Címke: thrash metal

Flotsam And Jetsam: nyári thrash buli holland és magyar vendégekkel

Augusztus 16-án zakatol be Budapestre a Flotsam and Jetsam: a legendás amerikai thrash alakulat tizenötödik, I Am The Weapon című nagylemezét hozza, és egy szuper old-school heavy metal zenekart, a holland Lord Volture-t. Az Analog Music Hallban a hazai death/thrash metal alapcsapat, a Monastery nyitja majd az estét.

Egyre gyorsuló és változó világunkban a Flotsam and Jetsam inkább a legújabb innovációk viharos vizeit megtörő sziklának bizonyul. Az Arizonából indult thrash metal brigád immár közel negyven éve működik, és Eric „A.K.” Knutson zenekara albumok és turnék sorát tudja maga mögött. Az 1986-os Doomsday for the Deceiver óta nem tört meg a lendületük és erejük, tavaly pedig már 15. nagylemezüket adták ki, I Am The Weapon címmel. A lemez a teljes zenekar közös munkájaként jött létre, a borítót pedig ismét Andy Pilkington készítette. „Sok időt szántunk rá, és olyan lemezt raktunk össze, amellyel a zenekar minden tagja elégedett. – mondta el Eric.Rengeteg dalt és ötletet dolgoztunk át, mire kiválasztottuk a végleges anyagot erre a kiadványra.” A lemezhez kapcsolódóan négy kislemez is megjelent, köztük a klippes Primal és a New Kind Of Hero:  

FLOTSAM AND JETSAM - A New Kind of Hero (2024) // Official Music Video // AFM Records

A budapesti koncerten a közönség e vadonatúj dalokra, és régi klasszikusokra egyaránt számíthat. A turné vendégeként érkezik egy nagyszerű holland heavy/power metal zenekar, a Lord Volture, amely az 1980-as évek klasszikus metal hagyományait viszi tovább, nagyívű dallamokkal és lendületes riffekkel. A srácok már tavaly, a Summer of Steel turnén nyitottak egy koncertet a Flotsam előtt, és most az egész turnén velük tartanak. Legutóbbi lemezük címadó dala a Line ’Em Up:  

Lord Volture - Line 'em Up! (Official Live Music Video)

A koncert hazai nyitózenekara a Monastery lesz, akik Chase the Heretics címmel nemrég új dalt és videót hoztak ki:

Monastery - Chase the Heretics (Official Lyric Video)

Ez már a harmadik single az október közepén megjelenő új albumról, a Revenge is Mine-ról, ami a spanyol Art Gates Records gondozásában jelenik meg, Christian Donaldson (Cryptopsy gitáros, producer) hangmérnöki közreműködésével. A három csapat Budapesten augusztus 16-án lép fel az Analog Music Hallban, jegyek július végéig még kedvezményes áron kaphatók.

A Livesounds bemutatja: I Am The Weapon Summer Tour 2025
2025. augusztus 16. szombat 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Flotsam and Jetsam, Lord Volture, Monastery koncertek
Belépő: július 31-ig 9.900 Ft, utána 10.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu weboldalon.

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/666355659201851

Újra Exodus a Barba Negrában!

Örömmel jelentem: a metál zenei világában alaptételnek számító amerikai thrash banda, az Exodus ismét Budapestre érkezik! A koncert otthonának helyet adó Barba Negrába ezúttal két magyar kísérővel, az MWS-sel és a Stonedirt-tel az oldalán tart kő kemény metál bulit.

Exodus - Strike of the Beast [Live Wacken 2008 DVD] HD

Fiatalabb műfajtársaival szemben, az 1979-es Californiai alakulat, igencsak jelentős diszkográfiát tudhat már magáénak, amelyből június 25-én a klasszikusok mellett várhatóan jó pár kevésbé ismert, ám minden bizonnyal remek darabot is lejátszanak majd. Egy dolgot biztosan nem érdemes a jövőhét szerdán esedékes metál ceremóniával kapcsolatban: kihagyni azt!

