A Dead Center ProdsClassic Album Series elnevezéssel egy új sorozatot indít, melyben elsőként az amerikai death metal egyik legendás képviselőjének, a Master-nek bemutatkozó korongját adják ki újra. A csapat még 1983-ban alakult, első lemezük pedig – cím nélkül – ’90-ben jelent meg a Nuclear Blast-nál.
Most exkluzív kiadásban, mindössze 500 kézzel sorszámozott példányban hozza ki az orosz kiadó, melynek érdekessége, hogy a borítóban az alapító bőgős/vokalista Paul Speckmann üzen a rajongóknak. Ráadásul valamennyi szöveg az eredeti mellett oroszul is szerepel majd (ez a hazai death metalosokat gondolom kevéssé tüzeli fel…).
Kevesen ismerik ugyan a formációt, viszont tagadhatatlan tény: a God is an Astronaut sajátos mondanivalójával, alternatív, néhol posztapokaliptikus megszólalásával és elsöprő energiájával lenyűgöző a maga műfajában. Ezt bizonyítja tavaly megjelent Origins című új lemezük is. A pop/rock leginkább a meghatározó zenei irányvonaluk, bár erről több fórumon is heves viták zajlanak. Örömteli hír, hogy a csapat nemrég valamennyi lemezét elérhetővé, meghallgathatóvá tette a Bandcamp-en keresztül.
Origins by God is an Astronaut
Ami pedig külön érdeklődésre adhat okot; kis hazánkban, Budapesten, a felújított A38 hajón fog fellépni a formáció, mégpedig 2014. április 7-én.
Kifejezetten zavarba ejtő a jegy ára; mindössze (!) 3500 HUF elővételben, helyszínen is csak 4000 HUF!
A Burning Full Throttle neve ugyan már ismerősen csengett, amikor felfigyeltem a november 15-én megjelent, a soundcloud oldalukon közzétett, No Man’s Land c. bemutatkozó lemezükre. Meghallgatva igazán kellemes meglepetést is jelentett. Amikor pedig megnéztem a No Sleep ‘Til Mexico c. dalukhoz a Rango c. animációs film felhasználásával készített klipet, már biztos volt, hogy hosszútávú kapcsolatnak […]
„A világ arca folyamatosan változik. Háborúk és krízisek jönnek-mennek, újabb és újabb fejezeteket írva a történelem lapjaira. Ám minden történetnek van egy utolsó fejezete. Sokunkat foglalkoztat a kérdés, hogy mikor, milyen formában érünk a nagy könyv utolsó lapjaihoz.
A ZUD bemutat egy lehetséges alternatívát. Nem kell így történnie, nem kell, hogy így végződjön, és nekünk, a jelen emberének, még van esélyünk, hogy megelőzzünk mindazt, amit a Remény Napja ígér. A kérdés, hogy figyelünk-e az intő szavakra, vagy hagyjuk, hogy elvigyen minket az örök tél sivár pusztaságára az idő.”
Az alig másfél éve működő ZUD zenekar az új évet stúdiózással kezdte. Az indulásukkor publikált első EP-t, majd az ezt követő singlet és az első videóklipet követően most a régen megígért második EP-n (Fall Into Oblivion) dolgoznak a pécsi Fidó Hang- és Fénytechika stúdiójában. A készülő anyag közel 30 perces, négy számos kislemez, február másodikán jelenik meg ingyenesen letölthető verzióban, emellett az előfutára a nyáron megjelenő nagylemeznek.
A ZUD zenei stílusának, egy igen színes, rendhagyó koncepciót választott. Bátran keverik a modern és progresszív metal elemeket az electro-dance és trarnce ritmikus és hangzásbeli sajátosságaival.
Bár a banda zenéje sok helyre eljutott és fennállása óta rengeteg rajongót gyűjtött, még mindent nem árult el magáról. A kezdetektől fogva egy történetre épültek a szövegek és a zenei struktúra, aminek első részét egy novella foglalja magába. A Fall Into Oblivion EP-vel egy időben jelenik meg ebből egy fejezet ízelítőnek, a teljes novella pedig az ezt követő nagylemezzel érkezik. A történet első része a korábban megjelent Dzud Roh! című szám tematikája által felvetett kérdésekre kíván azonos címmel, és egy részletes cselekményű utópiával válaszolni.
Üdvözöllek a Fémforgács lapjain, Mr. Match! Mivel a GuilThee legújabb tagjaként még nem nyilatkoztál nekünk, kérlek, mutatkozz be röviden! Persze nem a polgári nevedre vagyok kíváncsi, hisz tiszteletben tartom a banda névtelenségbe való burkolózását. Hanem olyasmikre, hogy mióta zenélsz, mivel foglalkozol civilben, miként kerültél kapcsolatba a Giltivel, stb. Mr.Match: Én is üdvözöllek, kedves Oldboy és […]
Az Amoral street teamet az a megtiszteltetés érte, hogy egy alapos interjút készíthetett a zenekarral, még a hatodik, Fallen Leaves & Dead Sparrows c. album megjelenése előtt.
Éppen ma egy hete jelent meg a Chrome Division Infernal Rock Eternal című új albuma. Aki az előzetesek után még mindig nem adta lemezvásárlásra a fejét, annak most kedvcsinálónak elkészített a csapat egy szöveges videot a You’re Dead Now című szerzeményéhez.
A csapat jelenlegi tagsága: Shagrath – gitár, Ogee – basszusgitár, Shady Blue (a.k.a. Athera) – ének, Damage Karlsen – gitár, Tony White – dob.
CHROME DIVISION - You're Dead Now (OFFICIAL LYRIC VIDEO)
A 2007-ben, Sulmonában alakult Remains in a View minden szempontból a mai kor szülötte. Már a nevük alapján is sejthető, hogy milyen műfajban utaznak. Talált, süllyedt! Metalcore a gyerkőc neve, némi modern metallal keverve. Igen, Kedves Olvasó, ez a műfaj még mindig létezik, igaz már túl van a zenitjén, mégis világszerte sok kezdő banda gondolja […]