Címke: Nadir

A IV. HangSúly zenei díj nyertesei

A súlyosabb gitárzenékkel foglalkozó magyar internetes magazinok szerkesztőségeinek szavazatai alapján 2008 legjobban sikerült albumait az Isten Háta Mögött és a Superbutt készítették el, koncerten a Nadir és a Subscribe voltak a legerősebbek, míg a debütáló bandák közül a Slytract és a Saint Petrol első albumait fogadta legnagyobb lelkesedéssel a zsűri. Az érdi Bakery stúdió pedig zsinórban negyedszer lett a legjobb a Hungarian Metal Awardson. Újítás ebben az évben, hogy a zenekarok jóvoltából a hivatalos HangSúly honlapon a legtöbb tavalyi albumba egy-egy dal vagy videó erejéig bele lehet hallgatni/nézni és csemegézni az igazán változatos stílusú bandák között.
_ELVALASZTO_

Legjobb album
Isten Háta Mögött
A kényelmetlen lemez

A 2005-ös első Hungarian Metal Awards győzteseiként jól sikerült új lemezeikkel természetesen az Isten Háta Mögött és a Remorse zenekarok 2008-ban is favoritnak számítottak a Legjobb album kategóriában. Az IHM-nek végül ismét sikerült befutni az első helyre a Kényelmetlen lemezzel, mindössze egyetlen szavazattal megelőzve a Superbutt You And Your Revolution albumát, amely ugyancsak egy hajszállal szorította a dobogó harmadik fokára a Remorse D.Ü.H. című 2008-as anyagát.

Legjobb debütáló album

Saint Petrol
Greatest Tits

Slytract
Explanation: Unknown

A bemutatkozó albumok kategóriájában ezúttal holtverseny alakult ki az első helyen. A Saint Petrol az amúgy is igen erős magyar southern rock/sludge metal színtérre érkezett meg Greatest Tits című albumával, míg a miskolci Slytract külföldön is eséllyel indul a brutális thrash-death metal muzsikát rejtő, remek Explanation: Unknown című lemezzel, amelyet nem csak a Noise Head Records adott ki Európában, de a híres-neves Relapse is az Egyesült Államokban.

Legjobb koncertbanda

Nadir

Subscribe

Amilyen egyértelműen hódította el tavaly a Legjobb koncertbanda titulust a Sunday Fury, annyira megosztott volt idén a zsűri az első hely odaítélésében. Gyakorlatilag a jelöltek közül, aki nem első lett az mind a második helyen végzett. A hajszállal legjobbnak ítélt két banda pedig a hardcore-death metalban erős Nadir, akik az ország egyik legjobb underground csapataként dolgoznak már évek óta, míg az első hely másik társbérlője 2008-ban az intenzív bulijairól ismert Subscribe, akik a tavalyi második hely után léptek most a dobogó legfelső fokára.

Legjobb stúdióprodukció
(képet lásd lejjebb, másnapos vagyok)
Jocke Skog @ Fear And Loathing / Varga Zoltán @ Bakery
Superbutt: You And Your Revolution

A Legjobb stúdióprodukció kategóriában először idén merült fel az a dilemma, hogy a jelöltek közül két album is részben külföldön készült. Végül úgy döntöttünk, hogy amíg magyar közreműködés is van a lemezben, addig nem kérdés, hogy ezek az albumok is indulhatnak a szavazáson. Ezek után talán nem meglepetés, hogy az első két helyet egy-egy svéd/magyar koprodukcióban készült korong szerezte meg. Folytatva eddigi sorozatát, negyedik alkalommal is az érdi Bakery stúdió és vezetője Varga Zoltán vitte el a pálmát, aki a Jocke Skog stúdiójában (Fear And Loathing) készült Superbutt album utómunkáit és az énektémák felvételeit végezte. Hasonló felállásban készült a második helyen végzett Casketgarden album, az Incompleteness In Abscence, ahol a szintén svédországi Studio Underground stúdióban Pelle Saether és a szolnoki Denevér stúdióban Cserfalvi „Töfi” Zoltán közös munkájának eredményeként született ütős hangzás. A harmadik helyre egy önálló produkcióval futott be Varga Zoltán és a Bakery, ez pedig az Isten Háta Mögött és az A kényelmetlen lemez.

