Címke: Konvent

Konvent – Az őrjöngő vágy, ami mindent porig éget

A dán női blackened death/doom metal zenekar, a Konvent november 6-án a Napalm Recordsnál adja ki harmadik stúdióalbumát Firesky címmel.

„Négy év után végre készen állunk arra, hogy kiadjuk harmadik albumunkat, a Firesky-t, amely az eddigi legambiciózusabb lemezünk lesz. Ezen az albumon többet kísérleteztünk a black metallal, mivel ez egy olyan műfaj, amely mindannyiunkat inspirál. A dalszövegek tekintetében lehetetlen volt számunkra figyelmen kívül hagyni a világ politikai helyzetét, és elengedhetetlennek tartottuk, hogy állást foglaljunk azokkal a határozott lépésekkel szemben, amelyek a nők és az LMBTQ-emberek alapvető emberi jogait korlátozzák. A Firesky annak az őrjöngő vágya, hogy mindent porig égessünk, és egy szolidárisabb, empatikusabb világot teremtsünk.”

Az 5 dalos lemezről elsőként Exorcise daluk hivatalos videója ismerhető meg.

„Az Exorcise annak a fojtogató érzésnek a hangja, amelyet akkor érzünk, amikor látjuk, hogy a világ törvényhozói egyre szexistább és transzellenesebb törvényeket fogadnak el. Olyan törvényeket, amelyek egy napon, akár egy kígyó, önmagukat fogják felfalni.”

KONVENT - Exorcise (Official Video) | Napalm Records

Konvent – Firesky

(Napalm Records)

1. Exorcise

2. Scorning

3. In the Unknown

4. Firesky (feat. Mai Soon Young Øvlisen)

5. Postludium

Konvent – Pipe Dreams – lemezelőzetes videó

Március 11-én Call Down The Sun címmel érkezik a dán női extrém death/doom metalos Konvent új nagylemeze. Kilenc dalos lemezükön a  megfeketedett death doom gyilkos hurrikánjait szabadítják el, ahogyan azt első videójuk a Pipe Dreams is mutatja.

„A Pipe Dreams mélyen belemerül a manipuláció szívébe, legyen szó egy személyről, egy intézményről vagy egy egész iparágról. Egy tömeges manipulációban a bizonytalan embereket becsapják, kihasználják, és azt mondják nekik, hogy legnagyobb álmaik hamarosan valóra válnak.”

KONVENT - Pipe Dreams (Official Video) | Napalm Records

Korábban bemutatott Grains daluk videóját itt láthatjátok.

KONVENT - Grains (Official Video) | Napalm Records

Kovent – Call Down The Sun

(Napalm Records)

1. Into The Distance
2. Sand Is King
3. In The Soot
4. Grains
5. Fatamorgana
6. Interlude
7. Never Rest
8. Pipe Dreams
9. Harena

Konvent – Puritan Masochism (2020)

Négy fiatal hölgy, Rikke Emilie List énekesnő, Sara Helena Norregaard gitáros, Heidi Withington Brink basszer és Julie Simonsen dobos alkotja a Konvent nevű dán formációt, melynek elég volt egyetlen demó,hogy felkeltse a Napalm Records figyelmét és lemezszerződéshez jusson. Ami igazán érdekessé teszi az ő történetüket, az nem a nagy kiadó lehetősége, hanem a stílus, amelyben […]

Tovább »