Carach Angren – A rémmesék folytatódnak

Az ipari rezonanciákkal átszőtt szimfo-folk black metalos holland Carach Angren október 10-én adja ki The Cult of Kariba című új EP-jét. Öt tételes anyagukkal visszatérnek a folklórt és a teátrális black metal mitológiai univerzumába, amit az okkultizmussal ötvöznek. Újabb rémtörténetükből elsőként Ik Kom Uit Het Graf daluk videója került bemutatásra.

Carach Angren - Ik Kom Uit Het Graf (Official Music Video)

Der Weg Einer Freiheit – A szenvedés nem pusztán kín

Szeptember 12-én a Season of Mist gondozásában adja ki hatodik stúdió albumát a német black metalos Der Weg Einer Freiheit. A hat tételes Innern című lemezük második előzeteseként a Marter került bemutatásra a maga 9 és fél percében. A dal a „szenvedés nem pusztán kín, hanem a transzcendencia felé vezető út” témáját ábrázolja.

Der Weg Einer Freiheit - Marter (Official Video)

Castle Rat – A kígyó ikonográfiája

Serpent címmel mutatta be hamarosan megjelenő új albumának második dalát a középkori fantasy doom metalt játszó Nwe York-i Castle RatThe Bestiary című második lemezük szeptember 19-én fog megjelenni.

A Serpent című dallal a kígyó ikonográfiáját akartuk feltárni, nem csupán a veszély vagy a megtévesztés szimbólumaként, hanem egy tragikus figuraként, akit félreértenek és kitaszítanak.  A dalnak van egy csábító tulajdonsága; egyszerre vonzó és szimpatikus. A dobok bombasztikusak, a tempó egyfajta menetelés felé hajt, ami legalább annyira táncolható, mint amennyire headbangelésre ösztönöz. Ezúttal hangsúlyosabban alkalmaztuk a szintetizátor aláfestéseket, hogy kísérteties eleganciával járuljunk hozzá a káoszhoz. Tekereg, éles – ez a kígyó oldalának története.” – mondta a dalról Riley Pinkerton (The Rat Queen), a Castle Rat frontasszonya.

A dal élő videóját pedig itt láthatjátok.

Castle Rat - SERPENT: Coiled Figure (White Water Tavern - Little Rock, Arkansas - March 22, 2025)

W.A.S.P. koncert októberben: a teljes debütalbumot eljátssza majd Blackie Lawless!

Tavaly 40 éve jelent meg a W.A.S.P. legelső albuma, az idén is tartó „Album ONE Alive!” turné pedig ezt az évfordulót ünnepli. A ma már klasszikus metal albumnak a tiszteletére a W.A.S.P. 40 év után először az elejétől a végéig, teljes egészében eljátssza a lemezt a koncerteken. A budapesti fellépésre október 27-én, a Barba Negrában kerül sor.

A zenekar énekese, Blackie Lawless így mesélt a legelső W.A.S.P. albumról: „Ez egy igazán dühös lemez volt, amelyet egy dühös zenekar készített. Egy olyan lemez, amely nemcsak a tagok hozzáállását tükrözte, hanem a kor szellemét is.” A W.A.S.P. címen megjelent album a ’80-as évek metal színterének központi darabjává vált, és mindmáig az egyik legjobb metal debütalbumként tartják számon. Ezen szerepelt az I Wanna Be Somebody is:  

W.A.S.P. I Wanna Be Somebody 1984 Official Music Video

Mike Duda basszusgitáros és Doug Blair szólógitáros mellett – akik 29, illetve 26 éve tagjai a zenekarnak – a W.A.S.P.-hoz a legendás dobos, Aquiles Priester is csatlakozik a koncerteken.

