Andy Marshall egyszemélyes folk/black projektje a Saor február 7-én, a Season Of Mist gondozásában hozza ki hatodik albumát Amidst The Ruins címmel. A lemezen olyan vendégek szerepelnek, mint például Ella Zlotos és Nikolaus Jira énekesnők, Carlos Vivas dobos és Jo Quail csellista. Az öt tételes album kedvcsinálójaként máris itt vannak az akusztikus hangvételű, Jo Quail közreműködésével készült The Sylvan Embrace, valamint közel 13 perces címadójának videói.
SAOR - "The Sylvan Embrace" (feat. Jo Quail) (Official Music Video)
„November 22-én és 23-án újra Budapesten játszunk, mégpedig első alkalommal a Dürer Kertben! A tavalyi hajós duplakoncert után idén a lassan kultikus Rengeteg lemezt fogjuk elejétől végig eljátszani, valamint az addigra megjelenő új album dalaiból is előveszünk jónéhányat, és még ezen felül is lesznek meglepetések. Fontos megjegyezni, hogy mindkét nap ugyanaz lesz a program, viszont a vendégzenekarokat tekintve már más a helyzet.
Pénteken a felföldi black metalt játszó Saor lesz a vendégünk Skóciából, szombaton pedig Kátai Tamás régi zenekara, az avantgárd extrém metal Gire lép színpadra 17 év után először, dobgéppel, szintetizátorral, úgy ahogy a hőskorban. Előttük a honi mély underground egyik legizgalmasabb mai projektje, a Shum mutatkozik be a Dürerben a lemezen hallott Quetzal Tirado szaxofonossal kiegészülve.
Igazi underground őszvégi hétvége lesz tehát, a régi és az új földalatti találkozása. A jegyárusítás augusztus 22-én, jövő csütörtökön indul. Érdemes gyorsnak lenni.”
Nagyszerűen lett időzítve az egyszemélyes atmoszférikus, folk-black metalt játszó Saor ötödik albumának megjelenési dátuma, hiszen a nyári napfordulót követően pár nappal vált elérhetővé a Season Of Mist jóvoltából. Ez az évnek a jókedvtől és élettől túlcsorduló időszaka, mely oly nagy jelentőséggel bírt a pogány népek életében. Ezzel a roppant bugyuta pejoratív jelzővel (mely nemes egyszerűséggel […]
Origins címmel megjelent és végighallgatható a caledonian atmoszférikus folk/black metal pioneer a Saor ötödik nagylemeze. Andy Marshall új dalaiban a skót felvidék mítoszaitól és meséitől inspirálva az ősi szívek mélyére viszi el hallgatót, miközben új szintekre emeli zenéjének atmoszféráit.
Június 24-én Origins érkezik a caledonian atmoszférikus folk/black metal pioneer a Saor ötödik nagylemeze, amin Andy Marshall a skót felvidék mítoszaitól és meséitől inspirálva az ősi szívek mélyére viszi el hallgatót, miközben új szintekre emeli zenéjének atmoszféráit. Lemezének újabb előzeteseként a Guilherme Henriques által rendezett Beyond the Wall dalának hivatalos videóját nézhetitek meg.
„A Beyond the Wall az Antonius falaként, avagy Severus falaként ismert védvonalat utal, amely átfutott Skócia központi övén, hogy kordában tartsa a caledoniaiakat. Továbbá a Szabadságukról szól ez a dal, mivel az ott élők nem voltak római uralom alatt és egyben a falon túli földek szépségéről és rejtélyéről is mesél.” – mondta Andy Marshall.
Június 24-én a Season of Mist kiadásában érkezik a caledonian atmoszférikus folk/black metal pioneer a Saor ötödik nagylemeze az Origins. Andy Marshall a projekt vezetője címadó dalának videóját tette közzé és az alábbiakat mondta új lemeze kapcsán:
„Hosszú várakozás, kemény munka és néhány kiszámíthatatlan év után júniusban érkezik az Origins. Boldog vagyok, hogy a skót-felvidék mítoszai és meséi által ihletett új albumom címadó dalának videóját megoszthatom veletek. A videót Guilherme Henriques készítette, ami csodálatos lett.”
Hivatalosan február 15-én jelenik meg a skót atmoszférikus folk/black metalos egyszemélyes Saor új nagylemeze Forgotten Paths címmel. Az Andy Marshall által 2013-ban megálmodott, és létrehozott egyedi zenei formáció a naturalisztikus népi gyökerek örökségét ötvözi a sötét fém melankóliájával. Dalaiban régi pogány mondák, ősi költészetek témái, történetei elevenednek újjá, és képzeletünkben hárfák, hegedűk, valamint fuvolák hangjainak kíséretében járhatunk a Skót-fennsík szépséges tájain. Kellemes sétát a skót ősök elfeledett útjain.
Két év után új lemezzel jelentkezik az Andy Marshall vezette atmoszférikus caledonian black metalos Soar. Negyedik lemeze Forgotten Paths címmel február 15-én jelenik meg az Avantgarde Music kiadásában. A Skót örökség, a természet és a hagyományos költészet ihlette forrásból merített anyagról elsőként Bròn daluk videója nézhető meg.
Forgotten Paths címmel, február 15-én negyedik nagylemezével fog jelentkezni az atmoszferikus folk / black metalban utazó Saor. Az új korongról a Bròn című tétel már meg is hallgatható.
Hivatalosan november 11-én jelenik meg az 1000 példányra limitált skót atmospheric folk/black metalos Saor harmadik nagylemeze, a Guardians. A teljes album azonban már a YouTube-on meghallgatható.