A szegedi Gravecrusher a napokban írta alá a szerződést a spanyol Xtreem Music kiadóval. Az old school death metálos zenekar első új kiadványa egy négy számos mini album lesz, amely bónuszként tartalmazni fogja a 2012-ben megjelent. Mutilation Ritual demó három tételét is. A 2014 tavaszán megjelenő CD borítójára csak egy pillantást kell vetni és azonnal látszik, hogy Mark Riddick keze van a dologban.
A Morbid Black Oath címadó dalát hallhatjuk az alábbi videón, még lentebb pedig a Mutilation Ritual demót pörgetve merülhetük alá a svédeket megszégyenítő régisulis death metál kriptaszagú posványaiba. A 2012-ben a Stygian Shadows Productions által is megjelentetett demó jelenleg a szintén szegedi Necrosodomy zenekarral közösen kiadott, 200 példányra limitált kazetta formájában kapható a Metal Ör Die! disztrójában.
A lengyelországi szimfónikus black metal-t játszó Vesania – amely a Behemoth basszusgitárosának Tomasz „Orion” Wróblewski-nak a „projectje” – nemrégiben felfedte a soron következő új albumuk címét. A „Deus Ex Machina”-t a zenekar a tervek szerint még idén ki szeretné hozni a boltok polcaira.
Az alant található videóban pedig betekintést kapunk amint a zenekar a készülő új album egyik dalát próbálja a Sound Division Studio-ban.
VESANIA - a track from upcoming new album 'DEUS EX MACHINA'
Igen, a hír igaz. A lengyel halálmetál brigád,a Decapitated egyenlőre még a próbateremben rakoskatja össze a következő új album anyagát, hogy aztán minnél hamarabb megkezdje az érdemi munkát, a studiózást. Az új anyag a 2011-es „Carnival Is Forever” album folytatása lesz. Egyenlőre ennyi, további fejlemények hamarosan.
A svéd okkult rocker Ghost a Music Feeds stúdióban vendégeskedett, ahol három dalt, a Ritual-t, a Year Zero-t és a Roky Erickson feldolgozást, az If You Have Ghosts címűt adta elő úgy, hogy az énekes, II. Emeritus ez alkalommal szmokingot viselt.
A csapat legutóbb megjelent EP-je, az If You Have Ghost megjelenése első hetében körülbelül 5000 példányban kelt el a tengerentúlon, ezzel a Billboard 200-as lista 87. helyét szerezve meg.
Portugália More Than A Thousand zenekarát nemrégiben leszerződtette a New York-i eOne/Good Fight Music, így az ő gondozásukban érkezik február 18-án a Vol. 5 Lost At Home című legújabb lemezük. Erről a Heist és a Fight Your Demons dalok szöveges videoit láthatjátok/hallhatjátok most.
A Delaware/New Jersey környékén székelő I Am Heresy nevű csapat második lemeze március 3-án érkezik a Century Media gondozásában. A hatosfogat Thy Will című albumát a Portrait stúdiós John Ferrara producer segítségével rögzítették, aki a banda előző anyagán, a O Day Star, Son Of Dawn EP-n is dolgozott. A maszterelést a Phantom Center Mediás Kevin Mattesky követte el.
A lemezről az elsőként elkészült hivatalos klipet láthatjátok most, a March of the Black Earth címűt, majd lentebb megtaláljátok a Rehabh daluk szöveges videoját, illetve a lemez teaser-ét.
Az I Am Heresy felállása: Nathan Gray – ének, Jay Sin – gitár, Simon Gray – gitár, Gregg Kautz – gitár, Matt Balog – basszusgitár és Crumbs – dob.
I AM HERESY - March Of Black Earth (OFFICIAL VIDEO)
Somoskői Viktor, az egri Monte Cristo zenekar basszusgitárosa küldte az alábbi sorokat:
„Az egri Monte Cristo zenekar, nagyjából egy évtizedes fennállását rendhagyó módon ünnepelte: reboot lemezt készített az ezredforduló utáni években felvett Ördöglakat albumból. A csapat első hanganyaga, akkoriban még más előadókkal készült és egészen a mai napig nem volt elérhető, 2014 elején azonban, mint egy „előzményfilm”, hivatalosan is megjelent, és a teljes album ingyen meghallgatható a hivatalos honlapunkon. Első nagylemezünk nem ráncfelvarrást kapott, hanem teljesen újravett dalokat is tartalmaz, mindezt pedig friss mai hangzással. Az album fizikai (CD) formában is beszerezhető a zenekaron keresztül.
