A The Australian szerint a Sydney-beli ötös az első death metal zenekar, mely elnyerte az ausztrál kormány támogatását.
Ouroboros - Black Hole Generator (Live at Bastardfest Sydney 2011)
Az Australia Council For The Arts jelentős támogatást biztosít az ausztrál művészeknek és művészeti társaságoknak. Az Ouroboros 20 000 ausztrál dollárt (valamivel több, mint négy és fél millió forintnak megfelelő összeg) nyert el, melyet a következő, szimfonikus zenekarral tervezett lemezük felvételéhez használnak fel.
A kanadai Martyr death metal zenekar (ami leginkább talán onnan lehet ismerős, hogy Daniel Mongrain gitáros innen igazolt a Voivod-ba) és dobosuk – Pat Hamelin – útjai baráti körülmények között elváltak.
„A csapattal 14 évet lehúzó Hamelin kilépésének hátterében személyes okok húzódnak” – áll a banda közleményében, valamint az is olvasható, hogy ez és az őket folyamatosan demotiváló hatások miatt (jelenleg legalábbis) kétséges a zenekar jövője.
A Szegeden működő Farcry 2003 óta létezik, de csak 2008-ban alakult ki a jelen felállást. Az arckönyv oldaluk szerint: „Nagy hangsúlyt fektetnek a komplexitásra és az érdekes ritmikai-technikai megoldásokra, de dallamosabb, progresszívebb témákat is felhasználnak. A zenéjükben rejlő brutalitás és harmónia furcsa elegyével próbálnak reflektálni a körülöttük zajló dolgokra, benyomásokra, ettől válik zenéjük életközelivé.” Eléggé […]
A jövő héten (22-én) érkező új lemeze apropóján a The Cult volt a május 18-i Jimmy Kimmel Live! show zenei vendége. A zenekar két dalt adott elő, a klipes For The Animals-t, az új, Choice Of Weapon albumról, valamint az Electric lemezes Wild Flower-t.
A görög Rock Overdose-nak adott interjúban a Slayer dobosa, Dave Lombardo arról nyilatkozott, hogy mostanában fejezik be a munkát egy két számos EP-n, ami még idén megjelenik. Talán már a nyári Rockstar Energy Drink Mayhem Fesztiválra. Különös meglepetést nem kell várni, Slayer anyag lesz.
A csapathoz kapcsolódó hír, hogy a nyári turnén Jeff Hanneman helyén továbbra is Gary Holt (Exodus) penget, mivel a pókharapás utáni húsfaló baktériumos kaland után még nincs koncertképes állapotban.
A harmadik nagylemezt vízválasztóként is szokás emlegetni egy banda életében. Nos, a veszprémi GuilThee a napokban jelentette meg harmadik albumát, Szemantikai Háromszögek címmel. És, mint az oldalunkon megjelent előzetes hírekből megtudhattuk, történtek változások az előző opusz megjelenése óta. Tavaly év vége táján kaptuk a hírt, miszerint a srácok trióban folytatják tovább a zenélést, ugyanis Greskó […]
Bocsáttassék meg, hogy hosszú lesz ez a kritika, de rövidebben nem lehet elmondani, mivel egy box-setről van szó. Az olasz Hortus Animae 1997-ben alakult és 2005-ig tartó aktív korszakuk gyümölcse egy demó és három lemez. Aki ezt a kiadványt birtokolja, ami itt van a kezemben, az bizony az összes kiadvány boldog tulajdonosává vált, hiszen mindhárom […]
A magyar extrém metal szintén egyik vezető csapata, a Watch My Dying 2009-ben adta ki harmadik lemezét, a Moebius-t. Azóta a csapat bejárta Németországot, Ausztriát, Angliát, Romániát, Szlovákiát, Lengyelországot, Szerbiát és persze keresztbe bejárta Magyarföldét is.
A tavaly májustól újra két gitárral nyomuló banda az év elején kezdett intenzív demózásba, amelynek eredményeképpen hamarosan kiadásra kerül egy háromszámos maxi, amelytől „a legjobb az lesz, ha senki nem vár semmit, de az biztos, hogy wéemdés lesz” – a srácok tájékoztatása szerint. A dalokat a Pannónia Stúdióban fogják rögzíteni a fiúk, és valamikor a nyár első felében fog kijönni az anyag. A tervek szerint hagyományos CD formátumban nem kerül kiadásra az anyag, de az biztos, hogy a Száraz felhők (lásd video) helyet fog kapni rajta.
Watch My Dying - Száraz felhők @ Dürer Kert 2012.03.15.
_ELVALASZTO_
A csapat legközelebb a Pannónia Fesztiválon játszik május 27-én 19:00 órakor. A PAFE-n kívül ott lesznek a Rockmaratonon, a Fezenen, illetve még számos helyen, amelyről későbbiekben még adunk hírt. Budapesten legközelebb június 7-én lépnek fel, a Devildriver előtt, a Dürer Kertben.
Ford Prefekt a zenekar saját építésű turnébusza nagyműtéten esett ár, de a nyári bulikra már teljes pompájában fog gurulni a 2,42 tonnás acélszörnyeteg. Reszkessetek európai tragacsok!
A francia Alcest aktuális albumának, a Les Voyages De L’Âme-nak címadó dalára forgatott klipet Toshadeva Palani rendező és Matt Schwab közreműködésével: