de profundis – jön a bemutatkozó nagylemez

„A szombathelyi, dallamos black metalt játszó de profundis zenekar első albuma október 10-én jelenik meg This Winter in my Heart címmel. A korábbi tervekhez képest az orosz Dark East Productions mellé mára betársult a szintén orosz Nihil Art Records is, így kettejük kooperációjaként jelenik meg a 12-oldalas booklettel ellátott CD. A borítóra most is, akár csak előzőleg a demóra egy jó pár évtizeddel ezelőtt készült, eredeti, családi fénykép került. A booklet minden oldalát egy külön kép teszi érdekessé, melyeket Cserpnyák Elek munkái alapján Simon Krisztián (Hungaryan Records) öntött végső formába. A zenekari fotót az a Fábián Gábor készítette, akinek a 2011-es Indulj el egy úton videóklipet is köszönhetjük.
Az album a hazai Neverheard Distro jóvoltából négy paneles, a szövegeket is tartalmazó borítóval ellátott gyári kazettán is megjelenik, ugyancsak október 10-én.
Az együttes Soundcloud oldalán most már az összes nótába bele lehet hallgatni, valamint a csapat Facebook oldalán minden számhoz külön magyarázatokkal, érdekességekkel is szolgál a csapat.”

_ELVALASZTO_

Thy Darkened Shade – egy dal a második nagylemezről

Liber Lvcifer I: Khem Sedjet címmel érkezik október 31-én a WTC Productions kiadásában a black metálos görög Thy Darkened Shade második nagylemeze. Erről való a Saatet-ta Renaissance szerzemény, mellyel most megismerkedhettek.

1.Holy Lvcifer
2.Revival Through Arcane Skins
3.Elixir of Azazel
4.Black Light of Sitra Ahra
5.Or She-ein Bo Mahshavah
6.Nox Profunda
7.Drayishn I Ahriman O Divan
8.Saatet-ta Renaissance
9.Liber Lvcifer
10.Deus Absconditus
11.Δαήμων Ὁ Φώσφορος

NOLA – dokumentumfilm New Orleans metál kultúrájáról

 A Noisey magazin NOLA: Life, Death And Heavy Blues From The Bayou címmel egy izgalmas, hétrészes dokumentumfilmet készít a New Orleansban és környékén tevékenykedő híresebb metálbandákról. A dokumentumfilm epizódjai során olyan ikonikus zenészekkel is készítenek interjút, mint Philip H. Anselmo (Down, P. H. Anselmo and The Illegals, PanterA), Mike „IX” Williams (Eyehategod), Jimmy Bower (Eyehategod, Down, SuperJoint Ritual), Pepper Keenan (Corrosion of Comformity, Down), Kirk Windstein (Crowbar, ex-Down) vagy  Sammy Duet (Goatwhore, Acid Bath). Az első epizód már szeptemberben elstartolt, így már három részt lehet megtekinteni!

Első rész:

 

_ELVALASZTO_ 

Második rész:

Harmadik rész:

 
 

Guerra Total – El Armagedón Continúa – 2013

Sokszor érzi az ember, hogy vágyik a pihentető egyszerűségre. Nálam ez úgy csapódik le, hogy megnézek valamilyen zs-horrort, Draugrokat tűzgolyózok le két kézzel vagy beteszek egy tufa egyszerű black-thrash-speed metal lemezt, egy-két-hat üveg sör mellé. Ez utóbbira kínál lehetőséget a Guerra Total legutóbbi lemeze. A Kolumbiából érkező csapat alakulása 1997-re vezethető vissza. Ekkor még Eternal […]

Tovább »

Oraculum – EP előzetes

A chilei Oraculum zenekar megosztott egy dalt új EP-jéről. A Sorcery of the Damned című EP megjelenése október 27-ére esedékes. Eme 4 dalos lemezről a The Vessel Of Orichalcum című dalt már meg is hallgathatjuk.

Viper Solfa – ismert arcok bandája

Az ex-Trail Of Tears tagokból (Ronny, Endre és Bjørn), az egykori Mayhem, jelenleg Limbonic Art tag Morfeus, valamint a Ram-Zet és Endling zenekarokból ismert Miriam „Sphinx” Renvåg alkotta Viper Solfa egy szöveges klippel jelentkezett. A Carving an Icon szerzemény az azonos című bemutatkozó lemezükról való, melyet a tervek szerint a 2015-ös év elején dob majd a piacra a Massacre Records.
A továbbra kattintva pedig a Whispers and Storms dalukat hallgathatjátok meg.

Viper Solfa - Carving an Icon

_ELVALASZTO_

Witches Of Doom – gothic, stoner és doom Olaszországból

Tavaly alakult meg a Rómában székelő Witches Of Doom, de a Slitprick Records jóvoltából máris lemezmegjelenést tudhatnak a hátuk mögött.
Az Obey címet kapott debütáns anyaguk 9 dalát a Hombrelobo Recording stúdióban rögzítették bizonyos Reeks producerkedésével. Kedvcsinálónak a Rotten to the Core dalhoz készült képkockák kerültek nyilvánosságra.

1.The Betrayal
2.Witches Of Doom
3.To The Bone
4.Needless Needle
5.Crown Of Thorns
6.Dance Of The Dead Flies
7.Rotten To The Core
8.It’s My Heart (where I Feel The Cold)
9.Obey

Witches of Doom | Rotten to the core

Primordial – Where Greater Men Have Fallen

November 21. a hivatalos megjelenési dátuma az ír Primordial legújabb, Where Greater Men Have Fallen címet viselő nagylemezének. Most a címadó dalt hallhatjátok. A Metal Blade oldalán máris előrendelhető az album különböző formátumokban.

Primordial - Where Greater Men Have Fallen (LYRIC VIDEO)

1.Where greater men have fallen
2.Babel’s tower
3.Come to flood
4.The seed of tyrants
5.Ghosts of the charnel house
6.The alchemist’s head
7.Born to night
8.Wield lightning to split the sun

Eyes ‘N’ Lips – Pornstar For President – 2014

Újabb glam/sleaze versenyző landolt nálam, akik nem a hűvös északról származnak. Úgy látszik, az olaszoknál is nagy keletje van ennek a stílusnak, csak ebből nálunk sajnos nem sok csapódik le. Nekünk be kell érnünk egy The Joystix-szal, Atomic Playboyz-szal egyelőre, szóval nem mondhatni, hogy hazánkban akkora túltengés lenne hajbandákból. Na de ne károgjunk, nézzük inkább, […]

Tovább »

(the) Melvins – Új album a küszöbön

 Október 14-én jelenik meg a Melvins legújabb stúdióalbuma, ami a sorban már a huszonnegyedik. Az újabb alkotás a Hold It In címet viseli, és már hallható is róla két dal, a Sesame Street Meat és a Brass Cupcake. Az új korong az Ipecac Recordings gondozásában lát napvilágot, és tizenkét számot fog tartalmazni. Az albumon King BuzzO (ének, gitár) és Dale Crover (dob) mellet Paul Leary (gitár) és Jeff Pinkus (basszusgitár) is szerepelni fog, utóbbiak a Butthole Surfers-ből lehetnek ismerősek. A hivatalos megjelenést követő napon pedig elindul a Melvins 2014-es őszi USA turnéja is, Buzz Osborne pedig már alig várja, hogy élőben is játszhassa az új dalokat.