Az Ördöglakat lemez csakúgy, mint elődjei 10 dalt tartalmaz klasszikus hard rock/ heavy metal stílusban, alkalmazva más zenei műfajok elemeit is. Többszólamú vokálok, fogós refrének, technikás gitárszólók, súlyos riffek, hatalmas térhatás, monumentális hangzás jellemzik az albumot, ahol középtempós power elemek váltakoznak a néhol száguldó tempóval. A dalok különböző hangulatú és eltérő hangnemben íródott darabok, melyek mind saját arculattal rendelkeznek, ahogy az album dinamikája is folyamatosan változik, ezáltal nincsenek unalmas üresjáratok. A dalszövegek elgondolkodtatók és többféleképpen is értelmezhetők, akár több korosztályt is megérinthetnek.
Az Ördöglakat zeneileg és tartalmilag is minőséget képvisel, amivel a csapat az igényes és különleges zenékre nyitott hallgatókat igyekszik megtalálni. A lemez megírásakor fontosnak tartottuk, hogy egy olyan művet alkossunk, ahol a zenészek egyéni teljesítménye sem átlagos. A Monte Cristo nem a „hagyományos” operaénekesnős zenekarok vonalát követi, hanem egy attól eltérő utat kíván járni. Ciscoo az eredetileg férfiénekesre írt részekkel is könnyedén megbirkózik és azokat saját énekstílusában előadva ad további egyedi ízt a daloknak. Egy kis ízelítő az új albumból:
Monte Cristo - Ördöglakat promo videó
_ELVALASZTO_
Létezik egy saját fejlesztésű weblapunk is, ahol minden eddigi albumunk meghallgatható teljes hosszában. Az oldalra látogatók hozzájuthatnak a CD verziókhoz is, egy beépített Space Invaders retro játékon keresztül, amit egy kicsit „montecristosítottunk” és a lemezeinken túl további értékes, a zenekarhoz is kötődő nyeremények várják a legtöbb pontot elért játékosokat.
A zenekar az élő megszólalásban is arra törekszik, hogy a dalaink közel lemez minőségben jussanak el a közönséghez. 2014 a felkészülés éve lesz, minden meghívásnak igyekszünk eleget tenni, a honlapon pedig folyamatosan frissülő információkkal jelentkezünk majd.
A Monte Cristo zenekar: Schmiedmeiszter Szilvia „Ciscoo” – ének, vokálok, hegedű, Somoskői Viktor „Vik” – basszusgitár, Gerják Gábor – dob és Nagy Péter „Peet” – gitárok, szintetizátor, dalszövegek.”
Jobb, ha lelkiekben máris felkészíted magad a finn Impaled Nazarene tizenkettedik albumára, amely ez év április 12-én fog majd megjelenni az Osmose Productions gondozásában. A zenekar legújabb felvonása a „Vigorous And Liberating Death” a legutóbbi stúdióalbumuk, a „Road To The Octagon” egyenes folytatása lesz, amely egyébként tizenhárom új dalocskát fog tartalmazni.
Kezdetnek megjegyzem: ennek a lemeznek semmi keresnivalója nincs ezen az oldalon. Nemrég megint rám jött, hogy kiválogassak a promo lemezek közül néhányat, ami látványosan senkinek nem kell, az igazat megvallva nekem se, de az ilyeneken legalább az ember leverheti az aznapi rosszkedvét. Mikor a Living Deäd Lights lemezének vizsgálatába kezdtem, már előre dörzsölgettem össze a […]
Újabb dal érkezett az old-school death metálos svéd Vampire március 3-án megjelenő bemutatkozó lemezéről. A Century Media-nál érkező, a zenekar nevével azonos című albumról most az Under the Grudge című dalt hallhatjátok.