Horned Almighty – Live MLP

A dán black/thrash banda (soraiban Exmortem és ex-Koldborn tagokkal) koncertfelvételeket tartalmazó 10″ bakelit kiadására készül. A „Live Exsanguination” című lemezen 7 nóta kapott helyet, melyek németországi United Metal Maniacs fesztiválon hangzottak el. A kiadvány szeptemberben jelenik meg a német Obscure Abhorrence gondozásában.

A bandával kapcsolatos további hír még, hogy írják a dalokat harmadik nagylemezükre, s ha minden jól megy, akkor szeptemberben el is kezdik a stúdiómunkálatokat.

További infókért látogassátok meg a www.hornedalmighty.com weblapot, valamint a zenekar myspace oldalát, ahol többek között az MLP egyik dalát is meghallgathatjátok.

Rock Cafe-La Fabrique

Tisztelt Zenekarok!

Ezennel felhívnánk a szíves figyelmeteket, hogy ha esetleg Kecskemétre mennétek játszani a közeljövőben a Rock Cafe-La Fabrique Klubba, és a klub szervezőjének, Vízi Attilának bármi köze lenne a szervezéshez (ez vonatkozik azokra a fesztiválokra is /pl. Tőserdő Fesztivál/, amiben benne van a keze), vagy ne menjetek el, vagy nagyon körültekintően járjatok el. Szóban forgó illető nem küldte vissza a szerződést a koncertünk előtt, mondván, hogy majd lehozza a helyre, persze ez sem történt meg. A koncert után (mely csütörtöki nap lévén nem vonzott annyi embert, mint egy hétvégi esetben) nem kaptuk meg a megbeszélt fellépti díjat, csak ígéreteket kaptunk annak későbbi kiegyenlítésére.

Ennek jóval több, mint három hónapja, a türelemnek vége, a bizalom elveszett. Gondolom nem kell senkinek ecsetelnem, mennyire érzékenyen érint egy underground zenekart egy ilyen eset, nem beszélve a minket ért erkölcsi sérelemről és hátrányról, ami több embert érint. Kisebb utánajárás után kiderült, hogy nem vagyunk egyedül, több zenekar is járt már hasonlóan nevezett helyen nevezett személy által.

Mi ezt ebben a formában szeretnénk „kompenzálni”, mert úgy tűnik, annak a pénznek már bottal üthetjük a nyomát. Kerüljétek el a helyet, vagy legalábbis a szervezőt! Az underground jelenlegi helyzetében végképp nincs szükség ilyen „élményekre”!

Üdvözlettel: A Neochrome zenekar Debrecenből.

Sounday INC. – Gitárost keresnek

A második lemezén dolgozó Sounday INC. gitárost keres. Olyan – lehetőleg budapesti – arcot keresünk, aki amellett, hogy
kiválóan gitározik és a hangszereléshez is konyít valamit, keményen zúz a színpadon. Komoly hozzáállás, cucc alapfeltétel. További infót  az együttesről (mp3-ak, videók) itt találsz: www.sinc.hu Jelentkezés: info@soundayinc.com

Through Darkness – debüt EP

Az prog elemekkel tűzdelt melodic death muzsikát játszó portugál banda elkészült bemutatkozó EP-jével, mely a „A Journey through Darkness” címet viseli, s a tervek szerint szeptember/október környékén lesz kapható.
A lemez két részre osztható: az első 4 dal a személyes küzdelemekről szól (ebből 1 dal intro, 1 dal finálé), a második 4 dal pedig – portugál létük ellenére – a finn mitológiából merít (Kalevala ugyebár). A második rész felépítése is hasonló az elsőhöz (intro, 2 dal, finálé). Az EP borítóját JP Fournier készíti, a maszterelési munkálatokra augusztusban kerül sor a The Fourth Dimension Studio-ban. Ebből követkőzen még csak demo felvételeket lehet tőlük meghallgatni, ehhez nem kell mást tenni, mint ellátogatni a  www.myspace.com/throughdarknessband weboldalra.

Kettőnégy ajánló

KETTŐNÉGY-HEGYALJA. Kell még ezen valamit magyarázni? Ugye nem. Ez volt igazán a mi terepünk. Mivel a fesztivál sem egy napig tartott, ezért bemutatni sem lehet egy adásban? De? Nem. Naugye. Múlt héten okos aranyosak voltunk, most pedig jöhet: (ahogy többen is szuper-viccesen nevezik a fesztivált) a „legalja”. A fesztivál másik elnevezéséről pedig nem tudunk semmit.
Ennek jegyében a tagek: janómisi, óje, bloodhound gang,
A szokásos kontaktot, hogy tudnánk beleverni az agyatokba végre?
http://www.webcsatorna.hu/sorozatok/kettonegy
Írhattok is, hogy mi az ábra:
kettonegy@kettonegy.hu

Apocalyptica – új dal, video online

A finn csellisták elérhetővé tették „SOS” című dalukat, valamint „I’m Not Jesus” című videojukat. Az „SOS” érdekessége, hogy a mikrofonnál az olasz Lacuna Coil énekesnője, Cristina Scabbia vendégszerepel (meghallgatásához katt IDE), az „I’m Not Jesus”-ban pedig a Slipknotban és Stone Sourban érdekel Corey Taylor énekel (video ITT).

E két nóta a szeptember 14-én megjelenő „World Collide” című új Apocalyptica albumot hivatott felvezetni, melyen a már említett vendégzenészek mellett közreműködik még Dave Lombardo (a Slayer dobosa), Tomoyasu Hotei (japán zeneszerző, a nevéhez fűződik pl a Kill Bill filmzenéje), valamint Joseph Duplantier (Gorija).

Subway to Sally – infók az új lemezről

A rock/metalt-t folk és középkori zenei elemekkel vegyítő német banda új albuma a „Bastard” címet kapta, s október 26-án jelenteti meg a Nuclear Blast Records. A lemez felvételei németországi Horus és a dániai Lundgaard stúdiókban készültek.

A CD-n a következő dalok kaptak helyet:
01. Meine Seele Brennt
02. Puppenspieler
03. Auf Kiel
04. Umbra
05. Voodoo
06. Wehe Stunde
07. Die Trommel
08. Unentdecktes Land
09. Hohelied
10. Canticum Satanae
11. Tanz auf dem Vulkan
12. Fatum
13. In der Stille

Amon Din – leszerződtek

A szerb death/thrash banda Pervade Productions kiadóhoz szerződött, így „Where the Dreams No Longer Exist” című második albumukat már ők jelentetik meg. A lemez masterelési munkálatait Juan „Punchy” Gonzales (Morbid Angel, Terrorizer) végezte a floridai D.O.W. stúdióban, a borító pedig Zig Skingraver (Suffocation, Pyrexia) munkája.

További infóért, hanganyagért látogassátok meg a banda myspace oldalát:
http://www.myspace.com/amondin