Clawfinger interjú

– Az új lemezetek nekem a mára klasszikus első albumotokhoz hasonlóan nagyon bejön. Volt valamilyen hasonlóság a dalok születése között?Nos, úgy gondolom hosszú évek óta ez az első album, ahol megengedtük magunknak azt a szabadságot, hogy a dalok sokfélék legyenek, és eközben nem voltunk paranoiások, hogy mégis hogy fog ez az egész egy lemezzé összeállni! […]

Tovább »

Helloween – Gambling With The Devil

Az album címe magyarul így hangzik: hazárdjáték az ördöggel, bizonyosan programmatic . “Napjaink vége felé az élet nem más, mint hazárdjáték az ördöggel” – így mondja Andy Deris a zenekar énekese. Ha valaki, akkor Ő tudja miről beszél. A Helloween azon kevés metal banda egyike, akik túlélték a zenebiznisz által kreált trendeket, áramlatokat, viszont minden újabb hatást arra használtak fel, hogy új kihívásokat beteljesítsenek. Hátuk mögött a sikeres Keeper Of The Seven Keys – The Legacy. turnéval, amely során 34 országban 93 koncertet adott a zenekar (ennek hív bizonyítéka a Live On 3 Continents című DVD), az öt muzsikus Andi Deris, Michael Weikath (gitár), Sascha Gerstner (gitár), Markus Großkopf (bőgő), Dani Löble (dob), megjárták Andy tenerifei stúdióját, hogy a tizenkettedik Helloween album dalait felvegyék. A Gambling With The Devil ígéretes, lendületes alkotásnak hírlik, megjelenésére már nem sokat kell várnunk, hisz október 26.-tól kereshetjük a boltok polcain.

Andy elmondása szerint a zenekart alkotásra késztette az előző album, a Keeper Of The Seven Keys – The Legacy sikeres és a fanok szeretete. Szerinte hosszú évek óta nem leltek ekkora örömet a zeneírásban, biztos ezért van az, hogy a Gambling With The Devil telisteli van fogós melódiákkal, húzós ritmusokkal, virtuóz gitárjátékkal és persze a szokásos Helloween védjegyekkel. A producer ezúttal is Charlie Bauerfeind volt és a munkálatok a tenerifei Mi Sueno stúdióban készültek.

Ezzel együtt a zenekar az új idők szavára hallgatva tovább fejlesztette a progresszív zenekari elrendezés tudományát.

16 új nóta készült el, ebből 11 ( plusz intro) kerül rá a Gambling With The Devil nem speciális kiadására, kettő számmal több lesz majd a limitált példányszámú kiadványon, köztük a kislemezes darab az ‘As Long As I Fall’.

Érdekes már a lemez introja is a Crack The Riddle, itt Biff Bufford a Saxon nevű metal legenda énekese szerepel narrátorként.

A lemez középpontja egy trilógia, (vagy ahogyan Andy hívja “szentháromság”) amely darabja közül az első a ‘The Bells Of The 7 Hells’ progresszív, a második a ‘Fallen To Pieces’ nyugodtabb, a harmadik az ‘I.M.E.’ pedig ritmikus mű. Vannak persze a lemezen tipikusan Helloweenesen fogós, dallamos nóták is, teszem azt a ‘Paint A New World’, a ‘The Saints’ és a ‘Can Do It’.

Van más érdekessége is a lemeznek, ilyet még ugyanis a Helloween nem igazán művelt! A CD tokban talál majd a fan egy kaparós kártyát, a szerencsés nyertes pedig a Helloween vendége lehet egy dél amerikai koncert erejéig – természetesen a repülőjegye és az ellátmánya is a nyereményhez tartozik.

A Helloween Hellish Rock című turné keretein belül járja majd Európát a Gamma Ray és az Axxis társaságában. Még az is könnyen előfordulhat, hogy Kai Hansen a Gamma Ray szellemi atyja csatlakozik ex zenésztársaihoz egy Helloween klasszikusokból álló jam session erejéig!

