Bludgeoned by Deformity – False Deliverance – bemutatkozó dal

False Deliverance címmel mutatta be első dalát az extrém metal vonalas szupergroup, a Bludgeoned by Deformity. A banda tagságát Devin Swank énekes (Sanguisugabogg, Earthburner), Adam Jarvis dobos (Pig Destroyer, Misery Index, Scour), Ethan Buttery basszusgitáros (Jivebomb, Sinister Feeling), Bradon Studebaker (Immortal Torment, ex-Rejoice) és Andre Pickens (Tsuris) gitárosok alkotják. Az pedig csak hab a tornán, hogy a dalban a Pyrexia gitárosa, Chris Basile is közreműködik.

A dal a képmutató keresztényekről szól, akik próbálják másokra ráerőltetni a hitüket, miközben a háttérben ők maguk valójában igazi seggfejek.” 

False Deliverance (feat. Pyrexia)

A banda debütáló EP-je Epoch of Immortality címmel június 6-án fog megjelenni az Iron Fortress Records gondozásában. 

Cavern Deep – Part III – The Bodiless (2025)

2021-ben indította útnak a Felfedezőt a Cavern Deep nevű svéd banda még trióként, akinek viszontagságos kalandjait, lelki megpróbáltatásait a Part II – Breach során folytathattuk 2023-ban. A zenekar mindkét lemezével foglalkoztam, így nem maradhat ki a trilógiának szánt történet záró darabja sem, amit The Bodiless címmel rögzítettek. Íme egy kis gyorstalpaló annak, aki ebből kimaradt: […]

Tovább »

European Summer Headline Shows // Motionless in White / Palaface Swiss // 2025. 06. 15. Barba Negra Red Stage

A Motionless In White 10 év után újra Budapesten.

A Motionless In White az ipari metál disszonanciája és a gótikus pop szentségtelen egyesülésének erejét használja fel nagyvászonra illő ikonográfiájával, hogy létrehozza a 21. századi rock leglázadóbb és leglátványosabb formációját. 2025 egy igazán izgalmas évnek ígérkezik a zenekar számára, mi pedig velük tarthatunk eddigi legnagyobb magyarországi koncertjükre, amely június 15-én, a Barba Negrában lesz.

Motionless in White - Contemptress: Reincarnated (Feat. Maria Brink) (Official Lyric Video)

A Motionless In White utoljára az Asking Alexandria vendégeként járt Budapesten 2015-ben, így már itt volt az ideje a visszatérésnek. A fehérre mázolt banda a pennsylvaniai Scranton rozsdaövezet árnyékában alakult 2005-ben, az elmúlt 20 év alatt pedig a világ minden táján gyűjtöttek maguk köré hűséges rajongókat. Az előzenekar a deathcore svájci helytartója a Palaface Swiss lesz akik két év után térnek vissza, hogy bemutassák a hazai közönségnek is a legújabb albumuk, a januárban megjelent Cursed dalait.

Paleface Swiss - River Of Sorrows (Official Music Video)

Live Nation Magyarország, funcode.hu – Smarter ticketing és BARBA NEGRA eseménye:

2025. június 15., Barba Negra Red Stage, Budapest.

European Summer Headline Shows – Motionless in White / Palaface Swiss

Esemény: ITT

Jegyek: ITT

Attack Attack! – Augusztusban új lemez

Az amerikai metalcore / post-hardcore vonalas Attack Attack! tavalyi zenekaron belüli átszerveződése és single-dalai után bejelentette új nagylemezének megjelenését. Attack Attack! II című lemezük, melyen 11 dal kap helyet augusztus 8-án fog megjelenni az Oxide Records gondozásában. Erről eddig Chainless, valamint a Lorna Shore frontemberével, Will Ramosszal készítette Dance! című dalaikat mutatták be.

CALIBAN (DE), IN HEARTS WAKE (AUS), CABAL (DK), ASSAMBLE THE CHARIOTS (FIN) // 2025.05.15. DÜRER KERT, BUDAPEST

Bár a metalcore úgy vélem már rég túl van a zenitjén, ennek ellenére még mindig követem a színtér eseményeit. Legutóbb talán a zseniális CLEARxCUT buli kapcsán írtam le, hogy az esetek döntő többségében minden igyekezetem ellenére sem tudnak elkapni a régi metalcore nagyágyúk újabb-kori anyagai (mondjuk az új Killswitch pont zseni lett). Ennek ellenére, sokan […]

Tovább »

Wolves At The Gate – Amikor üt a halál órája

A keresztény metalcore / post-metal vonalas Wolves At The Gate nemrégiben mutatta be május 30-án megjelenő hatodik nagylemeze, a Wasteland újabb videóját. Death Clock című daluk filmszerű videójukat Garrett Drake rendezte, és írta.

A Death Clock a fejünkben lévő világot írja le. Mindenki gondol a halálra, ez kétségtelen. A dal csak őszintén kimondja: mind meghalunk, és ez bizonyos érzéseket kelt bennünk. Azt akartuk, hogy ehhez olyan hangzás párosuljon, mintha versenyt futnánk az idővel.” – osztották meg dalukkal kapcsolatban.

Wolves At The Gate - DEATH CLOCK (Official Music Video)

Wolves At The Gate – Wasteland

(Solid State Records)

1. INT[r]O
2. Parasite
3. Synthetic Sun
4. wandering
5. LAW OF THE [Waste]LAND
6. SMOKE [False Devils]
7. withering
8. DEATH CLOCK
9. wasting
10. MEMENTO MORI
11. wanting
12. UNREST

Toxic Youth – A dal a szórakoztatóiparban dolgozóknak

Új lemezének kiadása előtt áll az olasz hardcore crossover veterán banda, a Toxic Youth. Július 11-én a Time To Kill Records gondozásában megjelenő 15 dalos Still Hungry című lemezükkel elmondásuk szerint új életet lehelnek a hardcore és thrash jellegzetes, energikus keverékétől robbanó zenéjükbe. A lemezről Da Crew (Dirty Hands Broken Backs) daluk szöveges videója tekinthető meg.

