Metallica – a 3D-s buli

Az már nem friss hír, hogy a Metallica következő nagyszabású projektje a 3D-s koncertfilm. Az sem nagy újdonság, hogy ennek magyar vonatkozása is van, hiszen rendezőnek Antal Nimródot (Kontroll) kérték fel.

Az aktuális információ, hogy a koncertfilm helyszíneként a kanadai Vancouver-beli Rogers Arena-t választották és az augusztus 24-i koncertet rögzítik majd 3D-ben. A tervek szerint 2013 nyarán várható a bemutató.
S, hogy miért Nimródot választották? 
„Nimród rajongója vagyok, mióta 2004-ben Cannes-ban bemutatták az első magyar filmjét, a Kontrollt…” – nyilatkozta Lars Ulrich.

Eyefear – hírek a közelgő lemezről

A dallamos heavy/power ausztrál vezető együtese, az Eyefear nevét mindenki megjegyzi valamiről. Ki a nagyszrű zenéjük miatt köt velük örök barátságot, ki pedig amiatt mondja, hogy „Ja ők, tudom…” mert az énekesüknek földig ér a haja. 
 Az elsőnek említett, remélem hazánkban is egyre népesülő csoportjának minden bizonnyal jó hír az, hogy hamarosan megjelenik az új lemezük, melynek címe The Inception Of Darkness lesz majd. 
A borítót máris megcsodálhatjuk és az első közzétett dalt (Eyes Of Madness) is meghallgathatjuk a banda „arcalbum” oldalán.
 

Hírek a Neverheard Distro felől

A francia black metal / ritual dark ambient / funeral doom / drone kiadványairól ismert Le Crépuscule du Soir Productions (LCDS) és a Neverheard Distro (NHD) között létrejött megállapodás értelmében mostantól Magyarországon a Neverheardtől lehet beszerezni a Le Crépuscule du Soir kiadványait. Cserébe a LCDS végzi a NHD kiadványok franciaországi terjesztését. A kiadványokról bővebben a Neverheard Distro weboldalán, a Le Crépuscule du Soir kiadványok menüpont alatt olvashatsz.

Első körben az alábbi LCDS kiadványok érkeztek, kellő érdeklődés esetén a lista bővülése várható:

ARVAKH – Art.1 – La Haine par dessus CD
DRAUGURINN – Dauðadá CD
DRAUGURINN – Myrkraverk CD
IMBER LUMINIS – Life As Burden CD
MHÖNOS – Humiliati CD
SILCHARDE – De Martyrs a Bourreaux CD
SUICIDAL NIHILISM – Within The Insane Asylum CD
TURDUS MERULA – Mentem Recipere CD

Másik fontos hír, hogy végre minden (hanganyagok és borítótervek) együtt van ahhoz, hogy gyártásba lehessen küldeni a WITCHCRAFT – Hegyek felettem c. harmadik albumát melyből CD, kazetta és 12″ vinyl is készül. A Witchcrafttal együtt a VEÉR – The Measure Of Waste c. 2009 -es, korábban csak CD lemezen megjelent anyagának kazetta és 12″ vinyl gyártása is megkezdődik. A két anyag együtt, előreláthatóan október közepén fog megjelenni. A Witchcraft CD változatból az első 27 db -hoz DVD is jár majd, amin a zenekar két koncertjéről készült felvételek láthatók. Ezen felül Witchcraft póló, kitűző és sörnyitó, valamint VEÉR kitűző megjelenésére is lehet számítani. További infók hamarosan.

Tankcsapda – 12 év egy új könyvben

Tele a Tankot címmel, május 21-én jelent meg a Tankcsapda fotókkal gazdagon illusztrált új kötete. A könyv a Tankcsapda Lukács – Cseresznye – Fejes „korszakát” (2000-2011) mutatja be és zárja is le egyben, több mint ezer, túlnyomó részben eddig sehol nem publikált fotó kíséretében, 468 oldalon.

Az elmúlt 12 év legfontosabb momentumai mellett rengeteg exkluzív információ, idézet szerepel a debreceni zenekarról, az olvasó átélheti az évek alatt elért sikereket, kudarcokat nem csak a zenekar, hanem a mellettük dolgozó stáb tagjainak szemszögéből is. A backstage képekkel gazdagon illusztrált könyvből az is kiderül, hogy hogyan éli mindennapjait a csapat utazás közben, a turné állomásokon, a szállodákban, de kiderül az is, hogyan épül fel egy koncert, hogyan készül egy-egy album, videoklip és, hogy mit gondolnak a Tankcsapdáról az újságírók, a rajongók, a blogok és bloggerek.