Ezen tények fényében erősen úgy tűnik, hogy a zenekar az év második felét sem unott körömrágással tölti majd, mi pedig örülünk, mert a Livesound szervezésében november 11-én a Petőfi Csarnokban ismét felcsendülnek a fantasztikus Helloween melódiák!

Forrás: www.recordexpress.hu

Metal Mind – újrakiadások

Klasszikus NWOBHM (új hullámos brit heavy metal) kiadványok újrakiadásával lepi meg a rajongókat a lengyel Metal Mind Productions, a Diamond Head zenekar két lemeze, illetve a Tank együttes teljes diszkográfiája lát napvilágot hamarosan, részletek lejjebb. A Tank boxsetből egy 9 CD-s verzió (8 CD + 1 DVD) illetve egy 6 LP-s verzió kerül forgalomba.

Diamond Head – Borrowed Time

Kiadó: Metal Mind Records
Katalógusszám: MASS CD 1078 DG
Barcode: 5907785030947
Formátum: CD Digipak (2000 példányra limitálva)
Stílus: heavy metal/NWOBHM
Megjelenés dátuma: 15.10.2007 Europe

Számsorrend:

1. In The Heat of the Night
2. To Heaven from Hell
3. Call Me
4. Lightning To the Nations
5. Borrowed Time
6. Don’t You Ever Leave Me
7. Am I Evil

Bónusz dalok:

8. Trick or Treat
9. Dead Reckoning
10. Shoot Out The Lights
11. In The Heat Of The Night
12. Play It Loud (live)
13. Sweet And Innocent (live)
14. Interview with Sean Harris and Colin Kimberley by Tommy Vance recorded in June’82

Diamond Head – Canterbury

Kiadó: Metal Mind Records
Katalógusszám: MASS CD 1079 DG
Barcode: 5907785030954
Formátum: CD Digipak (2000 példányra limitálva)
Stílus: heavy metal/NWOBHM
Megjelenés dátuma: 15.10.2007 Europe

Számsorrend:

1. Makin’ Music
2. Out of Phase
3. The Kingmaker
4. One More Night
5. To the Devil His Due
6. Knight of the Swords
7. Ishmael
8. I Need Your Love
9. Canterbury

Bónusz dalok:

10. Makin’ Music (extended)
11. Sucking My Love (live)
12. Andy Peebles Interview incl. „To The Devil His Due”

TANK – The Filth Hounds of Hades – Dogs of War 1981 – 2002

Kiadó: Metal Mind Records
Formátum: 9 CD BOX (8CD+DVD) (1000 példányra limitálva)
Katalógusszám: MMP9CDBOX003
Barcode: 5907785031043
Formátum: 6 LP BOX (1000 példányra limitálva)
Katalógusszám: MMPLPBOX004
Barcode: 5907785031142
Stílus: heavy metal/N.W.O.B.H.M
Megjelenés dátuma: 19.11.2007

Számsorrend:

FILTH HOUNDS OF HADES

1. Shellshock
2. Struck By Lightning
3. Run Like Hell
4. Blood, Guts & Beer
5. T.W.D.A.M.O
6. Turn Your Head Around
7. Heavy Artillery
8. Who Needes Love Songs
9. Filth Hounds Of Hades
10. (He Fell In Love With A) Stormtrooper

Bónusz dalok:
11. Don’t Walk Away
12. Shellshock
13. Hammer On (Different To Album Version)
14. Don’t Walk Away (Live), Recorded In Dusseldorf, Germany On The Motorhead/Tank European Tour 1981/1982
15. The Snake
16. (He Feel In Love With A ) Stormtrooper (Live)
17. Blood, Guts And Beer (Live)
18. Steppin’ On A Landmine

POWER OF HUNTER

1. Walking Barefoot Over Glass
2. Pure Hatred
3. Biting And Scratching
4. Some Came Running
5. T.A.N.K.
6. Used Leather (Hanging Loose)
7. Crazy Horses
8. Set Your Back On Fire
9. Red Skull Rock
10. Power Of Hunter

Bónusz dalok:
11. Crazy Horses
12. Filth Bitch Boogie

THIS MEANS WAR

1. Just Like Something From Hell
2. Hot Lead Cold Steel
3. This Means War
4. Laughing In The Face Of Death
5. If We Go (We Go Down Fighting)
6. I (Won’t Ever Let You Down)
7. Echoes Of A Distant Battle

Bónusz dalok:
8. The Man Who Never Was
9. Whichcatchewedmycuckoo
10. Swapiyayo

HONOUR & BLOOD

1. The War Drags Ever On
2. When All Hell Freezes Over
3. Honour And Blood
4. Chain Of Fools
5. W.M.L.A.
6. Too Tired To Wait For Love
7. Kill

Bónusz dalok:
8. The Man Who Never Was

TANK

1. Reign Of Thunder
2. March On, Sons Of Nippon
3. With Your Life
4. None But The Brave
5. The Enemy Below
6. Lost
7. (The Hell They Must) Suffer
8. It Fell From The Sky

RETURN OF A FILTH HOUND LIVE (csak 9 CD-s változatban elérhető)

1. This Means War
2. Echoes Of A Distant Battle
3. T.W.D.A.M.O.
4. And Then We Heard The Thunder
5. Don’t Walk Away
6. Honour And Blood
7. Power Of The Hunter
8. Shellshock

Bónusz dalok:
9. In The Last Hours Before Dawn
10. And Then We Heard The Thunder

WAR OF ATTRITION LIVE 1981 (csak a 9 CD-s változatban elérhető)

1. Shellshock
2. Steepin’ On A Landmine
3. Blood, Guts And Beer
4. Run Like Hell
5. Don’t Walk Away
6. Filth Hounds Of Hades
7. Stormtrooper
8. The Snake

Bónusz dalok:

9. Shellshock (Demo)
10. Run Like Hell (Demo)
11. Blood, Guts And Beer (Demo)
12. Hammer On (Radio Session)
13. Don’t Walk Away (Radio Session)
14. Heavy Artillery (Radio Session)

Live At Parkpop, Holland 6-4-82:
15. T.W.D.A.M.O.
16. Blood, Guts And Beer
17. Too Tired To Wait For Love (Demo)
18. Man Who Never Was (Demo)


STILL AT WAR

1. Still At War
2. T.G.N.I.D.
3. Light The Fire (Watch’em Burn)
4. The World Awaits
5. And Then We Heard The Thunder
6. In The Last Hours Before Dawn
7. Conspiracy Of Hate
8. When The Hunter Becomes The Hunted
9. Return Of The Filth Hounds
10. The Blood’s Still On Their Hands
11. The Fear Inside

Bónusz dalok:
12. C-Ing Dub-All
13. Still At War (Single Mix)

A DVD tartalma még összeállítás alatt áll.

Lemezajánló: Throwdown

Throwdown : Venom And Tears
Truskill / Record Express
Megjelenés: 2007.október 7

A Trowdown neve Magyarországon még annyira nem forog közszájon, ámde ez a dolog hamarosan megváltozik! Az amerikai underground mélységéből emelkedtek ki Ők, jelen pillanatban olyan magasságban tartanak, hogy a The Black Tyranny Tour keretében a Machine Head és az Arch Enemy nevű istenségek társaságában mutatják meg magukat a világot jelentő metaldeszkákon.

A texasi arcok a munkásságát nem a puhány tábortűz melletti danászásra ajánljuk, hanem inkább azon fanatikusok figyelmét hívjuk fel rá, akit szeretik az ízes és erőteljes metal aprításokat.

Saját bevallásuk szerint a Pantera, Machine Head, Sepultura és Meatallica hatottak rájuk zeneileg, pontosítandó a dolgot ezen fémes őselemek korai korszakát tekintették mérvadónak Throwdownék.

Aki viszont meghallgatja az új lemezt, bizony fel fog fedezni más és fáin ízeket is a Venom And Tears-ben ! Méghozzá archaikus, azaz a dicső kilencvenes éveket idéző adalékokat!

