Realm of Wolves – EP-premier



Shores Of Nothingness
címmel jelent meg a hazai melodikus, depresszív post-black metalos projekt, a Realm of Wolves bemutatkozó kismeze. A Realm of Wolves 2018 elején alakult a vvilderness, a Silent Island és más projektek tagjaiból.

Ez a sötét oldalunk megnyilvánulása – olyan zenét szerettünk volna csinálni, ami sötét és szomorú, de dallamosan szép.”
 

Shores Of Nothingness EP by Realm of Wolves

Dew-Scented – feloszlanak

Egy utolsó turnékör után beszünteti tevékenységét a német thrash metalos Dew-Scented. A több mint huszonöt éven át működő zenekar összesen 10 stúdióalbumot és egy válogatáslemezt adott ki és a világon mindenfelé koncerteztek.

Minden jónak vége szakad egyszer!” – írja a zenekar a feloszlást bejelentő Facebook posztjában. „Már huszonhat intenzív éve hozzuk az áldozatokat a thrash metal ügyéért, és ugyan számos tényező dolgozott ellenünk, a Dew-Scented sosem oszlott fel, de még csak nem is álltunk le jelentősebb időre. Mindig is nagyszerű lehetőségeink voltak, meg persze hajtott minket az akarat, hogy haladjunk előre. Összességében nagyszerűen éreztük magunkat az általunk imádott zenének köszönhetően, és nemcsak óriási koncerteket adtunk szerte a világon, de tíz lemezünk is megjelent, ami pedig a legfontosabb, rengeteg életre szóló barátságot kötöttünk a zenekar révén. Most azonban be kellett látnunk, hogy nem tudunk továbbmenni, mert a Dew-Scented nem működik teljes és folyamatos elkötelezettség nélkül. Az pedig sajnos nem lehetséges, hogy teljes időben elkötelezzük magunkat a jövőben is a banda mellett, mert az évek során az életünk másfelé indult. Ennek fényében úgy érezzük, a legjobb megfelelő, teljesen pozitív érzésekkel befejezni. Felismervén ezt a problémát, úgy éreztük, az lesz a legjobb, ha méltó módon, pozitív érzésekkel zárjuk le ezt az epikus fejezetet.

Dew-Scented - "Ruptured Perpetually" Official Music Video

A Dew-Scented az elkövetkezendő hónapokban fogja utolsó koncertjeit adni; 2018. október 6-án, szombaton pedig egy legutolsó speciális bulit tartunk bandánk szülővárosában, az észak-németországi Walsrodéban. Így kívánjuk megünnepelni a zenekar örökségét, még egy utolsó alkalommal.

Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani mindenkinek, aki velünk volt az évek során; aki szerette és támogatta a Dew-Scented-et, bárhol, bármikor, bármilyen alkalommal. Tehát tulajdonképpen mindenkinek, aki ezt olvassa.”
 

Dew-Scented - "Ruptured Perpetually" Official Music Video

DEW-SCENTED - "Arise From Decay" (official music video)

Age Of Taurus – The Colony Slain – 2018

      Nem tudom, mennyire lehet komolyan venni egy doom metal lemezt, ha alapvetően a Horrorra akadva 3. egy jelenete ugrik be róla. A Charlie Sheen feleségét elgázoló sofőr a jelenet végén sebességbe teszi az autóját, hátra néz, hogy nehogy nekitolasson valaminek, majd elindul előre. Ez teljesen leírja minden érzésemet az egyébként öt éve […]

Tovább »

Self-Hatred – monolitikus dallamvilág



Hlubiny
címmel május 25-án érkezik az atmoszférikus doom/death metalos cseh Self-Hatred második albuma. A 2004 óta létező, a Paradise Lost és Anathema korai vonalán tevékenykedő csapat monolitikus dallamvilágú új anyagáról máris meghallgatható három dal.
 

Left Hand Path – death metal Kolozsvárról!

A kolozsvári Left Hand Path egy vadonatúj death metal zenekar, több tagja már a néhány éve működő Malpraxist is erősíti. A Wagner Tamás, Ádám András gitárosok, Szenasi Attila bőgős, José Morales dobos és Cristian Aionese énekes alkotta fiatal csapat egy EP felvételének kellős közepén hozta ki az Egoschism című nótára készített klipet. Az alábbi videóban megtekinthetitek. Amint több részlet kiderül az EP-ről, jelentkezünk.

Left Hand Path - Egoschism (Official Video)

Perihelion – rangos díjakat nyert az Örvény című videójuk

A debreceni post-avantgarde metalos Perihelion zenekar Örvény című dalának videója rangos díjakat nyert nyert az USA-ban.
 
A Los Angelesben tartott Independent Short Awards (ISA) nemzetközi filmfesztiválon rögtön két kategóriában is díjnyertes lett az alkotás. Legjobb zenei videoklip kategóriában ezüst, Legjobb vizuális effektek kategóriákban pedig platina minősítést kapott.
 
Perihelion "Örvény" (Official Music Video - 2018, Apathia Records)