Új divathullám söpört végig manapság a Hangpróbán: mindenki szeret az általa kevésbé kedvelt vagy ismert műfajokat illetően a tucat kifejezést használni. Mivel minden második órában kijön egy új black vagy death metal anyag, ezekkel nem is áll szándékomban vitatkozni, még akkor sem, ha én inkább az alapvető minőséget keresem. Viszont kíváncsi vagyok, ki lesz az […]
Tovább »
Az amerikai Apostle Of Solitude számomra az igazi kettősség megtestesítője: épp annyi nagyszerű tradicionális doom tételt tudok a nevükhöz kötni, mint borzalmasan unalmasat. Pont ezért érdekes minden egyes megjelenés velük kapcsolatban, mert sosem tudhatjuk, mit kapunk legközelebb. Ez a legközelebb most november lesz, amikor végre napvilágot lát pofás borítóval ellátott ötödik lemezük. A vírushelyzet miatt bőségesen rágódhattak a felvételeken, így kapkodással biztosan nem hibáztathatjuk majd őket. A járvány ezen túl is hatással volt az anyagra, mivel a zenészek közül volt, aki mindkét szülőjét elvesztette. Mike Naish basszer szerint kifejezetten rövidebb, komplexebb dalokat rögzítettek ezúttal, melyekkel olyan csapatok előtt tisztelegnek, mint a The Skull és a The Obsessed. A rövidség ellenére központi téma lesz a gyász és a veszteségek feldolgozása. Nem véletlenül említette ezt a két bandát sem, hiszen utoljára velük álltak színpadon egy megszakított turnén.
Apostle Of Solitude – Until The Darkness Goes
(Cruz Del Sur)
1. When The Darkness Comes
2. The Union
3. Apathy In Isolation
4. Deeper Than The Oceans
5. Beautifully Dark
6. Relive The Day
Az Evangelist és a Monasterium munkássága remélhetően szép lassan hatással lesz a lengyel zenei világra és akárcsak a black metal, az epikus, hagyományos doom is reneszánszát élheti majd az országban. Ennek egy nagyon jó előfutára lehet heavy/doomban utazó, meglehetősen fiatal tagokat felsorakoztató CrossRoad zenekar. A négy főt számláló csapat nemrég megjelentette bemutatkozó, Preparing The Stake című demóját, ami több, mint bíztató minden szempontból. Az ízelítőn három tétel hallható, ám ezeken bőven átjön, hogy a srácok értik és tudják, mit kell játszani a jó doomhoz…
Nem tudhat magáénak túlzottan széles diszkográfiát az Ophthalamia zenekar, de akad egy olyan kiadványuk, amit vétek lenne elfeledni és elég ritkán kerül elő. Ez nem más, mint az A Journey In Darkness, melyen igazán bőséges tárházát találhatjuk a stílusoknak, amiket nagyon jó érzékkel sikerült elegyíteniük. A kiadvány hangzása, hangulata és felfogása természetesen tiszta 90-es évek, […]
Tovább »
Megjelent a Bong-Ra új kiadványa, az Antediluvian. A monolitikus szubfrekvenciák és a magasfokú tudatosság keveredése szintje transzba ejti a hallgatót. A Bong-Ra stíluselemeinek keveredése, a doom metal a free jazz, az elektronikus motívumok komplexitása a crossover irányzatok között is egy már-már képi megoldásokkal működő, teljesen új megközelítést tárnak a szemlélődő elé. A témák az ősi, dinasztikus korokat megelőző történelmi időszakkal foglalkoznak, jócskán keveredik benne a személyes világkép transzcendens leképezése, ezoterikus gondolatokkal, John Coltrane, és Manly P. Hall munkái alapján. A korábban megjelentetett Palestina EP után az Antediluvian az első LP.
A lemezen a magyar dobos Pándi Balázs játéka hallható, de megszólal Colin Webster szakszofonja és Chloe Herrington fagottos is. A maszterelést James Plotkin végezte, a kiadvány a Tartarus Records gondozásában jelenik meg, fizikai LP formában is.