Nos, ejtsünk pár szót az ifjú titánokról! Pályafutásuk kezdetén Ők is mint minden zenekar átmentek néhány tagcserehadműveleten, demózáson, jól és rosszul sikerült koncerteken.

2004 évben jelent meg a debütalbumuk, a Haymaker. Ezen szösszenet olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a Revolver magazine a 2005-ös év ígéretének szavazta meg a zenekart és szerepeltek az MTV Headbanger Ball című műsorában is. Ezzel együtt a múltban sem kisebb bandákkal nyomultak Throwdownék, aprítottak teszemazt a Soulfly, Lamb Of God, As I Lay Dying nevű bandákkal és az Ozzfesten is felléptek.

A Venom And Tears című lemez stúdiómunkálatait ez év elején végezték és hivatalosan augusztusban látott napvilágot a végeredmény –a zenekar myspace oldalán (…) bele is lehet hallgatni néhány nótába. Aki nem szereti az erőteljes gitármunkával, agresszív ritmusokkal, brutkó énekhanggal bővelkedő zörgedelmeket, az meg ne próbálkozzon Throwdownal! 🙂

Számsorrend:
01. Holy Roller
02. Day Of The Dog
03. S.C.U.M.
04. Americana
05. Weight Of The World
06. Cancer
07. Hellbent (On War)
08. No Love
09. Venom & Tears
10. I’ll Never Die A Poisoned Death
11. I, Suicide
12. Godspeed

Insision – végre megjelent

Szeptember 26-án végre megjelent a stockholmi death Insision harmadik teljes lemeze, az Ikon. A Dental Records által gondozott albumon 9 dal hallható, amelyek közül a Entangled In Thorns c. dal már a 2000-es promon is szerepelt.

neverLand hírek

Október 4-én, csütörtökön, a feléledt „Rémálom a Nyár utcában” koncertsorozat keretén belül ismét Budapesten lép fel a neverLAND. Sajnos, minden valószínűség szerint ez lesz a zenekar utolsó koncertje a jelenlegi felállásban, illetve az utolsó koncert ebben az évben. Jöhetnénk most a szokásos emberi és zenei ellentétek szöveggel, de ez nem így van.
Egyszerűen arról van szó, hogy a lassan eltelt 10 év alatt a tagok maguk is változnak, az élet más területei kerülnek előtérbe, és így már nem jut „hely” a közös zenélésnek – bármennyire is szeretné az ember.
Jelen pillanatban annyi biztos, hogy – a saját véleményünk szerint – van négy zseniális, mágikus új dalunk, amelyeket még mindenképpen szeretnénk a mostani tagsággal rögzíteni egy minialbum formájában. Jaya Hari stúdiósmesterrel már egyeztettünk is, várhatóan december közepén állunk neki a felvételeknek. A fennmaradó időszakban pedig csak a kérdőjeleket látjuk magunk előtt, a jövőt még nem…
Természetesen, amint lesznek további fejlemények, azokról rögtön hírt adunk a honlapon (www.neverland.hu). Addig is, várunk mindenkit október 4-én az After Music Clubba /VII. ker., Nyár u. 6./, hiszen így, ebben a formában elbúcsúzunk a közönségtől. Bízunk benne, hogy akadnak olyanok akinek jelent valamit az a pár betű egymás után, hogy neverLAND…
Kezdés este 8-kor, a belépés ingyenes.

Lemezajánló: Bedlight For Blue Eyes

Bedlight For Blue Eyes: “Life On Life’s Terms”
Truskill / Record Express
Megjelenés: 2007.szept.07

Amerikai import a Bedlight For Blue Eyes zenéje, már amennyiben lényeges ez a dolog… amit viszont feltétlenül tudnunk kell róluk, hogy a New Jerseyi illetőségű srácok albuma már számunkra is hozzáférhető lett végre!

