Címke: doom metal

Begotten – az idő csak minket sürget

Biztos vagyok benne, hogy az amerikai Begotten zenészeinek valami komoly érzékelési problémái akadnak az idő fogalmának, tempójának mikéntjét illetőn. A csapat ugyanis 2001-ben adta ki saját magáról elnevezett, kevesek által ismert, de elég korrekt bemutatkozását, amin erőteljes southern ízzel megtámogatott, mégis brutális lassúságban előadott doom metalt játszott. Személy szerint kedvelem a lemezt, de még magam sem láttam benne annyi fantáziát, hogy valaha folytatása szülessen, főként, hogy a banda is eltűnt a világ szeme elől. Ha nem hoz össze a szerencse frissen megjelent EP kiadványukkal, akkor arról sem szerzek tudomást, hogy 2016-ban „aktiválták” magukat újra. De minden világossá válik számotokra is, miután megfülelitek a Begotten újfent Begottenre nevezett kiadványát (ez már a harmadik egyébként ezzel a címmel). Az a durva, hogy ez még most is tetszik…

Begotten - Begotten (EP 2021)

Desolate Realm – Desolate Realm (2021)

Konkrét célzattal született meg a duóként működő Desolate Realm, ez pedig a klasszikus heavy metal és a doom ötvözetének tovább éltetése. Nem mindennap születik új heavy/doom csapat, főleg nem tapasztaltnak nevezhető zenészekből, így már a tavalyi EP környékén felfigyeltem a munkásságukra. A formációt Olli Törrönen dobos és Matias Nastolin énekes, mindenes alkotja, akik már jelentős […]

Tovább »

Everlust – gótikus metal a Baltikumból

Az Everlust, a gothic rockot dallamos metallal ötvöző lett (rigai) csapat Diary of Existence című LP-je 2021. május 7-én jelenik meg a Wormholedeath digitális platformján. Zenei iránytűnek, a főbb hatásaik: Draconian, Theatre of Tragedy, Charon, Paradise Lost (feltételezhetően annak agyas, második korszaka – szerz.), Sentenced, Lacuna Coil, Trees Of Eternity

A Diary of Existence többé-kevésbé koncept-album 11 dala egy-egy naptári bejegyzés, egyetlen személy gondolataival, illetve szemüvegén keresztül, magányosságról, elkeseredésről (Land of Dreams, I Never Was, Alone) és filozófiai fejtegetésekről az elmagányosodásról (Running) A lemezen helyet kapott néhány balladisztikus nóta. Ahogy a csapat jellemezte: „Minden dal egy történet az érzéseinkről, ahogy az élet nehéz helyzetein evickélünk át. Reméljük, hogy ezek a nóták segítenek a hallgatóinknak szembenézni a saját gondjaikkal.

Everlust - Diary Of Existence Album Trailer

Mivel a fenti trailerenben pimasz módon egyéb információ nem áll rendelkezésre. Ismerjük még a dalcímekt. Álljon hát itt az utóbbi, 2019-es album néhány, inkább hömpölygő, mint sodró dala, ízelítőül.

Diary of Existence (2021)

1-Gemini

2-Land Of Dreams

3-Running

4-Everlust

5-Writings On The Wall (Sam Smith Cover)

6-Despair

7-Alone

8-Entwined (feat. Matias Juselius)

9-I Never Was

10-Destroyer 11-8

Schema – bizalomgerjesztő dalok a láthatáron

Manapság Lengyelországot akkor emlegetjük, ha a black metal színtér erős képviselői kerülnek szóba, pedig más színtéren is akadnak erős csapatok az országot illetően. Doom metal szempontjából például itt van a Cursed Coven, az Evangelist és a hozzá kapcsolódó Monasterium, most pedig egy újabb zenekar nevét lesz érdemes figyelemmel követnünk. Ez a formáció nem is annyira új, hiszen a Schema 2001-ben alakult hivatalosan, ám 2016-ig összesen egy EP jött ki a nevük alatt. Ezen fog változtatni a Pierwsze Zauroczenie címen érkező bemutatkozó lemez, amin a klasszikus epikus doom fog keveredni a death metalos vonallal. Mindez nem egy világmegváltó találmány, de az eddig közzétett dalok alapján mindenképp minőségi. A mutatós borítóval érkező lemezen egyarátn szerepelnek lengyel és angol nyelvű szerzemények.