Lawless és társai felejthetetlen látványosságot ígérnek, megidézve a W.A.S.P. színes történelmének nyitófejezetét, még egyszer – utoljára – előadva ezt az albumot.

a Livesounds bemutatja: W.A.S.P. – Album One Alive 2025 – Budapest
2025. október 27., 19 óra
Budapest, Barba Negra
W.A.S.P. koncert
Belépő: 15.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu/ és a www.tixa.hu oldalakon.

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/1337543491047858/

1914 – A világháborús krónikák folytatódnak

Az ukrán blackened death/doom metal alakulat, az 1914 elsöprő erővel tér vissza negyedik lemezével. Viribus Unitis (latinul: „egységben az erő”) című lemezük a Napalm Records kiadásában november 14-én fog megjelenni, témájában pedig az korábbi lemezeik világháborús krónikát folytatja. Az album címe nem csupán Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia egykori uralkodójának személyes jelmondata volt, hanem közvetlen utalás a zenekar háborún, veszteségen és felforduláson átívelő ellenállására, valamint a túlélés és a szolidaritás erőteljes szimbóluma is volt. A zenekar közleményében erről így ír:

A Viribus Unitis a közös erőről szól, és arról a gondolatról, hogy az igazi hatalom az egységben rejlik – olvasható a zenekar közleményében. – Egyedül elbukhat az ember – együtt azonban képesek vagyunk győzni és elérni céljainkat: legyőzni az ellenséget, elmenekülni a fogságból, túlélni, és hazatérni a családhoz. Most egy új történettel térünk vissza. Egy katona életéről és katonai hősiességéről szóló történettel, aki szülővárosában, Lvivben találkozott az első világháborúval, és végigcsinálta az egészet. Egymás mellett, ukránok, lengyelek, magyarok, szlovének, csehek, szlovákok, zsidók, horvátok, bosnyákok, németek közös erőfeszítéseivel – mindazon népekkel együtt, amelyek a hatalmas Osztrák–Magyar Monarchiát alkották. A birodalmak nem számoltak az emberekkel – bedobták őket a húsdarálóba, ahol a túlélés csak az egység révén volt lehetséges. Egymás segítésével. Azáltal, hogy feláldozták magukat szeretteik és bajtársaik érdekében.

Ez a történet a háború és a birodalom nagysága által elvakított emberekről, a csaták hevességéről, a valóság felismeréséről és elfogadásáról, az ébredésről, az értékek változásáról, a fogságról és a felszabadulásról szól. Ez az élni akarás és a remény megingathatatlan története egy rettenetes és véres háború közepette.  Ez egy történet egy új kis életről, amely mindent megváltoztat, és arra kényszerít, hogy más szemszögből lássuk a megszokott dolgokat. Ez egy szerelmi történet. Ez egy veszteségről és halálról szóló történet. A Viribus Unitis az, amikor a fájdalom, a halál, a veszteség, a magány és a félelem körbevesz bennünket. De mi továbbra is megtörhetetlenek maradunk!

Lemezük első előzeteseként az 1916 (The Südtirol Offensive) került bemutatásra, mely könyörtelenül bemutatja az Osztrák–Magyar Monarchia Olaszország elleni támadását. A dalt a zenekar énekes k.u.k. Galizisches IR Nr.15, Gefreiter Ditmar Kumarberg így mutatta be:

1916. május 15-e és június 10-e között az olasz fronton az egyik leghevesebb ütközet zajlott le: az asiagói csata, más néven a trentói offenzíva. Az osztrák–magyar hadsereg hatalmas meglepetésszerű támadást indított, remélve, hogy ezzel megsemmisíti az olasz erőket és behatol a velencei síkságra. Közel 200 zászlóalj és 2000 ágyú, köztük 280 nehéz tüzérségi löveg gyűlt össze Trentinóban. Az olaszokat váratlanul érte a meglepetésszerű támadás, visszaszorultak, de heves ellenállással tartották a vonalat. A két oldal összesen 230 000 áldozata alátámasztja a hadjárat megdöbbentő emberi áldozatainak számát. Ez egy kegyetlen emlékeztetője annak a hegyi hadviselésnek, amely ezt a frontot jellemezte.”

