Címke: tradicionális doom metal

Witchsorrow – A sátán minden részletben ott lakozik

Húsz esztendő távlatából a doom metal már nem csupán zenei választás, hanem krónikus állapot, amelyből a hampshire-i Witchsorrow láthatóan nem is keresi a kiutat. A formáció július 3-án a Church Road Records gondozásában szabadítja a világra ötödik, The Devil And All His Works című nagylemezét, amely nyolc évvel követi a legutóbbi, boszorkánypörölyként suhintó anyagukat. Az alapító páros, azaz Necroskull énekes-gitáros és Emily Witch basszusgitáros továbbra is a Saint Vitus és a Reverend Bizarre által kikövezett, sárral és megbánással teli ösvényen halad, ahol a fémzene súlya legalább annyira hangsúlyos, mint a temetői hangulat.

A friss mű címe és koncepciója Dennis Wheatley okkult írásaiból merít, azt a gondolatot boncolgatva, hogy a gonosz minden emberi rezdülésben ott bujkál, a kérdés csupán az, mikor nyitunk neki ajtót. Necroskull szerint a szövegek a dekadencia öröme és a veszteség traumája között egyensúlyoznak, miközben a valóság peremén ólálkodó sötét erőkre figyelmeztetnek. A lemez érdekessége, hogy a dobszerkó mögött még a távozó Wilbrahammer játéka hallható, ám az élő fellépéseken már Scott Taylor tartja majd a vánszorgó tempót.

A dalok között felbukkannak izgalmas kollaborációk is: a Hades Chains tételeiben a Svalbard soraiból ismert Serena Cherry vendégszerepel, míg az A Quintessence Of Dust epikus hömpölygését Sammy Urwin gitárszólója teszi teljessé. Kedvcsinálóként a napokban közzétett Bacchus című szerzeményt érdemes vizsgálni, amely a bűn és az élvezetek oltárán áldoz. Az album producere a műfajban megkerülhetetlen Chris Fielding volt, a borítóért pedig Bumblepunk felelt.

Witchsorrow - Bacchus [Official video]

Pagan Altar – Never Quite Dead (2025)

2015-ben elhunyt az alig 69 éves Terry Jones, akire gond nélkül rámondhatjuk, hogy a heavy/doom metalnak szentelte az életét. Konkrétan 1978-tól volt énekese, alapítója a nagy tiszteletnek örvendő Pagan Altar zenekarnak és személy szerint vele együtt temettem el a csapatot is, hiába “gyártott” magának még egy kiváló gitárost is a fia, Alan Jones képében. A […]

Tovább »

Metallus – We’re All Doomed (2025)

Néhány évvel nem győztem dicshimnuszokat zengeni az egészen megerősödött lengyel doom színtérről, melynek azonnal az élvonalába robbant be a fanatikusoktól doom fanatikusoknak szóló nagylemezével a Metallus zenekar. Monumentális, majd másfél órás epikus felhanggal megtámogatott, mégis legalja, mocskos tradicionális doommal rontottak a világra, amit tényleg csak az igazi rajongóknak lehet ajánlani nehézsége miatt. A brutális méretű […]

Tovább »

Doomraiser – Cold Grave Marble (2024)

Nemrég az olasz okkultista doom hagyományokat és egyedi hangvételt emlegettem a matuzsálemi korú Epitaph zenekar miatt és most itt az új Doomraiser is, amivel kapcsolatban ezeket szépen el lehet felejteni. A római alakulat ugyanis akár Amerikában is tarthatná a székhelyét, hiszen sokkal közelebb állnak mondjuk a szárazabb, ős-heavy metal hangulatot szinte alapjáraton magukba injektált marylandi […]

Tovább »

Devil Seed – Devil Seed (2024)

Több, mint egy évtizeddel ezelőtt találtam egy epikus doomban utazó magyar csapatot az interneten. Olyan jelentősek voltak, hogy egyetlen, kultúrházra emlékeztető helységben rögzített néhány perces felvételükön kívül mást nem találtam róluk, ráadásul azóta ez is eltűnt. Már a nevükre sem emlékszem. A mulatós és az igénytelen tévéműsorok hazájában nem is nagyon vártam (na jó, az […]

Tovább »

The Gates Of Slumber – The Gates Of Slumber (2024)

Hiába a 2019-es újjászületés, még így is nagyon meglepett, hogy röviddel néhány röpke hír után a promós fiókunkban landolt az új The Gates Of Slumber lemez. Egy ritka szar napomat dobta fel a dolog, mivel a The Wrecht és a monumentális Suffer No Guilt mind a mai napig gyakran előkerülnek (előbbinek azért is van jelentősége, […]

Tovább »

Early Moods – A Sinner’s Past (2024)

2022 egyik legizgalmasabb időutazós kiadványa volt számomra az amerikai Early Moods zenekar debütálása, ami a doom metal egy olyan szeletét hozta vissza tetszhalott állapotából, amit The Obsessed, Witchfinder General, Saint Vitus és Pentagram zenekarok képviselnek. Igen, a klasszikus, Black Sabbath gyökerekig hűen visszanyúló, heavy metalban tobzódó zenére gondolok, melyet leginkább a 80-as évek második felében, […]

Tovább »

Void Moon – Dreams Inside the Sun (2024)

Különös kapcsolatban állok a svéd Void Moon zenekarral, akiket nagyon szeretnék szeretni, hiszen epikus doom metalban utaznak, de valahogy a tekintetünk sosem keresztezte egymást és a bajtársias egymásra mosolygás sem igazán jött még össze. Pedig már megalakulásuk óta követem őket figyelemmel, hátha érdemes lesz elővennem valamelyik kiadványukat akár több alkalommal is. Az egészen korrekt, de […]

Tovább »

Metallus – Funeral Of The Sun (2023)

Igyekszem, nagyon igyekszem aktuális lenni. Megfelelően reagálni az új elképzelésekre, friss ötletekre és kreatív megoldásokra, de a nap, a hét végére mindig sikerül ugyanott kikötni: a végzet hegyének árnyékos oldalán, ahol épp ház nagyságú kövek zúgnak lefelé a fülem mellett, jelezvén, hogy a vulkán épp készül felfalni az egész világmindenséget. A hagyományos doom mindennek mondható, […]

Tovább »

Revelation – Never Comes Silence (1992)

Az amerikai Revelation egyike a legrégebbi doom metal csapatoknak, mely ilyen vagy olyan formában évtizedekig készítette korongjait, rendszerint változó minőségben. Ezen a skálán a jó és a nagyon jó foglal helyet véleményem szerint, pont ezért meglepő, hogy általában a kutya sem hallott még róluk. Tény és való, hogy igazán erősek a ’90-es években voltak, mégsem […]

Tovább »
12