Schema - From Whence Doom Comes [Official Lyric Video]
Schema - Nim wstanie dzień [Official Audio]

Woe Unto Me – szűkebbre szabva

A 2017-es, nemcsak címében, de hosszában is monumentális, két lemezes Among The Lightened Skies The Voidness Flashed után kisebb szünetet tartott a fehérorosz funeral death/doom metalos Woe Unto Me. Most megjelent EP-jük alapján viszont könnyen feltételezhető, hogy újabb hasonló merényletre készülnek, hiszen a Spiral-Shaded Hopewreck a kiadó szerint a következő lemez felvezetőjeként szolgál szűkös fél órájával. Hossza ellenére az EP minden eddiginél hallgatóbarátabb, mivel több dallamos énekkel találjuk magunk szembe, melyek igazán jól sikerültek.

WOE UNTO ME - Spiral-Shaped Hopewreck (2021) Full EP Official (Doom Death / Dark Metal)

Archdruid – pislogjunk együtt

Amióta az eszemet tudom a stoner és a tradicionális doom metal testvérek, akik mellesleg rég nem tartják egymással a kapcsolatot, mivel felnőttként külön megyében élnek. Erre szembe jön velem a napokban megismert Archdruid nevű formáció női énekessel, a ’70-es évek hangulatával és egy olyan stílusmeghatározással, amit epikus/stoner doom metalnak neveznek. Próbáljátok meg ti is elhelyezni valahova ezt az amerikai projektet, miközben meghallgatjátok első demójukat.

Nornes – Threads ‘EP (2020)

Franciaország Valenciennes városából küldött nekem a sors egy EP-t, amit az itt székelő Nornes zenekar hozott össze. A Belgiumhoz közel fekvő településről pont annyit hallottam, mint magáról a projektről, viszont míg az előbbibe nem sok esélyem van eljutni, addig a zenét bőven felfedezhetem magamnak. A 2017-ben összeállt csapat négy főből áll, akik elég változatos előélettel […]

Tovább »

Cross Vault – megérte a várakozást?

Aki nem ismeri a Warning zenekar The Strength To Dream, Watching From A Distance kettősét, az nem igazán érti, miért várom nagy lelkesedéssel évről évre a német Cross Vault kiadványait. Patrick Walkerrel az élen az angolok egykor megütötték a legszemélyesebb, legfájdalmasabb hangot, amit szerintem el lehet képzelni a doom metalban (simán beleértve a hörgős zenekarokat is), stílusuknak azonban a csapat szétesésével nem igazán lett követője. Mivel egyéni doomról van szó, szép kis űrt hagytak maguk mögött, amit pont ez a német csapat kezdett meg szép lassan feltölteni. Kezdetben tribute zenekarként, majd önálló dalok, sőt lemezek kiadásával. 2014-es Spectres Of Revocable Loss című lemezük olyan közel állt az angolok szintjéhez, hangulatához, ahogy azóta se senki. Pedig ekkoriban még csak N. és M. volt a bandában, mára azonban egy komplett zenekarról beszélhetünk az esetükben. Utoljára sajnos csak 2016-ban csigázták fel a rajongókat a csodaszép Miles To Take című EP-vel, azóta teljes csend honolt a banda körül. Most azonban már megjelenési dátumot is adtak (május 28.) következő teljes anyaguknak, ami remélhetőleg eleget tesz a régi ígéreteknek és továbbviszi a Warning örökségét. Egy dalt már meg is hallgathatunk, ez a Gods Left Unsung.

Cross Vault - Gods Left Unsung

Dantesco – súlyos veszteség

Januárban megjelentette új lemezét az igencsak hosszú életútra visszatekintő Dantesco zenekar, ami Puerto Ricoban nagy népszerűségnek örvend, főleg nyelvének megtartása miatt. Az epikus, power doomban utazó csapat igazán nemzetközi sikerre sosem tett szert az angol nyelvű próbálkozások ellenére sem, de a műfaj rajongói biztosan találkoztak már vele. Alapvetően nem könnyen emészthető a zenéjük, ami leginkább az alapító Erico Moralesnek köszönhető. Ha létezik valódi operába illő ének a vonalon, akkor az az övé volt. A múlt idő sajnos nem véletlen, mivel az El Dia Que Murieron Los Dioses kiadása után nem sokkal az énekes mindösszesen 51 évesen szívroham következtében életét vesztette. Metal és ária tehát utoljára találkozott ezen a világon, Erico pedig a másik oldalon prédikál tovább…

Dantesco - El Dia Que Murieron Los Dioses (2021)

Resent – Crosshairs (2020)

Le merném fogadni, hogy nemcsak az én fejemben, de gyakran más forgácsos kollégám agyában is megfogalmazódik egy szentségtelen gondolat: mégis mi a fenéért vadászom ezeket az elvetemült zenéket és miért csinálom ezt az egészet? Ennek oka gyakran a fáradtság, a besokallás, máskor meg azért kapok úgymond „áramszünetet”, mert egyszerre tucatnyi lemezzel szeretnék foglalkozni és tudom, […]

Tovább »