Torture Killer – januárban stúdióznak

Biztosan emlékeztek rá, hogy a finn death metálos Torture Killer Swarm! című második lemezén maga Chris Barnes (ex-Cannibal Corpse, Six Feet Under) szaggatta hangszálait. Nos, a banda már negyedik nagylemezéhez készül, ami előreláthatólag 2013 március-április magasságában kerül majd a boltok polcaira. A csapat szerint nagyon erősek az új dalok.
I Chose Death címmel márciusban jelentkezett a Torture Killer egy három számos EP-vel, melyen új énekesük, Pessi Haltsonen (Retaliatory Measures) debütált. A címadó dalt hallgathatjátok:

Torture Killer 2012 (b-j): Tuomo Latvala – dob, Kim Torniainen – basszus, Pessi Haltsonen – ének, Tuomas Karppinen – gitár, Jari Laine – gitár.

Morningkill – The Birth of Complications [EP] – 2012

És akkor itt a harmadik igazság, a Morningkill első EP-je. Velük gyakorlatilag keretbe foglalom a hazai bandák anyagairól írott szösszeneteimet, lévén ők is miskolciak, csakúgy, mint az Overload. Igaz nem tekinthetnek vissza akkora múltra, hisz csak 2 éve alakultak. És a zenéjük is nagyban különbözik az Overload-étól. Ugyanis „reggelölőék” a manapság még mindig divatosnak számító […]

Tovább »

Arch Enemy – ami sok, az sok!

Az Arch Enemy a legutóbb kibocsátott nagylemezéről, a Khaos Legionsról söpri le a port a nemrégiben megjelentetett új videójukkal, ami a Cruelty Without Beauty dalra készült. 
Angela Gossow magyarázta a gondolatébresztőnek szánt alkotást: „Nagyon elégedett vagyok. Ez a videó az egyik kedvenc dalom a Khaos Legions albumról. A képek meglehetősen nyersek és szélsőségesek, ami nagyon jól tükrözi a dalszövegünket és a téma is közel áll a szívemhez – állatkínzás és élveboncolás.”

ARCH ENEMY - Cruelty Without Beauty (OFFICIAL VIDEO)

Denouncement Pyre – lemezelőzetes bakelit

Darkness Manifest a címe az ausztrál death/black Denouncement Pyre új 7″-es kislemezének, amit a Hells Headbangers gondoz majd. Az EP a banda második, Almighty Arcanum címet viselő lemezének előfutára lesz, és egy lemezes dal mellett egy exkluzív darab kerül még rá. A felvételekkel elkészült a banda, a nagylemez janurában érkezik, további információk egyelőre nincsenek.

Fragments Of Unbecoming – ötödjére

A death metálos német banda ötödik nagylemeze, a The Art of Coming Apart című november 30-án érkezik a Cyclone Empire kiadásában. A zenekar szerint a lemez nyolc brutális skandináv death szerzeményt tartalmaz majd, melyek tökéletes hangzását Ingo Maier keverésének és Dan Swanö maszteringjének köszönhetnek. A Fragments Of Unbecoming negyedik albuma The Everhaunting Past / Chapter IV – A Splendid Retrospection címmel jelent meg 2009 októberében szintén a Cyclone Empire-nél.

1.The Art Of Coming Apart
2.Barren And Bleak
3.Four Winters
4.Hours Of Suffering
5.Memorial Stone
6.A Silence Dressed In Black
7.Sundown (instrumental)
8.Trapping The Unseen
9.Seasons Of Tranquillity
10.Fathomless (Epilogue)

Amber Tears – Revelation of Renounced – 2006

Az írásom a kötelező körökkel kell kezdenem, ami egy viszonylag ismeretlen bandánál szinte már nélkülözhetetlen és mi lehetne ismeretlenebb, mint egy orosz nyelven megszólaló, Penza városából származó melodikus, pogány doomot játszó zenekar? Pedig az elvtársaknál nagyon jó bandák léteznek ebben a mezőnyben (Abyssphere, Synkletos, The Morningside és még sokan mások) köszönhetően a BadMoonMan Musicnak és […]

Tovább »

Bloodbound – ötödjére

A svéd Heavy/Power/Thrash keveréket játszó Bloodbound november 7-én jelenteti meg az AFM Records gondozásábal ötödik lemezüket. Az In The Name Of Metal címen futó albumhoz ezekben a napokban készítenek egy kedvcsináló videot, ami remélem jobban sikerül majd, mind a cd borítója, mert az bizony nem lett éppen gusztusos.

 

Hangpróba #219 – 2012. szeptember 22.

Woods of Ypres – Woods 5: Grey Skies & Electric Light
Grafvolluth – Long Live Death!
Grave – Endless Procession of Souls
Merrimack – The Acausal Mass
Toundra – III
The Faceless – Autotheism
Katatonia – Dead End Kings
Ruins – Place of No Pity
Hellyeah – Band of Brothers
Angmar – Cénotaphe

Forgotten Tomb – dalpremier

A ’99-ben alakult olasz Forgotten Tomb új lemeze – szám szerint a hatodik – október 30-án jelenik meg. A Deprived c. dalukat (ami az azonos című, szeptember 25-én érkező két számos EP-n is szerepel) a kiadó Soundcloud oldalán meghallgathatóvá tették. Az Agonia Records-nál megjelenő …And Don’t Deliver Us From Evil… címet viselő nagylemez hét tételt tartalmaz nagyjából ötven percben. 

http://soundcloud.com/agoniarecords/forgotten-tomb-deprived

Nadir – Exitus – 2012

Nem hinném, hogy bárkinek is be kellene mutatnom a Nadirt. Hisz alapvetően a Fémforgács is a „földalatti” zenékkel foglalkozik. A Nadir tavaly egy feldolgozás-albummal jelentkezett, Underground Heroes címmel, melyen példaképeik előtt tisztelegnek, de nyugodt szívvel nevezhetjük őket a magyar metal underground hőseinek, zászlóvivőinek. Ha pár jelzővel akarnám illetni Tauszik Viktorékat, azt mondanám, hogy mind zeneileg, […]

Tovább »