Lake Of Mind – összegzés

Az alábbiakban a Lake of Mind évösszegző hírlevelét ak közre:

„Ismét eltelt egy év, mi is öregebbek lettünk, de sem az energiánk sem a lelkesedésünk nem csökkent.
Folyamatosan dolgozunk az „A Condemned Soul” c. lemezünk népszerűsítésén, de mellette nagy erőket összpontosítunk a következő lemez dalaihoz, amikből három már csak finomításra vár, a többinek pedi elkészült a váza, így hamarosan testet ölthet az új anyag.
Sikeres bulikkal a hátunk mögött zárhatjuk az évet. Jelen voltunk többek között a FEZEN-en, a Szigethalom Fesztiválon és igyekeztünk több budapesti és vidéki klubba is eljutni, amennyire ezt lehetőségeink engedték. Innen is köszönjük a sok támogatást és az érdeklődést, amit a közönségtől kaptunk, illetve a technikai segítséget, amivel lehetővé tették a megmutatkozást.
Rengeteg elektronikus és nyomtatott média is támogatott bennünket cikkekkel, hirdetésekkel, interjúkkal, kritikákkal amit szintén köszönünk és igyekszünk a konstruktív javasatokból kinyerni az általunk felhasználható elemeket és azokat alkalmazni a következő lemeznél.

Egyéb számunkra jelentős sikert is elértünk az évben: lemezünket jelölték a Hang-Súly Hungarian Music Awards 2011. évi debütáló albuma díjára, igaz nem nyertünk, de a jelölés is megtisztelő; az események láncolatát elindító Offensive Defense nyitódal a szlovák RadioSport FM slágerlistájának 7. helyén nyitott 2012.03.06-án és tartotta is magát 2 hétig.

És még hátra van egy fontos alkalom, amit az idei év tartogat. Végre egy progresszív est, amit – talán nem véletlenül – a világ végeként emlegetett 2012.12.21-én rendeznek meg és ahol a hazai progresszív élet jeles képviselői mellett a Lake Of Mind is jelen lesz, így méltón zárva az évet, vagy földi pályafutásunkat.
Várunk mindenkit szeretettel, és maradjatok velünk 2013-ban is. Köszönjük a támogatást!”

The Ascendant – EP-vel debütálnak

A rengeteg késés után e hónap elején végre megjelent a The Ascendant bemutatkozó EP-je a Daemon Worship Productions gondozásában.
A The Spiritual Death transzcendentális black metált tartalmaz 13 percben. A dalokat Daniel (Excessum) és Lars (Marduk) jegyzi, kiegészülve KW (Ad Hominem) hangjával. Kicsit ironikus, hogy az anyag már 2007-ben rögzítésre került, és csak most, fél évtized múltán jelenhetett meg, de sajnos így alakult. Először 7″ bakeliten kerül tejesztésre, majd a Mini CD követi azt.

The Spiritual Death EP by The Ascendant

.

Kongh – svéd doom harmadjára

Február 5-én immár harmadik nagylemezével jelentkezik a doom metálos svéd Kongh. A Sole Creation című album az Agonia Records-on keresztül érkezik majd a hallgatósághoz, amely 4 dalt tartalmaz mintegy 45 percben, melyen a Craft-ból ismert John Doe is vendégeskedik.
David Johansson, a csapat frontembere a következőket mondta el: „Nagyon hosszú és kemény munka áll mögöttünk, de a lemez végre kiadásra készen áll. Tudom, nem lehetünk elég elégedettek soha a saját munkáinkkal, de most tényleg azt érzem, hogy ez a legjobb amit valaha készítettünk. A régi rajongóknak biztosan nem okozunk csalódást, és megértik majd, miért kellett ennyit várni erre az anyagra, de az is biztos, hogy sok új arc fog most felfigyelni ránk. Sokkal dinamikusabb, sokkal dallamosabb, mint bármelyik korábbi munkánk, ugyanakkor a legdurvább és legkeményebb lemezünk született meg ezúttal.

A zenekar felállása: David Johansson – ének, gitár, basszus, Tomas Salonen – dob, Olle Hedenström – bass (koncert).

1.Sole Creation
2.Tamed Brute
3.The Portals
4.Skymning

Sanctuary – Bloodstuck Open Air-es felvételek

Profi felvételeket kaptunk az újjáalakult, kultikus Sanctuary augusztusi Bloodstuck Open air-es fellépéséről. Ezt láthatjátok lentebb.

