Ravenous Nemesis – az első új dal

A fiatal lengyel thrasher Ravenous Nemesis új dalát mutatjuk most meg. A 2011-ben alakult csapat eddig egy négyszámos demót (The Rites of Thrash – 2012) tudhat a diszkográfiájában.
A Thrash Armageddon c. dal már feltehetőleg a következő hangzóanyaguk előfutára, amin kívül a Facebook oldalukon még több hallgatnivalót is találhattok.

Ravenous Nemesis - Thrash Armageddon

Hate – idén megjelenhet az új lemez

Az extrém metálos lengyel Hate beköltözött a Hertz stúdióba, hogy rögzítse a jelenleg Crusade:Zero címre hallgató új nagylemezét. A 2013-as Solarflesh anyag utódja a tervek szerint 8 új szerzeményt fog tartalmazni kiegészítve néhány bónusszal. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a Napalm Records még novemberben piacra dobhatja ezt az albumot.
Adam „ATF Sinner” Buszko gitáros szavai: „Már hosszú hónapok óta gyúrjuk az új dalokat és most végül elértük azt a pillanatot, hogy stúdióba vihessük azokat. A dobsávok már rögzítésre kerültek, és az új feljátszó szobának köszönhetően fantasztikusan szól. Most kezdődik a gitárok rögzítése, és eddig minden simán megy.”
A Hate nemrég jelentette be, hogy Pawel „Pavulon” Jaroszewicz lett az új dobosuk.

Dictated – augusztus közepén új lemez

Augusztus 15-én dobja piacra a Metal Blade a death metálos holland Dictated második, The Deceived című albumát. Előrendelés itt.
A 2006-ban alakult csapat 2010-ben jelentkezett bemutatkozó anyagával, a Summary of Retribution-nel, előtte egy demót készítettek (Suppressing All Who Refuse – 2008).

1.Forced Into Dismay
2.This is to All
3.No Absolution
4.The Basher
5.No Mercy For Cowards
6.Dispossession
7.The Deceived
8.Stonebreakers Rising
9.They Live, They Suffer, They Die
10.Rail Of Death

Dictated - No Mercy for Cowards (OFFICIAL)

Dark Fortress – Album borító és dallista

A német Dark Fortress bemutatta új Venereal Dawn című albumuk borítóját és a rajta található dalok címeit. A lemez várhatóan szeptember 1-jén jelenik majd meg.

1.Venereal Dawn
2.Lloigor
3.Betrayal And Vengeance
4.Chrysalis
5.I Am The Jigsaw Of A Mad God
6.The Deep
7.Odem
8.Luciform
9.On Fever’s Wings

Zgard – meghallgatható a teljes új lemez

A Contemplation című június 23-án a Svarga Music gondozásában megjelent negyedik Zgard nagylemez most teljes egészében meghallgatható a zenekar Soundcloud csatornáján. Az albumot standard CD és 100 példányra limitált digipak CD formában lehet beszerezni.

Generation Kill – klip a There is No Hope-ra

A 2013. november 15-én megjelent We’re All Gonna Die című Generation Kill lemezről való a There is No Hope szerzemény, melyhez nemrégiben videoklip is készült, ezt láthatjátok most. A lemez felvételei Chris „Zeuss” Harris producerrel (Suicide Silence, All That Remains, Shadows Fall, Soulfly) készültek.

GENERATION KILL - There Is No Hope (OFFICIAL VIDEO)

Voodoo Gods – a Cannibal Corpse frontemberével

Renaissance of Retribution a címe az afrikai dobos, Alex Voodoo által vezetett Voodoo Gods nevű death metál projekt új videoklipjének. A dal a csapat Anticipation for Blood Leveled in Darkness című új nagylemezén lesz hallható, ami június 28-án jelenik majd meg. A banda jelenlegi és egykori Cannibal Corpse, Severe Torture és a Virgin Snatch tagokból verbuválódott. A pontos felállás: George „Corpsegrinder” Fisher – ének, Jean Baudin – basszusgitár, Jacek Hiro – gitár, Alex Voodoo – dob és Seth Van De Loo – ének.
Lentebb egy 14 perces lemez trailert is láthattok.

Voodoo Gods Renaissance Of Retribution

_ELVALASZTO_

VoodooGods Album Trailer And Documentary

Aetherius Obscuritas – tovább a facebookon


Az Aetherius Obscuritas friss hírlevelét adjuk közre:

„A honlap megszűnik – A FB oldal bővül

Talán te is észrevetted, hogy a hivatalos honlapunk (www.arkhorrl.hu) régóta nem frissült már, ennek az oka pedig az, hogy egy ideje elindítottuk a zenekar Facebook (https://www.facebook.com/aetheriusobscuritasofficial) oldalát, ahol a nagyobb, hivatalos hírektől, az apró mozzanatokon át egészen a különleges tartalomig mindent megtalálsz.
A mai hírem pedig, hogy a már lassan 10 éve működő honlap heteken belül leáll, a tartalma (pl. biográfia, diszkográfia) pedig átkerül a már említett Facebook felületre.
A honlaptól búcsúzandó, érdekességképp minden héten egy régi fejlécet (kép) osztunk meg veletek a FB-n – a legelsővel kezdjük, természetesen.
Nyomj egy lájkot, ha nem szeretnél lemaradni erről az eseményről, vagy bármilyen más hírről a jövőben.”

Cardinals Folly – Our Cult Continues!

A finn doom metalos Cardinals Folly augusztusban hozza ki második teljes lemezét Our Cult Continues! címmel a Shadow Kingdom Records gondozásában. A szép lemezborítóval ellátott albumon 8 tradícionális doom szerzemény kapott helyet, melyek folytatják a zenekar példaképei által megkezdett utat, így most sem maradhat el a Reverend Bizarre és a Warning hatás.

1.Chant of Shadows
2.Morbid Glory
3.The Black Baroness
4.Our Cult Continues!
5.Sighisoaran
6.Walvater Unveiled
7.The Lover’s Crypt
8.Fallout Ritualist

Our Cult Continues! by Cardinals Folly

A Metal Blade-nél az Anaal Nathrakh

„Nagy örömmel jelentjük be, hogy szerződést írtunk alá a Metal Blade-del. Ez azt jelenti, hogy csatlakoztunk egy olyan kiadóhoz, ahol hatalmas bandák vannak, és akiknél számos legendás album látott már napvilágot. A Metal Blade hírnevével és befolyásával a hátunk mögött azt várjuk, hogy olyan szintre lépünk majd, amiről eddig csak álmodoztunk.” – nyilatkozta a csoport.