Pro-Pain – Age of Tyranny – The Tenth Crusade – 2007

Tizedik albumával jelentkezett idén a Pro-Pain, Age Of Tyranny / The Tenth Crusade címmel, ami utal a banda eddigi munkásságára és amerika keresztes háborújára a terror ellen, persze nem vallási értelemben. Már nagyon vártam az új albumot, mert a 2004-es Fistful Of Hate óta, ami teljesen más hangzással bírt, mint a banda addigi lemezei, nagyon-nagyot […]

Tovább »

Subscribe – hírlevél

Sziasztok!

Elöször is megragadnánk az alkalmat, hogy kifejezzük mérhetetlen hálánkat felétek, amiért ismét ilyen emlékezetes nyarat varázsoltatok nekünk. Reméljük ti is hasonlóképpen, éreztek így a fesztivál szezon végeztével. Stúdió-jelentés: Mátéval az elmúlt hetet végig énekléssel töltöttük, és meg kell mondanom, hatalmas témák születtek!

Már csak négy szám maradt hátra, amit szeptember közepén éneklünk majd fel, addig pedig folynak a clean gitár , illetve egyéb díszítések (pl. zongora) felvételei, hogy végül leadhassuk az anyagot a kiadónak, akikremélhetoleg egy hónap alatt legyártják majd és NOVEMBER 3.-ÁN A38 ÁLLÓHAJÓN egy lemezmegmutató koncert keretében végre eljusson hozzátok!

Aki viszont addig sem fér a börébe az legyen szíves fáradjon el SZEPTEMBER 8-án szombaton a nyár utolsó INGYENES! Minifesztiváljára SZIGETSZENTMIKLÓSRA A ROXIGETRE, ahol mi is tiszteletünket tesszük majd.

mailto:subscribe@subscribe.hu
www.subscribe.hu
www.myspace.com/subscribe
www.bprnr.com

Moonspell – újrakiadás

Moonspell – Under Satanae
Megjelenés:2007 október 12.
SPV/Record Express

“Az ifjúság sötét forrása”

Az Under Satanæ a portugál dark metal kiválósága, a Moonspell új albuma.
Ez a lemez nagyonis különleges, aki ismeri és szereti a Moonspell eddigi pályafutását, nyilvánvalóan kiváncsi a kezdetekre is.
Ez az album most valami igazán érdekeset ad: az összes Wolfheart előtti dalt tartalmazza, azaz az Under The Moonspell, Anno Satanae, és még Morbid God néven felvett 1992-es keltezésű Serpent Angel című demókat.
A felvételeket nyilván kicsit kifésülték, hogy a hangzás minősége megfeleljen a XXI. század követelményeinek, Tue Madsen (The Haunted, Dark Tranquillity, Fight) Antifarm nevű stúdiójában folytak a munkálatok.
Az album nyilvánvalóan három részre különül el, az első harmad a sötét, erotikus, dark metallal jeleskedő Under The Moonspell, a második az Anno Satanae, amely atmoszferikus, de mégis durva black metal jegyében fogant, a harmadik pedig az immáron tizenötödik születésnapját ünneplő Serpent Angel.
Valami ősi Moonspell korszakba utazunk most vissza, ami szép, ami sötét, ami lebilincselő és mindenféleképpen értékes darabja a metaltörténelemnek!

További infók:

www.moonspell.com
www.myspace/moonspell.com
www.spv.de

Számsorrend:

Halla alle halla al rabka halla (Praeludium/Incantatum Solistitium)
Tenebrarum Oratorium (Andamento I/Erudit Compendyum)
Interludium/Incantatum Oequinoctum
Tenebrarum Oratorium (Andamento II/Erotic Compendyum)
Opus Diabolicum (Andamento III/Instrumental Compendyum)
Chorai Lusitânia! (Epilogus/Incantatam Maresia)
Goat on Fire
Ancient Winter Goddess
Wolves From The Fog
Serpent Angel

Oneness – baranyai thrash betyárok

Újabb ígéretes zenekar mutat aktivitást Dél-Magyarország térségében. A szigetvári Oneness a Sick of it all, W.A.S.P., Motörhead vonalat tűzte lobogójára. Bővebb információ a zenekar felől itt érhető el.

