
A lengyel Furia az infók szerint experimentális black metalban utazik. Az október 16-án a Pagan Records-nál érkezik nyolcszámos negyedik albumuk, a Nocel.
Előzetes:

A lengyel Furia az infók szerint experimentális black metalban utazik. Az október 16-án a Pagan Records-nál érkezik nyolcszámos negyedik albumuk, a Nocel.
Előzetes:

Helyzetjelentés az elmegyógyintézetből: A Cane Hill modern metal formáció nyara nem telt eseménytelenül!
Első fellépés a Rockmaratonon, rádióinterjú, tévéinterjú, mind-mind bizonyították, hogy a betegek mellé szükséges az állandó ápolónői jelenlét.
A szextett még szeptemberben nekilát rögzíteni első kislemezét, amit még ősszel a nyilvánosság elé szeretnének tárni. Tavasszal, természetesen a betegek állapotától függően, a Cane Hill országos turnét tervez nagy zenekarok társaságában, de csakis ápolónői kísérettel.
Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, dekoratív külsővel rendelkezel, szívesen állnál színpadon és felügyelnéd a kezelteket ápolónőként, esetleg bejönnek a számok, Chebe és Plenk várják a jelentkezésedet az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
https://www.facebook.com/canehillband
canehillband@gmail.com
A Sonic Rise új dobosa: Bodor Marci. Erről az alábbi hírlevélben olvashattok bővebben:
„Kedves ismerőseink! Mint azt korábban hírül adtuk, Gege elhagyta sorainkat és a Don Gatto popzenekarban folytatja felszerelésének rongálását. Kiírtuk, hogy várjuk dobos fiatalemberek jelentkezését és meglepően sokan jelentkeztek. Mindenkinek nagyon köszönjük a jelentkezést és sok sikert kívánunk a további zenéléshez.
Úgy terveztük, hogy a végleges dobos kiválasztásáig Bodor Marci fog kisegíteni minket a Rebel For Life-ból. Marci, aki egyébként a Sonic frontember Huszti Gabi drága jó fia rövidebb tépelődést követően úgy döntött, hogy nem csak kisegítőként szeretne szerepet vállalni a Sonic Rise munkásságában. Ezennel ünnepélyesen bejelentjük, hogy a Sonic Rise új dobosa BODOR MARCI.
Marci 17 éves és még tanul. Kb 6 éves kora óta foglalkozik a dobolással. Voltak kisebb kihagyásai, de a zene mindig ott volt az életében. Az első dobszerkóját Gabi egyik barátjától Hekeli Balázstól kapta. Ez egy öreg Duban cucc volt cinekkel és állványokkal. Kisgyerek kora óta szinte nem telt el nap gyakorlás nélkül. Rövid ideig a bonyhádi Sebestyén Csabi igazgatta Marci játékát. Első bandája a Rebel For Life volt, akik jóféle hardcore-ban utaznak. Marci Imádja a durvább vonalas zenéket, szeret deszkázni, örökmozgó és életvidám fiatalember, tökéletesen illik a bandába. Dobolására a legnagyobb hatással voltak: Kákonyi Gergő, Somogyi Krisztián, Joey Jordison, Lee Stanton, Travis Barker...”
A Meshuggah koncertalbummal jelentkezik szeptember 30-án. Most pedig jöjjön a Nuclear Blast kiadásában érkező The Ophidian Trek Live DVD/BluRay anyag előzetese:
.jpg)
A Csarnai Gergő – basszusgitár, Kéményes Péter – ének és Pencs Tamás – gitár felállású dallamos hardcore csapat februárban már kihozott egy EP-t There Is No Solace In The End címmel, azonban hamarosan itt a folytatás is a Memoirs képében.
A friss anyag The Moon c. dala már meghallgatható:
A csapat Bandcamp oldalán a teljes There Is No Solace In The End meghallgatható.
Az epikus black metalt játszó belga Saille új albuma november 10-én jelenik meg a code666-nél. Jelen pillanatban ezen kívül csak a koncepciózus Eldritch című harmadik lemez borítója és a dalcímek állnak rendelkezésre.
A koncepció középpontjában pedig jól ismert klasszikus és modern horror művek állnak.
Pár száraz tény: a lemez rögzítésének helye a belga Arcave, Tower, Shumcot Studio & Record Office, a keverést Klas Blomgren végezte a svédországi Gislaved-ben.
A borító és a grafika Colin Marks (Rain Song Design) keze munkáját dícséri.
A videó előzetes szeptember 14-én érkezik.

| 1. | Emerald |
| 2. | Walpurgis |
| 3. | The Great God Pan |
| 4. | Aklo |
| 5. | Cold War |
| 6. | Eater of Worlds |
| 7. | Red Death |
| 8. | Dagon |
| 9. | Carcosa |

Megjelent az In Vacuo második anyaga. Hogy lemez-e vagy EP, igazából tökmindegy – a mai világban… Az egyszerűség kedvéért a zenekar a jövőben nem tesz ezek között különbséget, minden anyaga „full-length” lesz és kész.
Az Experiment Today jellegzetessége, hogy a dalok komponálása dobbal indult, vagyis Emp leült dobolni, és felvette. A többiek (Naga és Mr.Match) ezután adták hozzá a saját dögrovásukat. Vagyis ez egy tényleges kísérlet ma.
A vokálokba most már beszállt Emp is, sőt Mr.Match is.
„Gyakorlatilag egy hétvégére jöttünk össze hárman. Addigra a dob és a gitárok nagy része megvolt. A szaxofon feljátszása és az ének rögzítése közben tettünk egy kört a kis hajónkkal a csillagközi térben, és a hálóban ezek a töredékek akadtak fent.” – Nagaarum
A project Facebook oldalán eseményként elérhető a lemez.

A metal történelem különc zsenijeként számon tartott Devin Townsend számtalan szóló projektjének talán a legviccesebb és leginkább szórakoztató szelete a 2007-es Ziltoid the Omniscient volt. Sokáig úgy tűnhetett, hogy Ziltoid eltűnt a világuralomért folytatott intergalaktikus küzdelme során valamelyik távoli galaxis kávézójában, azonban október 27-én visszatér közénk hódítani. A ‘Z2‘-re keresztelt duplalemez első fele hagyományos Devin Townsend anyag lesz, míg második felét teljes egészében Ziltoid fogja uralni. A különleges kiadványt még különlegesebbé teszi a 2015 április 13-ára meghirdetett londoni Royal Albert Hallban megtartandó nagyszabású élő koncert is. Hódoljatok Ziltoidnak!
A 2012-ben megjelent Obeisance Rising után idén új nagylemezzel jelentkezik a Hideous Divinity zenekar. Ugyanis október 28-án a Unique Leader Records kiadásában megjelenik a banda második stúdióalbuma a Cobra Verde. A Sinister And Demented című dalt már meg is hallgathatjuk a szóban forgó lemezről.