EXODUS - The Fires of Division (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A H-Music Hungary bemutatja:
2025. június 25., szerda
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Fellépők: Exodus, MWS, Stonedirt

Jegyár: 6.666,- Ft – 12.000,- Ft

Az esemény oldala:
https://www.facebook.com/events/1862320417635074

Monastery: a 35. évforduló megünneplése // 2025.02.28. Dürer Kert

A magyar death metal színtér megkerülhetetlen alakjai, a zalaegerszegi Monastery a 35. évforduláját ünnepelte a Dürer Kert kistermében február utolsó esetéjén. Velük tartott még a Kint a Bárány, Devoid és a régi felállású Remorse is. Viszonylag lazán, könnyeden indult az este a Kint a Bárány koncertjével, így elég kellemesen tudtunk bemelegedni, a közönség viszont már […]

Tovább »

Аспид – Кровоизлияние (1993)

Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el […]

Tovább »

Pantera, Power Trip, Child Bite // 2025.02.03. Sportaréna

Másfél évvel ezelőtt már volt szerencsém látni egymás után kétszer a Pantera tribute verzióját, mivel sajnos a 90-es években az eredetit látni nem lehetett erre lehetőségem. A két koncert lenyűgözött, és nagyon vártam, hogy mikor láthatom őket újra. Szerencsére nem kellett rá sokat várni, mert végre normálisan helyszínen, az arénában láthattam őket, nem pedig a […]

Tovább »

Accuser – Rebirthless (2024)

Van annak valami diszkrét bája, amikor idős emberek próbálnak 30-40 év után frissnek hatni a metal szcénában. Nagyon nehéz velük dűlőre jutni, hiszen a tapasztalat és a rutin olyan fegyver lehet a kezükben, amivel simán két vállra kellene fektetniük egy fiatal csapatot, ugyanakkor a műfajhoz szükséges “tűz”, a kreatív éra ebben a korban jelentősen csorbulni […]

Tovább »

Cannibal Corpse – a death metal legenda októberben visszatér Budapestre!

Október 11-én újra hazánkba látogat és koncertet ad a Barba Negraban az amerikai legendás death metal együttes, a George Fisher „Corpsegrinder” vezette Cannibal Corpse! Ezen a turnén is a 2023-ba megjelent Chaos Horrific című lemezüket hozzák el.

Cannibal Corpse - Blood Blind (OFFICIAL VIDEO)

Az esté előttük fellép még az oldschool thrasher Municipal Waste is, akik a 2022-ben megjelent, Electrified Brain című albumukkal turnéznak.

MUNICIPAL WASTE - Electrified Brain (OFFICIAL FULL ALBUM STREAM)

De kapunk még egy death metal aprítást is az Immolation jóvoltából.

IMMOLATION - The Age of No Light (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Az estét pedig a belga thrash/death metalos Schizophrenia fogja nyitni.

Schizophrenia - Divine Immolation (Official Music Video)

A H-MUSIC, a BARBA NEGRA, a ROCK1 és a DECIBEL TOURING bemutatja:
CANNIBAL CORPSE
support: Municipal WasteImmolationSchizophrenia

2024.10.11.
Budapest, Barba Negra
Kapunyitás: 17:30
JEGYÁRAK:
9999 Ft ▲ Early Bird – limitált (!)
11999 Ft ▲ Elővételben – 2024.05.31-ig
12999 Ft ▲ Elővételben – 2024.09.30-ig
14999 Ft ▲ 2024.10.01-től és a koncert napján

❒ JEGYEK (2024.03.28, 12:00-tól):
https://jegy.rock1.hu/cannibal-corpse_20241011

VIP jegy / VIP ticket
19999 Ft ▲ limitált (!) – https://jegy.rock1.hu/cannibal-corpse_20241011-vip

https://www.facebook.com/events/370867572593839

Warlust – Sol Invictvs In Vmbrae Satanae

A Warlust néven futó német vérivók harmadik sorlemeze kellemes meglepetést jelenthet akár nem die-hard black metal fanoknak is. Kidolgozott, kísérletező és többféle stílust, érzést belepakoltak. Kicsit még útkeresősnek érzem az anyagot, főleg fesztiválokon és/vagy előzenekarnak tudnám elképzelni, ahol sok mindenkit megfoghatnak, ha az adott pillanatban jó bulit tolnak. A baljós intró után következik a lemez […]

Tovább »

Overkill, Havok, Angelus Apatrida és Dust Bolt: thrash bulikkal zárul a nyár

May be an image of text that says 'NERKL NH NERL WLZ சுற்டடபார Gurope rope2024 2024 CLEO ANGELOs APATRIDA APAIRI NGELLS + +Guest'

Dupla thrash csapással rúgja rá az őszre az ajtót a Concerto Music: augusztus 21-én a Havok és a Dust Bolt párosa izzaszt meg minket a Dürer Kertben, szeptember 10-én pedig Bobby Blitz csapata, az Overkill játszik majd a Barba Negrában, a már szintén jól ismert Angelus Apatrida és a One Machine társaságában.

