Egyre érdekesebben alakul a bulgáriai Obsidian Sea tevékenysége, akik lépésről lépésre egyre jobb lemezeket tesznek le az asztalra. 2009 óta folyamatosan követem őket, leginkább azért, mert első kiadványukra még az epikus doom metal jelzőt aggatták. Abban az évben igencsak szegényes volt a felhozatal a műfajban, így nagy lendülettel vetettem rá magam a Between […]
Tovább »
Az amerikai Chad Davis életének eseményeit, zenekarokhoz való csatlakozását, az ott betöltött szerepkörét közel lehetetlen követni és számon tartani, mivel még saját projektjeit is hol megszünteti, majd átnevezi, hogy aztán ismét visszatérhessen a régi jól bevált névhez, melyet egyébként alig ismernek páran. A Mountain Of Judgement, Obscurae, The Sabbathian, Olde, The Ritualist és még ki […]
Tovább »
Gyakran vetődik fel a kérdés, hogy lehetséges az, hogy egy doom metal lemezt kedvelek, egy másikat pedig kevésbé, pedig elvileg mindet befalom… Erre igencsak egyszerű a válasz, mivel könnyedén tudom a következők alapján két csoportba sorolni az adott lemezeket. Klasszikus doom esetében megkerülhetetlenül kell használnunk a Black Sabbath, Candlemass, Saint Vitus, Pentagram neveket, […]
Tovább »
Az angol Iron Void már a kezdete óta szimpatikus, igazi kispolgári doom metalt játszik, hozva azt a mocskot, ami naggyá tette egykoron a Saint Vitust, valamint a Pentagramot. Volt szerencsém hozzájutni bemutatkozásukhoz és a gyorsan érkező folytatáshoz is, amiről még 2015-ben írtam cikket. Most kevesebb kapkodás után, újabb, szerencsére a minőséget nem befolyásoló változások mellett […]
Tovább »
Ha svédekről van szó és hagyománytisztelő doom metalról, azt hiszem, mindenkinek megvan a maga kedvence és abban is biztos vagyok, hogy a többségnek nem a Burning Saviours neve fog beugrani elsőre. A műfaj nagy kedvelőjeként tisztességesen „követgetem”, amit a 2003 óta létező, egyébként rendkívül elkötelezett és kitartó banda produkál, de összességében a legutolsó lemezek közt […]
Tovább »
A fantasztikus, engem legalábbis azonnal magához szippantó névvel ellátott indianapolisi doom metal banda, az Apostle Of Solitude kapcsán első gondolatom az volt, mi lenne, ha összevadásznék a srácokról annyi képet 2004-es alakulásuktól kezdődően, hogy táblázatba foglalhassam a szakállnövesztésük történetét. A tagok cserélődése miatt viszont csak egy „innen indultunk, ide jutottunk” összeállításig jutottam. Természetesen […]
Tovább »
Hithű doom metal rajongóként fordultam a 2017-es év felé, megfelelő mennyiségű pesszimizmussal és kishitűséggel hiányoltam a stílusban fogant lemezeket, de az esztendő előre haladásával csak rám tudtak cáfolni a nem nagy mennyiségben található, de kellő elhivatottsággal rendelkező zenekarok. Kaptunk és kapunk himnuszokat a Procession, Below kettőstől, befutott az új Lord Vigo, a Doom’s Day, Caskets […]
Tovább »
A görög mitológia százszemű óriásáról, Argosról kapta nevét némi változtatással az amerikai Argus zenekar, akik az utóbbi évtized heavy/doom metal sekélyes talaján lépkedve vívták ki maguknak a rajongók tiszteletét. Igazi száraz, hamisítatlan heavy metallal párosították az epikus méretű csaták dallamait, olyan gyakorlatilag színvonalban is hasonló bandákat követve, mint a Manilla Road, Cirith Ungol, Pentagram, The […]
Tovább »Az 1987-ben alakult, veronai Epitaph az itáliai okkult, tradicionális doom kultikus szereplője, akik 2014-ben méltóztattak debütálni. A cammogós vén rókák most azonban felfedezték maguknak a koffein hatásos erejét, vagy egyéb gyorsítószert, mert már elkészültek a folytatással, ami Claws címmel érkezik majd szeptember 22-én. A kiadvány öt új eposszal érkezik jó háromnegyed órában, mely felett a Sabbath/Vitus/Pentagram pallos lengedezik. A kiadványhoz ízelítőnek egy undergroundhoz méltó, borzalmas minőségű élő anyagot adtak ki, úgyhogy ezt inkább hanyagolnám, mert a debüthöz készült videó még ehhez is csábítóbb lehet.
