Nunslaughter – koporsók és keresztek

Június 24-én a Hells Headbangers gondozásában érkezik a Nunslaughter új, Angelic Dread címet viselő nagylemeze. Második előzetes dalként a Coffins and Crosses dalt hallgathatjátok most meg róla. A korábban nyilvánosságra hozott Three Nails, One Liar-t pedig ezen a linken tudjátok feleleveníteni.

Internal Bleeding – tíz év csend után

A 2004-es Onward to Mecca című negyedik stúdiólemeze után a New York-i illetőségű Internal Bleeding befejezte új nagylemezének munkálatait. Az anyag producere maga a zenekar volt Joe Cincotta-val (Suffocation, Dehumanized, Mortal Decay) karöltve. A felvételek a Full Force stúdióban készültek, a hangmérnök Cincotta mellett Derek Boyer volt.
A csapat felkérte Terrance Hobbs gitárost és Frank Mullen énekest, a Suffocation tagjait vendégszerepléshez, akik elfogadták azt, úgyhogy egy-egy dalban szerepet vállaltak. Mellettük az Internal Bleeding korábbi énekese, Frank Rino is felbukkan egy szerzeményben. Az album címe Imperium lesz, de a megjelenés körülményeiről egyelőre nincs hír.

Awakening Sun – új klip

A 2011-ben alakult litván Awakening Sun a Sold Out című bemutatkozó lemeze után végre most egy újabbal, az Imabalnce-szal jelentkezik. A melodic death/thrash/groove metál stílusokat vegyítő négyes ezen apropóból egy friss klippel is jelentkezett. A Wake Me Up szerzemény természetesen a második albumról való, melynek borítóját és számlistáját a tovább-ra kattintva nézhetitek meg.

AWAKENING SUN - Wake Me Up (OFFICIAL VIDEO)

_ELVALASZTO_

1.Message From the Black Crow
2.Edgewalking
3.What I‘ve become
4.The Sky Is Falling
5.Wake Me Up
6.False Mirror
7.Number 5
8.In The Clouds Of Dust
9.Ashen rain
10.Bonus track – In The clouds Of Dust (Old Version)

Fostartály – Return of the Jani lemezmegjelenés

„Jövő hét csütörtökön, azaz június 26-án, János napon jelenik meg a Fostartály következő lemeze Return of the Jani címmel és ingyen letölthető lesz a zenekar bandcamp oldaláról. A 27 perces és 20 számos anyag a minőségi grindcore pusztítás mellett kísérletező jelleggel is bír, hiszen lesz rajta akusztikus gitár, női vokál, tiszta ének, breakdown és tört ritmus, valamint a megszokottnál jóval igényesebb szövegek is. A minőségre sem lehet majd panasz, hiszen a felvétel és a keverés a szegedi Black Hole Sound stúdióban történt Vári Gábor vezénylésével (aki egyébként egy rövidke vendégszereplést is vállalt), továbbá a borítót is egy szakmailag ismert és elismert grafikusra bíztuk, de ő nem adta a nevét a projecthez. A megjelenéssel kapcsolatos friss híreket és információkat a zenekar facebook oldalán, illetve a hozzá kapcsolódó eventen követhetitek figyelemmel.”

_ELVALASZTO_

1.Return of the Jani
2.Szar bandák
3.Hugyosüveg
4.Szang
5.Űrgyűrűfütty
6.Vári Gábor (km. Vári Gábor)
7.Taknyos bácsi
8.Fika
9.Hamza Tímea, a körzeti nővér (km. Julcsa)
10.Bocipuki
11.Kofa
12.Kibaszott dühös dal
13.Társadalomkritikus szám
14.This Is An English Song
15.Djódjegér
16.Metallica
17.Bohócok
18.Lehugyozott egy látássérült a Burger King emeletéről
19.Szemöldöktetkó
20.A szippantóskocsi balladája

Trallery – Catalepsy – 2013

Évente vagy inkább két évente egyszer húzom fel magam (talán egy kicsit) azon, hogy valakiknek mi tetszik, és mi nem tetszik. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy meglepődök dolgokon, az önmagam felhúzása egy kicsit erős kifejezés erre… Az utolsó ilyen eset tavaly októberben volt, tehát egy jó darabig nem kell most arra számítsanak tisztelt pontozótársaim a […]