Tucatjával mocorognak a mai rock világában a hallgatható, sőt fülbemászó populáris rockzenét előadó csapatok, valami azért mégiscsak különlegessé teszi a Bedlight For Blue Eyest. Talán a dolog ott gyökerezhet, hogy az arcok zenéjére olyan együttesek voltak hatással, mint a Queen, Led Zeppelin, Iron Maiden, the Scorpions, és a Boston! Nem agresszív dúlás ami az Ő zenei világuk, mégis van benne egy jó adag düh, azaz inkább fiatalos dac, életrevalóság.

Anno, mikor Itchy [Bishburg, dob], James [Granuzzo, basszusgitár], Weber [gitár] afféle tinédzseres lelkesedéstől hajtatva elkezdtek zenélni, nem gondolták volna, hogy a maguk örömére folytatott szórakozásból egy nap lemez lesz és turné, és az egész világon ismerni fogják a nevüket. Márpedig a csapat kimondottan szeret turnézni, az eddigiek során nem kisebb bandákkal léptek fel, mint a A Static Lullaby, Boys Night Out, Hawthorne Heights, Head Automatica, Secret Lives of The Freemasons.

Az új album a „The Dawn” már olyan szinten siker, hogy a nemzetközi sajtó mindenhol tapsviharral fogadta a lemezt, az AMP, a Revolver, az East Coast Rocker, a Chord, és az Alternative Press kiemelten is foglalkozott a Bedlight For Blue Eyes- al. Nem mellékes az a tény sem, hogy a nagylemezt megelőző single egyik szerzeménye a a Masters Of Horror filmzenéje volt – olyan csapatok adták a zenei aláfestést e filmhez mint a Avenged Sevenfold, Matchbook Romance, Armor For Sleep. –. Azon a DVDn is felbukkannak, amely a Taste Of Chaos turné során készült. A srácok szerepelnek még egy különleges kiadványon, a Punk Goes 90 című korongon, amely limitált kiadásban és bakeliten is napvilágot lát majd.

Jelen pillanatban éppen amerikai turnén vannak méghozzá a Roses Are Red társaságában.

Mi pedig, addig amíg nem lesz szerencsénk a Bedlight For Blue Eyes-hoz élő kiadásban, hallgassuk, és szeressük meg a “Life On Life’s Terms” -t!

Kapcsolódó honlapok:

www.recordexpress.hu
http://www.bedlight.net
http://myspace.com/bedlightforblueeyes

Számsorrend:

01. City And The Ghost
02. Waste My Time
03. Ms. Shapes
04. Whole Again
05. Walk With Me
06. Life On Life’s Terms
07. Too Late For Us
08. Broken Door
09. Without You
10. Meant To Be
11. Michael

Mélypont – Utolsó Remény – 2007

Ami azt illeti, feladta a leckét a nagykanizsai székhelyű banda. A már 2001-ben indult csapat igen agresszív és komplex muzsikával próbálja magára vonni a hallgatók és a szakma figyelmét, és ha meghallgatod az „Utolsó remény” címmel ellátott első nagylemezüket, amelyet saját kiadásban eresztettek a nagyvilágra, talán Te is az áldozatuk leszel. Miről is pötyögök? Lássuk […]

Tovább »

Lemezajánló: Monster Magnet

Monster Magnet :“4-Way Diablo”
SPV / Record Express
Megjelenés: 2007 november 5

A Monster Magnet visszatért!

Három évet kellett várni arra, hogy Dave Wyndorf and Co. újabb lemezzel rukkoljon elő, November ötödikén üdvözölhetjük végre az új Monster Magnet műremeket, a 4-Way Diablo-t !

Tizenkét Wyndorf által szerzett nótát, valamint egy Stones feldolgozást hallhatunk majd a lemezen.

A kritikusok máris dicsőítő szavakkal említik a korongot, igazuk is van, mert a számok valóban fogósak, erőteljesek, és húzósak.