1914 - 1916 (The Südtirol Offensive) (Official Video) | Napalm Records

1914 – Viribus Unitis
(Napalm Records)

1. War In (The Beginning of the Fall)
2. 1914 (The Siege of Przemyśl)
3. 1915 (Easter Battle for the Zwinin Ridge)
4. 1916 (The Südtirol Offensive)
5. 1917 (The Isonzo Front)
6. 1918 Pt 1: WIA (Wounded in Action)
7. 1918 Pt 2: POW (Prisoner of War) (feat. Christopher Scott)
8. 1918 Pt 3: ADE (A Duty to Escape) (feat. Aaron Stainthorpe)
9. 1919 (The Home Where I Died) (feat. Jerome Reuter)
10. War Out (The End?)

Moonspell – Szimfonikus koncertet adnak

Első szimfonikus koncertjére készül a Moonspell. Opus Diabolicum című előadásukra október 26-án kerül sor a  portugál főváros, Lisszabon MEO Arénájában. A koncert során 45 tagú Lisbon Sinfonietta Orchestra működik közre Vasco Pearce de Azevedo karmester vezényletével. A koncert anyaga a Napalm Records jóvoltából október 31-én hivatalosan is megjelenik. Kedvcsinálóként máris itt van klasszikus (goth) himnuszuk a Vampiria szimfonikus változata.

A Vampiria egy Moonspell klasszikus, olyan régi, mint maga az idő. Erre esett elsőként a választásunk, mert valójában ez az egész show egyik legfigyelemreméltóbb nagyzenekari átirata, amely új vért és életet (nem ugyanazok?) adott egy időtlen, örök dalnak. Lásd a saját szemeiddel, ahogy ’az idő óceánjain átutazva’ feltámad a halálból.” – mondta Fernando Ribeiro, a Moonspell énekese.

MOONSPELL - Vampiria feat. Orquestra Sinfonietta de Lisboa (Official Video) | Napalm Records

Moonspell  – Opus Diabolicum
(10/31 – Napalm Records)

1. Tungstennio 
2. Em Nome do Medo
3. 1755
4. In Tremor Die
5. Desastre
6. Ruinas
7. Breathe (Until We Are No More)
8. Extinct
9. Proliferation
10. Finisterra
11. Everything Invaded
12. Scorpion Flower
13. Vampiria
14. Alma Mater
15. Fullmoon Madness

A jól temperált univerzum – Zene a világűr hangjaira

Egy váratlanul megszervezett koncerten az Sc.Art együttes tizenöt év után először előadja a 2010-ben Fonogram kortárs komolyzenei díjat nyert, A jól temperált univerzum című albumát.

Az előadás minden ízében különleges produkció, mely a tudomány és a művészet izgalmas találkozásából születik. Az elektronikus hangszereken játszó Sc.Art [Science & Art] együttest a Franciaországban élő ifj. Kurtág György zeneszerző, valamint a magyar zenei újhullám meghatározó zenekarának, a KFT-nek két tagja, Márton András és Lengyelfi Miklós hozta létre.

Sc.Art - Re-Tuning Earth

A jól temperált univerzumban a mikrohullámú háttérsugárzás hangját, a Föld légkörének ütköző elektronok hangjait, a Jupiter, a Szaturnusz és más égitestek környezetében NASA űrszondák által készített felvételeket használják fel, sok játékossággal. Az ezekből nyert hangok keverednek ifj. Kurtág György saját fejlesztésű hangszíneivel, effektezett elektronikus basszusgitárhangokkal és elektronikus dobbal vezérelt hangmintákkal, komplex, élvezetes zenei élménnyé varázsolva az univerzum „hangjait”.

Az album anyagát bemutatták többek közt a MÜPÁ-ban, a Műcsarnokban, Bernben, hazai templomokban, művészeti fesztiválokon.