Gire – vége…

Kedves emberek!

A Gire zenekar 12 nagyszerű év után megszűnik létezni. Az ok: Zolcsi gitáros/énekes totális és visszafordíthatatlannak tűnő motivációvesztése és érdektelensége, melynek folyományaképpen egyszerűen nem akar többé zenélni. Slussz-passz. Mivel jó basszusgitársunk, Balázs évek óta Skóciában dolgozik és évente csupán pár hetet tartózkodik itthon, gyakorlatilag egyedül maradtam. Nem szeretnék új frontembert, se új senkit, mert az már nem az a Gire lenne, aminek lennie kellene, így nincs más választásom, mint nehéz szívvel lezárni a zenekar történetét. Nem rajtam múlott.

Szeretném megköszönni a megköszönhetetlen bíztatást, az önzetlen segítséget és azt az örömöt és energiát, amit kaptunk tőletek ezalatt a sok év alatt a koncerteken és a fórumokon, élőszóban és a neten. Leginkább pedig Börzsei Péter, Varga Balázs és Patkós Petya barátaimnak, mert nélkülük már 5 éve abbahagytuk volna az egészet és hogy az album nem született volna meg, az egészen biztos.

Az utolsó fellépésünk 2007. szeptember 22-én lesz Hódmezővásárhelyen, a II. HódStock Fesztivál-on. A zenekar honlapja, myspace-es oldala, minden netes profilja tovább fog élni, vigyázok rájuk és rendben tartom őket. CD-k és pólók továbbra is a zero@negativeart.hu címen kaphatók, ameddig el nem fogynak.

Nodehát nem temetés ez, hiszen előre kell nézni, ha van hova. Balázs kint zenél tovább; több zenekarban is játszik, rockot, jazzt, fúziós zenét, én pedig most teljes erőmmel az új Thy Catafalque albumra koncentrálok, amin egyébként Zolcsi és Balázs is szerepelni fog itt-ott és aki a Gire-t szerette, az úgyis tudja hol keressen valami hasonló hangulatot és zenei/szövegbéli világot. A lemez jövőre lesz kész, avantgarde metal persze erősen, utána pedig remélem lesz erőm/energiám/időm újra egy koncertező, aktív, kreatív, Gire-hoz méltó zenekart összehozni. Egyszerre sajnos nem lehet mindent, de elveszni nem fogok.

Ez van.
Köszönünk szépen mindent, vigyázzatok magatokra!
Találkozunk még.

Tamás / Gire
www.gire.hu

u.i.: ha Zolcsi mégis meggondolja magát, visszaszívtam az egészet.

Shell Beach – hírlevél

Lassan egy évnyi stúdiózás után megjelent a Shell Beach debütáló lemeze. Az itthon az EDGE records gondozásában megjelenő 10-számos „Acronycal” kellőképp mutatja be a zenekar post-hardcoreos, rockos, screamos egyvelegét, melybe a megújult myspace oldalon [http://www.myspace.com/shellbeachband] már bele is lehet hallgatni. A lemezbemutató időpontja Okt. 12-ére módosult, a helyszín továbbra is a Kultiplex, viszont bónusz, hogy a bulira a megújult BTS-sel karöltve
kerül sor, így újabb hipermekkőrülés várható. A lemezt neten a zenekar hamarosan induló weboldalán (addig az info@shellbeachband.com címre küldött mailben), a metalindex webshopban [http://shop.metalindex.hu]
és a bprnr shopban [http://www.bprnr.com/shop.php] lehet megvásárolni. Ezen kívül Mediamarktokban, Alexandra könyvesboltokban és ismert zeneboltokban is megtalálható a korong. A lemezbemutató előtt, szept. 15-én Veszprémben, a Padlásban játszik a zenekar.

Sudden Death – nagylemez!

