A walesi Blackwoodból származó post-punk provokátorok, a Revolution Rabbit Deluxe szeptember 19-én, a Bad Monkey Records gondozásában adják ki új albumukat Rise címmel. A zenekar 2019-es megalakulása óta (élesen) egyfajta politikailag szószoló szerepet tölt be.
„Ez egy olyan album, amelyet a jelenlegi világrendszerrel szembeni szorongás és frusztráció szülte, ahol a gyengéket és rászorulókat félresöpörik, a gazdagságot pedig imádják. Minden dal az elégedetlenségünk egy-egy aspektusát dolgozza fel. Itt az ideje megváltoztatni a világot. Itt az ideje felemelkedni.”
A lemezről máris itt vannak Friend or Foe és Parabellum dalaik videói.
Ódon címmel megjelent a hazai egyszemélyes black metal projekt, a Rém második lemeze. A lemez a Metal ör Die gondozásában jelenik meg, a magyar undergroundban elismert zenészek közreműködésével. A 10 dalos lemez dalaiban egy-egy magyar népmesét igyekszik megzenésíteni a megszokott folklór elemi, és a black metal stílusjegyei keresztezésével.
„A mese és a gyermeki lélek egy, és mivel mindannyiunkban ott lakozik a gyermek, ezért hiszem, hogy mindannyiunkban ott él egy mese is. A második Rém-lemez célja, hogy a megelevenítse a magyar népmesei mondavilágot azok előtt, akikben még élénken élnek a szülői esti mesélések emlékei, és azok előtt is, akik már elfeledték azt.”
Second Round címmel adta ki új nagylemezét a hatvani crossover hardcore banda, a Bloodtech. A lemezről elsőként Never Turning Back daluk videóját mutatták be, ez itt látható.
Bloodtech - Never Turning Back (Official Video)
A zenekar közel 10 év után adta ki új hét dalos lemezét, amit az alábbiakban hallgathattok végig. Az ének- és vokálfelvételeket, zenei producerelést, utómunkát, keverést, masteringet a Spiritside hangstúdió végezte.
A Rockmaraton intézményét kár méltatni. Évről évre minőségi szórakozást jelent a hazai rocker közönségnek. Hogy a szervezést és a felhozatalt tekintve nem lehet mindenki kedvére tenni az nem különösebben igényel különösebb agymunkát, viszont nagyobb beleérző képességre van szükség, hogy a szervezéssel járó feladatok terheit átérezzük. Az idei felhozatalt tekintve nem lehet panasz azt gondolom. Bevallom […]
Már csak egy hét és a Barba Negra Red Stage színpadára érkezik a ’90-es évek két ikonikus metalzenekara, a Machine Head és a Fear Factory.
A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a Machine Head, akik 2025 nyarán egy nagyszabású fesztiválturnéval tér vissza Európába, melynek keretében 2025. július 24-én a Barba Negrában egy fesztivál méretű metálshow-t hoznak el. A turné különlegessége, hogy a hazai közönségnek első ízben mutatják be 11. nagylemezüket, az UNATØNED dalait.
MACHINE HEAD - UNHALLØWED - Live from Electric Happy Hour
A koncert felvezetéseként a legendás ipari groove metal banda, a Fear Factory fűti fel a közönséget, akik az idén harminc éve megjelent alapművük, a Demanufacture teljes anyagát tűzték műsorukra, ami mellett más klasszikusokat is hallhatunk majd tőlük.
Az idén ősszel nálunk is fellépő Deafheaven egy élő stúdióvideót tett közzé, amit a seattle-i KEXP zenei rádióállomáson rögzítettek április 24-én. Az élő előadásban márciusban megjelent legutóbbi albumuk, a Lonely People With Power négy dala látható/hallható.
A connecticuti metalcore/synthwave vonalas Dreamwake augusztus 8-án, az UNFD gondozásában jelenteti meg második albumát The Lost Years címmel. A magukat wavecore-ként tituláló banda 2018-as megalakulása óta folyamatosan fejleszti dallam és hangzásvilágát. Az érzelmekkel teli dallamokat, vad breakdown-ok és alkalmanként szaxofon betétek kapcsolják össze. 12 dalos lemezükről eddig két daluk videóját osztották meg Oasis és Afterglow címmel.
Július 29-én ismét Magyarországra érkezik az black metal egyik legígéretesebb új csillaga, a portugál Gaerea, akik legújabb lemezüket mutatják be a Dürer Kertben.