Tovább »

Frozen Ocean – The Dyson Swarm – 2014

Az orosz Frozen Ocean korábban már szerepelt az oldalon (Perfect Solitude lemezkritika és The Dyson Swarm HP) és hát mérget vehettek rá, hogy még fog is: annyira megfogott a hangulatával, hozzáállásával a Vaarwel nevű entitás által működtetett egyszemélyes projekt, hogy szükségét érzem egy fajta mélyrehatóbb bemutatásnak, átvilágításnak, mivel azt gondolom, hogy a Frozen Ocean zenéje […]

Tovább »

Fallujah – egy új dal az új albumról

Július 22-én dobja majd piacra a Unique Leader kiadó a San Franciso-i székhelyű death metalt játszó Fallujah The Flesh Prevails címet viselő új nagylemezét. A 2011-es The Harvest Wombs anyag után Zach Ohren (Animosity, Suffocation, All Shall Perish…) vállalta a hangmérnökség szerepét, illetve ő készítette a maszterizálást is. A lentebb látható lemezborítót Tomasz Alen Kopera lengyel művésszel közösen a csapat énekese, Alex Hofmann készítette. Most az albumot beharangozó első kislemezes dallal, a Carved from Stone-nal ismerkedhettek meg.

19. Brutal Assault – teljes program

A szervezők a 28. hírlevelükben bejelentették a fellépők teljes listáját. Elsőként a holland kultikus apokalipszis black metalos Dodecahedron-t. Másodikként a francia avangarde metalos Carnival in Coal-t. Harmadikként az orosz thrash/hc stílusban utazó Siberian Meat Grinder-t. Negyedikként a horvát Infernal Tenebra-t.

Rajtuk kívül bejelentésre kerültek cseh és szlovák bandák is: Spasm, Insania, Live Evil, Isacaarum, Fleshless, Panychida, Epicardiectomy, Heaving Earth, Keep on Rotting, Prvni Hore, Rats Get Fat, Heiden, Radiolokator, Six Degrees of Separation, Suburban Terrorist.

_ELVALASZTO_

19. Brutal Assault – 2014. augusztus 6-9., Jaromer, Josefov – katonai laktanya
Amon Amarth, Aosoth, Architects, Arsonists Get All the Girls, August Burns Red, Benediction, Blindead, Bring Me the Horizon, Broken Hope, Brutality Will Prevail, Carnival in Coal, Children of Bodom, Chthonic, Church of Misery, Combichrist, Converge, Cripper, Crowbar, Cruachan, Dagoba, Dew Scented, Dodecahedron, Down, Enthroned, Epicardiectomy, Exivious, Feastem, Fleshgod Apocalypse, Fleshless, Flotsam & Jetsam, Gehenna, God Is An Astronaut, Gorguts, Grand Exit, H2O, Hacktivist, Hail of Bullets, Hammercult, Havok, Heaving Earth, Heiden, High on Fire, Ignite, Impaled Nazarene, In Mourning, Infernal Tenebra, Insania, Inquisition, Iwrestledabearonce, Jesu, Katatonia, Keep on Rotting, Khold, Krabathor, Krakow, Live Evil, Manes, Martyrdöd, Månegarm, Mgla, Misery Index, Modern Day Babylon, Mors Principium Est, My Dying Bride, Nervecell, Nightfall, Obituary, Okkultokrati, Oneslaught,  Panychida, Pentagram Chile, Prvni Hore, Pyrexia, Radiolokator, Rats Get Fat, Red Fang, Repulsion, Ringworm, Sarke, Satyricon, Severe Torture, Shining, Sick of it All, Six Degrees of Separation, Six Feet Under, Skelatonwitch, Slayer, Sodom, Soilwork, Spasm, Strife, Suburban Terrorist, Suffocation, Terrorizer, Tesseract, Texas in July, The Agonist, The Church of Pungent Stench, The Devin Townsend Project, The Ocean, Unleashed, Venom, Worship.