Legjobb lemezborító

Dömölky Dániel
Superbutt: You And Your Revolution

A grafikusok között is nagyon szoros volt a verseny, végül a You And Your Revolution frontját készítő Dömölky Dániel groteszkbe hajló munkája tetszett a legtöbb zsűritagnak. Mögötte holtversenyben végzett Jacsó Balázs és Sallai Péter. Jacsó Balázs három alkotásával is versenyben volt, végül a Cadaveres: Evilution albuma került dobogóra, míg Sallai Pétert a Kalapács: Mítosz című albumának borítójáért illeti elismerés.

Minden nyertesnek külön is gratulálnak a zsűriben résztvevő magazinok szerkesztőségei:

Fémforgács :: Hard Rock Magazin :: Karcolat Metal Magazin :: MetalNews.hu :: NuSkull :: Passzio.hu :: Planet Z :: Rock Gyémántok :: Rockerek.hu :: Rock Station :: Shock! Magazin :: Tarzansite :: Underground Magazin :: Zenemagazin.com :: Viharock.hu

Nadir – Those Who Bought the Rain – 2008

„A zenit az égbolt legmagasabb pontja, amely 90° távolságra van a horizonttól. A nadír a zenittel pontosan ellentétes irányban van.”  (mimi.hu/csillagászat) Telik-múlik az idő és a fővárosi Nadir újabb anyagot rakott le az asztalra, a szemfülesebb hazai tábor előtt nem csenghet ismeretlenül a név, hiszen Dark Clouds néven 93 óta jelenvoltak, két demót illetve nagylemezt […]

Tovább »

Nadir – lopott dobcuccok

Sziasztok!

A héten a dobosunk lakásának előteréből (zárt ráccsal elkerített terület, 4. emelet) valaki ellopta az alábbi dobkiegészítőket:

– Mapex Venus Plus pergődob (ezüst-fém színű) Remo ambassador bőrökkel,
– Ludwig dupla lábgép (dupla láncos),
– Sabian B8 15-ös és 16-os beütő-tányérok, Sabian B8 18-as kínai, Meinl classic lábcin (dupla) és egy Stagg 22-es ride,
– A pergő Veiger táskában volt, a cinek és lábgép Gewa táskákban. Volt benne még egy halom Big Stick Extra Heavy dobverő egy barna színű varrott verő-tartóban, egy pár speciális füldugó, csavarok, alátétek, szerszámok.

Aki meglátja valakinél, haladéktalanul hívja Fekete Szabolcsot a 06-30-395-6657-es számon vagy írjon neki e-mailt: fekete.szabolcs1@chello.hu címre.

Kérünk minden zenész ismerőst, továbbítsák a levelet, akinek csak lehet. Hátha valamelyik koncerten felkerülnek a cuccok a színpadra…

Előre is hálásan köszönünk minden segítséget!!!

Üdv: a Nadir zenekar

Nadir – tavasszal studió

„A Nadir zenekar tavasszal bevonul a szolnoki Denevér stúdióba, hogy elkészítse negyedik (ezen a néven a második) teljes albumát, amelynek tervezett címe „Those Who Bought The Rain”. A lemezen várhatóan kilenc dal kap helyet. Zeneileg a már megkezdett úton haladunk tovább, valamivel extrémebb irányban, az előző anyaghoz – „We, The Scum Of The Earth” – képest kevesebb modern elemmel. Az EP továbbra is letölthető a http://www.myspace.com/nadirhungary oldalról.

Továbbá: elkészült bemutatkozó EP-jével az Existence Is Punishment projekt, amelynek szülőatyja Czetvitz Norbert, a Nadir gitárosa / fő dalszerzője, tagsága pedig több hazai underground zenekarból állt össze. A projekt zenéjében a doom metal keveredik a garázs rock n’rollal. A négy számos anyag a Nadir koncertjein lesz beszerezhető ingyen, valamint meghallgatható / letölthető a http://www.myspace.com/eipdoom oldalon.”