A Tele a Tankot – 12 év képekben május 19-én jelenik meg bónusz DVD kíséretében. A DVD melléklet önmagában is kuriózum, hiszen ez az eddig kiadatlan koncertfelvétel a zenekar 2009-es tavaszi „Nem hagylak el” turnéjának budapesti, Diesel-klubban rögzített teljes anyagát, 27 klasszikus Tankcsapda dalt tartalmaz!

A könyv kizárólag a MOL- kutakon kapható!

Szeg – megjelent az új album

A debreceni Szeg zenekar új, Tartsd a szád c. albuma megjelent és a http://www.facebook.com/szegzenekar/app_96687436973 oldalról ingyenesen le is tölthető, illetve extra bookletes verzióban megvásárolható.

A negyedik lemez hangmérnökei és producerei Mosquito és SzegPisti voltak, akik a zenekar történetének eddig legütősebb hangzását készítették el. Az első klip a Te vagy a jó című dalra készült, amelyre néhány nap alatt több, mint 1500-an kattintottak.

Szeg - Te vagy a jó

_ELVALASZTO_
A dalok 2010 óta íródnak, amióta a Szeg újra az eredeti felállásban dolgozik. Úgy érezzük, hogy ez az anyag mérföldkő a csapat életében,
hiszen a legütőképesebb, legegységesebb felállás készítette. A stúdiómunkák 2012 januártól áprilisig zajlottak a debreceni MMP Stúdióban, amelyről az alábbi videóriportokban számoltunk be.

Szeg - Stúdióriport 2012. #1 - dobfelvételek
Szeg stúdióriport #2. - gitár- és basszusgitár felvételek
Szeg stúdióriport #3 - énekfelvételek

The Forsaken – június végén érkezik a 4. csapás!

A svéd death metalos The Forsaken Beyond Redemption címmel fogja kihozni negyedik nagylemezét. Az opusz június 29-én fog megjelenni a Massacre Records gondozásában. A csapat jelenleg felállása szinte megegyezik az eredetivel, azaz: Anders Sjöholm – ének, Patrik Persson – gitár, Calle Fäldt – gitár, Stefan Berg – basszusgitár, Nicke Grabowski – dob. Íme a dallista és a borító:

1.Beyond Redemption
2.Only Hell Remains
3.Foul Messianic Grace
4.No Dawn Awaits
5.There Is No God
6.As We Burn
7.Reap As We Have Sown
8.The Light Divine
9.Force Fed Repentance
10.Blessed With Wrath

Kill Devil Hill – az első videó, plussz némi hanganyag

A leginkább Rex Brown (ex-Pantera, ex-Down) basszusgitáros és Vinnie Appice (lásd még Black Sabbath, Heaven & Hell, Dio) dobos alkotta ritmuszekció miatt nagyon várt bemutatkozó Kill Devil Hill anyag hamarosan megérkezik. A lemez Strange c. dalára elkészült a hivatalos klip.

A katt után egy-két dalt meg tudtok hallgatni. A zenekar hangzásáról egyébként Vinnie Appice úgy nyilatkozott, hogy a hangzás a Black Sabbath és az Alice In Chains keresztezése egy kis Led Zeppelin ízzel.
_ELVALASZTO_

Revenge:

Voodoo Doll:

Time & Time Again:

Mr. Gil – lemezelőzetes nóta

Mirek Gil (ex-Collage, Believe) Mr Gil nevű projektjének negyedik lemeze I want you to get back home címmel június 4-én jelenik meg. A Metal Mind által kiadott lemezen egy hazatérés története hallható a csapat történetének legátgondoltabb szerzeményeivel, a legjobbat nyújtva. A hangzást a cselló és a zongara teszi teljessé. 
A Come Home c. dalt hallgassátok meg előzetesként:

Mr Gil – Come Home by metalmindproductions

_ELVALASZTO_

1.Time
2.Our Shoes
3.In Your Heart
4.Find Me
5.Change Your Name
6.Fix My Arms
7.Start Again
8.Goodnight
9.Come Home

Gutted – kettesben

Rég nem lehetett hallani a Gutted zenekar háza tájáról, de most megtörjük a csendet egy új nótával, a Cosmos Of Humans című számot már a megfogyatkozott felállás készítette és rögzítette. A zenekart jelenleg Drótos Gábor és Hajnali Sándor alkotja és a következő lemezt is ez a felállás fogja rögzíteni, ami 2013-ban fog megjelenni. Jelenleg nem keresnek dobost, az új nóták megírását és a lemez rögzítését is nagy valószínűség szerint dobos nélkül fogják folytatni.