Katatonia – Megjelent az új lemezük

Június 6-án adta ki tizenharmadik stúdióalbumát a Katatonia. Nightmares As Extensions Of The Waking State című lemezük megjelenése mellé Wind of no Change dalukra friss videó is érkezett.

Az alkonyon át közvetítve, kérjük, hallgassátok meg harmadik, egyben utolsó kislemezdalunkat, a Wind of no Change-t. Az album felvezetése elérte a csúcspontját, és felemeltünk benneteket a magasba törő sír tetejére. Zengjen a dicséret!” – mondta Jonas Renkse, a Katatonia alapító énekese.

KATATONIA - Wind of no Change (Official Video) | Napalm Records

A 10 dalt tartalmazó lemez a Katatonia új felállásában készült el. A zenekar március közepén közösségi oldalán jelentette be, hogy a zenekar és az alapító gitáros, Anders Nyström útjai 35 év után elváltak egymástól.

A Nightmares As Extensions Of The Waking State a Katatonia fejlődésének következő lépését jelzi, és egyben a két új gitárosuk bemutatkozásaként is szolgál. A Katatoniát 2025-ben Jonas Renkse énekes és alapító tag, Niklas Sandin basszusgitáros, Daniel Moilanen dobos, valamint Nico Elgstrand és Sebastian Svalland gitárosok alkotják. A disztópiát, belső démonokat, tisztaságot és szépséget egyaránt megidéző hangzásvilágával a Nightmares as Extensions of the Waking State a kitartó zsenialitásuk bizonyítékaként szolgál.

Playlist: Katatonia - Nightmares as Extensions of the Waking State (ALBUM 2025)

Tigguo Cobauc – Ascended Deliverance – új videó

Ascended Deliverance címmel adta ki új videóját a brit blackened doom trió, a Tigguo Cobauc. A klip dala tavaly megjelent Fountains Of Anguish albumukról származik.

A szám egy szívverés kísérteties lüktetésével indul, és a halálát követő csenddel zárul. Ahogy a történet első hangjai kibontakoznak, a hallgató már egy dallamos rémálomban merül el – egy álomképben, amely éppoly szürreális, mint amennyire baljós. A történet egy férfit követ, aki elveszett a világból való kiábrándulásában, az élet kegyetlenségének és szenvedésének súlya alatt. Kétségbeesetten keresi a válaszokat, megszállottan küzd azért, hogy közvetlenül szembeszálljon Istennel, és elégtételt kérjen az elszenvedett fájdalomért. Amikor az ima, az egyház és a hit ígéretei nem kínálnak vigaszt, egyre frusztráltabbá válik, és sötétebb ösvényekre tér.”

TIGGUO COBAUC - Ascended Deliverance (featuring Chelsea Marrow)

Haggus – Egy újabb ámokfutás

Új videójával jelentkezett a kaliforniai goregrind/grindcore/mincecore mániákus Haggus. Malignant Boomer című videójuk a DIY módban üzemelő banda június 20-án Destination Extinction címmel megjelenő lemezének második előzetese. Ezzel a videójukkal korábbi klippárosuk, a Rotting Off és a Do You Love Mincecore ámokfutását folytatják. Jó szórakozást gyerekek!

„Egy olyan világban élve, amelyet háborúpártiak és fasiszták irányítanak, lehetetlen elkerülni a rosszindulatú boomerek által hozott döntések következményeit, akiknek már rég nem lenne helye közöttünkA Haggus besokallt, és neked is eleged kell, hogy legyen!” – mondta dalukkal kapcsolatban Hambone, a banda gitáros-énekese

Haggus - Malignant Boomer - Official Music Video

Haggus – Destination Extinction

(Tankcrimes)

1. Rotting Off

2. Bound By The Realms Of Cruelty (Featuring Digestor of Ghoul)

3. What’s Fucking Left? 

4. Lobotomized Compliance

5. Do You Love Mincecore?

6. Repulsive Institutuion

7. Crippled By Stupidity

8. As The Hammer Drops

9. Malignant Boomer

10. Grotesque Reflection

Azure Emote – Dimenziók az absztrakt őrületbe

Cryptic Aura címmel július 25-én adják ki új nagylemezüket az  amerikai progresszív death / avant-garde metal nagymesterei, az Azure Emote. A banda negyedik albumán egy erőpróbát kínál a death metal külső csillagvilágain keresztül, ahol a zenei lehetőségek végtelennek tűnnek, és minden irányba, és dimenzióba tágulnak, mígnem az ultra-nehéz hangzás gravitációja mindent visszahúz egy zúzós eseményhorizontba.  

A Cryptic Aura minden egyes száma egyedi, a maga absztrakt őrületével, de mindegyik szépen összefonódik a zavaró atmoszférák, a nyugtalanság és a dacos kreativitás ötvözeteként. A 10 tételes lemezről Feast of Leeches és Disease of the Soul dalaik videói nézhetőek meg.

Azure Emote - Feast Of Leeches [Official Music Video]
Azure Emote - Disease of the Soul [Official Music Video]

I, Cursed – Ősszel új EP

Idén új EP-t ad ki a finn death/grind vonalas I, Cursed. A még cím nélküli anyagról csak annyit tudni, hogy az ősz folyamán fog megjelenni az Inverse Records és a Meara Music közös kiadásában. Viszont két videó Disfigurement és Death Pays It All címekkel már be is mutattak róla.

I, Cursed - Disfigurement (Official 4K Music VIdeo)
I, Cursed - Death Pays It All (Official 4K Lyric Video)

Darkfall – The Art Insane – új dal

The Art Insane single-dalának szöveges videójával tért vissza a Darkfall. Az osztrák thrash/death metal zenekarnak ez első dala a Mortal Strike-kal 2021-ben közösen kiadott Thrashing Death Squad című split EP-je óta. Jelenleg új lemezük dalain dolgoznak, ami várhatóan jövőre fog megjelenni az MDD Records gondozásában.

DARKFALL - The Art Insane (official lyricvideo)

Sheev – Az alkímia szolgái

A német progresszív stoner metal csapat, a Sheev július 11-én adja ki új albumát Ate’s Alchemist címmel a Ripple Music gondozásában. Az album címe Ate’s Alchemist két főfonalat köt egybe. Ate, a csínytevések istennője, aki arról ismert, hogy sötét érzelmeket ültet az emberek elméjébe: félelmet, téveszméket, szorongást. Szolgája az Alkimista, aki ugyanezeket a démonokat alkotja meg, akiket későbbek az emberiségben is magában megőriz. Az album borítója az Alkimistát mélyen mesterségében elmerülve ábrázolja, körülvéve a sötét alkotásokkal, amelyeket Ate számára kovácsolt.

A lemez dalai mind ehhez a témához kapcsolódnak, feltárva az emberek elméjében lévő sötétebb érzelmeket. A haláltól, vagy az elfeledettségtől való félelemtől kezdve a pirománián át a megállíthatatlannak hitt arrogancia és másfajta bűnös őrületbe merülve. A lemezről King Mustard II címet viselő daluk hivatalos videóját, valamint Martef dalukat tették közzé.

Sheev - "King Mustard II" (Official Music Video) | Ripple Music - 2025

Ba’al – A bánat kútja

Az angol post-black metalos Ba’al 11 perces Well of Sorrows című dalának videójának képében mutatta be június18-án, The Fine Line Between Heaven and Here címmel megjelenő albumának újabb előzetesét.

A Well of Sorrows egy olyan történet, amely egy olyan személy visszatérő álmán keresztül mesélendő el, aki öngyilkosság miatt elveszített egy hozzá közel álló személyt. Miközben gyász, szomorúság és megbánás hatja át, de rengeteg szeretet is lakozik benne.” – mondta Joe Stamps énekes.

BA'AL - WELL OF SORROWS (LYRIC VISUALISER)

A lemezről elsőként bemutatott Floral Cairn dalukat itt tudjátok meghallgatni.

BA'AL - FLORAL CAIRN (LYRIC VISUALISER)

Alestorm – Nemsokára érkezik a nyolcadik lemezük

Június 20-án lát napvilágot az Alestorm nyolcadik sorlemeze, mely a The Thunderfist Chronicles címet viseli. A 2022-es Seventh Rum of a Seventh Rum és a 2024-es Voyage of the Dead Marauder EP folytatásaként érkezik a nyolc számos lemez, melyről már két dalt meg is lehet hallgatni (Frozen Piss 2 és Killed to Death by Piracy), valamint az énekes/billentyűs/dalíró Chris Bowes szerint megírta az eddigi leghosszabb dalt is a banda történetében. Az album most is a Napalm Records kiadásában jelenik meg, mint a korábbiak. Mindkét dal hamisítatlan, remek, változatos, bulizós Alestorm, utóbbi a P.A.R.T.Y. klipjét viszi tovább.

ALESTORM - Frozen Piss 2 (Official Video) | Napalm Records
ALESTORM - Killed to Death by Piracy (Official Video) | Napalm Records

Alestorm – The Thunderfist Chronicles
(Napalm Records)

1. Hyperion Omniriff
2. Killed to Death by Piracy
3. Banana
4. Frozen Piss 2
5. The Storm
6. Mountains of the Deep
7. Goblins Ahoy! (Nekrogoblikon feldolgozás)
8. Mega-Supreme Treasure of the Eternal Thunderfist

Paleface Swiss – Rajongók, tisztelet és összetartás

A napokban tette közzé I Am A Cursed One című dalának hivatalos videóklipjét a deathcore vonalas svájci Paleface Swiss. A dal a zenekar harmadik albumának a Cursed kibővített verzióján szerepel, ami Cursed (The Complete Edition) címmel június 4-én jelent meg.

Ez a dal egy tisztelgés előttetek, rajongóknak. Az a célja, hogy az összetartozás érzésével öleljen át benneteket, bárhonnan is jöttök, bárkik is vagytok. Amikor hallgatjátok, reméljük, érzitek az erőt, hogy valami nagyobb dolog részesei vagytok. Közénk tartoztok. Egyek vagytok a Cursed Ones tagjai közül. Ünnepeljük együtt a legnagyobb headliner turnénkat, ezt a felejthetetlen évet és a Cursed legyőzhetetlen szellemét!” – mondta Marc ’Zelli’ Zellweger énekes.

Paleface Swiss - I Am A Cursed One (Official Music Video)

A Palaface Swiss június 15-én, a Barba Negra Red Stage-ben lép fel a Motionless in White vendégeként.