Barbaric Electrons

A JÓL TEMPERÁLT UNIVERZUM

Augusztus 30. 19:00 óra

FUGA Budapesti Építészeti Központ, 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.

Esemény és egyéb infók ITT

 Bypass Of Anger – Több mint elég – új szöveges videó

Idén már harmadik szöveges videójával jelentkezik a debreceni modern groove metal vonalas Bypass Of Anger zenekar. Hogy mi sül ki ebből… reméljük hamarosan egy új lemez, vagy egy új EP. Addig is itt van a szóban forgó „dallam-core himnusz”, a Több mint elég.

Sziasztok. Megjelent Több mint elég címmel legújabb dalunk. Elérhető az összes online zenei szolgáltatónál a klip pedig a youtube-on. Csekkoljátok, hallgassátok és osszátok meg.

Bypass of Anger- Több mint elég ( Lyric video)

Fémjelzés – a hét újdonságai (2025. augusztus 18-24.)

Egyetlen hét megjelenéseit listázzuk nektek, hogy lépést tartsatok azzal, ami az undergroundban megjelenik. Nincs más dolgotok, mint rákeresni és belehallgatni a szimpatikusnak tűnő korongokba.

1917 Factor Bestial (death metal)
Abiogenesis Eternos laberintos (heavy metal)
Abmontium Nostalgic Autumn (depresszív/nyers black metal)
Amenspear All My Gods Are Dying (black metal)
Arctor Summer ’25 (doom/stoner metal)
Ashen Leave the Flesh Behind (death metal)
Asparez The Crimson Heart (heavy metal)
Balkis Gdje su mnogi stali, ja sam nastavio (black metal)
Barastyr Three Tears of God (black metal)
Bask The Turning (stoner rock/pszichedelikus rock/post metal)
Begging for Incest Going Postal (slam/deathcore)
Benefactor Decease Abnormal Attachments (thrash metal)
Beyond the End Kuolleen miehen uudet kasvot (black metal)
Bill Clove Through Shadow to Fire (szimfonikus/technikás death metal)
Birth of the Shepherd Undergod (progresszív/melodikus black/death metal)
Black Wizard Quasar From Varda’s Vision Sky (black metal)
Blizzard Forgotten Gods (heavy metal)
Blood Forgotten Moon Worship Eternal Rite (black metal)
Brazen Horde Behold! The Ashen Cross (black metal)
Burger At the Mercy of Others (sludge/doom metal)
Burning Sun Retribution (heavy/power/speed metal)
Burning Witches Inquisition (heavy/power metal)
Caliginous Summoned (death metal/deathcore)
Cerveteri F (heavy metal/hard rock)
Convulsion Nothing Left For You (thrash/groove metal)
Corpseharrow Fields of Fear (atmoszferikus black metal)
Corridoré Abandon (black/post-metal/rock)
Crime Slug Generational Run (slam/brutális death metal)
Crop S.S.R.I (stoner/doom metal)
Crowne Wonderland (heavy/power metal/hard rock)
Days of Grief Days of Grief (thrash metal/metalcore)
Defacement Doomed (death/black metal)
Deftones Private Music (alternatív metal)
Desaster Kill All Idols (black/thrash metal)
Detoned Persisto, resisto (thrash metal)
Devolver Non Compos Mentis (melodikus groove metal/metalcore)
Done to Death Revisions of the Past (heavy/alternatív metal)
Doomentor …of Pestilence, War and Death (black/death/doom metal)
Doomsday Profit Doomsday Profit (stoner/doom metal)
Dragonsclaw Moving Target (power metal)
Dying Awkward Angel The Missing Frame (melodikus death metal)
Encephalon Enslavement Encephalon Enslavement (progresszív death metal)
Enchiridion Mortis Aeternae Liber Mortis (melodikus death metal)
Evil Joe Evil Awakens (thrash metal)
Fallen Spell Retorno às Sombras (black metal)