Ez a dal mindenkinek szól, aki a szórakoztatóiparban dolgozik – a munkásosztálynak: színpadmunkásoknak, világítástechnikusoknak, videó- ​​és hangtechnikusoknak, színpadmestereknek, produkciós menedzsereknek… A színfalak mögötti munkájuk valódi erőfeszítéssel, szenvedéllyel, számtalan kilométerrel és számtalan munkaórával kelti életre minden show-t.

Dirty Hands Broken Backs… Feketébe öltözünk, nektek dolgozunk, mi vagyunk a munkásosztály… MI VAGYUNK A CSAPAT…

Toxic Youth - Da Crew (Dirty Hands Broken Backs) (Lyric Video)

Toxic Youth – Still Hungry

(To Kill Records)

1. Time to Kill

​ 2. The First

​ 3. Just For Fun (Better Play Loud)

​ 4. All my Life

5. Sai Cosa c’è (VFF)

6. The Last Fighter

7. Nothing

8. Da Crew (Dirty Hands Broken Backs)

9. Join Da Resistance

10. The Answer

11. Money Honey

12. War Games

13. Break your Phone

14. Not for Sale

15. Casciavit

Ceresian Valot – Egy dal a bánatról és a vigaszról

A Ghost Brigade egykori négy tagja által alapított alter-rock / progresszív rock vonalas zenekar, a Ceresian Valot május 23-án Uumen címmel adja ki debütáló albumát. Első lemezük hangzása stilisztikailag nagyon dinamikus és sokdimenziós hangzásvilággal és látásmóddal rendelkezik, amely többek között alternatív, rock, progresszív és más metal műfajokat is magában foglal. A finn nyelven írt dalszövegek a bizonytalanság témáját járják körül.

Az Uumen egy izgalmas, új zenei utazás… témáihoz kölcsönvett valami régit, valami újat, valami sötétet és a magával ragadó dallamok arannyá váltak. Add át magad az ismeretlennek, és élvezd annak szépségét!

A Prophecy Productions kiadásában megjelenő lemez harmadik előzeteseként Pohjavirtauksia című daluk hallgatható meg.

Szövege szerinti a Pohjavirtauksia egy dal a bánatról és a vigaszról, ami két történetet mesél el. Az egyik egy elveszett és depressziós lélekről szól, míg a másik az arowanákról, amik egyfajta ugróhalak, amelyek az Amazonas folyóban élnek. A szövegem szerkezetét William Faulkner „Vadpálmák” című regénye ihlette.” – mondta Panu Perkiömäki énekes.

Ceresian Valot - Pohjavirtauksia [Official Visualizer]

Orbit Culture – The Tales Of War – új dal és videó

Új dalának videójával jelentkezett a svéd melodeath / groove vonalas Orbit Culture. The Tales Of War dalával a csapat visszakanyarodik gyökereihez, egyben nyári koncertsorozatát nyitja meg.

A The Tales Of War új fejezet kezdetét jelenti számunkra. Miközben más dalok sokat fejlődtek és változtak a dalszerzési folyamat során, ez teljesen ugyanolyan maradt, mint a legelején. Az Orbit Culture minden lényeges vonása egyesül benne: a filmzenés elemek, az építkezés, a verzék, a refrén. Az első pillanattól fogva tudtuk, hogy ezzel a dallal kell felvezetnünk az új érát.

ORBIT CULTURE - The Tales Of War (OFFICIAL VIDEO)

LOOM World Tour 2025 // Imagine Dragons / Declan McKenna // 2025. 06. 14. és 06. 15. Puskás Aréna

A GRAMMY®-díjas, többszörös platinalemezes zenekar, az Imagine Dragons bejelentette LOOM elnevezésű világkörüli turnéjuk európai szakaszát. A Live Nation által szervezett 2025-ös szakasz a Las Vegas-i csapat első teljes stadionturnéja lesz, amely során 16 országban, többek között Észtországban, Csehországban, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban, valamint Hollandiában játszanak majd. A turné Magyarországot is érinti, az Imagine Dragons június 14-én, a Puskás Arénában lép fel.

„Az Imagine Dragons magasabban szárnyal, mint valaha… Tíz évvel a berobbanásuk után a Las Vegas-i rockerek még mindig igazi crossover slágereket írnak, teltházak előtt lépnek fel, és U2-szerű hosszú játszmát játszanak” – Billboard

Imagine Dragons - Take Me To The Beach (feat. Ado) (Official Lyric Video)

Az előzenekar pedig Declan McKenna lesz az új generációs Indie fenegyereke. 2015-ben kezdte pályafutását és szinte azonnal felkapott lett a Brazil című számával amiben a foci nagy szervezetét a FIFA-t kritizálta a korruptsága miatt. 2017-ben adta ki első nagy lemezét What Do You Thin About the Car? címen azóta két albuma jött ki 2020-ban (Zeros) és 2024-ben (What Happened to the Beach?)

Declan McKenna - Champagne [Official Music Video]

A Live Nation Magyarország, Imagine Dragons és funcode.hu – Smarter ticketing eseménye:

2025.  június 14 – 15., Puskás Aréna, Budapest.

LOOM World Tour 2025 – Imagine Dragons / Declan McKenna

Esemény: ITT

Jegy: ITT