



SZAVAZZ!!!
A következőket kell tenned:
Látogass el IDE és a lista jobb szélén található üres négyzetet a csapat neve mellett jelöld be, majd a lista alján a narancs-színű kerettel ellátott gombra kattints rá.
Ennyi!
Köszönet a Pragnavit és a kiadó, a Possession Products nevében is!

A „Marduk project” Devian új basszerossal bővült, valamint kirakták a studiózás videónaplójának másik felvonását IDE. Illetve látható az elég ütősre sikerült borító is. Korábbi hír



Október 31-én a már hagyományosnak számító Farkasnap kerül megrendezésre, de idén korántsem a megszokott ütemben és eseményekkel.
Budapesten a WigWam-ban, a XIII: Farkasnappal egybekötött II. búcsúkoncertjét, s egyben a XIII. Akela album, a Fattyúdal lemezbemutató koncertjét is tartja a csapat, illetve az utolshow dvd felvételre is itt kerül majd sor.
Fellép még a Stress, kiknek ez a buli lesz a 30 éves exkluzív jubileumi koncertje, régi tagok közreműködésével, exkluzív ünnepi felállással: Nagy Dávid (Depresszió) és Moldoványi János (Dying Wish) dobosokkal.

A Cross Borns és a Demonlord zenekaroknak ezen az estén lesz a 10 éves jubileumi koncertje. Emellett a szimfonikus heavy metal-ban itthon utánozhatatlan Cross Borns a jubileumi válogatáslemez, a Halhatatlan vágyódás c. anyagát is itt mutatja be először. A 10 éves Demonlord jubileumi koncertje pedig rögzítésre is kerül majd, remélhetőleg, valamikor a jövőben egy kiadványhoz fel is lesz használva az indiánsátorban felvett anyag. Molics Zsolt és Ángyán Tamás (Sámán) új, misztikus heavy metal bandája, a Mamut is lemezbemutatót tart az este folyamán, s ha ez még mindig nem lenne elég, akkor azt is érdemes megemlíteni, hogy az 1990-es közös indulást tiszteletére különleges vendégként fellép majd az Omen.
Infó:
Dátum: 2007 október 31. szerda
Kapunyitás: 17.00
Programkezdés: 17.30
17.30 Stress
18.45 Cross Borns
20.30 Demonlord
22.15 Omen
23.30 Akela
01.00 Mamut
Jegyár: 2499 Ft
Jegyek elővételben kaphatóak:
– a rendezvény helyszínén
– Hammer Zenebarlang
– Headbanger
– CD Pince
– Viking
– Shark
– Rockness
– Káosz
– Ticketportal (www.ticketprotal.hu) és TicketExpress (www.tex.hu) összes irodájában
– http://shop.metalindex.hu
Kapcsolódó linkek:
www.hammerworld.hu
www.myspace.com/hammerworld
http://www.akela.hu/
http://stress.fw.hu/
http://www.crossborns.hu/
http://www.demonlord.tk/
http://www.omen.hu/
http://mamutweb.extra.hu/
http://www.wigwamrockclub.hu/

A Kettőnégy szerint Pécsett is lehet ám szórakozni, ahogy ezt meg is tettük.
Kedvünkre volt az ‘ifjútitán’ Solution zenekar is, akik szintén nem elzárkózóak etéren.
Tagek: indulj el!, Balázs Pali, Solution, Pécs, kicsiarakás,

A hamarosan az A38-ra érkező Soilwork régóta várt és végre október 19-én megjelenő Sworn To A Great Divide című új lemeze a csapat MySpace oldalán teljes egészében meghallgatható.
A lemez számlistája:
01. Sworn To A Great Divide
02. Exile (klip a YouTube-on)
03. Breeding Thorns
04. Your Beloved Scapegoat
05. The Pittsburgh Syndrome
06. I, Vermin
07. Light Discovering Darkness
08. As The Sleeper Awakes
09. Silent Bullet
10. Sick Heart River
11. 20 More Miles

A holland gitáros/szerző Arjen Lucassen Ayreon nevű projectjének januárban megjelenő lemezét a mostani állás szerint az elgondolkodtató „01011001” címre keresztelik.
A lemezen olyan közreműködőkkel találkozhatunk, mint: Daniel Gildenlöw (PAIN OF SALVATION), Hansi Kürsch (BLIND GUARDIAN), Steve Lee (GOTTHARD), Bob Catley (MAGNUM), Anneke van Giersbergen (ex-THE GATHERING), Jonas P. Renske (KATATONIA), Jorn Lande (MASTERPLAN), Tom S. Englund (EVERGREY), Ty Tabor (KING’S X), Magali Luyten (VIRUS IV), Simone Simons (EPICA), Liselotte Hegt (DIAL), Phideaux Xavier, Floor Jansen (AFTER FOREVER), Wudstik (a Dutch hip hop and soul artist) és Marjan Welman a holland ELISTER-ből.
információk a lemezről: itt.

Őszesítő a CLS Records-nál!
Készítettünk egy kis összefoglalót, nehogy véletlenül – itt a nagy hírzáporban – bárkinek is a figyelmét elkerülje valamelyik nagyszerű kiadványunk megjelenése…
Nos, ők október óta a boltokban:
The Cult: Born Into This

Down: Over The Under

Ők pedig úton, novemberben a boltokban:
Tankcsapda: Elektromágnes

koncertalbum + dvd

Sokáig halasztgattam ezt a lemezismertetőt. Próbálkoztam, hátha később beérik ez a lemez, mert elsőre nem igazán akart. Sajnos az album többszöri átrágása után se sikerült meggyőznie. De kezdjük az elején. Már maga a zenekarnév se egyszerű: túl hosszú és nem könnyen megjegyezhető. A borító meg úgy ahogy van egyszerűen nem illik a zenéhez, nagyon félrevezető. […]
Tovább »
A Pigs Might Fly zenekar nem tekint még vissza hosszú múltra, épp most ünneplik első születésnapjukat. Ennek (értsd: „fiatal” koruk) ellenére nem ügyetlen „szárnypróbálgatás” a csapat weblapjáról letölthető öt számos EP, ami a Fevarin címet kapta hanem komoly teljesítmény. A srácokról túl sok nem tudható, a MySpace oldaluk szerint öten vannak, dob-basszus-két gitár-ének. Illetve, hogy […]
Tovább »