Farseer Portals to Cosmic Womb (sludge/post-metal)
Feuerschwanz Knightclub (folk metal/rock)
Fragmentary Solid Abyss Hidden Realms (melodikus black metal)
Galdra In the Depths of the Cold Wind (black metal)
Grave Hex Vermian Death (death metal)
Guild Reign (stoner metal/rock)
Gunslinger Amped Up (heavy metal)
Hebephrenique Decathexis (blackened death metal)
Hellvetika From the Heavens (sludge metal)
Herzranheit Fading Mass (thrash/groove metal)
Hög Blackhole (pszichedelikus heavy metal/hard rock)
Icxitonttli Praeteritum Vitas (black metal)
Ifernach Dementia Praecox (black metal)
Ignoramus Взирая на великое (atmoszferikus black metal)
In Your Blood In Your Blood (thrash metal/crossover)
Incrustation II: Natur (A Blaze in the Eastern Sky) (black/death metal)
Innumerable Forms Pain Effulgence (death/doom metal)
Intracranial Bludgeoning The Reek of Seepage Is Inevitable (slam/brutális death metal)
Iron Savior Reforged – Machine World (speed/power metal)
Jack the Joker The Devil to Pay in the Backlands (progresszív/heavy metal)
Kadath Nightmare-Quest (funeral doom metal)
Kratornas God of the Tribes (black metal/grindcore)
Lutemkrat The Eternal Resonance of Death (black metal)
Lux Tenebrix The Ground That Breaks Beneath Eternal Dread (black metal)
Maki Oyama I Am (power metal)
Malevich Under a Gilded Sun (black/death/sludge metal/grind)
Manyac Dark Philosophy (heavy/thrash metal)
Medieval Demon All Powers of Darkness (melodikus black metal)
Megahera Back to the ’80s (heavy metal)
Minh None (atmoszferikus/melodikus black metal)
Mob Rules Rise of the Ruler (melodikus power metal)
Monoliyth He Who Kills (brutális death metal)
Naeveth Misconceptions of the Sixth Day (black metal)
Noisgoroth Knowledge and Presence (nyers black metal/noise)
Norke Journey to the Mystical Fortress (atmoszferikus black metal)
Oenos Mavro V (black/doom metal)
Old Machines The Cycles of Extinction (szimfonikus black metal)
Omärshymöu Omärshymöu (nyers black metal)
Panzerchrist Maleficium – Part 2 (death/black metal)
Profligator Profligator (thrash metal)
Reinforcer Ice and Death (heavy/power metal)
Rotting Foliage Carry Your Cross (black metal)
Sata Kaskelottia Kaaos, toivo ja todellisuus (stoner/sludge metal)
Septic Burial Entities from Beyond – Within Corpses, Obsessed (death metal)
Seventh Raid Fatal My Destination (progresszív/power metal)
Signs of the Swarm To Rid Myself of Truth (deathcore)
Skull Revenge State of Oblivion (melodikus heavy/power metal)
Steegmoord Mandatory (melodikus progresszív metal)
Stoned Beaver Up to Your Ass in Alligators (sludge/stoner/doom metal)
Supernaughty Apocalypso (stoner metal/rock)
Swampsauce Swamplivion (death metal/hardcore)
Thallium Depraved Execution (death/thrash metal)
Tharnhul Forest That Devours the Light (melodikus black metal)
The Rage Below What Once Was Dead (heavy metal)
Thought Chamber Myst of Lyriad (progresszív metal)
Tre Pistoni Lasciando i pensieri umani (atmoszferikus black metal)
Vindicator Whispers of Death (thrash metal)
Visitant Rubidium (melodikus black/death metal)
Vörnir Av hädanfärd krönt (avantgárd ambient black metal)
Wander Lust Solace of a Dream (atmoszferikus/post-black metal)
White Mantis Arrows at the Sun (thrash metal)
Zapovit Exequiae Solis (black metal)