Kereken a huszadik nagylemezét adta ki tavaly az Overkill. Az 1980 óta zakatoló amerikai thrash metal zenekar évtizedeken át szállította a műfaj meghatározó lemezeit, az közelmúlt lemezein pedig még összetettebb, érettebb hangzást értek el, ami a thrash-re jellemzőnél több zenei megoldást mutat be. A Scorched LP esetén ezt az is segítette, hogy a dalok megírására két és fél év volt a járványidőszak miatt, így nem kellett sietni.

Nem csak az öncélú agresszió süt az anyagból – mondta el az énekes, Bobby „Blitz” Ellsworth –, hanem számos további arca is felfedezhető. Számomra inkább egy heavy metal lemez ez, kevésbé thrash: rengeteg dallam fért be a dalokba. A dalszerzés évei alatt a hangulatom is sokat változott: lelkesen ugrottam bele a szövegek írásába, majd a napok nyomottabbá, komorrá váltak, de aztán ahogy az egész világ, mi is talpra álltunk. Az érzéseknek ez a forgószél-szerű mozgása köszön vissza a lemezen, ahogy egy sötét helyről eljutunk a fényre.” A címadó dalhoz készült klip itt látható:

OVERKILL - Scorched (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A csapat két alapító oszlopa az énekes, Bobby és a basszusgitáros D. D. Verni, de persze a két „újabb” tag, Dave Linsk gitáros és Derek Tailer ritmusgitáros is jó bő két évtizede tagja a felállásnak. A dobos poszton több változás is történt az évtizedek alatt, de eddig mindig sikerült kiemelkedő tehetségeket találni: Tim Mallare, Ron Lipnicki és Jason Bittner is kiváló választásnak bizonyult. Most egy újabb váltás következik: az új ütős már kiválasztásra került és javában gyakorolja a nótákat, a napokban pedig a rajongóknak is bemutatják. Bobby azt is elmondta egy interjúban, hogy D. D. Verni nemrég egy vállsérülését operáltatta meg, ami miatt csak az őszi turné néhány állomásán játszik majd. Hamarosan ezen a poszton is bejelentik a beugrót… Latin-Amerikában nemrég David Ellefson állt színpadra az Overkill-lel.

A turnén érkezik még a spanyol Angelus Apatrida, akik szintén jó negyed százada működnek. Nemzetközi ismertségre főleg az elmúlt évtizedben tettek szert, lendületük azonban cseppet sem hagyott alább, és lemezről lemezre meggyőzően teljesítenek. Korábban a Dew-Scented, a Suicidal Angels oldalán és saját turnékon jártak már Magyarországon. A Cold videója itt látható:

ANGELUS APATRIDA - Cold (OFFICIAL VIDEO)

Nyitózenekarként a Vicious Rumors, a Testament és a Nevermore soraiból ismert gitáros Steve Smyth saját zenekara, a One Machine lép fel szeptember 10-én a Barba Negrában.  

One Machine - The Final Cull

Nem sokkal korábban, augusztus 21-én pedig a legjobb neothrash bandák egyike tér vissza Budapestre: a coloradói Havok a 2017-es Conformicide és a 2020-as V lemezekkel is nagyot gurított, és a készülő új anyag közreadása előtt még körbejárják Európát is. Budapestre az új gitárossal, Brett Rechfertiggel és a friss lemezes német thrash-testvérekkel, a Sound & Fury-t bemutató Dust Bolttal érkeznek.

DUST BOLT - Sound and Fury (2023) // Official Music Video // AFM Records

a Concerto Music bemutatja:
2024. augusztus 21., szerda 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Havok, Dust Bolt koncertek
Belépő: 7900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

https://www.facebook.com/events/810461560623339/

a Concerto Music bemutatja: Scorching Europe 2024 Tour
2024. szeptember 10., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra
Overkill, Angelus Apatrida, One Machine koncertek
Belépő: Megadeth jeggyel rendelkezőknek augusztus 16-ig 7.900. Normál elővételben 9.900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

https://www.facebook.com/events/3751432548512403/

Converge, Toxic Holocaust, Cancer Bats, Take Offense // 2024.08.01. Dürer Kert

Augusztus hónap az már első estéjén egy hatalmas hardcore, metalcore és thrash metal bombával indult a Dürer Kertben. Ezen az estén a fő fellépő a több, mint 30 éve zenélő massachusettsi Converge volt, de előtte bőven felnyomta a hangulatot a szintén régi motorosnak számító portlandi Toxic Holocaust, az idén 20 éves kanadai Cancer Bats és […]

Tovább »