A szigetvári illetőségű deathrash Sudden Death megalakulásának tizedik évfordulóján végre nagylemezzel jelentkezett! A korong a One and for All címet kapta. A lemezen hallható 12 dal méltómód öleli fel a zenekar eddigi pályáját. A CD a Metal Hammer magazin ehavi mellékleteként látott napvilágot. A felvételek során Vágvölgyi Viktor (gitár, vokál), Schaub Zsolt (gitár, vokál), Gergely Norbert (basszusgitár) és Fodor László (dob) tette hozzá a maga részét a végeredményhez. A felvétel egyébiránt a FIDO hangstúdióban (2006-2007) készült Friskó Péter segédletével.

 Számlista:

1. Intro
2. Freezing Embrace
3. Abhorrence
4. The veil on our eyes
5. Dark clouds coming
6. Murk
7. Örökké
8. Mood of darkness
9. Once for all
10. In memory
11. Funeral of trees
12. Ortni

Ossian – szeptember, új lemez

DEDIKÁLÁS A HAMMER ZENEBARLANGBAN!
2007.09.10.-én, 16:00-tól!
(XI. kerület, Fadrusz u. 12.)

2007. szeptember 10-én, hétfőn – két év után – új Ossian stúdióalbum jelenik meg. A magyar heavy metal egyik legpatinásabb, s egyben a legsikeresebbek közé tartozó zenekara a megjelenés napján dedikálást tart a Hammer Zenebarlangban.

A tavalyi jubileumi év és jubileumi kiadványok után az Ossian, feltöltődve és felfrissülve, egy igazán jó dalokkal telezsúfolt, markáns és minőségi sounddal felvértezett új albummal tér vissza idén ősszel, amelyet az Ossian dalokra kiéhezett rajongók már türelmetlenül várnak.
Az új album, az Örök tűz címet viseli és a 12 vadiúj nóta mellett egy bónusz dal is helyett kap a lemezen, amely a Gyújtópontban 2007-es, újravett verziója lesz. Ez majd csak a digi és a cd verzión lesz hallható.

A lemez 3 formátumban jelenik meg:

Ossian – Örök tűz 2007

HMRDP070 Ossian: Örök tűz (limitált) DIGI CD
HMRCD070 Ossian: Örök tűz CD
HMRMC070 Ossian: Örök tűz MC

MINDENKINEK OTT A HELYE SZEPTEMER 10-ÉN A HAMMER ZENEBARLANGBAN!

Forrás: www.hamerworld.hu

Replika – ősz

Replika őszi turné-dátumok, koncertnaptárban megtaláljátok a kísérő zenekarokat is, valamint további infókat:

 2007-09-08  Pécs, Toxic Club                    
 2007-09-15  Eger, Sorompó Klub                  
 2007-09-21  Budapest, Wigwam                    
 2007-10-05  Berettyóújfalu, Parola Pince Klub   
 2007-10-06  Esztergom, Molothow                 
 2007-10-12  Verpelét, Művelődési Ház            
 2007-10-13  Kazincbarcika, Sport Rock Klub      
 2007-10-19  Budapest, Rocktogon                 
 2007-10-20  Baja, Armstrong                     
 2007-11-02  Balmazújváros, BAKI                 
 2007-11-09  Békéscsaba, Ifjúsági Ház            
 2007-11-16  Gödöllő, Trafó                      
 2007-11-17  Székesfehérvár, Fezen Klub (ex-BASE)
 2007-11-23  Győr, Hajó                          
 2007-11-30  Miskolc, JMB Rockafe                
 2007-12-07  Debrecen, Lovarda                   

Pantokrator – arany

A svéd fővárosból, Stockholmból származik a Pantokrator progresszív death/thrash ötöse, akik Rickard Bengtsson (Arch Enemy, Spiritual Beggars) segítségével rögzítették második sorlemezüket Aurum címmel, a Whirlwind Records védőszárnyai alatt. A zenekarban Sacrificium és Crimson Moonlight tagok is játszanak. Érdemes figyelni őket!