



A közeljövőben Humaninfection címmel első nagylemezével fog jelentkezni a debreceni Andartar. Eddig ismeretlen dátummal megjelenő albumról meghallgatható a Stigma of Slavery című tétel.


„Büszkén jelentjük be, hogy összefogtunk a Gaahls Wyrddel, valamint a Uadával, a közös európai turnénk az uruk 2019-es évének elején lesz. Alig várjuk, hogy egy hosszabb, alaposabb programmal mutathassuk be a víziónkat!„

’If I were a Crow’ címmel megjelent az atmospheric death/thrash metal műfajban utazó kisvárdai Crowhill Tales első lemeze, amely mától meghallgatható a zenekar youtube csatornáján.
A zenekar útját folyamatos tagcserék nehezítették, de szerencsére minden posztra megtalálták a megfelelő embereket „akik új színt és energiát hoztak, ami által a zenekar új erőre kapott, és egy működőképes, tenni akaró csapat kovácsolódott össze”. A most megjelent album az elmúlt évek legjobban sikerült dalait gyűjti csokorba, és egy tömör kivonatot ad a zenekar szerteágazó stílusából.
A kristálytokba csomagolt album 12 oldalas booklettel, szerzői kiadásban jelent meg. Megvásárolható a zenekar koncertjein és beszerezhető egyéb elérhetőségein.

It’s Always Personal címmel jelent meg a budapesti tuskó hardcore trió, Hit by a School Bus második nagylemeze.
Igyekeztünk kilépni a komfortzónánkból, és egy minden eddiginél változatosabb anyagot összehozni. Ezt most ne úgy értsd, hogy „a dallamos részek még dallamosabbak lettek”, mert továbbra sem hiszünk a dallamos énekben. Inkább úgy, hogy akkor is találhatsz vigaszt valamelyik dalban, ha megint felkúrt a főnök, akkor is, ha rád köhögött valami TBC-s a metrón, de akkor is, ha egy hideg őszi estén az elmúlásról merengsz éppen egymagadban.
„
„Kizárólag saját zenei gyökereinkre, személyes ízlésünkre fókuszáltunk. A végén pedig úgy alakult, hogy a Mistaken eddigi karrierünk legnagyobb fordulópontja lett. Alig várjuk már, hogy rászabadítsuk a tömegekre a Vitja 2.0-t!„

„Az Overdose dal lényege a fel és a lemondás valamiről. Egyszer mindenki eléri a: ‘Most már legyen elég!’ pontot az életben. Büszkék vagyunk Andy-re, aki mindvégig itt üvöltött mellettünk.„

Adott egy rajongó, aki össze-vissza próbál kapcsolatokat építeni, hogy kedvenc műfajából mindig csurranjon-cseppenjen neki valami újdonság, főleg, ha nem épp a leggyakoribb zenei megnyilvánulásról van szó. Igen, megint egy doom metal lemez került a postaládámba. Ezúttal az amerikai Northern Crown csúsztatta be az aprót a zsebembe (na persze), hogy bíztassam őket […]
Tovább »