Az új lemezével visszatérő zenekar egy egészen más világba enged betekintést a negyedik stúdióalbumával. A Coma címre keresztelt lemezt a világ számos pontján megmutatják a közönségnek, Amerikától, európai fesztiválokig, de játszanak két legendás együttes, a Behemoth és a Testament társaságában is. Magyarországon legutóbb a Wolves In The Throne Room lemezbemutatóján jártak az Analog Music Hallban, még a legutóbbi albumok megjelenése előtt.
2016-os színre lépése óta egy EP-vel és négy albummal a háta mögött a Gaerea gyorsan kitűnt az underground zenekarok tömegéből. A hangzásukat dübörgő black metal robbanások és némi elgyötört, reflektív vágyakozás keveréke adja, ezzel pedig hamar komoly rajongótáborra tettek szert a sötét művészetekre fogékonyak körében. A pandémiás időszakban kerültek igazán az emberek látókörébe egy fajta álarcos szenzációként bukkantak elő, egy olyan black metal vízióval, amelyet nem a mítoszok vagy pogány hiedelmek, hanem az érzelmek megtisztítása vezérelt.
Az új albumuk, a 2024 októberében megjelent Coma már kiléptette őket a kizárólagos black metal kategóriából, jelenleg pedig minden igyekezetükkel az extrém metal élvonalába törnek. Az új albumuk producere Miguel Tereso, már korábban is dolgozott a zenekarral, az új lemez mégis két látszólag ellentétes irányba tereli a jellegzetes hangzásukat. Több az intenzív szépségű pillanat a lemezen, amik csak fokozzák az ezt követő erőteljes csapásokat, így teremtik meg a különleges extrém metal hangulatot. A felbukkanásukkor, majd a pandémia miatt is igen jellegzetes egzisztenciális rettegés még mindig ott lüktet a portugál banda vérében, de a negyedik albumuk már egy pszichológiai változást jelez.
GAEREA - HOPE SHATTERS (OFFICIAL VIDEO)
Az előzenekar pedig a honi Mhorai lesz. A csapat 2021-ben debütált, Elképzelésük a hörgős (scream) vokál dominanciáján, a deathcore és metalcore stílusból ismert vadságon és az atmoszferikus háttérdallamok nagy szerepén alapult. Olyan zenekarok hatottak a stílusukra, mint a Thy Art Is Murder, a Fit For An Autospy vagy a Bleed From Within. Első kislemezük Liberation címmel jelent meg 2021 elején.
i complain on r/metalcore címmel tette közzé hamarosan megjelenő lemezének újabb dalelőzetesét az amerikai metalcore / post-hardcore vonalas Attack Attack! A banda Attack Attack! II című lemeze augusztus 8-án fog megjelenni az Oxide Records gondozásában.
„Az Attack Attack! azért van itt, hogy megünnepelje az online panaszkodást az i complain on r/metalcore című számmal, egy újabb energikus, pimasz slágerrel, ami mindenkihez szól, aki csak valaha is írt egy 12 bekezdéses esszét arról, hogy ’a régi cucc sokkal jobb volt’. Ha a billentyűzeted után nyúlsz, hogy megfogalmazd a véleményedet, az Attack Attack! előre szeretne válaszolni: ’ne tagelj be minket!’”
Attack Attack! - i complain on r/metalcore (Official Audio)
A metalcore vonalas francia Ten56.bejelentette, hogy szeptember 5-én az Out of Line Music gondozásában adják ki IO című új albumukat. A csapat elmondása szerint ez az album „zenéjük minden eddiginél kiszámíthatóbb, agresszívebb és sokkal sötétebb verzióját mutatja be„. Ennek első előzeteseként I Know Where You Sleep daluk videóját tették közzé.
„Az IKWYS megadja az alaphangot; a zenénk olyan szadista, mint még soha, ugyanakkor ez az album tele van meglepetésekkel, a többi pedig felfedezésre vár.” – mondta Aaron Matts énekes. „Azért döntöttünk úgy, hogy az albumot az I Know Where You Sleep című ’infomercial-videó’ kíséretében jelentjük be, mert fontos volt számunkra, hogy bepillantást engedjünk a közönségünknek abba, milyen sötét és csavaros hangzások és témák várnak rájuk az IO-n, miközben nem árulunk el túl sokat arról, hogy hová toltuk még tovább a lécet a hangzásbeli hatások tekintetében.„
ten56. - I Know Where You Sleep (Official Music Video)