Warrel Dane énekes, arra a GetYourRockOut által feltett kérdésre, hogy hogyan haladnak a dalszerzéssel, a következőket válaszolta: „Az I Am Low című balladát és a The World is Wired dalt már játszuk is élőben. Rengeteg új téma van, de még nincsenek teljesen készen. Senki nem lesz csalódott az új dalok hallatán. Tudom, mert részt veszek a dalszerzésben, tudom hogy merre tartunk, és érzem, hogy gyilkos lesz amivel visszatérünk majd.”

A banda felállása: Warrel Dane – ének, Lenny Rutledge – gitár, Brad Hull – gitár, Jim Sheppard – basszus, Dave Budbill – dobok.

Sanctuary - Battle Angels Bloodstock 2012

_ELVALASZTO_

Sanctuary Die For MySins - Bloodstock 2012
Sanctuary Taste My Revenge - Bloodstock 2012

Nagaarum – rövidfilmnek is beillő klip

„A mai napon készült el a Nagaarum harmadik videoklipje, ami az új dark ambient cuccon – a Lombotómián – hallható, három tételből álló szvithez készült.
A Madarak a dolgozószobám párkányán első – második és harmadik része összesen majd 18 perc, a video pedig még egy kicsit ennél is hosszabb.
A lemez megrendelhető ProCD-R formátumban (Kodak Gold Professional archiváló CD-re írva), sorszámozva. Hamarosan a Neverheard Distro is terjeszteni fogja.”

De aki megelégszik a digitális formátummal, az az összes eddigi Naga kiadványhoz hasonlóan ezt is ingyenesen letöltheti a www.nagaarum.com oldalról!

Nagaarum - 01-02-03. Madarak a dolgozószobám párkányán (I-II-III.) (Lombotómia)

A Losing Season – kanyarban az új EP

A következő hírt juttatta el hozzánk az A Losing Season:

“Örömmel jelenthetjük be, hogy hosszas munkálatokat követően november végén Fall again fall better címmel megérkezik A Losing Season zenekar új EP-je. Az anyag öt dalt tartalmaz, melyet Szűcs Szabikánál rögzítettünk a Trashhill Studio-ban. Szabika egyúttal magára vállalta a produceri feladatokat is, szóval végre úgy szól majd minden, ahogy szólnia kell! A magunk részéről rendkívül büszkék vagyunk a végeredményre.
Az EP szerzői kiadásban jelenik meg, mely ingyenesen letölthető lesz mp3/FLAC formátumban, emellett tervezünk egy limitált CD verziót is a gyűjtők számára, mely hamarosan előrendelhető lesz a zenekaron keresztül. Valamint új pólóval is készülünk mind a Hölgyek, mind az Urak számára. Feketével, természetesen. Szerintünk k.rva jól néz ki!
Hamarosan elkészül a Season első videoklipje is az új anyag egyik dalára. Kemény meló volt a forgatás, de abszolút megérte! Jelenleg a vágásnál tartunk, remélhetőleg pár nap múlva láthatjátok a kész videót!
Várunk továbbá mindenkit nagy szeretettel a Dürer Kertbe december 1-jén, az EP bemutató koncertünkre! Gyertek, mulassatok, aztán koncert után koccintunk! Az esemény linkje a közösségi hálón:
http://www.facebook.com/events/349783418451296/?fref=ts
Az EP keverése jelenleg is zajlik, már nincs sok hátra. Addig is hallgassátok meg róla ízelítőként az A life of good karma című dalt, melyben közreműködik hegedűn világi cimboránk, Bokodi Bratwurst Bálint is.
BANG YOUR MOTHERF***ING HEADS!”

A Losing Season - A Life of Good Karma (Official Audio)

 

Interjú Káger Balázzsal, a Neverheard fejével

Üdvözöllek Balázs a Fémforgácson! Hail Nagaarum! Üdvözlöm az olvasókat! Kérlek, pár szóban foglald össze a Neverheard Distro lényegét és céljait! A Neverheard eredetileg disztrónak, azaz terjesztőnek indult (ezért szerepel a névben a distro megnevezés). Kiadással valamivel később kezdtem el foglalkozni, menet közben kristályosodott ki a dolog. A Neverheard célja hazai bandák támogatása, anyagaik kiadása és/vagy terjesztése, valamint külföldi […]

Tovább »

Neokhrome – Új utak, új gondolatok

Több év kihagyás után megjelent a debreceni Neokhrome zenekar harmadik nagylemeze, Perihelion címmel. Sok változás történt a legutóbbi kiadvány óta; tag- és gondolatcserék, nem is beszélve sok egyéb más dologról. Kérdéseimet Katonka Barnának és Vasvári Gyulának, a zenekar jelenleg legrégebbi mozgatórugóinak tehettem fel. Először is, sziasztok, köszönöm, hogy elfogadtátok az interjúfelkérésemet! Meséljetek, mik a történések […]

Tovább »