Mint az meglehetősen új stílus, a breakcore úttörői a Bong-Ra olyan zenekarokkal tör utat magának, mint Venetian Snares és DJ Scud, s már jó ideje uralja stílusnak helyet adó színpadokat. Jellemzőjük, a mániákus ütemek a világ minden táján hallhatók voltak már. A zenei vérontás, vagy inkább hangontás közel két évtizede után Jason Kohnen úgy döntött, hogy egy metamorfózis után visszavezeti a Bong-Ra-t az eredeti doomos rajongásához. A valamikor holland doom alapzenekara, a Celestial Season alaptó embere a The Answer Lies In The Black Void-ból megismert Horváth Martinával (Thy Catalfaque), hozta létre a Bong-Ra (v2.0) új változatát egyfajta doom-gépezeként.
![BONG-RA 'AMUN [HIDDEN CHAMBERS]'](https://femforgacs.hu/wp-content/plugins/wp-youtube-lyte/lyteCache.php?origThumbUrl=https%3A%2F%2Fi.ytimg.com%2Fvi%2FCdnO51_fVzo%2F0.jpg)
A vinyl kiadvány jellemzői:
50x aranyszínű vinyl (lassan elfogyóban előrendeléssel)
150x fekete vinyl
keménypapír borítóban, arany fóliával
A2-es poszter és
a zene letöltését engedélyező kódkártya
Kevés olyan zenekart ismerek, aminek olyan hányattatott sorsa lenne, mint az amerikai Hour Of 13-nak, de ennek ellenére mégis egy termékeny projektről beszélhetünk. Ez leginkább Chad Davisnek (Anu, Mountain Of Judgement, Olde, The Sabbathian, The Ritualist, Chains, Obscurae stb…) köszönhető, az elvetemült doom rajongónak, aki minden ízben elképzelése mellett, miszerint az Egyesült Államokban, ahol alapvetően […]
Tovább »
Nem volt különösebb kedvenc a finn Church Of Void zenekar, de majd minden lemezéről sikerült egy-két szerzeménnyel hozzájárulniuk több, mint egy évtizede gyűlő „kedvenc doom metal slágereim” című listám lassú gyarapodásához. Ha esetleg kimaradt és kedveled az okkultizmussal kacérkodó régimódi végzetet, akkor az olyan tételeket, mint a Winter Is Coming vagy a Moonstone mindenképp érdemes […]
Tovább »
Két igencsak erős lemezzel kezdte meg a pályafutását az olasz The Ossuary zenekar, melyeken időutazást sem nélkülöző tradicionális heavy/doom metallal találkozhattak a rajongók. Személy szerint mindkét albumot kedveltem annak ellenére, hogy a Post Mortem Blues kevés egyéniséggel rendelkezett, az azt követő Southern Funeral pedig kicsit útkereső jellegűre sikerült. Úgy néz ki, hogy csak egy rövid […]
Tovább »
Imádom taglalni azokat az apró kis nüanszokat, melyek megkülönböztetnek egy-egy országot azt illetően, hogy hogyan viszonyulnak bizonyos műfajokhoz. Aki valóban sok zenét hallgat és széles látókört tudhat magáénak, gyakran a hangzás, néhány ismerős megoldás alapján megmondja, hogy ez most lengyel black, francia black, vagy valami orosz cucc. Persze manapság már ez sem teljesen megbízható módszer, […]
Tovább »
Megszámlálhatatlan hozzászólásban jeleztem már a világ számára, hogy számomra a rock, metal, azon belül pedig a hagyományos és epikus doom alapvetően olyan műfaj, amit férfi ének tesz hitelessé és ennek elenkezőjéről még nem igazán tudott meggyőzni egyetlen csapat sem. Ennek oka nem megkülönböztetés, sokkal inkább az, hogy alapvetően az ősi Black Sabbath zenéjét sem tudom […]
Tovább »
