én tizedik nagylemezével fog jelentkezni a finn Sonata Arctica. Kiadójuk, a Nuclear Blast közzétette a The Ninth Hour album haramdik albumelőzetesét.

SONATA ARCTICA - The Ninth Hour #3 (OFFICIAL TRAILER)

Sonata ArcticaThe Ninth Hour (2016)

1.Closer to an Animal
2.Life
3.Fairytale
4.We Are What We Are
5.Till Death’s Done Us Apart
6.Among the Shooting Stars
7.Rise a Night
8.Fly, Navigate, Communicate
9.Candle Lawns
10.White Pearl, Black Oceans (Part II: By the Grace of the Ocean)
11.On the Faultline (Closure to an Animal)

Sinners Moon – szöveges videó

A szlovák szomszédaink metal közössége is elég széles spektrumot mutat.

Itt van például a Sinners Moon, akik a szimfonikus metal zászlaját emelik magasra.
Új lemezük április 10-én jelent meg Atlantis címmel az Inverse Records-nál.

A lemez érdekessége, hogy a My Servant című dalban finn Sonata Arctica frontembere is vendégszerepel rajta. 

A Tony Kakko-val közös dalhoz szöveges videó készült:

Sinners Moon - My Servant (feat. Tony Kakko)

Sonata Arctica – újrajátszották a debütöt

A Nuclear Blast gondozásában október 24.-én fog napvilágot látni a finn Sonata Arctica legendás debütlemezének újra feljátszott és újrakevert verziója „Ecliptica – Revisited; 15th Annyversary Edition” címen.

Anno a klasszikus debütöt a csapat a korának egyik legnevesebb stúdiójában, a finn Tico-Tico-ban rögzítette és a Finnvoxban kevertette Mikka Karmilla vezetésével, aki olyan bandákkal dolgozott együtt, mint a Children of Bodom, vagy a Nightwish. Az igazi berobbanást a debüt megjelenésével közel egyidőben, az éppen a pályájuk csúcsán járó Rhapsodyval és a Stratovariusszal közösen végigvitt Európa turné hozta meg.

A furcsa, bár a nagyobb zenekarok körében egyre inkább terjedő húzást így kommentalta Henrik Klingenberg a zenekar billentyűse: „Határozottan nem a történelmet szeretnénk újraírni. Az eredeti Ecliptica az a kezdőpont, ahonnan indult ez a banda és egy nagyon speciális lemez, ami tele van gyermeki naivitással és lelkesedéssel amit egyszerűen képtelenség újra teremteni, már csak azért is mert már rég nem vagyunk tinédzserek. Ez inkább egyfajta tribute lemez ami arról szól, hogy hogyan szólalnak meg ezek a dalok a banda jelenlegi felállásával. Mindenféleképpen hűek akartunk maradni az eredeti verziókhoz és elkerülni azt, hogy a végeredmény valamilyen elcseszett újragondolás legyen, ahol fel sem lehet ismerni a dalokat:”

Az első újravett dal, a ‘Kingdom For A Heart‘ itt hallgatható:

SONATA ARCTICA - Kingdom For A Heart (Official Track Video)