Végleges program – Új külföldi fellépő!
Mostanára remélhetőleg mindannyian túlestetek az érettségin, elballagtatok, leadtátok az indexet a TO-n, kivettétek a szabit – kezdődhet a felhőtlen láblógatás, haverokkal sörözés, koncertrejárás!
Mi sem voltunk ám restek! A tábor programja véglegessé vált, bár némileg megváltozott, de garantáltan előnyére! Tudja valaki, hogy hol van a Feröer-szigetek? Nem, nem akarunk senkit vizsgáztatni földrajzból, sőt, ez még csak nem is a rocktöri. Viszont arról a hideg északi tájról látogat el hozzánk a TÝR zenekar, így a Sabaton-nal már két külföldi banda is fellép! A TÝR-t tavaly novemberben láthattátok az Amon Amarth előzenekaraként, amint feröeri nyelven énekelték vikingmetál dalaikat. A táborban sem lesz ez másként, vasárnap este megelevenedik az Edda, és eljő közénk a csaták félkarú istene!
Sajnos lemondott fellépés is akad, a Stonedirt tagjai személyes elfoglaltságuk miatt távol maradnak. Azonban eljön helyettük a The Moon And The Nightspirit, akik folkzenéjükkel és tűzzsonglőrökkel teremtenek elvarázsolt hangulatot. Mindenképpen érdemes meghallgatni őket, ahogy dalaikkal elfeledett álmokról regélnek.
A fent említett bandák, valamint szinte az összes többi fellépő zenéjébe belehallgathattok a Tábor Rádióban a http://radio.alhana.hu webcímen.
Várunk mindenkit szeretettel, jövő hétvégén (július 6-8.), Mátrafüreden!
Weboldal: http://www.tabor.alhana.hu
Napijegy: 3.500 Ft/nap
3 napos jegy: elővételben 7.000 Ft/3nap, a helyszínen pedig 7.500 Ft/3nap
Elővételben jegyek a Ticketportal hálózatában kaphatók.
Csoportjegy: 5 db jegy 30.500 Ft (6.100 Ft/3 nap) csak elővételben, csak a szervezőknél: tabor@alhana.hu, illetve 06-1 414 0667.
Ha nem sátorban szeretnél lakni, akkor korlátozott számban még vannak 2-3 fős faházaink, melyeket szintén a Ticketportálnál tudsz lefoglalni.
A teljes koncertprogram a következő:
| |
Július 6. (Péntek) |
Július 7. (Szombat) |
Július 8. (Vasárnap) |
| 12:00 |
|
|
Double Magic Tom |
| 12:30 |
Nightquest |
Living Force |
|
| 13:00 |
|
|
Sick Stars |
| 13:30 |
Ladyi |
Diablura |
|
| 14:00 |
|
|
Sonata Replica |
| 14:30 |
Dilemma Complex |
Zuzu Petals |
|
| 15:00 |
|
|
Avatar |
| 15:30 |
Gyöngyvér |
Kovbojok |
|
| 16:00 |
|
|
DSD |
| 16:30 |
Karc |
A.F.Sz. |
|
| 17:00 |
|
|
Carnia |
| 17:30 |
On The Rocks |
Nazty Tricks |
|
| 18:00 |
|
|
Disco Express |
| 18:30 |
Without Face |
Cross Borns |
|
| 19:00 |
|
|
|
| 19:30 |
|
|
Wendigo |
| 20:00 |
Iron Maidnem |
Sacra Arcana |
|
| 20:30 |
|
|
|
| 21:00 |
|
|
TÝR |
| 21:30 |
SABATON |
ALHANA |
|
| 22:00 |
|
|
|
| 22:30 |
|
|
Tűzmadár |
| 23:00 |
|
|
|
| 23:30 |
Demonlord |
The Moon and the |
|
| 0:00 |
|
Nightspirit |
VT-6 |
| 0:30 |
|
|
|
| 1:00 |
Keepers Of Jericho |
Solar Eclipse |
Alhana akusztikus |
| 1:30 |
|
|
|
| 2:00 |
|
|
|