Nem titok, hogy a karizmatikus frontember, azaz Dave Wyndorf megjárta a saját különbejáratú drogokkal kikövezett poklát a 2006 évi európai turné során. „Veszélyes játékot játszottam, kőkemény altatókat kapkodtam be, hogy a turné közben rendelkezésre álló időben bármikor tudja aludni. Repülőgép, vonat, turnébusz, – maximálisan belevetettem magam az utazó showman életébe. Semmi nem számított, csak a koncertek. A pirulák pedig elaltattak, amikor csak akartam, és elég sokat be is kapkodtam belőlük. Végül aztán nem én lettem a főnök, hanem a gyógyszerek, kétségbeesett, csapdába esett kísértetté váltam, ” – így kommentárja Dave, azt a tényt, hogy a turné végére már erőteljes függőségben szenvedett.

Ez a kétségbeesés erősen érződik is az új lemez jópár nótáján, teszemazt a „Little Bag of Gloom”, „Blow Your Mind” „I’m Calling You” és a címadó szerzemény intenzíven kifejezi azt az érzelmi hullámvölgyet, amelyet Wyndorf megjárt.

Ezzel szemben vannak olyan darabok, például a Conversely, „Wall of Fire”, „You’re Alive”, „Solid Gold”, „Slap in the Face” „No Vacation”, amelyek homlokegyenest mások, ezek a nóták inkább azt az örömteli, optimista Monster Magnetet mutatják be, amelyet a zenekar rajongói már jól ismernek. Szexy, élettel teli, ezek a dallamok, azt a Wyndorfot tükrözik, aki egészséges rockandroll arc.

A zenekar heavy, pszihedelikus ereje is megmutatkozik a „Cyclone” és a „A Thousand Stars” című számokban. Nem mellékes, hogy a „Freeze and Pixelate” Wyndorf afféle törekvésének folyománya, amelyet Ő így jellemez: filmzenei témák, olyan filmekhez, amelyek még nem készültek el.

Wyndorf köszönetét fejezi ki a három zenésztársának – Ed Mundell (gitár), Bob Pantella (dob) , Jim Baglino (basszusgitár)-: Ezek az arcok magukban vették fel a lemezt, rám akkor nehéz idők jártak, Ed, Bob, és Jim viszont a legjobbat hozták ki magukból, szívvel lélekkel muszikáltak.

Tehetségesek és profik, náluk jobb zenész nem is lehet!

A „4-Way Diablo”-t Los Angelesben vették fel Matt Hide segédkezett a produceri feladatokban, a munka pedig 2007 májusában lett készen.

A turnét késleltetve Wyndorf megosztotta terveit a stúdióba vonulásról, szándékai szerint hat hónapon belül ott a helye, hogy egy még ismeretlen album projektbe fogjon.

Idézzük most Őt: „Nem akarom az időt vesztegetni, több alkotásra van szükségem és kevesebb turnéra. Ha valamit megtanultam a múltbeli nehézségeimből, akkor az az a dolog, hogy már nem az a vidám turnéharcos vagyok többé. Tizenöt év után itt az ideje a kreativitásomat olyan dolgokba fektetni, amelyeket szívesen csinálok. Muzsika, lemezfelvétel, és zeneírás. Nem vagyok a turnézás ellen, de már nem elsődlegesen fontos számomra. Az új zene az első.

Ígyhát a Monster Magnet története tovább folytatódik!

Mi pedig várjuk is a további eseményeket, elsődlegesen az új lemezt a :“4-Way Diablo”-t!

Számsorrend:

4 Way Diablo
Wall Of Fire
You´re Alive
Blow Your Mind
Cyclone
2000 Lightyears From Home
No Vacation
I´m Calling You
Solid Gold
Freeze And Pixelate
A Thousand Stars
Slap In The Face
Little Bag Of Gloom

Primordial

Az ír Primordial hatodik lemezét készíti, mely megjelenési dátumát november 19-re tette a Metal Blade Records. Elkészült a lemez borítója, nagyobb méretben megnézhetitek ITT, valamint összeállt a lemez dallistája:

01. Empire Falls
02. Gallows Hymn
03. As Rome Burns
04. Failures Burden
05. Heathen Tribes
06. The Rising Tide
07. Traitors Gate
08. No Nation On This Earth